Meg vagyok fázva, alig látok ki a fejemből. De ilyen cukiságnak, mint a Polar Tale, azért nehéz ellenállni. Szegény jegesmaci fázik, és napfényre vágyik, a mi dolgunk segíteni neki, hogy meg is találja. Tök egyszerű, kattintgatós, ahogy a lányaim mondják, kedves, bájos, aranyos, tanulsággal a végén... szürke, napfénytelen napokra ideális kikapcsolódás. Még úgyis a pénteki stratégiával vagytok elfoglalva :).
Az olvasóink között biztos akadnak olyanok, akik már megkezdték a vizsgaidőszakot, a napokban már meg is mérettetik magukat. Nos, nekik már úgyis mindegy, viszont mindenki más, akinek még van ideje tanulni, meneküljön, amíg tud. De tényleg.
Ma nem mérünk kivédhetetlen csapást a GDP-re. A Raptus igazából nem játék, inkább kicsit interaktív mozi, klikkelésen kívül talán egyszer kell benne csinálni mást. Engem elsőre a zenéje ragadott meg, ahogy a villámfények alatt brutál jó gitárakkordok szóltak. Aztán érdekelni kezdett a történet is, és bár a vége (mindkét fajta) nekem személy szerint csalódás, valójában azt a tíz percet (pontosabban 564 másodpercet, kiírja a végén, hogy mennyit szántunk rá) nekem teljesen megérte. Elgondolkodtató, pixeles, sötét, és még csak nem is boldog a vég. Kávészünetre megfelelő.
Vannak olyan dolgok, amikről jó sok bőrt le lehet húzni anélkül, hogy izzadságszagúnak tűnne. Ilyesmi a LOOT The Game is, ami a megszámlálhatatlanadik bőrt húzza le kedvenc kék elefántunkról, de még mindig le tudja kötni az embert. Ezúttal vonatrablásosat játszunk, vigasztalanul lőjük az alagút felé robogó vonatot, amiről a vagonok felrobbanása előtt pénz esik le meg különféle upgradek, amiket menet közben kell felszedni. Érdemes elrakni a szütyőnkbe, és a szünet alatt csereberélni, ugyanis akció közben bajos azon vacillálni, hogy ez vajon javít vagy ront-e harci elefántunk képességein.
Megígértem Holdingnak, hogy keresek neki olyan játékot, ahol a közgazdasági ismereteit tudná hasznosítani. Így botlottam bele a Swords and Potions-ba. Az van, hogy odáig még képes voltam eljutni a bölcsészdiplomámmal, hogy felfogtam, miről szól a játék.
A főszerelő egy boltos, aki egyfelől kiszolgálja a vevőit, másfelől megrendeli az árut a beszállítóitól. A dologban a truvájt az jelenti, hogy mennyire jó kereskedő, mert lehet drágán adni, de akkor nem jönnek vissza a vevők, vagy olcsón, de akkor nincs rajta elég haszon, lehet a vevőt rábeszélni valami másra, mint amit szeretne, és lehet, hogy elégedett lesz, de lehet, hogy csalódott, és akkor másoknak sem ajánlja a boltot, stb. Az sem mindegy, hogy mennyire jó gazdája a beszállítóinak, mennyire hajtja őket agyon, mert tudnak gyorsan termelni, de akkor rosszkedvűek lesznek, meg lehet hagyni, hogy idejük egy részében ne tanuljanak, de akkor nem fognak tudni új termékeket kitalálni. Színesíti a képet, hogy az alapanyag-raktárt is nekünk kell gondoznunk, és nem csak a pénzünk, de a rendelkezésre álló hely is korlátozott.
Viszont az én képességeimet egy ekkora összetettségű játék messze meghaladja. Kísérleti jelleggel arra szeretnélek kérni benneteket, hogy akinek ennyi leírás felkeltette a figyelmét, és érdekli a játék, legyen szíves, próbálja ki, és kommentben mondja el a többieknek, milyennek találta, mennyire érdekes-jó, mit lehetne másként csinálni, milyen taktikával-stratégiával lehet a legnagyobb nyereséget elérni, stb. Ha működik a modell, és tényleg lesznek, akik leírják, amit én hiányosságaim okán nem tudok, akkor máskor is fogok számomra nem játszható, de érdekesnek tűnő játékokat posztolni, ami reményeim szerint a kínálatot színesítené. Mit szóltok?
Volt az életemnek egy olyan időszaka, mikor teljesen rá voltam kattanva a Mahjongra. Napi tizensok órát is képes voltam ott tölteni előtte, ha egy-egy állást nem tudtam sikerre vinni, és addig próbálkoztam, amíg nem sikerült. Mielőtt teljesen átmennénk én-blogba, rátérek a mondanivalóra: akkoriban nagyon szerettem volna olyan Mahjongot, ami mindig sikerül. Ennyi évvel később, azt hiszem, ráleltem, még ha nem is igazi, csak olyasféle játékocska. A Jolly Jong inkább valami nem túl elmés párosító játék, de azért két dologra teljesen jó: egyfelől stresszes napon levezetni a feszültséget, mert úgyis sikerül. Másfelől meg ha a gyerekemmel akarnám megszerettetni a Mahjongot, akkor ezzel kezdenék nála. Így megismeri a köveket, megtanulja az alapszabályt, mert ez bizony szépen kirajzolgatja, melyik szabad és melyik nem, ráadásul sok sikerélményt is ad, mert gondolkozni, azt aztán nem sokat kell benne. Ideális kávé mellé, és a hátterek is szépek. De a zene, az veszettül idegesítő öt perc után.
A Hordes and lordes egy igazi lovagkori hangulatot megteremtő játék, amely rövid felüdülést biztosíthat a mai napra. Eléggé minimális történetre építi fel a gonosz hordák elleni csatákat, amelyekben különböző egységeinkkel vehetünk részt. A csaták során bezsebelt aranyat, fegyver és páncél fejlesztésekre fordíthatjuk, amelyekkel erősíthetjük a kis csapatunk harci erejét. A hadjárat rész mindössze 15 pályából áll, amelyeket további zseton megszerzése érdekében érdemes többször újrajátszani, ezen kívül van a túlélő üzemmód, ahol egy fix összeget kell előre befektetnünk a hadrendbe állított egységeinkbe, majd megpróbálni minél tovább kitartani az özönlő gonosszal szemben. Akik rövid, de hatásos kikapcsolódásra vágynak, azoknak mindenképp ajánlott ez a darab. Jó szórakozást hozzá! :)
Egyszer minden csoda megtörténik. Szegény Van különféle csatornákon arról érdeklődött az utóbbi hetekben, hogy megkapja-e még valaha, legalább a fa alá a nyereményét. Nos, nem akartam újabb ígéreteket tenni, így - főként lelkiismeret-furdalásom elviselhetetlen szintre fokozásának reményében - megfogadtam magamnak, hogy nem válaszolok, csak akkor, ha már fel is adtam a csomagokat. Úgyhogy tádám, örömmel jelentem, hogy közel fél éves késéssel ugyan, de sikerült végre postára adni az összes nyereményt, pólót is, bögrét is, lehet lesni a kézbesítőt. Nagyon köszönöm a türelmeteket, és nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire szégyellem magam a hosszas késlekedésért. Ígérem, jövőre nem magamra bízom a nyereményjáték lebonyolítását, nem lévén elég megbízható hozzá.
Anno az egyik leginkább rákattanós játék számomra a Mysteriez! volt, meg az alá bekommentelt, talán az elsőnél is nehezebb második része. Nem nyugodtam, amíg az összes pályán minden számot meg nem leltem. Ma valami könnyűt szerettem volna találni, erre orvul belém botlott a harmadik rész. A szemét. Egyfelől, mert első végigjátszásra majdnem minden pályán marad egy, azaz egy rohadék szám, amit nem találok meg (tudom, ott van az orrom előtt, mégsem). Másfelől, mert időről időre rácsodálkozom, mennyire ötletesek a készítők. A sikeres játékokat gyakran másolják, ennek is volt jópár klónja, a blogon is vagy kettő, de azoknak van egy nagy bajuk: ha az első pályán a nyolcas egy összetekert vezeték, tuti, hogy a másodikon is az lesz. Nos, a Mysteriez-sorozat ebben számomra különbözik: mindig vannak új ötletek, ráadásul a pályákon egy-egy szám általában két példányban is el van rejtve, és igen, időlevonás jár érte, ha egy már megtalált számot még egyszer beklattyolunk - még ha az egy másik helyen lévő szám is. A kis képernyősökkel (mint én is) ez azért elég nagy kitolás, ennek ellenére ha sikerül végre pontot tennem a mondat végére, már megyek is vissza, és keresem tovább a hetest, a négyest vagy a tizenegyest.
Ui.: csak a kekecek kedvéért: igen, tudom, hogy két-három pályánként szól, hogy töltsd le a mobil verziót, és jaj, de utáljuk a reklámot - de mivel ez a játék eredeti oldala, nem fogok másik linket keresni, csak mert van, akinek nehezére esik egy tovább gombot megnyomni.
Kedvenc báránytriónk élete továbbra sem egyszerű, immáron harmadszorra kell megtalálniuk a hazavezető utat, ezúttal a föld alól. A Home Sheep Home 2 Lost Underground szemernyit sem változott az előző részekhez képest, csupán a pályák cserélődtek újakra. A megoldásokhoz továbbra is ügyesen kell kombinálni a gyapjasok eltérő képességeit, a különféle pályaelemeket, valamint fel kell szedni az elhagyott fehérneműket, mindezt 15 pályán át.
Szeretem a cukiságokat. Szeretem azokat a játékokat, amik valami társadalmilag is hasznos dologra akarják felhívni a figyelmet. Szeretem, ha ez a kettő egy játékban van benne egyszerre. A Stop GMO iszonyúan cuki, a nyuszievő zöldségekkel, a megállás nélküli henteléssel, a rettentősok fejlesztési lehetőséggel, a cuki, bár egy idő után kifejezetten idegesítő zenével. Nekem bejött, bár, mint az a képről is látható, nem én vagyok a zöldséggyilkolás élharcosa. Ti nem vagytok hullák az egynapos hétvégéktől?
A hét utolsó utolsó előtti munkanapján következzen egy kis agytorna. Az Unagi16 pontosan tizenhat darab fejtörőből áll, ennyi négy számból álló kódot kell beütnünk. Leírva rém egyszerűen hangzik, saját kútfőből próbálkozva viszont már más a leányzó fekvése, ráadásul a walkthrough megoldásait sem szabad szentírásnak venni, mert az egyik hibás. Ja, és természetesen időre megy, szóval nem árt sietni.
A fiúknak újabban mindnek van valami oka arra, hogy miért ne posztoljanak, én viszont ennyire nem vagyok időmilliomos, dolgoznom is kell. Úgyhogy ma érjétek be egy ilyen rövid, de cuki típusú kattintgatós játékkal, voltak már ilyenek, nyuszis, pingvines, ősemberes változatban, ez is hasonló. A zene alatta teljesen jól alátámasztja a történetet, a feladatok egyszerűek, és több helyen is lehet rosszul klikkelni, amitől szegény ninja feldobja a kis lábacskáit, de gyorsan reanimálható. Pár perces apróság, a hat napos munkahét közepére.
András mindössze ennyi szöveget mellékelt, mikor beküldte nekünk az Asphyx linkjét: "Az első játék, ami miatt zuhanáskor hirtelen nagy levegőt veszek. :)". Ebből az egyszeri, gyanútlan munkakerülő nem gondol semmi rosszra. Nekem mindössze tíz percbe telt, hogy teljesen kifulladjak, és még most is, hogy már képet lőttem, szerkesztettem, érzem, hogy időnként erőteljesebben kell levegőt vennem. Konkrétan majd megfulladtam, na. Nem kicsit szuggerálós a játék eleje, pont azért, hogy igyekezzünk betartani egy, csak egyetlen egy szabályt: amíg a minket jelképező figura a játékban víz alatt van, igazából sem szabad lélegezni. Eleinte csak apróbb pocsolyácskák vannak, meg vízleeresztő csapok, szóval altat rendesen. Aztán az egyik képernyőn hirtelen elkezdett emelkedni a víz, de úgy ám, hogy felfelé három képernyőnyit meg sem állt. És a figura - hozzám hasonlóan - nem tud lebegni, ha nincs szilárd talaj a lába alatt, nem megy feljebb, csak amennyit ugrani tud. Ergo keresgélni kell, de amíg fulladozva víz alatt vagyunk, a látótér is erősen beszűkül, ráadásul bizonyos padlóelemek azonnal leomlanak a lábunk alatt. Gonosz, nagyon gonosz játék ez. Kicsit még szuszogok, aztán megpróbálom újra, hátha megtalálom a gombot, ami ezt az árvizet levezetheti. Aki rájön, mondja el nekem, mit kell elérni, van-e végső cél.
Az autós játékok továbbra is erős kisebbségben vannak a flashjátékok között, ráadásul a kevésből se mindegyik jó. Az üdítő kivételek közé tartozik az American Racing, ami - minő meglepetés - erős NASCAR-os beütéssel rendelkezik. Persze világmegváltó fizikát ettől se várjunk, cserébe van fejleszthető autó, bajnokság és egyéb versenyek különféle célokkal, amelyeken pénzt szerezhetünk. Mindezt egy naptárba csomagolva, szóval egy pillanatra tényleg elfoglalt autóversenyzőnek hihetjük magunkat.
Eljött ez az idő is. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így kezdek egy posztot, de kénytelen vagyok. Szóval: Stöki nevű munkakerülőnk(!) ajánlotta figyelmembe ezt a játékot, mondván, neki nincs rá ideje, de jónak látszik. Nem csak annak látszik, hanem idegesítően, rettentően jó. A Typing Karaoke azt csinálja, amit a címe sugall: amíg a dal szól, nem kornyikálni kell, hanem begépelni a szöveget, olyan gyorsan, amennyit az adott sláger ritmikája megenged. Emberpróbáló, komolyan. Tudom magamról, hogy angolul lassan gépelek, mert a szokásos készletembe a w meg az y kevéssé tartozik bele, a q-ról nem is szólva (konkrétan nem áll rá a kezem), de ez akkoris, mégiscsak felháborító, hogy ilyen kevés pontokat érek el, aminek a legnagyobb részét az teszi ki, hogy az utolsó sorra bőven van időnk, akár körül is rajzolhatnánk. Amúgy meg imádom. Jók a zenék (ez persze ízlés dolga, nekem bejövős), tetszik a totál retro kinézet is, meg az ötlet is. Erősen mesterlövés-pozitív, mondjuk az első nóta (nem fogom feladni!) üzenetét ki hány pontban tudja legépelni?
Halloween alkalmából mi más is jöhetne, ha nem olyan játék, amiben töklámpások és cukorkák vannak. A Catch the Candy Halloween olyan pofon egyszerű, mint a neve: van egy valamicsodánk (engem a takony fedőnéven kapható ragadós izére emlékeztet), amivel a pályákon ugrálva össze kell gyűjtenünk az összes cukorkát. Húsz darab nem különösebben megerőltető pálya vár ránk, pihentető darab a hét utolsó munkanapjára.
Igazából azért posztolom a Horror Plant 2-t, mert emlékeztet a Visitorra, bár nem olyan jó. Műfaját tekintve elvileg point-n-click kaland, de én inkább interaktív horror-rajzfilmnek mondanám, tekintve, hogy ami kattintható, azt meg is kell előbb-utóbb piszkálni, a sorrend meg adott, másként nem működik. Ettől függetlenül a maga morbid módján szórakoztató, ahogy a randa virág egyenként kicsinálja szegény kis... na, most nem tudom, mit írjak, a dwarf elvileg törpe, de ezek kinézetre és életmódra sokkal inkább koboldok vagy manók. Majd valami nálam fantasy-ban kiműveltebb megmondja, hogy miket irt a dögevő növény. Kétféle befejezéssel sikerül megfejelni a történetet, én magamtól csak az egyiket találtam meg, a másikat a végigjátszásból tudom, eszembe nem jutott volna. Véres, kellően undorító, kevéssé pixelvadász - ilyen randa időben mi mással lehetne múlatni az időt?
Még a KMK-n szerepelt a Hobo első és második része, most pedig Bambanő küldte be nekünk a harmadik rész linkjét. Kedvenc csövesünk kiszabadult a börtönből, így tovább terrorizálhatja a városka lakóit. Szerencsére kultúrát a hűvösön se látott sokat, így továbbra is finggal, böfögéssel, sugárban hányással és hasonlóan gusztusos kombókkal tudja eliminálni az ellent, már ha éppen nem puszta ököllel vagy tárgyak hajigálásával teszi. Továbbra is remek darab, ha csak agyatlan disztrojra vágyunk.
Nincs is rosszabb egy szombati munkanapnál, pláne ha pont egy hétfőt kell ledolgozni. Természetesen mi ügyelünk arra, hogy a GDP ekkor se szökhessen magasra, ezúttal a Hammy The Flying Squirrelt választottuk fegyverként a termelékenység elleni harcban. Főhősünk Hammy, egy repülő mókus, akiről "valamiért" az erdő népe nem igazán hiszi ezt el... Ő persze rendíthetetlen ez ügyben, így az sem lehetetlen számára, hogy eljusson arra a partira, amit a legmagasabb fa tetején tartanak. Itt jövünk mi a képbe, hogy némi hajigálgatással segítsünk személyiségzavaros barátunkon, és a repülés közben különféle mogyorókat és bogyókat összeszedve valamint némi mutatványozással folyamatosan fejlesszük, így jutva egyre messzebb és messzebb. A zene kellemes, a grafika szép, a "mókusunk" repülés alatti feje pedig priceless.
Általában nem sok eredménnyel kecsegtet megmerülni a kongán a legújabb játékok címke alatt, mert rettenetesnél borzalmasabb, alapvető hibákkal tarkított művecskék sorozatán lehet szörnyülködni, de időnként egy-egy gyöngyszem is akad, amivel nem játszottak ugyan sokan (ezzel pl. a poszt megírásának pillanatáig mindössze 2271-en), és nem is értékelték túlzottan magasra, mégis van benne valami, amiért érdemes kipróbálni. Ilyen a HEXEP is. Én tulajdonképpen csak azért fogtam hozzá, mert anno hihetetlenül nagy kedvencem volt a Hexiom, és a hatszögek meg a név elejének azonossága felkeltette az érdeklődésemet. Nos, a HEXEP lényegesen egyszerűbb, simán csak végig kell vezetnünk a világító hatszöget a táblán, hogy a nyomában átszíneződjenek a szürke idomok színessé. Nem bonyolult feladat, nehezítésként is csak sorszámozott, illetve kétszer megérintendő mezők vannak, mégis jó néhány pályán másodszor, harmadszor is újra kellett kezdenem, mire meglett a helyes megoldás. Egyszerű, nagyszerű - lenne, két nagy hibája azonban akadályozza, hogy igazán jóvá váljon. Az egyik lehet, hogy csak nálam jelentkezik, a huszonkettes pályától valamiért annyira lelassult az egész, hogy komplett terítőt horgolhatnék, mire hajlandó eggyel arrébb tenni a világítást (bár ez a 22-es csapdája is lehet), a másik pedig szimplán technikai bibi: mivel sima klikkeléssel újra lehet kezdeni a táblát, én pedig tapipaddal játszom, nem egyszer szitkozódtam, hogy már majdnem a végén jártam, mégis - akaratomon kívül - kezdhettem elölről, mert a kissé erőteljes ujjfelemelés-letevést már klikknek vette. Szóval, aki már kiugrálta-csúszkálta magát - vagy mint én, feladta a próbálkozást -, annak könnyű agytornaként segít a 'péntek, de nem a hét utolsó munkanapja' életérzést kissé elfeledtetni.
A Rogue Soul kifogott rajtunk. Ilyen még nem történt, de itt a szerkesztőségben senki sem volt eddig képes elérni Robin Hood szintjét, azaz 5.000 aranytallért. Pedig igazán nincs nehéz dolgunk, ugrálnunk és csúsznunk kell néha, ennyi az egész. Persze azért ennél többről van szó, érdemes meghódítani az utunkba kerülő összes hölgy szívét, hogy folyamatosan tudjunk duplán ugrani.
Szeretném, ha képmentésekkel bombáznátok, mert egyszerűen nem hisszük el, hogy el lehet érni az ötezer pontot. Kedvcsinálónak a saját rekordom:
[Update: Kongregate link, köszi Sniper!]
Zombi és TD: ha az egyik is benne van a posztban, akkor az már rossz nem lehet, legalábbis a kommuna többségének vélelmezett ízlése szerint. X X fedőnevű munkakerülőnk találata, a SAS: Zombie Assault TD azonban ötvözi a két műfajt: zombitámadás ellen kell lövegtornyokkal harcolnunk. A szokásos tulajdonságokon felül talán azt érdemes kiemelni, hogy egységeinket meg tudják támadni, így nem elég csak lepottyantani őket, gondoskodni is kell a védelmükről. Remek darab - levélírónk vacsorája bánta -, és nem csak amiatt, hogy egyszerre zombis és lövegtornyos.
A hosszú hétvégére egy könnyed Nano Wars klónt kaptok útravalónak: a Cloud Wars-t. Aki esetleg nem játszott volna még hasonlóval, annak dióhéjban a játék menete: a bázisokban (ez esetben felhőkben) lévő szám folyamatosan nő, és ha egy ellenséges felhőre kattintunk, akkor az egységek felét odaküldi (a ctrl billentyű nyomva tartásával akár az összeset harcba küldhetjük). Ha az inváziós hadtest nagyobb létszámú, mint a felhő, akkor elfoglalják (és innentől kezdve nekünk termel), ha nem, akkor csak leölnek annyit, amennyien vannak. Lehetőség van különféle bónuszokat felvenni, és ezzel tuningolni felhőink egységeinek a sebességét, a felhő kapacitását, vagy az újratermelés sebességét. Pofonegyszerűen hangzó, ám annál nehezebb darab, úgyhogy remélem sokáig kitart a hétvégén. Aki pedig végzett vele, az menjen kirándulni, jó időt mondanak a meteorológusok.
Előre is elnézést kérek, nekem most tényleg annyi a munkám, hogy még kerülni sincs időm, csak ilyen rövid kis szösszenetekkel. Szóval a Vampire Tower olyan egyszerű, mint a faék, de nekem most pont erre volt szükségem. Egy, azaz egy darab gomb (space vagy egérgomb) és kész. A két toronyfal között kell ugriburgizni, és a potyogó tárgyakat hármasával összeszedni, mindegyik valami speckó képességet nyújt (a képen pl. a könyvvel megszerezhető pajzs látható, igen hasznos darab). Ezt nehezíti, hogy nem csak akkor kell ugrani, mikor éppen kedvünk tartja, hiszen az "őslakók" - vámpírok mellett pókok, vízköpők - is kerülgetendők. Ha nektek is tetszik, akkor erősen mesterlövés-pozitív, hiszen a vége után megtudhatjuk, hány métert is sikerült felfelé másznunk. A játék nem szerénykedik, simán hegynyi távolságokat hazudik nekünk, úgyhogy irány a Mount Everest!
Utolsó kommentek