Volt az életemnek egy olyan időszaka, mikor teljesen rá voltam kattanva a Mahjongra. Napi tizensok órát is képes voltam ott tölteni előtte, ha egy-egy állást nem tudtam sikerre vinni, és addig próbálkoztam, amíg nem sikerült. Mielőtt teljesen átmennénk én-blogba, rátérek a mondanivalóra: akkoriban nagyon szerettem volna olyan Mahjongot, ami mindig sikerül. Ennyi évvel később, azt hiszem, ráleltem, még ha nem is igazi, csak olyasféle játékocska. A Jolly Jong inkább valami nem túl elmés párosító játék, de azért két dologra teljesen jó: egyfelől stresszes napon levezetni a feszültséget, mert úgyis sikerül. Másfelől meg ha a gyerekemmel akarnám megszerettetni a Mahjongot, akkor ezzel kezdenék nála. Így megismeri a köveket, megtanulja az alapszabályt, mert ez bizony szépen kirajzolgatja, melyik szabad és melyik nem, ráadásul sok sikerélményt is ad, mert gondolkozni, azt aztán nem sokat kell benne. Ideális kávé mellé, és a hátterek is szépek. De a zene, az veszettül idegesítő öt perc után.