Közveszélyes Munkakerülő

A mai csemege egy kilövős-űrhajós játék, az Into Space 2. Igazi fejlesztgetős, küldetéses, Mars-expedíciós játék a javából. Adott egy alapfelszereltségű űrhajó, amit fejleszteni kell addig, hogy sikeresen eljuthassunk vele a Marsig. Van benne szabad játék mód, amikor csak menni kell, amíg bírja hajónk. Ezen kívül pedig ott van harminc küldetés, amelyek teljesítéséért tovább javíthatjuk hajónk tulajdonságait. Nem igazán új ötleten alapul, viszont több óra is elmehet azzal, mire minden fejlesztést sikerül megszereznünk. Ezek öt szintbe vannak beosztva, az egyes szintek megnyitásához bizonyos számú küldetést kell teljesítenünk. Ezeken felül pedig megvannak a szokásos teljesíthető feladatok, amelyekért szintén bónusz értékeket kapunk. Eléggé addiktív a játék, de igazán kikapcsolja az embert. Jó szórakozást hozzá! :)

Akkor a Jahomma's LogicBox-szal fog, már ha úgy érzi, hogy nem szeretne messzire szakadni a munkájától a szabadidejében se. Pétertől kaptuk a linket egy szép leírással is, úgyhogy a továbbiakban övé a billentyűzet: "Egy igen érdekes darabra bukkantam pár napja, amely a Jahooma's LogicBox névre hallgat. Témáját tekintve logikai, bár azt kell mondjam, hogy egyedi a fajtársai között. Első sorban programozóknak és kockáknak lett kitalálva, de ha rááll az ember agya, hamar megszereti. A feladatunk némi szövegmanipulálás. Minden pályán kapunk egy bemenetet, és rögzítve van egy kimenet is. Addig kell manipulálnunk a sztringeket, amíg nem kapjuk meg a célként kitűzött betűket. Az átalakításhoz különféle logikai kapukat és segédeszközöket használhatunk. A játék engem valamiért a Turing gépekre és Perl programozási nyelvre emlékeztet. Én kicsit nehéznek találtam, szóval aki szereti a kemény fejtörőket, biztos élvezni fogja."

Annak idején Stöki úgy fogalmazott: az eddigi legnehezebb Skutnik-játékok. Nos, van már harmadik rész is, ezúttal egy másik városból kell kijutni, úgy, hogy mindenféle cuccokat gyűjtünk, sőt, most már kereskedni is kell velük ahhoz, hogy meg tudjuk oldani a fejtörőket, és tényleg kijussunk a városból. Valódi fejtörők, nyomasztó grafika, kell ennél több egy hétfő reggelhez?

Igen, holnap péntek. és "Holnap Péntek" - mondta Crusoe Pénteknek, mikor meglátta a cápát a vízben, amint irtózatos pöröllyel szájában mindent elpusztít maga körül vizen és levegőben egyaránt. Így esett, hogy Robinson aznap csak darált döghúst evett.

A Medieval Shark használati útmutatója tömören fogalmaz: "Gyilkolj meg mindent!". Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy jöhetnek a mesterlövések!

Elvileg az átlagnál sokkal magasabb az IQ-m. Ehhez képest az Amoebas kifogott rajtam. Most vagy logikám nincs, vagy valamilyen speciális térérzékem, de a legtöbb pályánál vagy elfogynak az engedélyezett lépéseim, vagy egyszerűen becsődölök, és nem tudom megcsinálni (na jó, az első néhány nem számít). Pedig maga a játék kétségtelenül érdekes, az unalomig ismert "három egyformát kell pároztatni" kliséje teljesen újragondolva. Amőbákat rakosgatunk egy táblára, és ha három egysejtűt sikerül egymás mellé rakni, abból lesz egy kicsit bonyolultabb szerkezetű amőba. Ha abból is hármat pakolunk egymás mellé (de vigyázat: összesen kilenc egysejtűt kell kombinálni érte), akkor lesz belőle egy egyszemű. Három egyszemű egy kétszemű, és így tovább. Ha ez még így önmagában nem lenne elég érdekes, vannak a sárga izék, amik meg folyton mozognak, és ha blokkoljuk a mozgásukat (általában kék egysejtűek odapakolásával), akkor válnak bonyolultabb akármikké. A játék kinézetéből azt gondolom, hogy kell lenniük piros izéknek is, de mint mondtam, nekem nem megy, szóval konkrétan nem tudtam még odáig eljutni. Valaki tudósítana a későbbi pályákról? :)

Igazából valami nyugtató kis semmisségre vágytam, hogy a nap levezetéseként kicsit ábrándozhassak, mint anno a Music Catch-csel. Ezért örültem meg a Dream Symphony-nak, a neve és az instrukció alapján azt gondoltam, majd valami kellemes relax-zenére kapkodni kell valamiket, és kész. Ehhez képest harminc perce nyomkodom a nyilakat, hogy egyre feljebb juthassak, mert tudni akarom, mi történik a végén. Igen, megint egy fejlesztős-ugrálós izé, de olyan cuki, hogy muszáj ajánlanom. Egyszerű, mint a faék, jobbra-balra, és ugrás (nyilakkal vagy egérkével), meg persze egy csomó fejlesztés, amit az ugribugri közben összeszedett hangjegyekért vehetünk (Nyan Cat is van!). Minden, ami piros, bánt, akárcsak a tegnapi második játékban. Cseppet sem nyugtató, sőt, inkább bosszantó, hogy a hülye bárány már megint képes volt kifordulni alólam, ettől függetlenül munkakerülésre remekül alkalmas darab.

Kaptok ma még egy játékot, mivel a mára tervezett lelövődött pénteken kommentben. A Demon Shift eléggé jól ötvözi a helyszínváltós és az ugrálós játékok jobb elemeit. Adva van egy kisördög, aki véletlenül egy csomó lelket enged szabadjára, úgyhogy a főördög elzavarja begyűjtőútra. A kisördög a jobbra-balra nyílon kívül ismeri még az ugrást, azt viszont olyan jól, hogy akár függőleges falon is fel tud ugrálni, ha akar(juk). A space segítségével meg világot tud váltani, vagy dimenziót, ahogy jobban tetszik, a lényeg, hogy ami bánt az egyik világban, az nem biztos, hogy bánt a másikban, ami szilárd az egyikben, lehet, hogy átjárható a másikban. (A fenti képre amúgy roppant büszke vagyok, egyszerre nyomtam a nyilakat, a space-t és a PrtSc-t, annak érdekében, hogy jól látszódjon a váltás.) Ennyi az egész, de amikor egy-egy pályán negyedjére esel bele ugyanabba a piros veszedelembe, és az istennek sem tudsz továbbjutni, majd rájössz.

Lehet, hogy csak a korom miatt, és tényleg öreg vagyok már az izgalmakhoz. De a manóba is, míg a Deep Sleep-pel játszottam, többször is száznegyvenes volt a pulzusom. Már maga a megjelenítés és a kísérő...zene? inkább zörejek is olyan nagyon hozzák a hangulatot, hogy ehhez már csak aprócska effektek kellenek, és én tényleg majd össze...ijedeztem magam. Egyébként technikailag nem a legjobban kivitelezett point-n-click, a kurzortól teljesen kész voltam (annyi, hogy kicsi fehér, vagy picit nagyobb kék kereszt mutatja, hogy kattintható-e az adott részlet), ráadásul ettől a pixeles képtől pár perc után megfájdult a szemem. De a hangulat, apám! Ki kell próbálnotok. A fejtörők teljesen adják magukat (na jó, a csontváz nekem csak hosszas téblábolás után esett le), szóval nem a nehézsége fogja jelenteni a legnagyobb problémát. Meg is lehet benne halni, de folytatható ugyanonnan a történet. Ettől függetlenül nem biztos, hogy ma éjjel nem fogok rémeket álmodni.
(Lesz ma még játék, érdemes visszatérni kicsit később is.)

Ahogy az lenni szokott, a dicsőséges felemelkedést hanyatlás követte. A Birodalom trónjáért három kultúra küzd, különböző indokokkal.

A Takeover egy egész pofás RTS (real time strategy), a stílus számos pozitív tulajdonságával és néhány olyan hibával, ami azért fáj. Tetszett benne, hogy egészen egyenlőek az esélyek, bármelyik kultúrát is választjuk, és hogy ha megvan a pénz, nem kell várni a toborzásra, azonnal rendelkezésünkre állnak az egységek. A játék szerkezete is egységes, érhető, jól használható.
Nem tetszett viszont, hogy az egységeimet nem hívhatom vissza, ha egyszer csatázni kezdtek, halálukig harcolnak.

Ti mit gondoltok a játékról?

Jacsita találata az Eye-Q, ami a magamfajta színtévesztőknek enyhe kihívásokat hordoz magában. Hogy miért, az kiderül levélírónk ajánlójából: "Röviden? Az egyszerű dolgok a legnagyszerűbbek. Bővebben? Az Eye-Q Test egy nagyon eltalált logikai játék, mert nem ígér semmit, de azt messze túlteljesíti. Adott a színskála és nekünk „csupán” annyi a feladatunk, hogy sorba tegyük a rendelkezésre álló színes kockákat. Árnyalja a képet, hogy sem az irány sem pedig az elvárt alakzat nem tudható. Kellemes, hümmögős munkakerülést kínál."

Imádom, na. Úgyhogy itt a nyolcadik rész is (előzmények itt, itt, itt és itt is). Aki ismeri, az azért fogja élvezni, mert pont olyan jó, mint a többi, aki meg nem, az azért, mert tulajdonképpen az előzmények teljes ismerete nélkül is kerek egész. Point-n-click, a legjobb fajtából. Ami felvehető, az majd egyszer kell is valahová, amiről cetlike szól, azt valahol majd egyszer meg is kell csinálni, az valamilyen fejtörőnek a megoldása leend, ami tovább viszi a szálat. Fontos, hogy ne csüggedjünk el sosem, hanem logikusan gondolkodjunk el. Nem árt, ha van némi térérzékünk (nekem pl. ez volt a halál, átgondolni, hogy ha a hatodik világon most épp itt vagyok, akkor ez a másodikon vajon hol van), de ez most tényleg végig teljesen logikus, követhető, és végigvihető, ugyanakkor nem könnyed ujjgyakorlat, azért meg kell vele szenvedni rendesen. Én a titkokból összesen egyet leltem fel, igaz, még csak egyszer szaladtam végig a játékon, úgyhogy lehet, hogy párszor még nekifutok, hátha akkor meglesz az összes.

Ha valaki felkiált, hogy ez bizony létezik rendes játékként is, teljesen igaza lesz. A Portal 2D ugyanis ama célból készült, hogy egyfajta elismeréssel adózzon az azonos nevű "rendes" játék második része előtt - ahogyan ezt megtették az első rész esetében is korábban. Aki ismeri az eredeti művet, annak ismerős lesz a játékmenet, aki nem (mint például ezen sorok írója), annak röviden a leírás: dimenziókapukat kell nyitni a pálya különböző pontjai között, és különféle kapcsolók aktiválásával el kell jutni a célig. Ötletes játék, bár nekem már az elején kemény diónak bizonyult.

Azért szeretem a bontegames játékait, mert amellett, hogy tök egyszerűek, közben folyamatosan példázzák a kilenc pont problémáját. Adva van egy ajtó, amit ki kell nyitni, ezúttal éppen negyvenszer. Eleinte nagyon könnyű, aztán egyre újabb és újabb megoldásokat kell találnunk. Ezek mindig tényleg pofonegyszerűek, ám időnként muszáj kilépnünk az addigi fogalmi kereteinkből, és új utakat keresni. Aki rugalmas, és könnyen vált, annak pár perces ujjgyakorlat, aki viszont nehezebben tér el a megszokottól, annak sokáig tarthat.

A következő játékkal a gyűjtögetős, kártyás stílusnak hódolunk, amelyből sajnos ritkán készül olyan darab, ami valóban említésre méltó lenne. A Card Monsters nem ad számunkra teljesen új megközelítést, mert eléggé hajaz a korábban már bemutatott Tyrant-re, viszont vannak alapvető különbségek amellyel sikerül egy kicsit hangulatosabbá tenni a játékot. A szokásos szabály viszont érvényes rá, ha szupermaxolt decket akarsz, akkor fullra ki kell használnod és játszanod a játékban rejlő összes lehetőséget. A legfontosabb jellemzői, hogy kétféle - lény és felszerelés - kártya van, amiből a lény kártyák fejleszthetők két szinttel erősebbre. Ehhez az adott kártyák használatával tapasztalati pontot kell gyűjteni, ami minden egyes kártyánál külön számolódik. Ha elérjük a szükséges pontszámot akkor az egyik kristály segítségével fejleszthetjük a kártyánkat. Ezekből a kristályokból többféle létezik, van, amelyik plusz tapasztalati pontot ad, van, ami visszatölti az elhasználható fény energiát, amibe az egyes küldetések kerülnek, illetve akár színt - típust - válthatunk velük. A játék elég addiktív és hosszú órákat vehet el tőlünk. Jó szórakozást hozzá! :)

Holding találata, a Pheus and Mor a mai penzum, köszönet érte. Egyszerre két szereplőt tudunk irányítani (egy fiú és barátja, egy kutya), az ő képességeik természetesen eltérőek, és egymás nélkül nem tudnak eljutni a pálya végére. Ugyan munkakerülőnk azt írja, hogy nem nehéz, én mégis megszenvedtem vele, de ezt tudjuk be a kései időpontnak. A grafika és a zene viszont rendkívül hangulatos, már csak ezért, és a háttértörténetért is érdemes végigcsinálni mind a 14 pályát.

Folytatván a héten elkezdett "furi, de érdekes" játékok sorozatot (nem, én sem tudtam előre, hogy ez egy ilyen hét lesz), máris átnyújtom nektek ezt a darabot. Attól tartok, hogy a címhez hasonlóan a játékleírás sem lesz túl egzakt. Adva van egy rögzített pont, körülötte egy csomó furcsa alakú darab, ami a szegecsen (csavaron? mittudomén, de ti majd úgyis megmondjátok) képes elfordulni. És ennyi. Úgy kell velük bűvészkedni, hogy a megadott formát hozzák létre. Valójában nem túl nehezek a feladványok, én legalábbis egy kivételével mindenhol láttam, hogy merre kell mit forgatni, de azért kell némi ügyesség is, hogy tényleg pont oda kerüljenek, főleg már a vége felé, ahol kismillió darabka mocorog egy picike mozdulattól is. Segíti viszont a megoldást, hogy nem kell milliméterre pontosan beszuszakolni a formát, elég, ha némiképp már hasonlít, és elfogadja jónak. Nekem a 15. pálya környékén már kissé idegesítő volt, hogy nem akar úgy állni, ahogy én akarom, a végén viszont sajnáltam, hogy csak ennyi pálya van.

... anyukám kivágta a Füles rejtvényújság hátuljából a táblát, és a tesóimmal órákig játszottunk a Kígyók és létrákkal. Imádtam. Olyan jókat lehetett rajta nevetni, hogy aki elsőnek tűnt, az utolsóvá válik, és tényleg utolsókból lesznek az elsők. Ezért melengette meg a szívemet, amikor megláttam a flash változatot. Háááááát... szóval a nosztalgián kívül nem sok élmény van benne, tekintve, hogy túlságosan automatizált lett az egész. Még ha nekem kéne odabökögetni, ahová lépni kell, vagy tudom is én. Vagy valódi ellenfelek ellen lenne játszható. Annak, aki nem ismeri magát a játékot (van ilyen?!), biztosan érdekes, és akinek megtetszik, azt arra tudom bátorítani: dobjon össze egy táblát magának valamilyen rajzolós programmal, és próbálja ki élőben. Úgy remek szórakozás.

Szegény halacskát (illetve időnként kettőt) beszippantotta a csatorna a tenger fenekén. És most fuldoklik. Nagyon. A mi dolgunk, hogy éltető, tiszta vízhez jusson a Pour The Fish nevű játékban. Ehhez a sima ásáson kívül mosógépet, ravasz fújós szerkezeteket, bombákat és érdekes fecskendőket lehet igénybe venni. Ellenünkre viszont a szennyezett vízen kívül vízevő szörnyecskék is vannak, na meg időnként a gravitáció, ami miatt a víz csak nem akar arra folyni, amerre mi szeretnénk. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, amikor már több képernyőnyivé növekszik egy-egy pálya, és lapozgatni kell. Közben üvegeket is töltögethetünk bónusz pontokért. Kifejezetten cuki, érdekes játékmenetű darab, a 17. pálya környékén nekem már egészen nehéznek bizonyul.

Péter a Gravnav és a tegnap Knightmare Tower után újabb játékkal örvendeztetett meg minket, a Dynamite Train linkjét küldte el, és leírást sem volt rest mellékelni hozzá. "Ha már a múltkor posztolva lett a Cargo Bridge 2,, úgy vélem, ez jó folytatás lehet. Maradjunk a hidaknál, de ebben az esetben nem a felépítés a cél, hanem a porig rombolás. A Dynamite Train kellemes kikapcsolódást nyújthat a pusztítás szerelmeseinek. Meglepően emlékeztet a Híd a Kwai folyón című filmre, melynek a vége valami hasonló volt. A feladat tehát az aláaknázás és a megfelelő pillanatban előidézett detonáció, mely által a híd leszakad, és a kicsi vonat a mélybe zuhan. A pályák néha gondolkodtatóak, de nem nehezek, tehát nem lesz idegeskedés és dühroham. :) Egyedüli hátránya, hogy csak 24 pálya van, és azok sem túl változatosak Én simán elviseltem volna 40-et minimum, plusz szélesebb bombaarzenált."

Dániel és Péter is beküldte a Knightmare Tower linkjét levelesládánkba, és mivel ennyi ember nem tévedhet, utóbbi tolmácsolásában ezennel ki is kerül ide. "Számomra ez egy különleges darab. Nem sok ilyet láttam, vagy ha mégis, nem igazán maradt meg az emlékezetemben. Stílusát tekintve talán a hajigálós játékokhoz sorolnám - amik nekem nagy kedvenceim - ám ez mégis más. Feladatunk ezúttal egy nemes lovag bőrébe bújva, feljutni a hatalmas torony legtetejére, s a szép királyleányokat megmenteni. A torony szakaszokra, illetve szintekre van osztva, melyeket elérvén át kell törni (ahogy a Burrito Bison-ban). Minden fal áttörése után jutalmunk egy szép királylány, és egy ajándék tőle, mely valamilyen tárgy lesz, ami ezután megjelenik a pályán. Repülés közben egyébként a szokásos pattogós szörnyaprítás a feladatunk, valamint a pénzgyűjtés. A pénzen páncélt, és egyéb holmikat vehetünk, melyek erősítenek. Vannak achi-k is, szóval nehéz megunni, de ami a kedvencem, mindig van 3 miniküldetés (Burrito Bison), melyekért plusz pénz jár. Én egy-két órát simán elvoltam vele. Összességében egy kellemes darab. :)" - írja munkakerülőnk. Továbbra is buzdítunk mindenkit a levélírásra, ha nem is azonnal, de előbb-utóbb mindig átfutjuk a mailbox tartalmát, és az arra érdemes ajánlásokból posztot is csinálunk.

1. Mondá az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.
2. Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét.
3. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén.
4. Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem.

Nos, ismét Biblia, és ismét rendkívül mulatságos grafilogika vár ránk. A feladványok fokozatosan nehezednek, a cukiság-faktor folyamatosan erősödik, a végén lesz slusszpoén is, és ha valaki tényleg nem próba-szerencse módon, hanem logikával akarja megoldani, akkor több órányi munkakerülésre van kilátása a NonoSparks: The Ark-ban. Folytatás révén meg kell említenem: sokat nem fejlődött, szerintem pont ugyanolyan élvezetes, és a rajzok is pont annyira nem hasonlítanak semmihez, mint korábban. És ha valaki még nem ismeri: a Teremtést itt találja.

Már-már Newton törvényei szintű magasságokba emelkedik az a tényszerűség, hogy ha egy csomópontban rendőrök kezdik el irányítani a forgalmat, ott rögtön végeláthatatlan sorok fognak kígyózni. Most itt a remek alkalom, hogy megmutassuk, mi jobban csinálnánk. A Trafficator 2-ben adva vagyon pár csomópont, lámpák nélkül, némi gyalogossal megfűszerezve, a mi dolgunk pedig adott darabszámú jármű átnavigálása úgy, hogy se életben, se autóban ne keletkezzen kár. Elsőre egyszerűnek tűnik, azonban a tizedik pálya környékén már rendesen kell kapkodnia az embernek a fejét, akarom mondani az egerét.

Azt mindig is tudtuk, hogy ha harcművészet, akkor a nindzsák etalonnak számítanak. A Ninja Cannonnak hála most már azt is tudjuk, hogy ágyúból kilőve is rendkívül hatásosak, ha démonokkal hatalomra törni szándékozó ellenségek elleni harcról van szó. Számtalan hasonló darab szerepelt már nálunk (például a Fragger), ez talán a különféle képességű (az egyik át tud hatolni tereptárgyakon, a másikat mi tudjuk felrobbantani és így tovább) "nindzsák" miatt emelhető ki a szürke tömegből. Az irányítása mondjuk nem a legjobb, de hozzá lehet szokni.

Vannak játékok, amik nem az újításaikkal, hanem a hangulatukkal nyűgöznek le. Ilyen a Kingdom of Liars is. A készítője egy teljesen új fantázia-világot alkotott meg, amiben élvezet elmerülni. Sajnos, a játék maga elég rövid, és bizony, point-n-click-nek kicsit gyengécske is (inkább logika kell hozzá, és a tárgyak sem kombinálhatóak egymással), de amíg keresgéljük a nem túl számos fejtörőt, a zenétől és a képektől elbűvölődhetünk. A vége nekem kissé brutál, de ez biztos csak a hamvas lelkem miatt van így :). A folytatást úgy várom, mint amikor a kedvenc fantasy-met több kötetben adják ki, egymástól néhány hónapos különbséggel.

Na, hát ez az a játék, amit igazából az okostelefonomon szeretnék játszani - ha lenne. Mert tíz colos netbook-on, tapipaddal eléggé gáz, de érintőképernyővel, úgy, hogy lapozgatás-tekergetés nélkül látszik minden, egész biztosan sokkal jobb lehet. Akkor már csak arról kellene gondoskodni, hogy legyenek nehezebb feladványok. A kongás kommentek között olvastam, valaki azt írta, megunhatatlan, meg hogy folyton nehezedik, és az milyen jó. Az első tíz pályánál még türelmes voltam, vártam, hogy persze, ez még csak a bemelegítés, majd nehezedik az. Mire kezdtem elveszíteni a türelmemet, már a harmincharmadik pályán jártam - oké, azon gondolkoztam egy cseppet, de semmi extra, és hipp-hopp, harmincöt, nincs tovább. Szóval, az alapötlet teljesen jó, telefonon, egy cigi közben szerintem én is örömmel tekergetném a színes kígyócskákat, hogy arra menjenek, amerre a pályaelemek determinálják - de flashjátékként - hát... pár perces agytorna, de legalább látványnak újszerű.
Ui.: A gyengébb gépeknél a pályák közötti váltás több másodpercbe is beletelhet. Mondom, hogy cigi mellé ideális, olyankor kell slukkolni :).