Közveszélyes Munkakerülő

Végtelenül sajnálom, de úgy tűnik,  szerzőtársaim nem vesznek komolyan engem mindaddig, míg be nem váltom a fenyegetésemet. Az úgy volt, hogy megírtam a hétfői-keddi adagot, aztán szépen kértem, hogy legyenek szívesek valami mással színesíteni a hetet, mivel az én ízlésem eléggé egysíkú. És viccnek szánva megemlítettem, hogy ellenkező esetben póniló-öltöztetést fogok posztolni. -szp- kolléga, még mindig viccnek vélvén, ajánlott is egyet, és mivel az klasszisokkal jobb, mint amit itthon a lányok nyúznak (igen, bizony, ennél van sokkal lejjebb is, kedvem lenne egy 'ilyet nem tehetünk lányainkkal!' - válogatást is leközölni), hát mondtam, hogy akkor azt fogom posztolni, de azzal a kitétellel, hogy ő ajánlotta. Na, ezek után most, szerdán nulla óra egy perckor még mindig nincs szerdai poszt, úgyhogy kénytelen vagyok rátok szabadítani a teljes agybénulást, a póniöltöztetés non-plusz-ultráját. Már a címe is erősen talányos (Pony Dress Up, de tényleg, ki gondolná!), aztán pedig elszabadul a pokol. Szintek vannak, apám! Három is! Csecsemő, tini és kifejlett lovat kell felöltöztetni, és még arra is rá kell jönnünk a négy éves, népbutított eszünkkel, hogy a kiválasztott cuccot rá kell húzni egérrel a lóra, különben nem veszi fel a mocsodékja. És milyen gyönyörű ruhák közül választhatunk! Spec. én csak azért nem hányok, mert tényleg vannak ennél sokkal okádékabb játékok, és már edzett a gyomrom, ettől függetlenül ezt a játékot szerintem hat éven felül, vagy ipszilon kromoszómával életkortól függetlenül elindítani sem érdemes. Egyúttal mély elnézést kérek minden erre tévedőtől, és hőn remélem, hogy ez a poszt reggel nem fog megjelenni, mert addigra valamelyik szerzőnk lemossa a gyalázatot, és ír egy normális játékról pár sort.

Alapjában véve nem hirdettem 'fekete-fehér, női hősnős' hetet, ennek ellenére az e heti második játék is ebbe a kategóriába esik. Igaz, egészen más, mint a tegnapi borzalom. Szóval adva van egy kislány, Nelly, aki magányosan nő fel az apukájával, és egy este meglát egy gyönyörű pillangót, amit elkezd követni. Menni és ugrani nyilakkal, használni valamit a space-szel lehet, de a nagyobb királyság az, amikor lesz képességünk. Az egyikkel a rejtett tárgyakat lehet felfedni (amik nélkül persze az adott pálya nem oldható meg), a másikkal meg egyes pályaelemeket elrejteni, mint pl. hogy lefelé potyogás közben ne nyársaljanak fel a tüskék. És persze van, ahol mindkét képességre egyidejűleg is szükség van. Nem könnyű, (legalábbis nekem nem; itt biztos az lesz az első komment, hogy öt perc alatt lenyomtam), de kifejezetten érdekes hangulatú platformjáték, megéri a ráfordított időt.

Ez egy nagyon beteg játék. De tényleg. Kb. ahhoz hasonlít, mintha lenne egy rettenetesen fárasztó, veled egy irodában dolgozó kollégád, aki megállás nélkül faviccekkel szórakoztat téged. És eleinte még el-elmosolyodsz, pusztán udvariasságból, aztán csak szimplán elhúzod a szád, de aztán borzalmasan idegesítő lesz, és végül eljutsz az idegesség túloldalára, ahol már elkezdesz tudni röhögni a vicceken. Aztán felkeresed a kezelőorvosodat, és kérsz valami nagyon erőset. Na, hát ilyen a Stupidella. Eleinte röhögsz az animáción, és poén, hogy a kézenfekvő megoldások mindig rosszak, és valami idiótaságot kell csinálni. Középtájon, mikor már az idiótaságok kevésbé kézenfekvőek, kezd idegesíteni, hogy hogy a manóba kell mégis ezt a vacakot végigvinni. Aztán már "csak azért is" jeligére az összes cuccot végigkattintgatod, hogy lásd, tényleg olyan idióta-e, mint ahogy gondolod. És tényleg. A végére persze marad még egy borzalmas poén: folytatása következik. Jaj. (Na jó, valójában a humor túloldalán azért jól szórakoztam, azért is van itt ez a poszt. De tényleg nagyon pihent agy kell hozzá!)
[alternatív link]

Akinek volt valaha Nokia telefonja, az biztosan tudja, hogy a Snake az egyik (ha nem a) legszórakoztatóbb játék volt, ami valaha mobilon előfordult. A Snakes on a Cartesian Plane segítségével most visszaidézhetjük a régi szép időket - és még kipróbálhatunk 27 féle verziót. Az egyikben csak bizonyos irányokba fordul kígyónk, a másikban a pálya mérete csökken folyamatosan, a harmadikban a kaja ugrál össze-vissza, és így tovább. Külön piros pontot adtam azért, hogy a türelmetleneknek található összes pályát megnyitó gomb - persze ilyenkor nem jár elismerés a teljesítményért.

Mivel a mai első játékunk angol tudást, türelmet, illetve a telepítés jogát is igényli, bemutatjuk a Ragdoll Achievementet is. Különböző gyilkos szerszámokkal és kütyükkel kínozhatjuk a bábut, a cél a 100 (!!!) darab plecsni elérése. A jó hír, hogy könnyedén eltüntethetőek a rosszul elhelyezett elemek, melyekért a teljes összeg visszajár. A rossz az, hogy a képen látható állapotban nálam már néha irtózatosan be tudott szaggatni a játék, bár igaz, hogy a jelenlegi gépemet nevezhetjük nyugodtan kőkorszakinak. A játékhoz jó kínzást kívánunk minden kedves olvasónknak! Az ötkor végzők ma már nem termelnek több GDP-t.

A Quest of the Wordsmith egy betűkirakós szerepjáték érdekes megoldásokkal. Andris küldte nekünk, és meg tudom érteni. A főhős egy szál bugyiban kezdi a napot, és csak rajtunk múlik, hogy felöltözik-e valaha. A játék ugyanis arról szól, hogy csak akkor tudunk új tárgyakra szert tenni, ha megszerezzük a szükséges betűket hozzá. Betűket szerezni az élőlények és egyéb pályaelemek szétkalapálásával lehet, tehát például egy patkány (rat) mindössze három betűt ad, míg mondjuk egy csontváz (skeleton) lényegesen több lehetőséget rejt magában.

A fentiekből jól látszik, hogy érdemes jelentős angol nyelvű szókinccsel rendelkezni annak, aki élvezni kívánja a játékot. Sajnos ez még nem elég, rendkívül türelmesnek is kell lenni, mert a játékban maradtak bugok szép számmal, illetve mentési lehetőség sincs, tehát aki meghal, kezdi elölről.

Ja, és lenne itt még valami... a cucc kipróbálásához Unity szükséges, tehát számos munkahely kiesik, ahol nincs telepítési lehetőség. Pedig ezeken a napokon igazán üdítő tud lenni, mikor az ember megalkotja saját sellőjét vagy éppen a havas hegytetők között küzd a sárkánnyal.

Csücsök küldte be nekünk a Crystal Runnert, ő maga így mutatja be a játékot: "Fuss végig a pályákon majd juss el a legmesszebb a különböző akadályokon keresztül! Vigyázz, le ne ess!". Hát igen, nagyjából ennyi. Az összes érmét fel kell szedni az egyes pályákon, mert a ránk várakozó mentőcsónak csak akkor visz minket el - már önmagában ez az anyagias hozzáállás eléggé bosszantó. Aztán vannak emberek is, akiket ki kell menteni, mert maguktól nem találják a kijáratot. Ellenségként fekete lyukak rohangálnak, amik elől el lehet futni, vagy éppen bombával felrobbanthatóak. Bizonyos pályaelemek ('kristályok') forgathatóak, mások maguktól forognak, és közben szépen visszaszámlálják a másodperceket. Mivel a rohangászás időre megy, ez néha meglehetősen idegesítő. Összességében én nem voltam elragadtatva tőle, elég hamar monotonná vált, de hátha nektek jobban tetszik. Számomra az első - és talán utolsó - pozitívumot az ezer éve elfeledett, jó öreg nyilak, space, ctrl billentyű-kombó jelentette, már nem is emlékszem, mikor játszottam olyasmit, amit így kellett irányítani, pedig az Unreal idejében álmomban is hajlamos volt erre ráállni a kezem :-).

Volt már Robin Hood és Piroska és a farkas is, most itt az ideje, hogy Pinocchio is új értelmezést nyerjen. Futurisztikus, de gyönyörű környezet, a mese elemeinek szép felidézése anélkül, hogy unalmassá válna, ráadásként jól működő különbségkereső, easy fokozatban gyerekeknek, hard módban kancsalítós felnőtteknek megoldható szinten. 38 fokban nekem csak ennyi agytevékenység fér a munkanapjaimba :-).

Múlt héten a fiúk elkényeztettek titeket jobbnál jobb játékokkal, úgyhogy most jönnek az általam favorizált cukiságok :-). A My Big Friend egy időutazós-gyűjtögetős-minijátékos szösszenet, édes grafikával, könnyű feladatokkal, kellemes zenével, happy end-del. Az időgépekhez meghatározott számú kristályt kell összegyűjtenünk, az adott időgép a múlt/jelen/jövő adott pontjára transzportál, máshová menéshez másik időgépet kell keresnünk. A végigjátszás nem túl sok idő, viszont a hangulat szerintem - főleg ebben a pokoli forróságban - kárpótol a rövidségért.
[alternatív link]

Érdekes egyveleg a Bomb Runner. Kicsit minigolf, kicsit flipper, kicsit disztroj, mindezt egy sci-fis űrhajós környezetbe ágyazva - kétségtelenül sajátos kombó. Azonban működik, az eredmény egy remek játék lett. Az egyetlen cél az útvesztő végén lévő reaktor elpusztítása, erre három lövedékünk áll rendelkezésre. Útközben medálokat szedhetünk fel, amikért cserébe fejleszthetjük a hajónkat. Igazán pofás grafika, jó zene, kellemes kikapcsolódás a hétvégére.

Lövöldözős platformjátékból ezer és egy van a blogon, köztük egészen jók is, de egy ideje nem láttunk komolyabb próbálkozást a kategóriában. A Zombotron második része azonban baromi jó. Többek között a kis logikai fejtörők a hentelések között, izgő-mozgó pályaelemek, felrobbantható falak teszik azzá, de külön pirospont jár azért, mert menet közben, terminálokról is vásárolhatunk fegyvert, vagy éppen lőszert. Lőszert, ami nem végtelen, a gép pedig nem szórja folyamatosan az utánpótlást, tehát aki nem pontos vagy sokat rendezi a terepet, az ha nem vásárol, ki fog fogyni. Cserébe rendkívül szórakoztató pályaelemekkel aprítani a zombikat!

Az ellenfelek jók, a lehetőségekhez képest változatosak, és a különböző kasztok simán legyilkolják egymást is.

Sajnálom, lassan olyan leszek mint Juci a Csillagszületikből, csak maximális pontokat adok, miközben Rákay Philipként kéne ostorozni a játékokat, de inkább kattintsatok a képre, és tíz perc után mondjátok meg: nincs igazam?

Posztoltuk az első részét is, majd a másodikat, most pedig megérkezett a Notebook Wars harmadik része. Kicsit szebb, kicsit jobb, de alapjaiban változatlan: fentről jönnek az ellenfelek, mi pedig lőjük őket, az így szerzett aranyon pedig fejlesztjük harci gépünket. Nem lehet megunni, a kockásfüzetes-rajzos grafika pedig még mindig remekül mutat.

A gonosz felhő még mindig támad, mi pedig még mindig csak pár elemmel védhetjük gyümölcseinket a totális pusztulás elől. Cserébe kapunk egy másik fajta grafikát is, ha az eddigi valakinek túl édes lett volna. Ez az, amit a Cover Orange Players Pack 3 nyújt nekünk, pontosan az, amit az előző részeiben már tapasztaltunk. Nem dobunk tőle egy hátast, de azért a napi adagnak megteszi.

Egy jól irányzott klikk, majd elégedetten hátradőlés - eme műfaj darabjai méltánytalanul mellőzésre kerültek a blogon. Eddig, ugyanis a mai játék a Kamikaze Pigs, amiben a címadó malacok egy kísérleti fegyver balszerencsés főpróbájának köszönhetően találat esetén teljes letargiába esnek, és öngyilkosságot követnek el, közepes méretű pusztítást okozva társaik körében. Természetesen a mi dolgunk ezt a láncreakciót jól elindítani, 40 pályán keresztül. Természetesen van fejlesztési lehetőség is, ám a pénz nem minden, egyes fejlesztések eléréséhez megadott számú csillagot össze kell szedni a pályákon. Kellemes disztroj így hétfő reggelre.

Tegnap este nyolckor lejárt a pontozásra adott határidő, úgyhogy ünnepélyesen kihirdetem, hogy a posztírós szülinapi játékunkon a fejlécünkkel díszített pólót nyert Sly, András és Van. A nyerteseknek gratulálunk, a nyeremény konkrét részleteiről levélben kapnak értesítést.

Szinte napra pontosan fél éve írtunk a Sugar Sugar the Christmast Special-ről, most pedig a hét zárásaként következzék a sorozat második része. Érzésem szerint korrektebb lenne inkább pályacsomagnak nevezni semmint folytatásnak, újítással ugyanis nemigen találkoztam. A feladat természetesen maradt a régi, bögréket kell megtölteni színben passzoló cukorszemcsékkel, és ugyan még mindig remek szórakozás, de a valódi újdonságok hiánya miatt egy fél pontot levontam tőle.

Egészen nyúlfarknyi, és tulajdonképpen alig-alig játék, de olyan bájos, és macskás is, hogy muszáj - ha csak második játékként is - ajánlanom a The Kitty Story-t a kommuna szíves figyelmébe. Cicamama egy nap arra ébred, hogy eltűnt a kiscicája, hát gyorsan a nyomába ered. Ennyi a történet, ráadásul szinte szájbarágósan közli is velünk a játék, hogy épp hová kéne kattintanunk, de kettő percet az életünkből mindenképpen megér.

Úgy tűnik, az én hetem most a folytatások jegyében zajlik, de mivel kőmíves úgy megdorgált, hogy csak olyan játékok vannak, amik más játékblogokban is előfordulnak, kicsit kalandoztam túl a szokásos horizonton is. Így vettem észre, hogy a számomra a cukisága és a játékmenete miatt azonnali szerelem Royal Envoy folytatást kapott. Ezúttal csak nyolc pálya játszható ingyen, szóval még demóbb, mint az előző, de nekem még nagyobb élményt jelentett végigjátszani ezt a kicsit, mert sokkal kevésbé kell rohanni az idővel, mint az első résznél, tulajdonképpen még az is belefért az egyik pályán, hogy elnézzem a feladatot, és csak majdnem a végén kapcsoljak, hogy a cabin és a cottage két külön dolog. A teljes verzióért 14 dollárt kérnek, ami olcsóbb, mint korábban az első volt, de aki ingyen sokáig akar vele játszani, az a teljes verziót egy órányi játékra le is tudja tölteni. Tehát, ha másra nem, nyolc pályára, vagy egy órányi játékra mindenképpen elegendő lesz.
Ui,: Csak emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy ma este nyolcig van lehetőség szavazni a szülinapi játékunk posztjaira. Holnap reggel azon a játékon is győzteseket hirdetünk!

Ádámtól érkezett a Choo Choo Puzzle linkje a levelesládánkba, és ajánlaná a MÁV alkalmazottjainak - a problémamegoldó készség fejlesztésére kevés szórakoztatóbb módszer van. Mi viszont nektek ajánljuk, egy kis felfrissítő agytornaként ebben a dög melegben. Egyszerű, mint az egyszeregy, a piros elemet kell a célba juttatni, lehetőleg minél kevesebb kattintással, 25 különféle pályán keresztül.

Ha egy játéknak szerepelt az első része, akkor - már csak kötelesség-tudatból is - a többi részt is posztolni szoktuk. Így járt a Myosotis is, megjelent a második része. Mivel az előző olyan kurtán-furcsán ért véget, én bizony nagy izgalommal vágtam neki a folytatásnak, hátha abból kiderül valami. Hát nem. Újabb, eléggé könnyű fejtörők (na jó, a viccet én nem értettem, de a nálam frissebb angoltudásúak biztos elsőre levágják, és morzézni sem tudok, de google a barátom, morzeábécét gyorsan találtam a neten), és megint csak a kérdés a végén: hová fognak kilyukadni, hány része lesz még? A zene viszont továbbra is nagyon bejövős, és tulajdonképpen azt a tíz percet ennél haszontalanabbul is eltölthettem volna. Szóval aki épp nem egy medencében ül nyakig, az merüljön el még egyszer a játék utolérhetetlen hangulatában, még ha az agyát nem is dolgoztatják meg - ami ilyen melegben talán nem is baj.
[alternatív link]

Tökéletesen eltalált a Pyschout kényszerzubbonyos-gumiszobás dizájnja, ugyanis tartós használata esetén az ártatlan munkakerülő is könnyen kerülhet hasonló helyzetbe. Egy szemétparaszt ügyességi játékról van szó, rejtett csapdákkal, precíz időzítést igénylő pályákkal, időnként enyhe Marios beütéssel - negyed óra játék után senkinek nem fog kávé kelleni a felébredéshez...

Emlékeztek még a Fixationra? A Sequesterről ugyanis nekem rögtön az ugrott be. Talán nem is véletlenül, hiszen annak két fő alkotóeleméből (a depressziós látványvilágból és a már-már szemétparaszt ugrálásból) épül fel ez is. Ezúttal egy kistestvér álmain keresztül ismerjük meg a nővérünk tragikus történetét, aki a 18. születésnapján hunyt el, ám a mi világunk és a túlvilág közt ragadt. Nekünk pedig egy bazi nagy kocka oldalain navigálva kell eljutnunk minden pályán a célt jelentő ajtóig, hogy újabb és újabb álmainkba lépve megpróbáljuk kiszabadítani. Nem egyszerű darab mind a történetét, mind a nehézségét nézve - viszont pont ez benne a jó.

A címbeli idézet Huguette de Broqueville belga származású írónőtől származik.

Elsőre akárhogy is, a Jégkorszak jutott eszembe a Nutty mania nevű játékról, lévén néhány erősen mókusszerű jégkorszaki lénnyel kell összegyűjteni minden makkot a pályán, miközben alanyunk kilövésére egy mamut ormányát használjuk. Ezzel még nem is lenne baj, ha nem jönnének be a bébi, illetve izmos mókust generáló elemek, illetve egy-két helyen a mókusszaporító elemek. Egész kellemes, habár helyenként kifejezetten pixelvadász, ha teljesíteni akarjuk a 3 csillagot. Egy hátrányát találtam, hogy a csillagokért felhasználható mókusoknak nem a maximális számát, hanem a még felhasználható számát mutatja csak. Összegezve egy kellemes játék a maga 9 elérhető céljával, 42 pályájával, valamint az oly fontos pályaszerkesztővel együtt. Bárkinek ajánlom, aki kedveli az ehhez hasonló játékokat.

A Nutty Mania egy tökéletes példa a középszerűségre. Nagyjából semmi olyannal nem találkozunk, amit ne láttunk volna már ezerszer. (Kivételt képeznek természetesen az újszülöttek és a jégkorszakból itt maradt, frissen felolvasztott mamutok, mert tudjuk: Egy frissen felolvasztott mamutnak minden flash játék új. Ha már véletlenül szóba került: a játékot valamelyik Ice Age film ihlette.)
Célunk, hogy néhány mókussal összeszedjük a pályán lévő összes makkot. A mókusokat egy mamuttal lőjük ki az ormányunkból, az irányt és a sebességet az egérrel megadva. A fizika rendben van - igaz a mókusnak eléggé kör alakja van -, a feladatok viszont nem igazán jelentenek kihívást, elsőre látszik mindig a megoldás, legfeljebb a pontos szöget/sebességet nehéz eltalálni. Hogy ne csak össze-vissza lövöldözzünk, van pár extra, például a széttörhető jégtömbök, teleport kapuk vagy rugók. A mókus át is alakulhat 1-1 bigyó felvételével, lehet belőle mókibébi, aki a kisebb alagutakba is befér vagy izmókus, akivel erősebbet lehet ütni.
Látvány- és hangorgiáról nem lehet beszélni, de a célnak megfelelnek. A játékos megtartására, újrajátszhatóságra a megszokott funkciók vannak: a pálya után annál több csillagot kapunk, minél kevesebb mókussal sikerült megoldani; gyűjthetünk 9 (unalmas) achievementet; pályaszerkesztővel készíthetünk saját pályákat, illetve játszhatunk mások pályáin.
2.5 pont

A ma bemutatott játék igazán hűsítő lehet ezen a forró - fülledt nyári napon, ugyanis az alábbi linkre kattintva azonnal a jégkorszakban találjuk magunkat. Bár hűsítő a levegő, hamar rá kell jönnünk arra, hogy eme zord vidéken bizony az éhezés vár ránk, úgyhogy nagyon gyorsan ki kell találni valami élelemforrást.
Főhőseink (akik az életben maradásért küzdenek) elvileg a jégkorszakból Manfréd a mamut és a motkány. A többiek valószínűleg már átadták testüket a jég konzerváló kémiájának, hogy az utókor egyben kiolvaszthassa őket és kiállíthassa a múzeumaiban.
Főhőseink gyakorlatilag azonban egy bundás törpeelefánt és egy vagy több macska. A történet szerint Elfi És Cicmicék együtt indulnak útnak, hogy makkot szerezzenek. Azonban a természet erői a megmaradt makkokat nagyon furmányosan elrejtette, így csak némi logikázással lehet megkaparintani azokat. Az adott helyszínen Elfi náthás, és csúszós ormányába felszívja Cicmicet, és mint egy gőzágyú kilövi azt. A célzás elég easyre sikerült mivel pontosan meg lehet határozni Cicmic röppályájának ívét, erősségét, becsapódási pontját. Cserébe mindenféle csapóajtók, portálok, trambulinok, törékeny jéglapok, halálos jégcseppek, stb. nehezítik vagy könnyítik utunkat, melyen átverekedve Cicmic felfalja a makkot. Vagy zsebre vágja. (A küldetések java részében Cicmic soha többet nem találkozik újra Elfivel, maximum egy következő fejezetben, így zsákmányát sosem tudja megosztani. Mondhatni, Elfi mindig pofára esik, de aztán a következő küldetésben újra naivan szolgálatba áll.)
Nekem nem sikerült eljutnom a 20. küldetésig, de remélem, úgy ér véget, hogy Elfinek is leesik valami finomság, mielőtt végelgyengülésben összecsuklana.
A játék 52 percre foglalt le.
Előnye: a szép grafika, a könnyű célzás, a frappáns csapdák.
Hátránya: hogy nem túl jó másolat a mesefigurákról, a fejleszthetetlenség (vagy valami, amivel lehet egy picit pepecselni az időt két küldi között).