Közveszélyes Munkakerülő

Nyauuuuu dobta be a közösbe a Candy Conveyor linkjét, én pedig lecsaptam rá, örök hála neki. Szerepelt már nálunk hasonló játék: a cél a megfelelő cukrászipari termékek megfelelő kosárba juttatása szállítószalagok és robotkarok segítségével, ráadásként egyeseket még meg is kell sütni, eközben persze törekedve arra, hogy a lehető legolcsóbban megússzuk. Ez így nem hangzik túl változatosnak, és a 14 pálya sem hosszan tartó munkakerülést sejtet, de szerencsére meg kell tornáztatni az agytekervényeinket, így legalább egy-másfél órára leköti az embert. Bónuszként a végén még azt is megtudhatjuk, a világ hány százalékánál vagyunk jobb logisztikusok.

Bálintka nyelvtörőnek is megfelelő ajánlót küldött egy rém egyszerű játék mellé. A Last Robot 2 ugyanis ennyire egyszerű: ugrálsz fel, leesel, fejlesztesz, ugrálsz megint, és így tovább. Mint írja: "Utálom a rossz grafikával megáldott játékokat, kivéve ha az fejlesztős. Vagy reptetős. De a fejlesztős reptetős az nálam az ászok ásza. Főleg az ugrálós reptetős fejlesztős. Mert ha fejlesztős reptetős ugrálós reptetős fejlesztős a játék, akkor felőlem lehet az fekete alapon fehér pötty is. És máris a hibájáról beszélnék: közepes fejlesztési szinttel a játék végét el lehet érni, ugyanakkor igazi 15 perces játék a munkahelyi szünetre."
Szerintem eléggé addiktívvá is tud válni, de a kávészünet elütésére biztosan elég lehet.

Idegesítően nyugtató játékot láttatok már? Mert ez ilyen. Számomra egészen újszerűnek tűnő logikai játék, melyben a fákat kell vízzé változtatni (tényleg, ha rákattintunk a fára, szegényke eltűnik, és a helyén kék patak marad), ám vigyázni kell, hogy más fák ne essenek a szórásba, mert akkor elpusztulnak. Így muszáj eltalálni a megfelelő sorrendet, néha ásni is kell egy kicsit, vagy jeget törni, időnként pedig a folyton terjedő láva miatt kényszerülünk sorrendet változtatni. Elsőre azt hinnéd, hogy még egy ilyen könnyű feladat nincs, aztán rájössz, hogy bizony nem is annyira egyszerű. A hatodik-hetedik szint környékén pedig Mensa-tag legyen a talpán, aki újrakezdés nélkül végiglogikázza a kertecskéket. A zenéje kifejezetten álmosítóan nyugtató, szóval inkább bögre kávé mellett érdemes játszani, vagy meghagyni lefekvés előtti kikapcsolódásnak. Ja, hogy akkor mi az idegesítő benne? Amikor már hatodjára-hetedjére kezded el ugyanazt a pályát, mert valamelyik nyüves fa mindig feldobja a talpát, vagy egy randa csemete valahogy mindig kimarad a szórásból, akárhogy is igyekszel, hát az! A mentés automatikus, nem kell aggódni, mert bár menüje nincs, azért ügyesen megjegyzi, hol tartottunk.

Sajátos egyveleg következik: a sakk és a lövegtornyos játékok mutációja, bár a fekete-fehér bábuk harcából csak a pályát örökölte. Narghil ezzel az ajánlóval küldte el a Triple Tower Defense linkjét: "Ha három azonos tornyot egymás mellé teszünk, a legutolsó torony helyére olvadnak össze, egy magasabb szintű toronnyá. Három egyes szintű egy kettes szintűvé, három kettes egy hármas szintűvé, és így tovább. A magasabb szintű tornyok létrehozása nélkülözhetetlen, mert az ellenfelek egyre erősebbek, de a játéktér véges... Megdolgoztatja az agytekervényeket, különösen, mikor már alig van szabad helyünk. Végcél nincs (legalábbis én nem értem el), a cél a minél magasabb pontszám, de ennek ellenére is addiktív." Mindezek mellé egy kellemes, letisztult grafika társul, úgyhogy tényleg könnyedén el lehet ütni vele az időt.

Olyan kis egyszerű cukiságnak nézett ki elsőre. Aztán belefeledkeztem. Kicsit mixelt klón, mert van benne - különösen az utolsó pályáknál - Excit, meg kapcsolós játék, ahol nem mindegy, mit milyen sorrendben kapcsolgatsz fel (passz, egynek sem jut eszembe a neve, de majd kommentben elmondjátok), de nagyon élvezetes. Főleg a végén, mert az első húsz pálya sima ujjgyakorlat. A zenéje idegesítő, a pályák végeztén gyengébb gépnél hosszasan várni kell az eredményhirdetésre, ettől függetlenül számomra piszok addiktív volt, még ha nem is hosszú órákra kötött le (bár van olyan acsi is, hogy egy óra játék összesen :-D). Kénytelen leszek az első részére is vetni egy pillantást :-).
[alternatív link]

Gyarló vagyok, tudom, de engem ez a játék a nyitóképernyőn megfogott. A dobozok nem csak pislognak, de követik az egeret a tekintettükkel. Kész, ennyi ötlet engem már lehengerel. Amúgy a játék sem rossz, kifejezett agytorna annyi lépésből befejezni a szintet, ahány a csillagocskához kell (de csillag nélkül is legfeljebb csak egyel több mozdulatunk lehet). Az első pár szint azt magyarázza, hogyan tűnnek el a kockák, majd tízesével egyre nehezedő feladatok következnek. Az összesen száz feladvány lassabb felfogásúaknak (mint én is) egész hosszas munkakerülést garantál.

"Egy már jól ismert sorozat harmadik részéről van szó. Biztosan sokan emlékeznek kedvenc kis vöröshangyáinkra, akik minden gond nélkül áldozták fel magukat különféleképpen csak azért, hogy társaikat és vezérüket megsegítsék. A Dibbles 3 nem egy univerzális harmadik rész, mert sok új nincs benne, de nem is kell. Az első részben már benne volt minden ami kellett, innentől kezdve csak új feladványokra van szükség. Bár az első rész hangulatát nem adja vissza, az új, ezúttal sivatagi környezet, hangyáink néhány megújult áldozati módja, valamint a negyvennégy új pálya biztosan kellemes kikapcsolódást nyújthat a téma szerelmeseinek :)" Ez állt az e-mailben, amit Pétertől kaptunk (természetesen köszönjük), én csak azzal egészíteném ki, hogy a zenéje még mindig az egyik legjobb - és végre megtudtam, hogy vöröshangyák a játék főszereplői.

A Motherload és a Glean sikerén felbuzdulva mutatjuk be az Utopian Mining című pixeljátékot, mely bár az említettekhez képest lényegesen egyszerűbb (sőt, kifejezetten könnyebb), mindenképp itt a helye, főleg azok kedvéért, akik a fent említett játékokat azok sebessége vagy nehézségi foka miatt nem kedvelték.

(A címben szereplő idézet a Bányász himnuszból származik)

Pénteken hivatalosan is kezdetét vette a XXX. nyári olimpiai játékok, (sőt, azóta már magyar arany is született) ennek megfelelően flashjáték is készült hozzá, amit ezennel kötelességtudóan ki is posztolunk nektek. Természetesen szó sincs arról, hogy a teljes palettát végigjátszhatnánk, összesen 6 különféle versenyszámban próbálhatjuk ki magunkat. Sajnos tökéletesnek nem mondható, egyrészt schocwave kell hozzá, másrészt csak megadott nemzetek színeiben mérhetjük össze magunkat, de második játéknak megteszi.

Igen, a képen látható 370 halál igaz. A vérfoltokból jól látszik, hogy én a 15. pályán adtam fel. Ez ugyanis a Give Up célja, hogy a játékos megadja magát. Ha elegetek lesz belőle, ne zárjátok be az ablakot, használjátok a nagy kék gombot!
Ui.: Lesz ma még játék, ne adjátok fel!

Furi egy játék ez. Nem tudom eldönteni, pedig végigjátszottam, hogy szeretem vagy utálom. Holott amúgy a tetszés-nemtetszés kérdésében nagyon határozottan, és pár pillanat alatt szoktam állást foglalni. Mertazúgyvanhogy. A grafika, a zene és a hangulat ezerrel bejövős. A szorongásoktól gyötört álmodó kisfiúnak keresnie kell a csodagömböket, még az is jó. Illetve csak lenne, ha józan paraszt ésszel kitalálhatóak lennének a rejtekhelyek, de végül is, a hat gömböcből négyet (na jó, inkább csak hármat) meg lehet találni csak sima próba-cseresznye módszerrel. De a másik kettőhöz szerintem kommentet kell a játék alatt olvasni, mert másként cél nélküli mászkálássá züllik le az egész. És szólok jóelőre: nem sokat jelent, ha megtalálod mind a hatot. Kapsz ugyan valamit, de fájó üresség-érzet tölti be a szívedet a játék végére. Illetve, egy ellenszert tudok: ha gyorsan meglesz a játék folytatása. Remélem, tényleg azért prológ, mert ez csak valami nagyszerűnek a nyitánya.
[alternatív link]

Néhány órán belül ajánlotta Tamás és Henrik is a Glean-t, a Motherload adaptációt, ami egész jóra sikerült. De engedem szóhoz jutni Henriket: „a nagysikerű Motherloadhoz igen hasonló (de annál nagyságrendekkel összetettebb és addiktívabb) játék látott mostanság napvilágot Glean néven. Nekem sikerült egy húzásra hat órát előtte ülni, pedig nem nagyon bírom a flash játékokat.”

Tamás pedig hasznos tanácsokkal is ellátott: „a fejlesztések közül érdemes rámenni a tankolásra és a javításra, mert így a hajónk mellett ingyért van a benzin és nem gyémánt árban ;). A különféle ércek előfordulási valószínűsége különböző az egyes bolygókon, érdemes figyelni, mire van szükségünk. Minden leírásban benne van, milyen bolygókon és milyen mélységben keressük az adott ércet. Az új összetevők kikísérletezéséhez recepteket kell keresni, amiket elveszett tárgyakból szedhetünk ki. Ezek is eltérő mélységben rejlenek, bolygónként 2-3 ilyen található.”

Érdekes, hogy a Motherload-hoz hasonlóan ezt a játékot is többen ajánlottátok, ráadásul kommentben is jeleztétek, hogy itt a helye. Ebből persze nem következik, hogy mindenki bányász lenne, hanem örülök, hogy ilyen aktívak vagytok!
[alternatív link]

Imádom a gyorsan lejátszható, de élvezetes játékokat, épp ezért nagyon örültem a Soldier Diary-nak is. Néhány kattintás, és a kis zöld katona (akit a gonosz vörösek ejtettek foglyul) kiszabadul, sőt, gyakorlatilag eközben a teljes támaszpontot is kiirtja, ráadásul helikoptert is hív magának, hogy ne kelljen gyalogolnia. Érdekes színfolt, hogy ha kinyírják, is folytatja a küldetést, de hát egy ilyen űbermacsó Rambótól nem is várunk mást.
[alternatív link]

A futkározós/ugrálós játékok táborába csatlakozik be a Run Right, aminek már a nevében szerepel a feladatunk: jobbra kell futnunk a képernyőn. Pontosabban dinoszauruszunk megteszi ezt magától, nekünk csak ugrálni kell, illetve az embereket lelőve némi pénzt kicsikarni belőlük, amiből különféle kiegészítőket vehetünk magunkat, vagy fejleszthetjük képességeinket. Mindehhez meteoros/apokalipsztikus környezet és a hozzá passzoló zene társul, szóval minden adott a jó szórakozáshoz.

Vigyázat, a láma láda látogatói leköpés áldozatává válhatnak! Már a Madagaszkárban sem értettem, miért olyan fontos az állatoknak, hogy a nézelődők elől különböző trükkökkel meneküljenek meg. Erre a Llama in your Face című játékban sem derül fény, viszont az biztos, hogy a láma remekül képes távol tartani akár több száz látogatót, pedig nem is iszik közben. A BigDino fejlesztői garantáltan betegek, de ez a próbálkozás lényegesen hosszabb távra köti le az embert, mint a korábban már bemutatott Stupidella.
[alternatív link]

Több könyvben, sorozatban, filmben is megjelent már az óriásira hízott kukac (Dűne, valaki? :)), ki a föld alatt él, és csak zsákmányért jön a felszínre. Az Effing Worms segít, hogy beleélhessük magunkat ebbe a szerepbe is. A játék egyébként a méretnövekedés, illetve a jól eltalált kombók végett mesterlövés pozitív.

Összesen két játék (a Theme Hospital, és a Roller Coaster Tycoon) volt olyan hatással rám, mint a Shop Empire 2. Gyakorlatilag órákat veszítek az életemből, miközben fejlesztgetem a plázát, alkalmazottakat veszek fel, sorolok nappaliból éjszakai beosztásba, vagy éppen egy másik bevásárlóközpontomat segítem anyagilag... hihetetlen, pont néhány napja állítottam, hogy a menedzserjátékok nem képesek hosszú távon lekötni. Jelentem, ez már nem igaz, az elsőre bonyolultnak tűnő kezelőfelület ellenére 3-6 virtuális nap alatt bele lehet jönni az irányításba, onnantól pedig magába szippant a játék. Nem mondhatok mást, nálam egyértelműen ötös a kategóriájában. Az első részről se feledkezzünk meg, íme.

(egy bizonyos játékidő után érezhetően belassul, ilyenkor mentsünk, majd töltsük újra az oldalt!)
[alternatív link]

Ha a reggeli logikával megtámogatott zombis játék nem győzött meg, vagy csak nincs Unity a gépeden, akkor a mai nap második fogásaként próbáld ki a Zombie Situation című játékot, Péter ajánlásával. A grafika aranyos, fegyverből sok van. A disztrojt kedvelőknek nem is nagyon kell ennél több. Át is adnánk a szót Péternek, mert igaza van: "szerintem fél óra munkakerülésre mindenképp alkalmas, viszont az easy fokozatot nem ajánlom, mert úgy túlságosan könnyű".

Bálintka hívta fel a figyelmünket a Zombie Minesweeperre, ahol az aknakeresőt próbálhatjuk ki élesben, miközben különböző elhullott lények támadnak fel körülöttünk. Mind grafikailag, mind hangulatában, mind a párosítás tekintetében zseniális a dolog, egyedül az irányítással voltak problémáim, néha nem sikerült visszafordulni időben, pedig kattintgattam eleget. A kétféle játékmód összesen nyolc pályája nem tűnik soknak, de az aknakereső alapok miatt végtelenszer újrajátszható. A shotgun töltények miatt jár a plusz fél pont. Figyelem, hasonlóan a betűkirakós játékhoz, ez is Unity-t használ, ezért ma még egyszer támadnak a zombik.
[Alternatív link]

Jó kis steampunk stílusú lövöldözgetős játék landolt a postaládánkban a Steamlands képében, Tamásnak köszönhetően. Anno próbáltam ugyan, de valamiért mégse jutott ki a blogra, eme hiányosságomat ezennel pótolom, átadva a szót munkakerülőnknek: "Gőzhajtású tankokkal kell az ellenfeleinket lelőni. Minden tanknak egy kazánház a szíve, ahol a masinisztánk lapátolja a szenet. Emellett a parázzsal tudja dobálni az ellent, vagy javítgatja a tankunkat. Minden pálya elején kapunk egy alap felszerelést, amit a pályán talált cuccokból vagy az ellenfélről lepotyogó fegyverekből tudunk javítani. Az ellenfelet a saját kazánháza szétlövésével lehet megsemmisíteni. Egy idő után különös szerepet kap, hogy az ellenfelet ne megsemmisítsük, hanem lelőjük róla a fegyvereit, azokat magunkra aggatva. Érdemes arra figyelni, hogy a kazánház csak egy bizonyos távolságba képes a fegyvereket energiával ellátni."

A múlt heti pónis játék nem csak azért volt nagyon jó ötlet tőlem, mert három nap alatt több játék-ajánlót kaptunk tőletek, mint előtte három hét alatt, vagy mert hirtelen tele lett megírt posztokkal tár, hanem mert arra is rájöttem, hogy nagyon ritkán ajánlunk olyan játékot, amivel egy gyerek is játszhat nyugodtan. Ennek örömére elkezdtem keresgélni, így találtam rá a Castle Tales fedőnevű remekre. A "juttasd a célba a guruló bigyót" típusú játékok könnyített, valóban gyermekeknek (is) szóló változata a fizikát ugyan erősen hanyagolja, de a figurák bája, és a megoldások egyszerűsége lenyűgöző. Gyorsan le is teszteltem, a hét éves lányom teljesen beleszeretett, és az első 54 pályából gyakorlatilag három kivételével az összeset egyedül megoldotta (annál a háromnál is csak az időzítéssel voltak gondjai). Az utolsó kilenc pálya viszont már nekem sem ment mindig elsőre, onnantól már a logikán kívül a mák-faktor is erősen belejátszott.

A hajigálós játékok kifigurázására készült Pixel Toilet tökéletesen teszi a dolgát, az első pár lövés szinte semmire sem jó, aztán hirtelen minden megváltozik, nekünk már csak kapkodni kell a fejünket a rengeteg mém láttán. A hétfő az egyik legnehezebb nap a héten, de egy kis budifutam könnyedén feldobja.

Érzem már, hogy ez a hét lesz szerkesztői működésem csúcsa...  De azért igyekszem kárpótolni benneteket, és mivel a friss játékok között kevéssé leltem megfelelően ütőset, ami a rózsaszín nyihogás utolsó emlékét is el tudná törölni, hát kerestem egy tavaly márciusi 'klasszikust'. Az Owl's Nest amolyan sasfészkes-utánérzés, csak kevesebb élő szereplőt látni benne. A történet arról szól, hogy a második világháborús náci csodafegyverek után keresgélünk, amit érdekes módon valamiért zombivá vált német katonák őriznek. A point-n-click épp csak annyira bonyolult, hogy késő éjjel is végig tudom játszani walkthrough nélkül, de annyira azért nem egyszerű, hogy közben ásítoznom kelljen. A grafika a pastelgames-től megszokott érdekesen nyomasztó, a zene és az effektek nemkülönben. A nagy meglepetés számomra ott következett el, hogy a játék egy pontján a felszedett mesterlövész-fegyvert el is kellett kezdeni használni. Igaz, a zombuskák nem lőnek vissza, és csak néha fordul elő, hogy elkapjanak, de ilyesmi azért ebben a műfajban nem gyakran szokott előfordulni. 

A Fort Blaster - Ahoy There nem a valaha volt legnehezebb játékként fog bevonulni a munkakerülők nagykönyvébe, ám egyrészt jobb, mint pónilovakat öltöztetni (bocsi nyauuuuu :), másrészt némi könnyen jött sikerélménybe még senki nem halt bele. Amúgy egyszemélyes kalózcsapatként kell irtani az ellent, felszedni a kincseket, ehhez különféle bombák állnak rendelkezésünkre, etc, etc. Kár, hogy az irányítása ennyire hülyebiztos, amúgy kifejezetten szórakoztató darab. (A találatért kösz Apámnak :).

Így, az ebédidő közeledtével mindig nagy kérdés, hogy rendeljünk, vagy ugorjunk ki valamelyik közeli kajáldába enni valamit. Ha sikerült megállapodni, akkor viszont indul az igazi harc, hogy a kínait, a pizzériát, vagy a kifőzdét támadjuk-e meg...

A Diner City a másik oldalt mutatja be, a küzdelmet a minél magasabb profit eléréséért. A játék nagyon régi, biztosan sokan találkoztatok vele, azonban sem elődünkön, sem itt nem szerepelt még, amit ezúton pótlunk. Nagy kedvenc egyébként, napokat képes vagyok végigjátszani vele, pedig a manager típusú gammák általában viszonylag hamar unalmassá válnak számomra. Itt igazából a kihívást a versenytárs jelenti, meg persze a saját lustaságunk. Ha nem takarítjuk elég gyakran a helyet, ha hagyjuk hogy minden körben kiraboljanak, pillanatok alatt olyan hátrányt lehet összeszedni, ami behozhatatlan. Ha még nem találkoztál vele, vagy ha nosztalgiáznál, építs egy pónit a reggeli játékkal, pattanj fel rá és irány az étterem!