Közveszélyes Munkakerülő

A Dune II egy igazi klasszikus, 1992-ben jelent meg, és akinek akkor volt számítógépe, az MIND játszott vele. Kivétel nélkül. Ugyan nem tökéletes, sőt ezer sebből vérzik, de a real time strategy játékoknak az egyik ősanyja, bővebben az IDDQD blogon olvashatsz róla. Nosztalgiafaktora hatalmas, aki külön keresi, ma is vannak rajongói oldalak, ahonnan letölthető, ilyen-olyan trükkökkel elindítható. És most végre, megérkezett flashben is! Csak felmész az oldalra, és játszol. Van egy egy slotos mentés is, ha így együltő helyedben nem lenne 10-15 órád végigtolni. Vigyázat, addiktív, a főnököm is rajtakapott, a fiatalabb technikus kollégák meg mind ujjongtak, és követelték, hogy küldjem át a linket. Őket is elkapta az ő főnökük.
Azt hiszem a játékmenetről nem kell sokat mondani, a recept húsz éve változatlan, ha korodnál fogva nem játszottál vele, akkor lehet röhögni a kezdetleges játékmeneten, ha meg játszottál vele, akkor itt az idő újrajátszani. Továbbra is utálom az Ordosok átszínezős tankját, és továbbra is átszellemült mosollyal küldöm a huszonnyolc legyártott rakétás tankomat egyszerre az ellen kapujába. A homokkukac meg monnyonle!

Teljesen bajban vagyok az AL Project műfaji meghatározásánál. Még abban sem vagyok biztos, hogy tényleg játék-e. Vagy interaktív film. Vagy élő képregény. Egy biztos: van hangulata, nem is akármilyen. A történet kifejezetten lényeges az élvezeti értékhez, úgyhogy csak alapfokú angol-tudással rendelkezőknek ajánlom. Elvileg point-n-click, lehet is benne érdekes felülnézetes képben tevékenykedni (mármint ettől a műfajtól idegen a felülnézet), vannak feladatok és valamicske fejtörő is... de nem ez a lényeg, higgyétek el. A képek gyönyörűek, a zene nem túl idegesítő, a sztori pedig olyan, hogy alig várom, mikor lesz folytatása. Meg lehet benne több helyen is halni (nekem legalábbis sikerült), de ez semmit sem von le az értékéből, egy kattintással folytatható. A hangulata és a rajzok miatt négyes, a játékélmény ettől elmarad, de kit érdekel?

Indítsuk a hetet egy könnyed logikai játékkal. A Hexagonator alapja sok-sok hatszög, bennük szép színes bogyókkal. A feladat borzasztóan egyszerű: össze kell kötni ezeket. Természetesen ez a pályák előrehaladtával nehezedik, több szín is megjelenik, az igazán maximalisták pedig megpróbálhatják minél kevesebb lépésből megoldani a szinteket és begyűjteni az összes achievementet.

Amikor az ember azt gondolná, hogy TD kategóriában már nem lehet újat mutatni, akkor kiesik az ingujjból a monsters td 2. Egyrészt, übercuki kis szörnyimörnyiket kell irtani a Monster INC-ből. Másrészt nagyon passzol a zene. A toronyfejlesztések bőségesek, 4 torony, upgrade-ek, majd specializáció. Ezek mellé extra, univerzálisan bevethető varázslatok is vannak, szóval látszik, hogy gondolkodtak a játékfejlesztők. A pályák nehezednek, az ötödik-hatodik felé meg már vért izzadtam, hogy meglegyen. No, és akkor a csavar: kivételesen nem felülnézetből, hanem oldalról látjuk a pályát, a régi 2 dimenziós ügyességi játékok jutnak elsőre az ember eszébe. Módosítok, először az jutott eszembe, hogy akkor ezen most hogyan is fognak vonulni, most mit látunk?

Jó szívvel megadnám az ötöst, de csak négyes, ugyanis borzasztóan zabálja a gép erőforrásait. Egy i3-as laptop birkózott vele, és szüneteket kellett tartanom, mert túlmelegszik a proci. A kényszerpihenőkkel, és a nehezedő pályákkal hosszas munkakerülésre alkalmas, kimondottan GDP ellenes! Ajánlom!

Bevált recepten ne változtass, hangzik a mondás. Így érezhették a Frantic készítői is, így harmadszorra is publikálták szinten ugyan azt a játékot, amit már kétszer mi is bemutattunk. Persze most is van némi kozmetikázás, de az alap a régi: lövedéktengerben kell elnavigálnunk űrhajónkat, közben felszedve a lelőtt ellenségekből érkező érméket, amikért aztán fejleszthetjük űrbéli harci járművünket. 

... de az istennek sem akar sikerülni. Én konkrétan a W utáni virággal akadtam el, és tudom, hogy biztos pofonegyszerű a megoldás, mégsem vagyok képes megtalálni. Ettől függetlenül nagyon tetszik a Folds - Origami Game. Néhány hajtást azért tapipaddal elég meredek összehozni (amikor kis, vékony izéket kell csinálni a betűkhöz, ott az ötödik felezés már nem tud elég precíz lenni), de kezelhető, és kellően agytornász is. Papírral könnyebb lenne, itt a nehézséget időnként az fokozza, hogy pontosan oda kell megcsinálni a formát, ahová a szaggatott vonalak jelzik. Így ha először rossz irányba hajtod félbe, hiába lesz a végén jó a forma, nem fogja elfogadni, mert nem fog legalább 80%-ban illeszkedni a körvonalra. Nem mondom, hogy világmegváltó darab, de munkahelyi szünetre épp megfelelő.

A Monster-legionst Kappa sporttárs küldte be, és azonnal magával ragadott a hangulat. Az első 2 percben azt sem tudtam, mit csináltam, de nem tudtam veszíteni! Aztán szépen lassan kezdte értelmét nyerni a sok kártya és fejlesztés, de itt át is adnám a szót Kappának!

"Szerintem zseniális stratégia, kártyagyűjtögető keverék. Egy adott pakli alapján tudjuk a hadseregünket összeállítani, mindig 3 kártyából kiválasztva az új egységeket. A szokásos kő-papír-olló elv érvényesül, vagyis lándzsás lenyomja a lovat, kardos a lándzsást, stb. Minden csata után kicserélhetünk a paklinkban kártyákat jobbakra, plusz a legyilkolt ellenekből potyogó pénzből is vehetünk új kártyát. A dolog érdekessége, hogy a meccs 1,5 perc, ahol 15 mp-ént választhatunk egy egységet, látva az ellenfél mit küld ránk. Minden egységnek van egy respawn ára, vagyis ha meghal jön újra, csak meríti a kezdeti 30-as respawn keretünket. Magyarul beküldhetem a béna nyilasomat 30-szor, vagy egy nagy páncélos fószert 10-szer. Hogy végképp ne legyen unalmas, bizonyos időközönként 3 random bónusz közül választhatunk, ami további respawn pontot, nagyobb sebzést, vagy az ellenbe csapkodó villámokat stb. jelenthet. Természetesen van multiplayer része is, csak azt én nem próbáltam."

Most aztán odacsaptunk a GDP-nek! A Bearbarians valami olyasmi, amit az ember vár, ha hentelni támad kedve. Engem erősen a Quake-re emlékeztet: különböző felszereltségű és szerepű csapattársak segítségével kell a klasszikus játékmódokban (pl. a jó öreg capture the flag) legyőzni az ellenfelet. Van kampány mód, de játszhatunk akár a saját magunk által beállított paraméterek szerint is. Ezt már csak multival lehetne fokozni, de az kimaradt, ennek ellenére tőlem megkapta az ötöst.

Hárman is beküldték a Qoosh linkjét, szóval rossz játék nem lehet - gondoltam én. Ráadásul egészen jókat írtak róla, Kael például ezt:
"Ma is találtam egy csemegét :) Platform játék, amit ugyan alapvetően nem szeretek, de ez a végéig érdekesnek bizonyult. Aki ért angolul, annak különösen poénos, de ez csak az élvezeti értékét növeli, anélkül is remek időtöltés úgy egy órára. Kicsit ügyességi és kicsit gondolkodós, ötletes pályákkal."
Balázs így áradozott róla:
"A játék nem szemétparaszt kategória, bár tűnhetne annak is. Ész kell hozzá és egy cseppnyi ügyesség. Ez egyébként a végén erősödik. Én sok percig szórakoztam egy pálya megoldásával, mondván ügyetlen vagyok, mire kiderült, hogy rosszul közelítettem meg a problémát (akadályt.) Mindenkinek ajánlom a játékot, aki szeret gondolkozni!"
Van szerint pedig:
"Főhősünk egy zöld kísérleti trutymó, akit egy picikét szadista tudós teremtett a Test Subject Green/Blue mintájára. A mozgáson kívül az egérrel egy szűk körön belül teleportálni is tudunk, illetve bullet time-ot előidézni. Feladatunk természetesen a pályák teljesítése. A játékot nagyon feldobja a szép pixelgrafika, a tudós beszéde, no meg hogy pont megfelelő kihívást jelent egy-egy pálya."
Végre, gondoltam, egy olyan ügyességi, amihez én sem vagyok túl béna. Aztán utána már csak a címben megfogalmazott gondolat zakatolt a fejemben, úgy a negyedik pályától (ott, ahol a kép készült), és ez maradt még nagyon-nagyon sokáig. Szerintem szemétparaszt, részint a hangulata és a vége miatt, másfelől viszont azért, mert hihetetlenül jól kell tudni időzíteni sokszor, még akkor is, ha a lassítós trükk bevethető bármikor. Biztosan én vagyok az ügyetlen, ezt tudom, de sokszor úgy voltam vele, hogy most hagyom abba a fenébe, annyira felmérgelt. Ja igen, idejét sem tudom, mikor használtam utoljára egeret, de ehhez elővettem, szerintem tapipaddal esélytelen. Egyébként meg imádom, rendkívül ötletes és egyedi játék, végre nem egy újabb bőr valami egyszer már bevált sémára. Végig fenntartja a motivációt (még a bénákét is :D), és az új és új feladatokkal még annak is kihívás lehet, aki egyébként röhögve tolja végig az egészet. És azok a hangok!

Kj fedőnevű munkakerülőnk küldte be a Fractured linkjét, képpel, rövid leírással, jöjjenek is hát az ő szavai. "Ebben a kissé melankolikus, de szép, színes grafikájú játékban egy fiút kell az anyukája szelleméhez (?) kalauzolnunk a mozaikokká szakadt pályán.Egy idő után meglehetősen agyzsibbasztó, de azért mindenképp érdekes..." Talán még annyit fűznék hozzá, hogy a pályánkénti egysoros üzenet jó ötlet lenne, de mivel nem fél perc túljutni rajtuk, így nem igazán áll össze egész gondolattá.

A Siegius-arena egy aranyos kis gladiátoros hentelős móka, igazi matiné, kikapcsolódás. A történet szerint egy gladiátor vagy, aki - milyen meglepő - a ranglétra legalján egy rozsdás karddal és egy fa pajzzsal próbálja ölni a centuriókat. Ahogy egyre inkább halmozzuk a hullákat, a tömeg egyre jobban őrjöng, amire mi is be tudunk pörögni, így még jobban tudjuk irtani az ellent.

A küzdelem során az elhullott ellenfelekből pénzt nyerünk, amit eltéve kimehetünk a piactérre, a kovácshoz jobb fegyverekért és a herbáriába meg tisztítókúrás energizáló löttyökért, varázslatokért. Ezeket a harc során vethetjük be az egyre díszesebb, erősebb és nagyobb létszámú támadók ellen. 

Adtak a környezetre, harcok közt egy sötét pincében lehet pihenni, harcra jelentkezni, vagy kimenni a piacra. A pincében külön említésre méltóak a háttérben gyúró gladiátortársak, tisztára mintha egy super-muscle-mega-pro izomépítő szer teleshop reklámját nézném.

A játék jó hangulatú, a zene rémesen idegesítő, a vérben térdig gázolunk, 20 perc munkakerülést mindenképpen megér, ha szeretted a Golden Axe-ot, ezt is szeretni fogod, de azért nem egy Tekken Tag.

... Öltönyösrabszolga kartársat! Az történt ugyanis, hogy egy ideje már nagy erőkkel kerestünk toto92-vel egy új munkakerülőt, mivel szerkesztőségünk a korábbi nyolcról kettőre apadt, ráadásul mi ketten egy vérből valók vagyunk, tehát a nullához közelített a TD-k, stratégiák, disztrojok és akciók száma lassacskán. Így hát a postaláda söprögetése közben a jól író, klassz játékokat szállító személyek között random módon meghívásokat kezdtünk köröztetni, és erőfeszítéseinket végre siker koronázta. Halálos fenyegetésekkel Üres ígéretekkel Mézes-mázos szép szavakkal rávettük Öltönyösrabszolga vállalta, hogy időnként színt hoz az életetekbe, és a fentebb taglalt típusokból is lesz ezentúl kisebb-nagyobb rendszerességgel merítés a blogon.
Fogadjátok szeretettel első, és rögtön véres-hentelős játékajánlatát. (És persze, aki kedvet kapott, és szeretne nálunk posztokat gyártani, az ne habozzon ezt egy levél formájában jelezni.)

Az eheti cukiságot kj. nevű munkakerülőnknek köszönhetjük, tündéri kis point-n-clickkel lepett meg bennünket. Ő maga így ír róla (és a fényképet is ő küldte):
"Egy üdítő lehetőség a munkakerülésre ez a szép grafikájú, könnyen megfejthető feladványokkal, és kellemes zenével készült point 'n' click játék."
Nos, azért én még cifráznám egy kicsit. A Shapik: The Quest-ben egy cuki sapis manócskának (?) elrabolják a húgocskáját, és a mi dolgunk megkeresni őt. Én inkább interaktív filmnek nevezném, de hihetetlenül kellemes vele játszani, nagyon éteri a zenéje, gyönyörűek a rajzok, és mi tagadás, nem kell észlénynek lenni ahhoz, hogy megfejthessük a feladványokat. Gyerekkel is nyugodtan játszható, de felnőttnek is kikapcsoló-pihentető gyöngyszem, köszönet érte.

Eltévelyedés nevű kartársunk olyan remek levelet küldött be nekünk (képpel együtt), hogy minden további szószaporítás helyett át is adnám neki a szót:
"A Game Corp sztorija szerint egy szoftverfejlesztő céget alapítunk, kezdetben felveszünk 2-3-4 programozót, akik igazi szar játékokat tudnak csak írni, de azért kiadjuk őket, és pár félkegyelmű meg is veszi a lehúzó kritikák ellenére. Programozó szakijaink egyre tapasztaltabbak lesznek, lehet képezni őket, specializálódnak Code, Art, SoundFX és Writing szakágakra, egyre jobb, nagyobb költségvetésű játékokat kiadva, és egy idő után a siker nem marad el, a kritikák is javulnak. Persze a programozókat fizetni kell, a fejlesztésnek, tréningnek is vannak költségei, irodabútorok, irodakialakítás, hűtő és víz a droidoknak, plusz vannak még versenytárs cégek is. Az egyedüli negatívum, hogy a programozóknak hülye neveik vannak, nem nevezhetem el őket, így amig nincs kimaxolva valamelyik szakterületen a tudásuk, nehéz megjegyezni, ki mihez is ért. És azt se látom, ha valaki tréningen van, így simán berakhatom egy projektbe, az meg nem kezdődik el addig, amig a tréning tart, tehát a többi programozó meg ott unatkozik. Simán el lehet tölteni vele pár órát, nekem addiktív volt, élvezzétek ti is, részemről 4.5 csillag!"

Idén még nem is volt cukiság, pedig szeretem a kissé agyatlan, de édes játékokat. Igaz, már az első részt is kissé félve posztoltam, de aztán a kommentekben mégsem húztátok le nagyon, úgyhogy megkockáztatom a másodikat is (illetve, a fene tudja, hanyadikat, mert a készítők minden részt az első óta másodiknak számoznak, csak különféle melléknevekkel illetik őket - szóval ez a karácsonyi-téli változat). A játékmenet semmit sem változott, az állatok különféle mozgásra képesek, és ezek kombinációjával kell elérni, hogy a horkoló elefántot valamelyik meglökje, és az felébredjen. Nagyon-nagyon aranyosak a kis állatok, a 24 szint nekem épp elég volt, hogy csak kissé unjam meg (igaz, a végén már idegesítően kell figyelni az időzítésre), a három bónusz pedig tényleg a cukiság legteteje. Igazi, gyerekkel is játszható családi játék.

Korábban is említettem már, hogy szeretem az olyan játékokat, amik inkább a játékmenet ötletességével semmint a grafikával akarnak megnyerni. Ebbe a sorba illeszkedik a Stepping Stones is, amiben rendkívül egyszerű a célunk: az adott mezőbe el kell juttatnunk egy követ. Eleinte ez persze pofonegyszerű, később már nehezedik, de nem teljesíthetetlen, pont megfelelő agytorna egy ebédszünetnyi időre.

A szemétparasztság egészen különös foka az, amikor már a menüben is meg lehet halni. Nos a Vex egy ilyen darab, a nehézségek már akkor elkezdődnek, amikor el akarunk kezdeni játszani, a pályákon pedig tovább fokozódnak, de legalább látjuk a bal felső sarokban, hogy hányszor vesztünk oda. Mindezek ellenére addiktív, az ember már csak azért is újra és újra nekifut, azzal a reménnyel, hogy hátha nem hal meg tizenhatodszorra is a tüskéken szétloccsanva.

Szeretnélek kérni benneteket, hogy ne csináljunk ebből a posztból trollmágnest. Mivel alig-alig szoktatok kommentelni, ezért reménykedem benne, hogy a dolog kétségtelen politikai felhangjaitól eltekintve a játékról magáról fogunk eszmét cserélni.
Szóval az van, hogy a levelesládánkba kaptunk egy levelet, feladóként a TASZ, az aláírásában pedig ez szerepelt: "Drug Policy Program Director". Ez önmagában is ritkán fordul elő, ráadásul maga a levél így szól: "A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a Mito céggel közösen fejlesztett egy játékot, ami a drogellenes háború költségeiről, nemkívánatos hatásairól próbál tájékoztatni. Légy szíves nézzétek meg és írjátok meg a véleményeteket - örülnénk, ha írnátok róla egy blogposztot is!"
Én megnéztem a Drug War Hero-t. Jelezni szeretném, hogy a célkitűzéssel maximálisan egyetértek, én ugyanerről már egy sor cikket, tanulmányt elolvastam. Jó ötletnek tartom, hogy mindezt a fiatalok, nem olvasók, nem érdeklődők számára is közismertté tegyék. Teljesen vállalható, hogy ezt egy flashjáték keretében oldják meg. De kérem szépen, ne így! Nagyon jó az alapötlet, hogy rendőrként-ügynökként a drog elleni fellépés különböző színterein kell helytállnunk - és érzékelhetjük, mennyire nehéz és kilátástalan is ez. Viszont az irányítás totális csőd. Már az első feladatban is rendkívül furcsán éreztem magam a felülnézetes helyzetben, pláne, hogy a netbook-on nincs egér, csak tapipad, amivel elég bonyolult a gombnyomogatás, de megoldottam. A második helyszínen viszont annyira nehézkes, már-már lehetetlen a célzás (nekem), hogy kinyírnak, mielőtt egy lövést leadhatnék. Nem tudom, hogy ez csak nálam van-e így, éppen ezért is lett ebből poszt. Legyetek szívesek, próbáljátok ki, mondjátok el a véleményeteket, hogy nektek bejött-e a játék, és ha nem, mit lehetne rajta javítani. A szöveg a helyszínek között biztosan túl sok, és az is rossz, hogy az egyes küldetések újrakezdésekor minden szöveget újra megjelenít, ahelyett, hogy csak már a konkrét feladatot töltené újra. Nekem jelenleg azért kettes, mert a társadalmi igazságérzetem nem engedi, hogy egyest adjak rá. Ja, és nagyon bejövős a zenéje.

Karácsony csak egyszer van egy évben, karácsonyi játékból viszont több is akad, szerencse, hogy nem csak karácsonykor lehet velük játszani. Ennek szellemében jöjjön Péter ajánlata, a már három alkalommal szerepelt Dibbles sorozat legújabb, karácsonyi része, a Dibbles X-Mas. "Már lassan kezdtek hiányozni a kis szuicid hangyák és az altruista csapatszellemük. Azonban most ismét itt vannak, és aki azt gondolná, hogy ez most már tényleg unalmas, mert 4. alkalommal sincs semmi újítás, annak azt kell mondjam, hogy téved. Bár a táj ismét havas, nagyon-nagyon kellemes karácsonyi kiadást kreáltak a készítők. És az okosok tudják, hogy karácsonyi csomagolásban minden új rész elsüthető. Az epizód amúgy szerintem jól sikerült, a pályák kellemesek, nem túl hosszúak, és 33 belőlük éppen ideális (az előző 44 talán kicsit soknak bizonyult)."

Ez a poszt valódi ugrás a sötétbe, ugyanis az én gépem konkrétan kifekszik a játéktól, tehát a nyitóképernyőn kívül egy kockát sem láttam belőle, csak youtube-videón. De ha elindult volna, akkor sem tudnék túl bő lére eresztve nyilatkozni róla, tekintve, hogy fps-t kizárólag örökéletingyenlőszer módban, ezer éve játszottam utoljára, várvédőset meg sosem. Viszont Papírzsepi beküldte, és amit olvastam róla kommentekben, meg amit láttam videókban, az meggyőzött arról, hogy itt a helye. Az Army of the Damned nem is új, szóval most erősen reménykedem, hogy közületek többen leírják a tapasztalataikat, így sokan együtt csak összehoznunk róla egy megfelelő leírást. PZS így írt róla:
"Stílus: FPS, mászkálós-lövöldözős, disztroj, várvédő
Feladat: meg kell védenünk a támadó zombik egyre erősebb hullámaitól a bázisunkat. Pontosabban: saját magunkat.
Szép grafika (Shockwave!), jó irányíthatóság, aránylag jól eltalált ellenfelek. Gyakorlatilag egy egyszerű kvék zombis köntösben, de élvezetes.
Tipp: arra azért célszerű rájönni, hogy lőszer-muníciót repülőgépről, kérésre dobnak le; meg még további pár extrát is. A kés a közelharchoz jó, de külön gombbal működik - akár csak a gránátvető.
Nehézség: nem különösebben nehéz, de gyorsan súlyosbodik. 8-10 hullám után már elég gyorsan ki lehet purcanni.
Futamidő: pár órára elegendő munkakerülés."

Ui.: Nagyon megkönnyítenétek a dolgomat, ha a stratégiai, TD-s és durván lövöldözős játékbeküldésekhez mellékelnétek képet is (a blogba 600 px széles fér be, de bármit át tudok méretezni :D). Tudom, szemétség, hogy minden melót veletek akarok elvégeztetni, de talán észleltétek: szerzőgárdánk ismét vészesen lecsökkent, ami miatt minden segítségért végtelenül hálásak vagyunk. Ja, és ha valaki szeretne szerzőnek jelentkezni, főként, ha a fent említett három játéktípus áll közel a szívéhez, boldog örömmel várjuk sorainkba.

Papírzsepi nagyon szorgalmas beküldőnk, nem rajta múlik, hogy ilyen méltatlanul kevés játéka jelenik meg nálunk. Ezt pótolandó a szívemnek oly kedves hidden object műfajú Detective Files következik, rögtön három résszel, de át is adom a szót PZS-nek:
"A játékról eleinte azt hittem, hogy nyomozás lesz benne a feladat. Ehelyett könnyed tárgykereső, illetve kép-összehasonlító feladatokkal támadott le. Később aztán a nyomozás nem igazán haladt előre, helyette egyre misztikusabb dolgok történtek. Majd mikor már teleportálás is jött...! Ám mivel a kivitelezés szép, nincs pixelvadászat és szemétparasztság, így végigtoltam gyorsan. A difference-game részek ugyan semmilyen kihívással nem szolgálnak (tehát 4 éves kortól már megoldható gyerekeknek is), de a tárgykeresés nem rossz (szókincs-bővítés kezdő angolosoknak!). Ez egy sorozat, aminek eddig három része van (első, második és harmadik), a történet még nem fejeződött be, sőt!, szóval lesz még belőle; de így is elég a három rész pár órányi szórakozásra."

A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy kicsit lassúnak találom a program reagálását, vagyis nem lehet gyors egymásutánban megtalálni a tárgyakat, ki kell várni, amíg kicsillivillizi magát, de simán el tudom képzelni, hogy ez szimplán nagyobb teljesítményre képes géppel orvosolható. A különbségkeresők tényleg szót sem érdemelnek. A hidden object egyszerű, de a kezdő angolnál talán kicsit több nyelvtudást feltételező (vagy csak én tanultam nagyon régen szavakat, nekem több dolgot is kellett szótározni, pl. a WC-pumpa valahogy nem az alapvető szókincsem része :D), de szép és érdekes játék, és mivel nem időre megy, nyugodtan lehet keresgélni. Azért sem von le pontot, ha melléklikkelünk, így akár próba-cseresznye módszerrel is haladhatunk. A zenéje első hallásra teljesen jó, de mivel monoton ismétlődik, így egy idő után némítás a sorsa. (A kép alatt a második rész linkje van.)

A címet is Csaba leveléből csentem, és folytatnám is tovább az ő szavaival:

"Egy saját fejlesztésű játékot szeretnék bemutatni nektek, a címe Curse Run. Ez a játék egy egyiptomi témájú ügyességi platformjáték, ahol főhősünkkel ki kell szabadulnunk a gonosz fáraó elátkozott piramisából, miután a kincsvadászat nem a tervek szerint alakult. A játékmenetről annyit, hogy ha valakinek tetszett a jó öreg Lode Runner, akkor ez a játék biztosan elnyeri a tetszését. Persze nem remakeről van szó, hanem egy jól kiegészített "Lode Runneres" játékmechanika más köntösben. Összesen 24 pályát lehet végigvinni, az elején természetesen könnyebbek, a végére pedig ígérem, hogy meg kell izzadni a 3 csillagért :)."

Idézet vége, és Csaba olyan rendes volt, hogy képeket is mellékelt a leveléhez, így nekem nem maradt más dolgom, mint hogy megkérjelek benneteket: próbáljátok ki, és szorgalmasan írjátok meg, mit találtatok jónak, mit kevésbé eltaláltnak, ezzel nagyon sokat segíthettek a fejlesztőknek. Én a magam részéről - hozzátéve, hogy a műfaj rendkívül távol áll az ízlésemtől - egy négyessel minősíteném a játékot (cuki a grafika, jó a zene :D), a többi rajtatok múlik.

A Donkey Kong vitathatatlanul az egyik legnagyobb klasszikus a játéktörténelemben, a rend kedvéért szerepelt is nálunk a flashbe átültetett verziója. Most viszont eljött az idő, amire bizonyára sokan vártak: ezúttal az emberszabású bőrébe bújva védhetjük meg a Hercegnőt az őt ostromló taljánoktól. Valószínűleg nem ezzel fogjátok tölteni a hét hátralevő részét, de mint érdekesség mindenképp megérdemel itt egy posztot.

A héten a postaládánkban fogok turkálni, méltánytalanul keveset teszem ezt meg, pedig néhány igen értékes gyöngyszem is érkezik. András levele már egy hónapja lapít a láda alján, pedig még szép ajánlót is mellékelt hozzá (nem minden marketing-cél nélkül):

"A Superbutt (magyar metálzenekar) nemrégiben videoklip helyett egy apró flash-játékot hozott ki, a legutóbbi lemez nyitódalához szabva és programozva. Maga a játék persze nem akar a Need For Speeddel és hasonlókkal versenyezni, talán inkább az ötlet eredeti, legalábbis mi nem tudunk róla, hogy hasonlót csinált volna bárki korábban. Olyan játékok, amik alatt egy adott zenekar szólt, voltak korábban is, de ehhez hasonló "interaktív klip", ami pont a szám hosszához és ritmusához, illetve a zenei részek váltakozásához passzol, tudomásunk szerint még nem készült."

Nos, a zene nekem bejövős, de ez ízlés dolga, a játék maga annyira nem, technikailag eléggé gyengécskére sikeredett. Egyszer a kíváncsiság kedvéért végignyomtam, másodjára már csak azért, hogy képet lőjek róla, harmadjára pedig inkább csak a zenét hallgattam. De vannak acsik, meg létezik highscore, amit meg lehet dönteni, most épp 97300 a csúcs, elég régen tartja már magát.
Lesz ma még játék.

Kicsit egy Fantastic Contraptions-ös beütése van a Bad Piggies-nek, de a hasonlóság ki is merül annyiban, hogy valamiféle szerkezetet kell építeni, hogy az adott tárgy (esetünkben egy malac) célba jusson. Kár, hogy a lehetőségek száma erősen korlátozott, így nincs igazán tere a kreativitásnak, ennek ellenére azért el lehet vele szórakozni egy darabig.