Valójában a First Day at School című játéknak tegnap lett volna apropója, de be kell vallanom, annyira elfoglal még mindig a sütikészítés, hogy elmáléskodtam a megírását. Habkönnyű, kattintgatós kis játék, helyenként rettentő szomorú megoldásokkal, helyenként egészen logikátlanul, de annak kifejezésére, mennyire átérezzük valamennyi általános és középiskolás tegnap elkezdődött kínjait, nincs is ennél jobb.
Vaandor is szembesült ezzel a kérdéssel, de szerencsére túltette magát a problémán és inkább küldött nekünk egy remekbeszabott ajánlót. "A Smile Game során ugyan nem sok mosollyal találkoztam, tekintve hogy egy minimáldizájn mászkáló pixel ilyenre nem képes. Viszont kellemes, max félórás munkakerülgetésre jó. A fehér pixel mi vagyunk, a pirosak az ellenség és a lila kijáratot keressük (Jah, színtévesztőknek nem ajánlom!) Emellett sárga és zöld "ajtók" állják utunkat, amikhez persze kulcs is van. Ezek trükkje, hogy csak az azonos légtérben levő ajtóra hatnak, így olykor egy kis logika is kell a sorrendhez. Máshol meg gyorsaság. Vagy ügyesség. Vagy mindhárom. Azt meg ugye Bartók óta tudjuk, hogy nem mindegy, mennyi ajtót nyitunk ki. Na itt az sem mindegy,hogy mikor!
Ideális módon csak a vége felé kezd kicsit szemétkedni a játék (tapasztalt Snake-menők előnyben!), de azért pályából elférne még két tucat. Nekem bejön, én ezt várom egy flashjátéktól!"
Egy lecsúszott, drogfüggő nemesember a gondjaira bízott neveletlen, bűnöző hajlamú úrifiúval, valamint nagyszájú és hiperagresszív lányával azon tanakodik, milyen törvénytelen eszközzel juthatna a napi betevőhöz, mielőtt az a szégyen éri, hogy el kell szegődnie becsületes munkát végezni. Szerencséjükre - és a mi szerencsénkre - előkerül valahonnét egy, az átlagember számára csak gyanúsként jellemezhető csomag, ettől kezdve pedig egymást érik az események, melynek során hőseink sohasem tagadják meg elveiket: ha felcsillan az erőszak lehetősége, vagy például megalázó módon fizetni kellene a vonatjegyért, akár az áthaladó szerelvény elé is habozás nélkül belökdösik a karhatalom oldalán fellépő polgártársaikat (akik egyébként szintén nem tegnap kezdték a bűnöző életmódot). A csapat időközben kibővül, többek között egy volt szerzetesnővel, akiről kiderül, hogy amilyen rusnya, olyan nimfomániás - de ez az eddigiek fényében már lehet, hogy nem is ér senkit meglepetésként.
Összesen 16 különböző ütközetet kell sikerrel megvívnunk, hogy eljussunk a játék végéig, ahol befejezés helyett csak a tervezett következő fejezethez kapunk egy kis átvezető animációt, amiből végre az is megsejthető, miért lett a játék címe World's End. De az egyes csaták között egyébként sincs hiány beszélgetésben, úgyhogy aki szeretné végigröhögni az egész burleszket (és nem is unja meg a végére, mint például én), annak angoltudás kötelező. A játék lényegi eleme viszont a taktikai csata, az egyes csapattagokat kell egyenként instruálnunk, hogy hová menjenek, kit és hogyan támadjanak (vagy éppen gyógyítsanak). Kiválóan illik a játék alaphangulatához, hogy a már eszméletlenre püfölt-lőtt-késelt egyéneket - ideértve a saját csapattagjainkat is - hozzávagdoshatjuk a közelünkben állókhoz; illetve azt is bölcsen tesszük, ha az ellenséget, hacsak alkalmunk nyílik rá, lelökdössük mindenféle magaslatokról. Némi gondolkodással mindegyik csata megnyerhető, de ha valakinek csődöt mond a taktikai érzéke, a csata közbeni gyorsmentés/gyorstöltés funckiót mintha direkt azért találták volna ki, hogy könnyebb legyen csalni. Végül is ez tökéletesen illik az összképbe.
Régi adósságot törlesztek ezzel a bejegyzéssel, ugyanis az Epic Battle Fantasy sorozatból még semmi nem szerepelt a blogon, pedig a fentebb látható 4. rész megjelenése körül többen kértétek. Aki már ismeri a sorozatot, annak nyilván nem kell bemutatni, aki viszont netán még nem ismerné, jobban teszi, ha egy korábbi résznél kezdi: akit a sima, mindenféle kerettörténet nélküli körökre osztott csaták is lekötnek, az első kettőt is szeretni fogja, aki pedig kér hozzá egy kis mászkálós-gyűjtögetős-titokkeresős-beszélgetős történetet is, az induljon a harmadiknál... aztán néhány hét múlva azért nézzetek majd vissza, hogy addig milyen posztokat termeltünk! :) A viccet félretéve, a 3. és 4. rész tényleg egyenként is több napos munkakerülésre ad alkalmat, valamint azzal fenyeget, hogy az anime-stílusban megrajzolt csapattagjaink és infantilis személyiségük még álmunkban is kísért majd bennünket, hacsak el nem nyomja ezt az az irgalmatlan csatazaj, amit a fent látható Matt indokolatlan méretű kardja, esetleg a lőfegyvermániás Lance különféle gyilkos szerszámai okoznak. A maga műfajában megkerülhetetlen alapmű, ezúton kérek elnézést, hogy csak most kerül itt terítékre.
Az utóbbi időben reneszánszukat élik a blogon a szemétparaszt platformerek, és ha már ez a helyzet, nem venném a lelkemre, hogy kimaradjon a sorból a Raider. Akinek ismerős a MARDEK sorozat vagy a Clarence, már sejti, mire számíthat: a SNES-esre pixelesített grafika (de csak az előtérben... a háttér sokkal letisztultabb) és a remek zene minden eddig megjelent Pseudolonewolf-játéknál alap. A játékmenet három egyszerű műveletből áll: ugrálunk, lövünk és suhintunk a kardunkkal - mint minden rendes platformjátékban. Igen ám, de a SNES-mánia rányomta a bélyegét a nehézségre is, úgyhogy aki nem "Beginner" fokozaton tolja, igencsak meg fog szenvedni azzal, hogy egyáltalán eljusson a pálya végi főellenségig, hát még hogy le is győzze. Aki viszont a műfaj szerelmese, annak hajrá, cél az S rank, és ha az megvan, van ám második rész is, ami egy picivel még nehezebb...
...mikor ugyanazzal az erővel kincset is kereshetünk? Nagyjából ez az ötlet lehetett az alapja a Legend of the Golden Robot című, kissé meghatározhatatlan műfajú játéknak. Van ebben minden: a kiásni való kincseket a közismert aknakereső logikája szerint találhatjuk meg, eközben a ránk támadó szörnyekkel küzdenünk kell, mint egy körökre osztott RPG-ben, amihez nem árt, ha egyre több pénzre, azzal pedig egyre jobb felszerelésre teszünk szert a klasszikus gyűjtögetős-fejlesztős játékok stílusában. Elakadás esetén a (velünk együtt öt főt számláló) falu kocsmájában kopaszthatjuk meg némi ügyességet is igénylő szerencsejátékokban jobb sorsra érdemes cimboráinkat, elsősorban Andyt, akire a kocsmáros bizonyára haragszik, mert szinte mindig megsúgja nekünk, eleget ivott-e ahhoz, hogy jó eséllyel szabadítsuk meg a pénzétől. Végezetül ha el találnánk halálozni csata közben (amire eleinte azért van némi esély), akkor arra is van egy külön minijáték, hogy elszaladjunk a halál elől, ezzel újrakezdve a balul sikerült napot.
Ekkora változatosság és részletgazdagság akár egy toplistás játékhoz is elég lehetne, de sajnos nem ez a helyzet: a vége felé már kezdtem unni, és csak a történet kedvéért vittem végig - de arról is kiderült, hogy értelme semmi, csak azért van, hogy legyen. Ezzel együtt arra az 1-2 órára, amíg tart, tűrhető kikapcsolódás, az igyekezetre való tekintettel megszavazok neki egy 4-est.
Andristól kaptuk az Evil Cult linkjét egy rövid ajánlóval megspékelve, és őszintén remélem, hogy ez romba dönti a GDP-t. Nem egyszerű darabról van szó ugyanis (flashjtáékhoz ritkán van ilyen terjedelmű útmutató), de aki megérti, garantáltan jól és tartósan szórakozik, ahogy munkakerülőnk is írja: "Szerintem szórakoztató szektaépítő szösszenet, a minimalista grafika ne tévesszen meg senkit, a játék jóval bonyolultabb, mint a háttérképe. :) A szektába beszervezett egyének erősítik a kapcsolati hálónkat meg bővítik a beszervezhetők körét, amihez I, P, B (megfélemlítés, meggyőzés, megvesztegetés) valamelyike szükséges. Ezt a vastagabb keretű személyek termelik, és egyikből másikba lehet konvertálni is veszteségesen. Más szekták emberei is átcsábíthatók, ha pedig túl aktívak vagyunk és felhívjuk a figyelmet magunkra akkor ránk szállnak a nyomozók. Ezen kívül vannak szertartások feláldozható szüzekkel stb, szóval nem kétperces játék."
Papírzsepi vendégposztja, fogadjátok szeretettel.
"A Psionic Games egyszemélyes fejlesztőgárdája ismét kitett magáért. A remek Killer Escape után most itt a folytatás, a meglepő módon Killer Escape 2 néven futó eszképrúm játék. Ezúttal a fogászatot látogatjuk meg, ahol egy őrült fogorvosnő szedi áldozatait. Ám a mi esetünk valamiért kivétel, és az információ-morzsák összerakása során egy még nagyobb titok nyomára lelhetünk. A kivitelezés ismét csak remek, a hangulat profi, és még a soros ijesztgetés is megvan. Nincs pixelvadászat, nincs hosszadalmas oda-vissza mászkálás, és nincs erőltetettség sem. A grafika szép, nem pixelesített (hála az égnek!), a hangok is kellően nyomasztóak, és a kezelés sem bonyolult. De a minijátékok száma túl kevés, és túl egyszerűek. Az első részben ez ennél jobban meg volt csinálva. Van viszont egy konzol-alapú számítógép valahonnan a '80-as évekből, amit használni is kell. Javaslom kiindulásnak a "Help" parancsot. Vannak különféle awardok is, összesen kilenc. Ezek jórészt csak a második-harmadik végigjátszáskor teljesíthetők. A teljes játékidő hat perc és másfél óra között van, főleg attól függően, hogy mennyire gyorsan győzzük le a számítógép-terminált."
Rég volt már TD a blogon, pedig a toplista is mutatja, hogy a műfaj népszerűsége töretlen - és mi más is tölthetné ki jobban az űrt (és a szombati munkanapot), mint a Ghost Hacker 2? Az első részből (amit melegen ajánlok mindenkinek, akinek még új) visszaköszönnek ugyanazok a tornyok, upgrade-ek, és ellenségek, sőt a történet szereplői is ugyanott veszik fel a fonalat. De vannak bőven újdonságok is: némelyik pályán a szörnyekkel vagyunk az előre felhelyezett tornyok ellenében, és új tornyokkal és ellenségekkel is bővül a kínálat. Az utolsó pár pályán igencsak meg kell dolgoznunk a győzelemért, mert már olyan ellenségek is jönnek, akik nemcsak a kijelölt úton, hanem árkon-bokron át is megközelítik a féltve őrzött adatainkat, csak a tornyaink állják útjukat. Remek grafika, hangulatos zene, hosszú-hosszú munkakerülés - mi más kell egy ötös értékeléshez?
(alternatív link)
Valamikor réges-régen egy másik blogon és a "nemflash" címke alatt már született poszt a halálos halálszobákról (nagyjából így fordítható a DROD = Deadly Rooms of Death rövidítés). A Flash DROD: KDDL 1 is már több mint egy éves, de én csak most leltem rá, és megvett kilóra. A játékmenet pofonegyszerű: Beethro nevű, fizimiskája alapján leheletnyi ork beütéssel rendelkező hősünk egy Jókora Kard™ birtokában útra kel, hogy megtisztítsa Dugan király kazamatáit a szörnyektől. Egy lépéssel vagy átlép a 8 szomszédos mező valamelyikére, vagy fordul 45 fokot (vagy ha úgy látja jónak, akkor várhat is). Ezután a szobában levő szörnyek is lépnek, mindegyik másképpen, de a fajtájának megfelelő, előre kiszámítható módon: a csótányok felénk igyekeznek, hogy felfaljanak, a királynők menekülnek és időnként petéket raknak, amiből újabb csótányok kelnek ki, stb. Minden szörny legyőzi hősünket, ámde hősünk kardja egy csapásra megöl minden szörnyet - mint mondtam, pofonegyszerű, és persze mégsem az: némelyik szoba igencsak megdolgoztatja az ember agytekervényeit. A képet pedig az enyhén retrós grafika, hangulatos zene és itt-ott elrejtett poénok teszik teljessé. Csak aztán aki rákattan, nehogy úgy járjon, mint Stöki annak idején.
Szerintem már kép alapján is jól látszik, hogy a Papa's brand újabb tesóval bővült - ez önmagában nem lenne újdonság, ezerféle ilyen van, kettő már volt nálunk is a blogon, tacot és hotdogot csinálhattunk eddig. A grafika, játékmenet most sem változott, a róka és az ő bőre általában emlegetve van. Ez is rákattanós, már zsibbadnak az ujjaim, de csak még egy napot végigcsinálok, ismerős ez valakinek? Amiért úgy gondoltam, hogy posztot ér a Papa's Cupcakeria, az két dolog. Az egyik az, hogy a készítők ezúttal aprócskát változtattak a játékon, a kis sütiket különböző ünnepekhez kapcsolódóan készíthetjük el az év folyamán, a Valetin nappal indítva, a buékkal befejezve - és természetesen a berendezést is alárendelhetjük az ünnepi dekorálásnak. A másik viszont az, hogy szeretném, ha aki kipróbálja, visszajelezné nekem, hogy mit tesz a játék a nyálelválasztásával és az étkezési hajlandóságával. Én eddig a pizzásat, a hamburgereset és a hotdogosat próbáltam, egyik sem volt rám hatással. Ez a sütis viszont teljesen megfogott, olyan vagyok tőle, mint Pavlov kutyája. Gondoltam már, hogy kötök valami kis nyálfogó kendőt, és folyamatosan éhes is vagyok tőle. Hétfőn kezdtem el játszani vele, mikor ezt a posztot írom, szerda van, és már háromféle sütit gyártottam itthon (mármint igazit), mert annyira ráéheztem a süteményekre. Nálatok nincs ilyen hatása?
Az ember fél. Egész élete során folyton retteg valamitől (és nem csak a piszkos anyagiak miatt). A Human Chop eme gondolatmenet flashjátékbeli megtestesítője, és bár technikailag és nehézségét tekintve nem egy nagy vatizdasz, a mögöttes tartalom miatt érdemes végigszaladni rajta - az utolsó pálya pedig szerintem kifejezetten ötletes és elgondolkoztató.
Azzal a felhívással kecsegtetett a Dream Exit, hogy ebben aztán nagyon egyedi módon kell gondolkoznunk, éjjel egykor pedig mi másra is vágyik az ember, mint egy kis agytornára, így ki is próbáltam rögtön. Aztán gyorsan kiderült, hogy azért olyan nagyon újat nem alkottak a készítők: a különféle nyilakkal irányíts valamit játékmenet már a blogon is többször felbukkant, igaz ott javarészt élettelen kockák és téglatestek mozogtak, itt pedig hús-vér (már ha élhetünk ezzel a képzavarral egy parancssor jellemzésekor) gyermekek mozognak, méghozzá álmaik közben. Nekünk pedig a célba navigálás mellett az is a dolgunk, hogy nehogy valamelyik lidérces rémálom nyakon csípje őket, ez részben ügyes útvonaltervezésen, részben az időzítésen múlik. Röviden összegezve a várt egyediséget nem kaptam meg, viszont ennek ellenére is egy nagyon kellemes és minden értelemben (grafika, zene, játékmenet) jól összerakott játékkal van dolgunk.
Azért szeretem ezt a blogot szerkeszteni, mert mindig ér valami olyan meglepetés, ami visszaadja a hitemet az emberekben, meg az isteni beavatkozásokban. Két zombi- és disztrojkedvelő szerkesztőnk is a napokban írt levelet, hogy ők most bizonytalan ideig dolgoznak, és nem kerülik a munkát, ne számítsak rájuk. Már éppen kezdtem volna elkeseredni, hogy kénytelen leszek ilyesmikkel is játszani, mikor a pénteki felhívásra egy tökéletes (és nagyon részletes) ajánlót kaptunk bepe81-től. Át is adnám neki a szót:
"A Wasted Colony egy újabb zombis játék, játékmenetre gyakorlatilag ugyanaz, mint a Rebuild, és engem nem is fogott meg annyira, de egy próbát megér :) Röviden a lényeg: pár túlélő összegyűlik egy nagy házban, és együtt elkezdik felfedezni a várost, hogy megtalálják a menekülés útját. A Rebuilddel ellentétben itt nem a területet növeljük, hanem a házunk méretét. A játék elején négy szobával kezdünk, amiből kettő beépíthető, kettő pedig adott (egy védelmi szoba, és egy garázs, ahonnan küldetésre indulnak társaink). Ahogy haladunk előre, úgy építjük be a házat szobákkal, majd később emeletekkel. Van factory, ahol védekezéshez készíthetünk cuccokat, konyha, játékszoba (mood-ot lehet itt növelni), orvosi szoba, generátorszoba és raktár. Két dolog kell az építkezéshez: mood és scrap. Moodot a játékszobában lehet termelni, scrapet pedig scavengeléssel lehet szerezni. A napi feladatok háromfélék lehetnek: scout, scavenge és recruit. Alapvetően fel kell fedeznünk az egész várost (scout), majd ha ez megvan, akkor láthatjuk, hogy az adott házban mit lehet szerezni (scrap, kaja, ember). Scavenge funkcióval tudjuk megszerezni a scrapet, a kaját, fegyvereket és sisakokat. Ezeket egyesével adhatjuk az embereinkre, akiket recruittal tudunk megszerezni. Nagyjából ennyi elég is alapnak. Könnyen lehet, hogy első nekifutásra nem fog sikerülni, mert vannak benne csapdák is, de ha ezeket megismerjük, akkor már csak a figyelmetlenségünk okozhat gondot. :)
Pár tanács:
- úgy a legjobb kezdeni, ha a város nyugati oldalára kerülünk (elvileg ez véletlenszerű)
- mindig tegyünk annyi embert őrségbe, hogy a danger mutató 0% legyen, akkor nem jelent problémát a bázisunkat ért támadás (az sem baj, ha egy két emberrel többet rakunk védeni, mert ha bármelyik küldetés veszélybe kerül, akkor az őrök közül tudunk segítséget küldeni)
- a menekülést jelentő szigetnél először az 5 legerősebb emberünket küldjük felderíteni, és a következő legjobb 5 emberünket rakjuk be őrségbe, mert kelleni fognak
- vigyázzunk a raidnél, mert itt aznap szól, ha nagyobb horda közeledik, és a küldetéseink pedig 2 naposak, és nem megszakíthatóak, tehát ez a legnagyobb buktató a játékban
- ha a mood 50 alá esik, akkor rossz kedvük lesz az embereinknek, és a danger mutató felugrik.
Jó szórakozást mindenkinek :)"
Még a Windows 3.1 korában kattantam rá a WordZapre, amiben az volt a cél, hogy az ellenfélnél gyorsabban rakjunk ki angol szavakat megadott betűkből. Nagy sajnálatomra a flashjátékok között nem találtam hasonlót, de csak mostanáig! A Battle Scribes bár sok mindenben más, de az alapötlet ugyanaz: adott betűkből minél gyorsabban minél több és hosszabb értelmes angol szót kirakni. Bár szigorúbban megtorolja a tévesztéseket (csak az utolsó betűt engedi visszavenni), és az ellenfelet is pusztán a "win"-től a "lose" felé szakadatlanul vándorló jelző jelképezi, ezzel együtt mégis visszaad valamit a WordZap-feelingből.
Angoltudástól függően ki-ki választhat magának nehézségi szintet. Az első fokozaton már azzal is végig lehet gyalogolni, ha elég gyorsan rakja ki a hárombetűs szavakat az ember, a harmadikban viszont még az ötbetűsek sem mindig elegendőek (szerencsére sokszor segít a többes szám, a múlt idő, és még néhány hasonló trükk - már ha megvannak a betűink hozzá). Ennek megfelelően vagy tízszer neki kellett futnom, mire sikerült, de kárpótolt az érzés, hogy az utolsó fordulóban a kegyelemdöfést a "codename" szóval vittem be...
A zene szépen illik a középkori körítés hangulatához, kár, hogy egy pici változatosságot nem vittek bele a fejlesztők.
Egy ideje már töprengek azon, hogy milyen képességeket mozgósít a PicTune. Önmagában a zenei kevés hozzá, a kislányom is tanul zenét, és nem és nem hallja-tudja, hogy mi a kitalálandó, a férjem meg... hát, maradjunk abban, nem igazán ő a nemzet csalogánya, ennek ellenére van, amit nálam is hamarabb megfejt. Majd ti megmondjátok, térlátás és képzelőerő egészen biztosan, plusz némi hallás is fontos lehet. De hogy a játékra térjek: egy zongora hangjai szólnak, a négyzetrácsnak megfelelően, és ebből kell kitalálni, hogy mi van oda rajzolva. Mind a négy irányból, a nyilak segítségével lehet "letapogatni" az ábrát, egy leütés egy fekete négyzetet jelöl. Aki nem érti, amit ide leírtam, az se essen kétségbe, a játék tutorial-lal indít, abból minden teljesen világos lesz. Szerintem zseniális, tök egyszerű, és mégis hosszas töprengés lehet egy-egy hangsor vége. És mivel nem csak betűk-jelek, de komplett ábrák is vannak, némi angol nyelvtudás (vagy egy szótár) sem lényegtelen hozzá (én legalábbis még sosem használtam angolul a paralelogrammát). Negyven szint van, max. háromszor lehet "passzolni", a mentés jól működik, abbahagyható-újrakezdhető. A fejhallgató sokat segít.
Talán most már vége szakad a nyári kánikulának, de addig is jöjjön egy könnyedebb találat K. L. monogramú munkakerülőnktől. A Mini Dash villámgyors szemétparasztság: az engem a Gru minionjaira emlékeztető főhősünk eszeveszett sebességgel tud végigiszkolni a pályákon, amik persze tele vannak mindenféle akadállyal. Elszántabbak felkutathatnak még gombákat (melyekkel átugorhatunk 1-1 nehezebb pályát), illetve elrejtett elemeket is, nem beszélve az achievementek megszerzéséről. Nem egy ötperces darab, már ha az ember nem őrül bele ennyi idő alatt.
Többen is küldtetek nekünk játékokat a pénteki felhívás hatására, nagyon köszönjük. Kezdjük a sort Vince05 találatával, nyilván mert ez áll a legközelebb a szívemhez. Át is adnám neki a szót:
"A Plumber Pickle 1 egy rövidke point'n'click a Pastel Games-től, a tőlük megszokott minőségben. Egy vízvezetéxerelő szakmunkást kell irányítanunk, hogy megszüntessük a csőtörést, majd kiszabaduljunk a lakásból. Utunk során mókás bányásztörpökkel (koboldok?) is összefutunk a pincében, akiket mindenféle trükkös módszerekkel kell rávenni, hogy segítsenek feladatunk végrehajtásában. A játékmenet humoros, néha picit agyatlan (illeszkedik a Grand Banda eposzhoz). Könnyű, rövid, de várhatóan lesz folytatása - a címben az "1" remélhetőleg sorszámot takar."
Tényleg könnyű, pillanatok alatt végigvihető, én kicsit hiányoltam azt a fajta bonyolultságot, amit mondjuk Skutnik tudna belevinni, de álmos hétfőre nincs is jobb ennél. A grafika nagyon bájos, engem kilóra megvett.
Ebben a hatalmas melegben talán hűsítő élményt jelenthet a Frost. A játék célja, hogy krampuszhoz hasonlatos hősünkkel a jégvilágot fenyegető összes lángnyelvtől megszabaduljunk. A lángokat eltüntetni úgy lehet, hogy egy jégkockát csúsztatunk vagy ejtünk a láng tetejére. Ehhez a klasszikus tologatós-mászkálós-platformos módszerek mellett még az van segítségünkre, hogy ha előttünk egy szinttel lejjebb üres mező van, oda jeget tudunk varázsolni, ha pedig jég van, azt eltüntethetjük.
Amire figyelni kell: ahol a kisebb-nagyobb jégtömbök érintkeznek a függőleges fallal, ott vagy hozzá vannak fagyva, vagy nem. Az odafagyott jégtömbök stabilak, ami nincs odafagyva, az viszont lepotyog, ha van alatta hely. (Amíg legalább egy jégkocka támasztja - vagy épp a krampuszunk -, addig nem esik le, billenni, törni nem tud.) Mikor mi hozunk létre jeget, az vízszintes irányban mindenhez odafagy.
Összesen 30 pálya van, szerintem nagyon kellemes kikapcsolódás, bár a zenéjét egy idő után azért levettem.
...fogdosom a munkakerülőket, ezúttal Wiz nem tudta elkerülni, hogy a remek játékleírásaira válaszul küldjek neki egy meghívást a szerkesztők közé. Ritkán és érzéssel szeretne posztokat gyártani, úgyhogy fogadjátok szeretettel a második játékát mosttól öt perc múlva.
Erről jut eszembe: rettentő kevés játékajánlást kapunk, gyakorlatilag az összeset megjelentetjük egy idő óta, annyira kong a postaládánk. Küldjetek linkeket, leírásokat, mindent, ami szembejön veletek. Szörnyen uborkaszezon van, én már mindenféle rózsaszín oldalakat is átfésülök, hátha szembejön egy gyöngyszem (már egyre több az anyagom egy gyűjtőposzthoz, 'A világ legvacakabb játékai evör' lesz a címe), de a kartársaim is jobban tudnának úgy posztot gyártani, ha biztosra lehet menni a minőséget illetően, és nem lyukra vetődnénk állandóan. És ha valaki még kedvet érez magában, hogy szerkesztőnk legyen, ne habozzon próba-poszttal beköszönni hozzánk. Címünk a jobb oldali sávban rejtőzik, a Keresés és a Toplista között.
Nagyon remek kis ugrálós platformjátékot ajánlott nekem apám a Transmorpher 2 képében. A főhősünk egy kis zöld paca, akit elrabolnak a földönkívüliek némi vizsgálódás céljából (pedig eddig nemigen volt szó arról, hogy egymáson is kísérletezgetnének), így aztán az idegen faj űrhajóján kell eljutnunk a célig 24+4 pályán keresztül, ügyelve arra, hogy minden zöld bigyót felszedjünk. A játékot színesíti még, hogy egy idő után alakot tudunk váltani (amire értelemszerűen szükségünk is lesz), valamint találhatóak rejtett zegzugok is a pályákon elrejtve, a maximalisták kedvéért. Nem nevezném ötperces mutatványnak, de az eddigi tapasztalataim alapján még a játszható részen helyezkedik el a szemétparasztsági skálán.
Bevallom töredelmesen nem játszottam a Sword & Potions első részével, így csak a ti visszajelzésetekre támaszkodva mondom azt, hogy megosztott titeket. Most elérkezett a második rész is, ami kicsit változott ugyan (én nem találtam lehetőséget, hogyan lehetne alkudni, plusz már el is zavarhatjuk az ügyfelet, hogy ugyan kalandozzon már egy keveset a kedvünkért), de alapvetően továbbra is egy boltot kell menedzselnünk, és ami kiemeli a többi hasonló közül, hogy nem csak egyedül vagyunk a világunkban, hanem a többi hús-vér júzer boltja is ott van a miénk mellett. Én egy óvatos négyest azért megajánlok neki, de aki jobban elmélyedt benne, az ne habozzon megírni a véleményét róla.
Segítség-segítség, valaki elrabolta a munkakerülő posztolóit! Viccet félretéve: úgy tűnik, a fiúk mind vagy nagyon keményen dolgoznak, vagy nagyon keményen nyaralnak, de valahogy minden este úgy telik el, hogy én vagyok kénytelen posztot gyártani - ergo mostanság ne számítsatok TD-re vagy stratégiára. Reméljük, ha hűl egy kicsit az idő, akkor visszatérnek, és kárpótolnak benneteket. Addig is álljon is a Monkey GO Happy Guess? című csacskaság. A sorozat egyéb tagjaiból már szemezgettünk, azok rém egyszerű point-n-click típusú darabok voltak, öt éves gyermekeknek. Ez a mostani szakít az eddigiekkel annyiban, hogy ezúttal szókitalálóst kell játszanunk, megadott segítségek alapján kell beírnunk a meglévő betűkből a megfejtést, illetve időről időre római számokat kell kitalálni, vagy képrejtvényt megfejteni (ez utóbbiak közül egy-kettő a szóvicc blogban is megállná a helyét). Alapfokú angol nyelvtudással is kezelhető (szerintem még anélkül is, mert nem időre megy, ergo van lehetőség a szótár használatára), kivéve a vicsorgó fogakat, amit az életben ki nem találtam volna (igény esetén bekommentelem). A gyűjtött pénzből a majmocskáknak kell játékokat venni, akik ettől lesznek boldogok. A játék ott ér véget, hogy az összes lehetséges cuccot megvettük. Negyven fokban kb. ennyi agymunka az, ami elvárható egy embertől :).
Muszáj némi nosztalgikus visszatekintéssel kezdenem a mai posztot. Anno az általános iskolában számomra az egyik mumus az volt, amikor tesi órán kislabdát kellett dobni (jut is eszembe: ez a kínzási mód létezik még most is?). Nem voltam teljesen mozgás-idióta, de valahogy ezek a kis vackok abszolút távol álltak tőlem, ha jól emlékszem, a legnagyobb dobásom 11 méter lehetett, miközben a kettes is valahol tizenhatnál kezdődött, szóval könnyebb volt simán csak megtagadni a feladatot, és úgy karót kapni, mint nekiállni, próbálkozni, és hasonló eredményre jutni. A Springen Reloaded a második pályán már ezt az emléket hívta elő belőlem - mivel a feladat kissé hasonlít. A piros karikáról (néha többről) kell eljuttatni a bogyókat a fehérre, ami alapvetően sem teljesen egyszerű feladat, de a pályák során egyre több akadály, kapcsoló és egyéb akármi kerül, amik nehezítik a megoldást. Szerencsére a szép csíkos alap és a bekockázott (tudom, négyzetrács) háttér sokat segít abban, hogy ha az első labdát eljuttatjuk, akkor sikerüljön a többit is átpasszolni. A zene nekem húsz másodperc után némítós, de ízlések és pofonok. Jó sok pálya van, lehet próbálkozni. Letisztult, egyszerű de nagyszerű játék, sok gondolkozást sem igényel, ami ebben a melegben kifejezetten előnyt jelent.
Általában kedvelem a szobából szabadulós játékokat, ezért is kezdtem bele a végtelenül hosszú nevű The Cursed Castle Escape-be. Teljesen pofás darab, és ha a címben meghatározott feladatot abszolválod, onnantól simán teljesíthető is, néhány perc alatt. Nekem az tartott sokáig, míg megleltem :). Kicsit érdekesen működik, más, hasonló játékokkal ellentétben nem kattintásra aktiválódnak a tárgyak, hanem rá kell őket húzni oda, ahol használni akarjuk őket, beleértve az egymással való kombinálást is (tehát megjeleníted, amit kombinálni akarsz, és ott dolgozol tovább). Kétségtelenül nem ez fogja forradalmasítani az escape room játéktípust, de egy kis fejtörésnek megfelel.
Utolsó kommentek