Közveszélyes Munkakerülő

Kellemes, péntekre való játék a Plasticine Diver, amiben egy jobb sorsra érdemes búvárt kell megszívatnunk néhány hallal. A búvárt ki kell lökni a képernyőről (egy polip karjaiba) vagy rálökni egy horogra, esetnek nekitolni egy aknának. Ehhez többféle hal is a segítségünkre lesz, a cápa gyorsan és erősen tol, a kis zöld izé éppen, hogy csak megpöccinti búvárunkat. A kihívás természetesen abban áll, hogy adott lökésszámon belül el kell végeznünk a feladatot, illetve a pályák tele vannak akadályokkal.

Régen volt igazán jó tower defense játék a blogban, de a Ghost Hacker szerintem most kiköszörüli ezt a csorbát. A lövegtornyos játékmenet alapjait a készítők úgy bolondították meg, mint a nagy sikerű Cursed Treasure alkotói: ha a szörnyek beérnek a bázisunkra, elkezdik darabonként elhordani. A szörnyek viszont esetünkben mindenféle kártékony programok, a lövegtornyok antivírus alkalmazások, a bázisok pedig megvédendő adatközpontok. A tornyokat hozzájuk csatolható segédprogramokkal lehet upgrade-elni, és ahogy haladunk előre a 25 pályán, úgy bővűl a fegyvertárunk (és persze egyre veszélyesebb vírusok támadnak). A kivitelezés is baba, nem nagyon tudok belekötni a játékba, szerintem a ritka ötpontosok egyike.
[alternatív link]

A Peggle az utóbbi évek egyik legjobb indie játéka volt, szépen keverte a flipper alapjait az egyklikkes játékokkal. A Chaos Bouncie meg a Peggle alapjaira épül, de annyira nem jó azért. Például csak egyetlen pálya van benne, ezen kell minél több pontot elérni és achievementeket gyűjteni. És a golyóval eltalált kis ütközők nem tűnnek el, hanem elszíneződnek – minden találatnál egyre inkább a sárga felé tolódnak, míg végül kigyulladnak. 5 achievement után már nem 10 , hanem 15 golyóval játszhatunk, 8 achievement után pedig végtelen számúval (ami kicsit értelmetlenné teszi a játékot).

Indítsuk a hetet egy príma logikai játékkal, a Max Connect 2-vel. Különféle színű és tulajdonságú köveket kell összekötnünk egyetlen fénynyalábbal, aminek aztán vissza is kell jutnia a kiindulási helyére. Az útját a kövek forgatásával tudjuk befolyásolni, illetve maguk az elemek is változtatják: hol osztódik a fénysugár, hol pedig a kő változik olyan sziklává, amit ha érintünk, akkor vége a játéknak. 25 pálya bőven elegendő a szórakozáshoz, ráadásul még beépített pályaszerkesztő is van, így akár saját pályákat is készíthetünk (csupán regisztrálni kell hozzá), vagy válogathatunk a többiek alkotásaiból.
[alternatív link]

A megszokott magas színvonal, gyönyörű képek, újrajátszhatóság. Mindez jellemző a Search for WondLa nevű különbségkeresős játékra. Ráadásul a kongás alapverzió mellett-után színes-szagos, teljes képernyős változatban játszható a második rész is. A képek tényleg mesések, a játék gyerekkel az ölben is remekül működik.

Mike Bithel 24 óra alatt írta a Thomas Was Alone-t, ezért a játékot nem lehet úgy kritizálni, mint egy több hónapig készült flashcsodát. A grafika egyszerűebb nem is lehetne, a pályák sem bonyolultak, mégis élvezet játszani a programmal. Egyetlen nagy baja, hogy hamar végig lehet rohanni rajta. Cserébe viszont van némi egyszerű mondanivalója a barátságról és a csapatmunkáról.
[alternatív link]

Mekkora kirányság már, hogy nem a bálnát kell leölni, hanem te magad vagy Moby Dick, és te gyilkolod a tengerészeket! És eszed a halakat, a madarakat, az arra járó UFO-kat, és közben a bálna csak egyre nagyobb és nagyobb lesz. A feladat tényleg csak ennyi, enni, lélegezni, gyilkolni, felszedegetni a bónuszokat, irányítás egérrel, és kész. Ennek ellenére elég sok időt el lehet vele játszogatni, mivel nemcsak 65 pontnyi badge, de egész sor acsi (a szót Stökitől loptam) is megszerezhető. Számomra kicsit túl hamar válik monotonná, de aki szereti a cél nélküli öldöklést, biztos szeretni fogja.
[alternatív link]

Az Electic Box első részénél még azon siránkoztunk, hogy milyen rövid és egyszerű (bár nagyszerű). A második rész már negyven pályából áll, és szinte minden pályán kapunk valamilyen új elemet, amivel trükkösebben oldható meg az áram átvitele a megfelelő helyre. Én a magam bölcsész eszével/női logikájával nagyjából a 28. pálya környékére értem el odáig, hogy már nem tudom segítség nélkül megoldani, de gondolom, nektek ez nem fog problémát jelenteni. Munkakerülésre kiválóan alkalmas, külön jó pont az ötletessége, és az igénybe vehető tippek megléte.
[alternatív link]

Az Alice is Dead első részét még nagyon szerettem, a másodikért már kevésbé lelkesedtem, de még élt bennem a remény, hogy hátha... Nos, megjelent a harmadik - befejező - rész is. Megfejthető, de nem túl triviális fejtörők, néhol poénok, egyedi látványvilág - ez jó. Ami nem tetszett, az a vége. Nem szeretném elárulni, akit érdekel, az játssza végig, és megtudja, hogy miért nem. Igazság szerint többre, jobbra számítottam, mert elég igényesen megcsinált játék. De lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.

Nem kellett hozzá sok, hogy flashjáték készüljön a héten megmentett chilei bányászokból. A Los 33 készítői kellő tisztelettel álltak a témához, aminek olyan flash alkalmazás lett az eredménye, amit nem játékként, hanem inkább művészi projektként lehet értékelni (ezért nincs is értékelődoboz a poszt alatt). Adott egy böhöm nagy kerék, a játékosnak ezt kell tekernie, hogy lejuttassa a bányászokhoz a liftet, majd amikor beszállt lent valaki, újra tekerni kell, hogy a bányász a felszínre jusson. Mindezt harmincháromszor. Minden tekerésnél megjelenik az éppen megmentett bányász neve és beosztása, és mivel nagyon minimálgrafikája van a játéknak, nagyjából ez az egyetetlen érdekes, folyton változó elem a játéktérben (meg persze az egyhangúan fel-le menő lift). A játékos így akaratlanul is azt figyeli, kiket ment meg sorra egymás után. Elgondolkodtató darab.

Mint a képen is látszik, erősen 18 éven felülieknek szól a Road of the Dead. Meglepően jó játék egyébként, főleg ahhoz képest, hogy szimulátor – flashben nem nagyon láttunk ebben a műfajban színvonalasat. Ennek is megvannak a bajai (az irányítás kicsit nehézkes), viszont nagyon hangulatos cucc, zombik által megszállt közutakon kell túlélnünk és persze áldoznunk a disztrojnak. A kocsit lehet fejleszteni is, ami hosszú munkakerülést ígér.
[alternatív link]

„Hozz el nekem negyven aranytojást, és gazdaggá teszlek” – mondják a játék elején a Gravity Duck főhősének, egy jobb sorsra érdemes kacsának. Azt viszont nem teszik hozzá, hogy „de ebből húszat olyan szemétparaszt pályákon kell összeszedned, hogy a csőröd kettéáll”. Én 22 tojást gyűjtöttem be és úgy döntöttem, hogy akinek 22 tojása van, az már elég gazdag. De a kitartóbbak próbálják végigjátszani, mert mind a játék alapjai, mind a kivitelezés elég jól sikerült. Műfajilag amúgy hagyományos „ne érj hozzá semmihez” platformjáték, de megbolondítja, hogy a kacsa (és pár pályaelem) tudja változtatni a gravitáció irányát.
[alternatív link]

Régen volt jó kis fizikai-logikai játék, a Rocket Science pedig a jobbak közül való a műfajban. Rakétákkal kell bolygókat eltalálni, az irányítás pofonegyszerű: rakéta lerak, szög beállít, tűz. A pályákon akadályok, elmozgatható elemek és egyéb huncutságok nehezítik meg a dolgunkat, de a nehezebbeket is lehet teljesíteni néhány próbálkozással. Érmeket is szerezhetünk, az aranyérem akkor jár, ha minden bolygót lepucolunk. Huszonöt, elég jól megtervezett pálya van, a kivitelezés is kellemes, szóval igazából nem tudok rosszat mondani a játékra.

A Nitrome mindig szívesen kísérletezett játékaiban a hagyományostól eltérő irányítási módszerekkel. A Squawk kicsit át is esett e téren a ló túloldalára: egy golyóvá gömbölyödött madarat kell irányítanunk benne közvetve úgy, hogy oszlopokra klikkelgetünk, és a madár az éppen klikkelt pózna felé kezd gurulni. A cél minél több pénz összegyűjtése a pályán, de ez a pálya folyamatosan változik, akadályok, gyilkos mezők tűnnek fel rajta. Nem egy korszakalkotó játék, de egyszeri agyatlan kikapcsolódásnak jó.

Igazi ötpontos játék van a Konga újdonságai között. A Monster Slayers engem leginkább a Patapon című PSP-s cukiságra emlékeztetett, de ebben nem kell ritmusra harcolni, hagyományosabb stratégiai játékkal van dolgunk. Van több tucat küldetés, ezeket kell végigjátszani (némelyiket akár többször), az akciók közti szünetekben pedig katonákat kell toborozni és fejleszteni őket. Az igazi különlegesség a játék irányítása: a sereg összetételén és felszereltségén túl csak annyiba van beleszólásunk, hogy vezényszavakkal irányítjuk a sereget, aztán ők maguktól menetelnek, harcolnak vagy védekeznek. De ennyi éppen elég a súlyos addikcióhoz, a későbbiekben pedig a mágia is képbe kerül.
[alternatív link]

Elnézést, hogy nem volt játék két napig, mindenféle vis maiorok miatt nem tudtam munkát kerülni. Egy príma kalandjátékkal próbállak kiengesztelni benneteket. A The Trader of Stories ritka szép grafikájú point-n-click könnyen megfejthető fejtörőkkel és kellemesen misztikus-melankolikus hangulatú fantasy környezettel. Az egyik legjobb, amit a műfajban láttam, de sajnos nem adhatok neki öt pontot, mert bugos. Harmadszorra sikerült csak végigjátszanom, első két alkalommal ugyanis egy-egy programhiba miatt újra kellett kezdeni (egyszer a varázsital-készítésnél túl gyorsan nyomtam új helyszínre, és az ital nem került be a tárgylistába, egyszer pedig a kocsmárosnál nem jött fel egy dialógus, aminek kellett volna).
[alternatív link]

A Notebook Wars nagyon pofás kis lövöldözős játék a felülről lefelé scrollozós fajtából. Láttunk már pár ilyet, egy idő után ezekből tizenkettő egy tucat, még akkor is, ha szellemes fejlesztési lehetőségek vannak bennük. A tárgyalt opusz azonban kockás füzetek rajzait idéző látványvilágával kiemelkedik a klónok közül és nagyon jó... úgy a 15 pálya közül a tizedikig. A tizenegyediken ugyanis jön a képen látható behemót, és megtorpan a lendületünk, neki kell állni újra és újra sokszor végigjátszani korábbi pályákat, hogy fejlesszük a fegyvereinket és le tudjuk győzni ezt a szörnyet. Emiatt csak 4,5 pont, mert tényleg irreálisan nehéz ez az ellenfél (és előre félek, mi jön a 15. pályán).
[alternatív link]

Jó kis zenebutikot találtunk a Kongán: a Music Match egyszerű zenei kvízjáték, de nagyon megkapó. Három nehézségi módban kell dalokat kitalálni időre, vannak választási lehetőségek is, de a legnehezebb fokozaton már csak dalcímeket kapunk, és az időnk is kevesebb. Persze logikázni ilyenkor is lehet, nyilván nem fog egy metálzenekar olyan címet adni, hogy Gotta Keep Ya Head Up. Jó pont, hogy lehet zenei stílusokat választani, illetve hogy a kitalálás után akár végig is lehet hallgatni a számokat. A grafika viszont kicsit igénytelen, lehetett volna kicsit jobban tálalni ezt.

A Robot Wants... sorozat egyik nagy kedvencem, hiába csak egy egyszerű platformjáték és hiába gyakorlatilag változatlan most már negyedik rész óta a játékmenet. A cuki grafika és a remekül megtervezett pályák elviszik a hátukon a szériát, a robot képességein pedig azért mindig állítanak egy kicsit a készítők. A negyedik részben Robot Wants Ice Cream, vagyis robotunk éppen fagyit akar enni – és ebből adódik majd egy brutális slusszpoén (arról nem is beszélve, hogy a főgonosz is egy régi ismerős, szóval érdemes végigjátszani a cuccot).
[alternatív link]

Többen beküldtétek már a Gunbotot és nem véletlenül: príma kis disztroj ez csodaszép grafikával és kicsit katyvasz világgal (egy viharkabátos, leginkább cowboyra emlékeztető robot a főhős, aki mindenféle gyíklényeket irt). Az irányítás az ilyen játékokban szokásos „WASD-vel megyek, egérrel lövök”, és természetesen van több fejlesztési lehetőség a pályák között. Egyetlen hibája van csak a cuccnak: eléggé egyhangúak a pályák. Ha kicsit változatosabb lenne, simán megkaphatta volna az öt pontot.
[alternatív link]

Eleged van abból, hogy újabban már októberben elkezdődik a karácsonyi szezon? Akkor ez a te játékod. Hihetetlen mennyiségű télapót, manót, ajándékot és egyéb, az ünnephez "nélkülözhetetlen" vacakot lehet leirtani kellemesen vicces formában a Garden Gnome Carnage segítségével. A kémény jobbra-balra tologatásával változtathatunk a gumiköteles karácsonyellenző ugrásain, ezáltal letarolva a kéményt eltökélten elérni szándékozók seregét. Szóközzel a kémény tégláival lövöldözhetünk, a Shift pedig komplett rakétatámadással semmisít meg mindent. Vannak még egyéb csavargatások is a játékmenetben (például a többfunkciós fekete macska), de azt fedezze fel mindenki magának. A magam részéről még akkor is imádtam ezt a játékot, ha technikailag nem a flashjátékipar csúcsa.
[alternatív link]
 

A Zenon Mega Blast egy hamisítatlan játéktermi őrület. A szokásos "lőni mindenre, ami mozog, és mindenre, ami nem, csak hogy biztosak legyünk a dolgunkban" típusú felülnézetes űrmészárlás egyik - szerintem - szépen sikerült darabjáról van szó. Ahogy az elvárható egy ilyen szösszenettől, a pálya gördül alattunk, és az ellenségek hullámokban törnek ránk szintről szintre, amiket az elején a pálya végén található bossok választanak el egymástól, azonban az idő előrehaladtával már kisebb-nagyobb minibossokkal is meg kell küzdenünk. A dolog nem igazán változatos, és a fegyverek száma is csupán háromra korlátozódik és egyszerre csak egyet tudunk felvenni, de az legalább fejleszthető a szétlőtt ellenségeink által dobott bónuszokkal. Nem egy emlékezetes darab, ugyanakkor roppant hamar kialakulhat a függőség, ezért az EU felé meg is tettem a javaslatomat, hogy az ilyen játékok hatalmas fekete keretes szöveggel jelenhessenek meg a cigarettákhoz hasonlóan :)
[alternatív link]

Mindig azt hiszem, hogy a következő különbségkeresős játék, amit a DifferenceGames megjelentet, unalmas lesz, és már a könyökömön fog kijönni. És mindig, újra és újra elvarázsolódom. Ez történt a Museum of Thieves esetében is: eleinte kissé fanyalogva kattintgattam végig a képeket, aztán jött a csavar, és ámulattal kezdtem el figyelni a részleteket, időnként annyira elbambulva, hogy még az időre menő keresgélésről is elfelejtkeztem. Lehet persze, hogy csak az én gyermeki lelkemben szólaltat meg ez a képi világ valami beteges, elfojtott részt :-). Szóval remek, újrajátszható különbségkereső, gyönyörű képek, és a megszokott magas szintű technikai megvalósítás, úgy, ahogy az egy ennyire egyszerű műfaj legjobb darabjaiban kell.
[alternatív link]
(A túl fiataloknak: a cím innen.)

Valaki nem is olyan rég disztrojért rimánkodott a kommentekben. Szentül hiszem, hogy valami sokkal jobbat sikerült találnom. A Mushroom Madness 2 nem igazán sorolható, pontosabban skatulyázható be egyetlen kategóriába sem. Van benne disztroj, tower defense, ügyességi, meg ki tudja még mi minden. Nem beszélve arról, hogy játék közben rettenet jókat lehet röhögni. A lényeg, hogy gombákat kell megvédenünk az erdő különféle lakóitól kezdve a tepsifülesektől a pókokon és medvéken át egészen a lila baglyokig (amikor megjelent a Kis Vakond is a támadók között, röhögőgörcsöt kaptam). Ehhez különféle ütőfegyvereket vehetünk, vagy bónuszként kaphatunk a pályákon található különféle ládákból, persze csak akkor, ha ki tudjuk nyitni őket. Van olyan, amit lazán szétverhetünk, de van, amit csak szétlőni, netán robbantani lehet és akad olyan is, ami csak kulccsal nyitható.

A pályák nagyon sokrétűek. Létezik szabadon gyilkolászós, van igencsak ügyességi, és természetesen van lövegtornyos, de még szerencsejáték is található a repertoárban. A pályákon csillagokat kereshetünk, ha sikerül a kitűzött célokat teljesíteni, amivel újabb pályákhoz férhetünk hozzá. Fejleszthetőek a fegyverek, a képességek (összesen 81 fejlesztési pontot lehet elkölteni), valamint 27 achievment is található a játékban. Csak hab a tortán, hogy túlélő mód is került a játékba, de ami a legfontosabb, hogy van mentés, amit sokan szoktatok hiányolni. Rekeszizmokat felkészíteni, tartalék egereket elővenni és indulhat a móka! Nagyon addiktív, nagyon jópofa, nagyon jó szórakozás, de nem olyan, amire évek múltán is emlékszünk majd. Talán sokan vitába szállnak majd velem, de 4,5 szerintem mégis megilleti ezt a remek darabot.
[alternatív link]

Régen volt tower defense játék, és a PC.Defense is csak tüneti kezelés a hiányra, mert nem egy emlékezetes darab. A kötelezőt azért hozza, végig lehet klikkelgetni több nehézségi szinten és vannak varázslatok meg achievementek is, a számítógépes-vírusos környezet pedig ötletes. De azért a műfaj már meghaladta azt, hogy csak három, nem túl ötletes pályán lehessen játszani.
[alternatív link]