Közveszélyes Munkakerülő

Az autóverseny olyan műfaj, amihez nincs túl sok érzékem, nem is köt le, de a Neon Race előtt ott ragadtam. A játék környezete ugyanis fenomenális: mindennek csak körvonalai vannak, azok viszont neonfényekben világítanak (engem erősen emlékeztetett a Tron című filmre). A látvány önmagában már elég motiváció, hogy egymás után gyűrjük le a pályákat, de persze vannak feladatok is: piros autókat lezúzni, lilákat elkerülni, bónuszokat felszedni. Természetesen a pályák között lehet fejleszteni is a kocsit. A grafika csillagos ötös, a zene is illik hozzá – nem nagyon találok kivetnivalót benne.
[alternatív link]

Régen volt Nitrome-cukiság, a Super Treadmill viszont mindenképpen helyet érdemel a blogban. Helyet érdemel, mert nagyon jó az alapötlete, kellemesen retrós a grafikája és a zenéje, csak sajnos hosszú távon unalomba fullad. Egy kövér kisgyereket kell egy futószalagon irányítanunk, és addig ugrálni át az edzője által a szalagra hajigált tárgyakat, amíg a srác le nem fogy. Szép kifordítása ez a Mario-szerű játékoknak, kár, hogy a pályaelemek nem elég változatosak. Többet ki kellett volna ebből hozni, de egy próbát azért megér.

Azért adtam ezt a címet, mert a Toxers nem egy különösebben nehéz játék. Egy űrrovarok által megszállt város kerületeiben kell a négyzetekre osztott terepen tárgyakat és túlélőket keresni, meg persze irtani az alieneket. Ez nem lesz bonyolult, ha a közelharci fegyverek közül mindig megvesszük a legdurvábbat, a távolságiak közül pedig néhány, több ellenfélre lövő cuccot. A játék műfaja valahol a körökre osztott stratégia és a szerepjátékok határán van, tárgyakkal és különféle képességeket adó csapattagokkal lehet fejleszteni a főhőst. Vannak plecsnik is, amire hajtani lehet, bár többen panaszkodnak arra, hogy e téren bugos a játék (és nekem sem lett meg egy csapattag, a Medic). A cél a fő bogárszörny, Bugzilla lezúzása, de addig kellemes másfél óra munkakerülésre van lehetőség.
[alternatív link]

Ez a hét már az édes, de rövid játékoké lett, ennek jegyében ajánlom a Brave Kitten-t is. Macskás. Különbségkereső. Végigjátszás és képdarab-összegyűjtés esetén extra nehéz(nek mondott) változat is unlockolható (hogy mondják ezt magyarul?). Szóval cuki.

Tudom, tudom, a héten már volt ilyen... Műfaját tekintve a Mini Scientist mása a Snail Bob, melynek főhőse egy csiga, kinek házát a munkagépek porig rombolták, így nekünk kell hozzásegíteni őt új hajlékához húsz, nem túl bonyolult pályán keresztül. Nem ez fogja túlpörgetni az ember agyát, ellenben némi kikapcsolódásra tökéletes.

A westernfilmekből ismerős párbaj menetét nemigen lehet túlbonyolítani. Szerencsére a Gun Blood készítői nem is próbálták, így amit kapunk, az egy letisztult, egyszerű és villámgyors játék. Kilenc ellenfél, minden második után extra pontszerzési lehetőség - tisztességes munka, a lényegét tekintve nem lehet sokkal többet kihozni a műfajból.

Elnézést kérek a más típusú játékok kedvelőitől, ma még velem kell beérnetek. A Pencilkids játékaiból már volt egy linkgyűjteményes poszt, most cukiságfaktorban erős újabb remeket ajánlok figyelmetekbe. Az Anbot gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a Bowja the Ninja-sorozat, egyszerű fejtörők, egy-két ügyességi elemmel vegyítve, maximum tíz perces játékidővel. Nekem külön tetszik a heroikus aláfestő zene, és a rendkívül sokféle ellenfél-robot is.
[alternatív link]
 

Van, akinek a reggeli készülődéstől filozofikus gondolatai támadnak. És van, aki ezerfelé kapkod, és minden áldott reggel elkésik. Ez utóbbiaknak szól igazán a Johnny, Why Are You Late című, kissé bugyuta, de felettébb aranyos gyöngyszem. Főhősünknek először csak a leállíthatatlan ébresztőóra és a lakás különféle részein szertehagyott tárgyak jelentenek gondot, később a kocsijával is meggyűlik a baja. Ha minden feladatot végrehajtottunk, és kellemesen sikerült elkésni, kezdhetjük újra, mert az öt megszerezhető acsi a játék végigjátszásával nem áll szoros kapcsolatban. Nekem tetszett, egyszerűségében is.
[alternatív link]

Periati nevű munkakerülőnk kifejezett kérésére ismét itt egy néhány perc alatt végigjátszható, szórakoztató semmiség. A nyuszi és a pingvin után ezúttal egy szórakozott tudóst kell átsegítenünk a pályákon, hogy megtalálja az űrrakétája motorját. A játék annyira egyszerű, hogy több szót nem is vesztegetnék rá. Lesz még ma játék, ez csak a bemelegítés.

Kezdjük a hetet egy folytatással. Másfél éve kattintgathattunk először a pingvines játékkal, ahol fáradozásaink jutalma minden pályán egy kulcs volt. Én szerettem, ti kevésbé, néhányan kifejezetten szemétparasztnak tartották. Most itt a második rész, ezúttal huszonöt pályával, és néhány elég szemét megoldással. Hideg, ronda hétfő délelőttre ideális, a bosszankodás miatt megnőtt adrenalin-szint egészen biztosan felébreszt mindenkit.
[alternatív link]
 

Roland (alias Smartcode) Liquid Measure nevű játékáról már írtunk, akkor dicsértük az ötletet, de a kivitelezéssel nem voltunk elégedettek. A folytatásba viszont már nem tudunk belekötni, sokkal szebb játékkal van dolgunk. A feladat pedig már ismerős: a megadott elemekből kell olyan csőrendszert építeni, ami a felső tárolókból a lejjebb levő tartályokba és túlfolyókba (ez utóbbi új elem a játékban) vezetik a vizet. A tárolókra és tartályokra írt számok jelzik a kiadott, illetve felfogni kívánt vízmennyiséget. Ha az előző részre 4-est adtunk, ennek legalább 4,5 pont jár – talán még kicsit nehezebb pályákkal lehetett volna javítani a játékon.
[alternatív link]

Emlékeztek még a stresszoldó zöld nyuszira? A Sleep Walk szinte ugyanolyan, csak a grafika lett sokkal barátságosabb, a főhős pedig ezúttal egy alvajáró pingvin. A feladat most is egészen minimális kis logikát igényel, pár perc alatt végigjátszható, és közben remek, életvidám zene szól. Ma csak ilyen rövid munakkerülésre volt időnk, holnap tartalmasabbal - ráadásul magyar játékkal - jelentkezünk.
[alternatív link]

Akinek tetszett - márpedig megjelenése óta toplistás, úgyhogy sokan vannak ilyenek - a Doodle God, szerintem imádni fogja a Doodle Devil-t is. A játékmenet ugyanaz maradt, különféle elemeket kell egymással kombinálnunk, hogy újabb és újabb elemekhez - ezúttal 11 csoportban éppen százhoz - juthassunk. A dolog most is sajátos logikát követ, tehát nem könnyíti meg a feladatunkat, sokszor csak próba-szerencse alapon lehet haladni, illetve a kis villanykörte segíthet bennünket. Miből jöhet ki például a copyright?! Szóval, néhány órányi munkakerülés ezúttal is biztosítva van. Érdekesség, hogy a játékot nem ugyanaz csinálta, aki a teremtő változatot kitalálta. Nekem még bejövős volt a zenéje is, olyan jó kis posztapokaliptikus, idegborzolós, az előző idegesítő hallelujázása nélkül.
[alternatív link]
 

Az All We Need Is Brain a „juttasd a golyót A pontból B-be” típusú, fizikai-logikai játékok egy szórakoztató mutációja. Zombikat kell megölnünk benne úgy, hogy agyakkal előhívjuk őket a sírjaikból, majd – szintén agyakkal – a biztos halálba irányítjuk őket. Minden pályán véges számú agyunk van, és nem is lehet ezeket akárhova pakolni, ezért lesz egy-két pálya, ami komolyabb fejtörést fog okozni. Vagy ha fejtörést nem is, anyázást, ugyanis a műfaj egyik bosszantó jelensége itt is megvan: tudjuk, mit kell csinálni, de nem elég pontosan vagy nem elég jól időzítve tesszük, ezért sokadszorra is újra kell próbálnunk az adott szintet. A vicces grafika azért felhúzta egy négyesre a játékot.
[alternatív link]

Aranyos kis platformer a Great Dungeon in the Sky, de kicsit túl egyszerű. Mondom ezt annak ellenére, hogy 400 különböző karaktert lehet felfedezni a játékban. A gond az, hogy e karakterek nagy része nem igazán használható jól, illetve hogy nagyon sok a hasonló, ugyanúgy támadó szereplő. Ennek ellenére jól el lehet lenni a játékkal, egymás után kell felderítenünk a labirintusokat (szerepjátékos nyelven: dánzsönöket), négy sárkányt legyilkolni, majd egy főszörnyet is. Nem egy világmegváltó cucc, de a péntek délutánt jól el lehet ütni vele.
[alternatív link]

Gyerekkorom egyik kedvenc meséje volt a Palacsintás király, amiben a király annak a szerencsefiának akarta a lányát adni, aki a legjobb palacsintát süti. A Feed the King főhőse is egy hasonló édesszájú uralkodó, csak ő a tortákat szereti. Meg is parancsolja szakácsának, hogy süssön neki mindenfélét a malomkeréknyi cukrászkölteményektől az egyszerű muffinokig. A szakács szorgosan pakolgatja egymásra a tortákat, amíg csak bírja, kerülgeti a robbanó madarak képében jelentkező akadályokat, és igyekszik nem a tortarakás mellé dobni a sütiket. A király azonban csak három hibát néz el neki, aztán katapultos trónszékéből útnak indul, hogy befalja a tortarakást. Egyszerű, de nagyon szerethető darab aranyos grafikával, a tartósabb játékról pedig achievementek és pénzgyűjtési lehetőség gondoskodik, a pénzből néhány fejlesztést vehetünk.
[alternatív link]

A Momiga alkotója érdekes kihívást állított maga elé: mit lehet kihozni egyetlen pixelből, egyetlen hangeffektből és egyetlen billentyűből (vagy egérgombból)? A válasz az, hogy meglepően sokat, de azért nem érdemes ilyen korlátokhoz igazodni. Az überminimalista játékban egy fehér pöttyöt kell balról jobbra elnavigálni többször, hol a szóköz (vagy egérgomb) nyomva tartásával, hol ütemes klikkelgetéssel, hol máshogy. Instrukciók nincsenek, de kis logikával mindig rá lehet jönni, hogy mit kell csinálni. Végigjátszás után a program megmondja, hogy összesen hány klikket használtunk – ezt persze meg is lehet dönteni egy újabb végigjátszással. Nekem egy menet elég volt belőle, de azért érdekes darab.

Szeretek véletlenül hazánk fiainak játékaira bukkanni a Kongán. Ezért is örültem meg a Furry Tale-nek, ami ráadásul különbségkereső, az egyik kedvencem. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ebben a műfajban még általam nem látott újítást is bevezettek: a különbségek nem ugyanannyi pontot érnek, a szembeötlőbbek kevesebbet, a pixelvadászok többet, így az, hogy melyiket találjuk meg, mennyire vagyunk alaposak, befolyásolja az elért ponteredményt. Az is nagyon tetszett, hogy vannak acsik, amikért az egyébként nem újrajátszható (azaz nem változnak a különbségek újraindításkor) játékot is érdemes újrakezdeni. Hogy mondjak rosszat is: a rajzok aranyosak ugyan, de azért lenne még rajtuk mit finomítani, a háttérzene pedig csak az első percben tetszett, utána már kissé idegesített.
Törés után az érdeklődőknek bónusz macskás játék, valamint egy rövid kérdezz-felelek két alkotóval, Diamondblade-del és Zsoca64-gyel.

A Gravitee és a folytatása jó kis ügyességi játék volt korrekt fizikával, de örülök, hogy a készítők ezután nem egy harmadik részt csináltak, hanem a Gravitee Warst. Ez ugyanis a jó öreg Worms játékmenetét hozza be a már ismert kulisszák közé: a bolygókon űrhajóscsapatok állnak, akik egymás lövik különféle fegyverekkel. A fegyverekre és az űrhajósokra is hatnak a környező égitestek gravitációi, így egy jól irányzott lövéssel át lehet küldeni egy ellenséges egységet egyik bolygóról a másikra, vagy akár egy napba bepattintani (ez azonnali csúf halált eredményez), sőt akár az űrbe kiküldeni (ez még csúfabbat). Van 25 pálya, achievementek, apránként beszerezhető fegyverek, az embereink fejleszthetők. Ha volna benne még multiplayer is, akkora ötöst kapna, mint egy ház.
[alternatív link]

A Lucky Tower kellemesen kretén, pont megfelelő hosszúságú, és még a szemétparasztság azon oldalán van, amikor az ember hajlandó mégegyszer nekifutni. A főhősünk, egy bárgyú képű szőke lovag, aki egy magas torony legfelső szintjéről szeretne lejutni. Emeletenként adva vagyon három ajtó, ezek közül általában kettő halálos csapdát rejt, bár vannak szintek, ahol kicsit más a séma. Egy csipetnyi öldöklés, illetve logika van még benne, valamint három, egymástól picit eltérő befejezés.

Régen volt láncreakció-játék, a Nuclearoids viszont mindenképpen említésre méltó a műfajból. Az első néhány pályán még nem látszik, milyen átgondolt játék, aztán az ember rájön, hogy az egyes felrobbantandó bigyók hogyan működnek. Általában igaz, hogy amint két bigyó érintkezik, elkezdenek töltődni, és amikor az egyik feltöltődik, robban, eltaszítva magától a másikat. Robbanáskor van, amelyik csak lök egyet, de van sok pici lövedékre széteső és fekete lyukként a környezetét összeszippantó bigyó is. Ezeket és a pályánként változó célt szem előtt tartva kell okosan megadni a kezdőlökést, aztán csak hátradőlni és élvezni a robbanásokat kísérő színkavalkádot. Egy hibája van a játéknak, de az jó nagy: nem menti el, hol tartottunk, így újraindításkor elölről kell kezdeni.
[alternatív link]

Nagy fába vágták a fejszéjüket az Aztec God Game fejlesztői: Peter Molyneux legendás játékát, a Populoust próbálták megvalósítani flashben. És egész jó eredménnyel: az „istenszimulátor” élvezetes, a grafika gyönyörű. Egy nagy baja van: hosszú távon kicsit unalmas a játék, lehetett volna több népet és varázslatot is kitalálni hozzá. Akiknek nem lenne ismerős a játékmenet, azoknak néhány tipp: először a terep rendezésével gondoskodni kell arról, hogy minél több síkság legyen népünk környékén, az emberek ugyanis sík terepen tudnak letelepedni. Minél több telepesünk van, annál gyorsabban gyűlik a manánk, amiből varázslatokat eregethetünk az ellenségre. Az ellent a népünk is ritkítja, ha letelepedés helyett harcra állítjuk őket. Ha elég sok manát gyűjtünk, elsüthetjük az Armageddon varázslatot, ami a játék végét jelenti: a népek nekiállnak csatázni egymással, amíg csak egy marad életben.
[alternatív link]

Nagy-nagy elnézést mindenkitől, kicsit leült a blog az utóbbi időben. Nyáron nem igazán volt időm foglalkozni vele, ősszel meg pláne (felgyűltek nyáron a tennivalók). De lesz még KMK, lesz még lágy kenyér, nagy revivalt tervezek itt. Kezdjük annak a fejlécpályázatnak a szavazásával, amit már rég meg kellett volna ejteni.

Amikor a blog indult, azt írtam, hogy küldjetek fejlécterveket, és a legjobbal lecseréljük majd a mostani, ideiglenes designt. Jöttek is fejlécek szép számmal (egészen pontosan 14), Tamás és Dániel fedőnevű munkakerülőink pedig stílszerűen flashben pályáztak és egy swf fájlt küldtek. Ez utóbbi vitán felül nyerné a versenyt, ha a blog forráskódjába bele tudnám gyűrni, de sajnos csak képet lehet megadni a CSS-ben. Ezért ez versenyen kívül indul, de mindenki nézze meg, érdemes. A 14 fejlécet most ömlesztve bedobom ide, aztán szavazzatok, melyik tetszik nektek a legjobban. A fejlécekre kattintva meg lehet nézni a műveket igazi fejlécméretben.

1. Négyszínű (V. Tamás)

Rutinos Munkakerülő-olvasók régi ismerősként köszönthetik az In3structoTank!-ot, hiszen előző részei szerepeltek már a blogon. Nagy változások az alapokat tekintve nem történtek, továbbra is minél több jármű lezúzása a cél durva kamikazemódszerekkel. Lett viszont négy játékmód, meg egy rakás achievement, így hosszú ideig nyüstölhető. Akinek tetszettek az előző részek, annak ez sem fog csalódást okozni.

Furcsa egy játék az After Years In Dark Tunnels, biztosan nem fog mindenkinek tetszeni – ez ugyanis olyan platformjáték, amiben leginkább a felfedezés kapja a hangsúlyt. Nincsenek ellenfelek, nincs ölés, csak egy irdatlan nagy pálya, amin tárgyakat lehet találni. Tárgyakat és hullákat – a játék főhőse ugyanis egy űrhajótörött, aki egy kopár bolygón landol. Egyedül deríti fel a környéket, roncsokra bukkan, űrhajódarabokra, majd egymás után a legénység tagjainak hulláira, egykori személyes tárgyaira (ezekkel a tagok szellemeit is meg lehet idézni), talán még egy túlélőre is. Az egyetlen ellenségünk a reménytelenség, ami csökken, ha hullákat találunk és ha a bolygó sötét tavaiba esünk, de nő, ha tárgyakra lelünk vagy ha imádkozunk. A játéknak ötféle befejezése lehet, úgyhogy többször is újrajátszható – nagy hibája viszont hogy a játék nem rajzol térképet. (Persze attól még lehet találni a neten.) Nagyon hangulatos darab, de kicsit bonyolultabb teendőkkel, ugyanakkor kevésbé nehézkes kezeléssel lett volna az igazi.
[alternatív link]