Közveszélyes Munkakerülő

Régen volt már stratégiai játék a blogon, de szerencsére KaeL nevű munkakerülőnk beküldte a Star Relic linkjét. Meglehetősen remek játékról van szó: adva vagyon három faj, melyek színeiben egy hatszögekre osztott pályán harcolunk a gép (vagy egymás) ellen. Az alap játékcél egyszerű, mint a pofon: elpusztítani az ellenfél bázisát. A csavar az, hogy minden kör végén elfordul a játéktér, és a belül lévő mezők értelemszerűen hamarabb tesznek meg egy fordulatot, mint a kijjebb találhatóak, ami a különféle akadályok és bónuszokat adó mezők miatt lényeges lehet.

Imádom a Conceptis játékait, volt már pár a blogon, de ezúttal egy egészen új logikát kíván a megoldás - meg némi térlátást, ha a logika nem működik. A Skyscrapers-ben a négyzethálóba a hálónak megfelelően kell számokat beírni (szó szerint beírható, vagy egérkattintással kiválasztható), egytől négyig, ötig vagy hatig, a négyzet méretétől függően. A sorokban és oszlopokban a számok nem ismétlődnek. A kulcs a megfejtéshez, hogy néhány helyre beírják, hogy az adott nézőpontból hány felhőkarcolót látunk - azaz a számok azt mutatják, mennyire magas az adott toronyház. Az egyes csak akkor látszik, hogy legelöl áll, az ötös mindegyik másikat eltakarja - azaz ha öt négyzetet kell kitöltenünk, öt felhőkarcolót csak akkor látunk, ha 1, 2, 3, 4, 5 sorrendben állnak, és egyet csak akkor, ha az ötös áll legelöl. Ez így leírva lehet, hogy bonyolultnak hangzik, de valójában kifejezetten egyszerű átlátni. Megoldani a végén már kevésbé, vagy megint túlságosan szőke nő vagyok hozzá, a hatos táblákon én már kőkeményen megszenvedtem, és a megoldásaim nem voltak mentesek a találgatástól. Viszont remek agytorna, ami ezen a keddnek érzett szerdán még jól jöhet.

Ilyen szép hosszú hétvége után kezdjük a hetet egy jó kis disztroj... helyett egy cukiságos point-n-click-kel. Egy boszorkány elrabolt, és ki kell szabadulnod a kunyhójából. Ehhez számtalan mese áll rendelkezésedre, amelyek segíthetnek abban, hogy összerakd a hozzávalókat a szabaduláshoz. A Baba Yaga kifejezetten szép grafikájú, kellemesen nehéz játék, tényleg minden talpalattnyi helyet meg kell nézegetni, mert mindenfelé lehetnek elrejtve darabkák a rejtvényekhez. Azon kívül a gyerekek is imádják, legalábbis a háztartásomban fellelhető egyedek. Igaz, ők maguktól egészen biztosan nem tudnák megoldani, nekem is többször volt olyan érzésem, hogy na, most aztán feladom - de végül mégis sikerült, még a végigjátszást sem kellett elővenni hozzá.

A mai második játék nem feltétlen kicsi, inkább csak ezzel volt tele mostanság a fél internet, de ha már flashjátékokat posztolunk, illik megemlékezni róla. A GeoGuessr-ről van szó, mely a mi postaládánkba Skasami jóvoltából érkezett meg, de olvashattatok róla például az Indexen is. Át is adnám a szót a levél küldőjének: "Talán már többekhez eljutott ez a meglehetősen új játék, ami a google híres autója által készített képeket használja fel. Az oldal virtuálisan kidob minket a világ egy random pontjára és a feladat, hogy a mellékelt vaktérképen lehetőleg minél nagyobb pontossággal bejelöljük a kezdeti pozíciónkat, amiért pontokat kapunk. Kezdetit írtam, merthogy bebarangolhatjuk a környéket, információk után kutatva (ez néha hamar fellelhető, máskor izzasztó feladat), de a vaktérképen mindenképpen a kezdő pozíciót kell megtalálnunk. Néha elég egy utcasarkot felkeresni és lenézni ápr kávézó nevet a győzelemért, de engem alaposan megizzasztott egy albertai mellékút megtalálása a semmi közepén. Vigyázat, addiktív!!!"

Van az úgy, hogy a többfős szerkesztőgárda szabadideje is elfogy, így ma két "kisebb" játékot kaptok. Az első a Monkey Go Happy sorozat hatodik része, ami gombócból talán sok lenne, de habkönnyű, gyerekeknek is nyugodt szívvel ajánlható point'n'clik-ből nem tűnik annak. Továbbra sem kell borzalmas nehézségű fejtörőkre számítania annak, aki ért is ehhez a műfajhoz, én a biztonság kedvéért már az első pályán a walkthrough-hoz folyamodtam.

Türelem... Mindjárt írok a játékról, de előtte várj egy picit. Mééég, mééég egy picit. Na most már mindjárt elkezdem, mindjártmár. Ne sürgess, leírom! Eskü. Csak még egy hangyányi türelmedet kérném. Nna most!
Gyuri küldte be a Candy Box nevű csodát. Egy ASCII grafikájú kalandjátékban először nehéz volt meglátni a játékot. Sima fehér képernyő, és számol valamit, egyesével kapod a cukorkákat. Csak úgy. Már jó. Van egy gomb, amivel megeheted mindet, vagy pár cukorkáért vehetsz nyalókát. Mire jó ez az egész, kérdezed. Aztán felfedezed, hogy van inventory, meg go on quest gomb is. Karakteres kaland, irányítani nem lehet, a dolgok történnek a maguk útján. Ha meghalsz, várni kell. Közben jönnek a cukorkák, mert itt nem aranyra megy a játék. Vársz, mert a jobb kard cukorkába kerül, és csak lassan jönnek. A küldetések nehezek, gyakori a haláleset, és utána vársz. Aztán vársz még egy picit. Ahogy ezeket a sorokat írom, épp várok, gyűlnek a cukorkák, hogy összejöjjön a gyémántkardra való 2000 cukorka. Megegyem őket? Dobjam a földre? Melyiktől lesz jobb nekem? Nem tudom. De van még 3 óra a munkaidőből, addig remélem kiderül. Nyugodtan el lehet menni ebédelni, a cukorka csak gyűlik.

A szürreálisba átlépve, ha nyalókát ültetsz, akkor az is terem valamit a farmon. Jártam a varázslónál, jó kis varázslatai vannak, de picit drágán dolgozik, így 1 óra játék után még nem látom, hogyan is szedek össze 40000 nyalókát a vacak varázslataira. De majd biztosan lesz rá elég. Ha más nem, bekapcsolva hagyom a gépemet amig szabadságon vagyok, a következő 5 napban csak lesz szép termés:)

Türelem. Szuszaaa.

Update: Azóta már a kollégám is ezzel játszik, meg a főnököm is. Addiktív, főleg, ha sokan játszák. Mindig előugrik valami újdonság, béka, csoki, varázsitalok, szóval hosszú munkakerülésre alkalmas! Vigyázz, beszippant! Na megyek, mert összegyűlt a 300.000 nyalókám, veszek valami jóságot!

Békés földönkívüliként repkedünk a Föld körül, mire egy aszteroida becsapódik hajónkba és lezuhanunk. A csapat nekiáll javítani a sérüléseket, erre vérszomjas emberek rontanak ránk, gördeszkákon, tankokon, rakétákon törve az életünkre. Célunk, hogy visszaverjük a támadásokat, míg elkészül a hajó. Ehhez kipufogócsőnek kinéző fegyvereket használhatunk, melyeket az emberekből kipotyogó pendrive-okkal, napszemüvegekkel és egyéb használati tárgyakkal javíthatunk.
A koncepció pofonegyszerű, a kivitelezés is jópofa. A játéknak nagy a humorfaktora, ami a pályák végén örvendező közismert földönkívüliekben, és az előrehaladásunkat kísérő szövegekben nyilvánul meg.
Ami szerintem hátulütője, hogy a fegyverek nagy része használhatatlan. Három földönkívüli 12 fegyveréből kb. háromnak van értelme, ebből kettő az egyiknél van. A felspécizett géppuskánk sokkal jobb fegyver, mint bármelyik drágább társa. (Itt jegyezném meg, hogy a felbérelt segítőtársainknak is lehet a fegyvereit változtatni és modolni, bár ez számomra nem volt az első pillanattól tiszta.) A zene meg a hangok jópofák, egészen addig, amíg nem leszünk tömegmészárosok, mert akkor az "unbeliveable" kiáltások kezdenek idegesítővé válni.

Ez is pont egy olyan játék, ami majdnem nagyon jó, de van néhány elkapkodott része, így csak négyes.

A Strike Force Heroes 2 egy remek kis akció-csapat játék (talán emlékeztek még a nagy sikerű első részre is), mész, lősz, segítesz a csapatodnak. Ők mondjuk az AI butasága miatt picit kevesebbet segítenek neked, no de mire számítottál?:) Rögtön a harmadik percben, amikor felfogtam, hogy ki kivel van, és kit kell irtani, a Quake 3 jutott eszembe. Ez az érzés kitartott a tesztidőszak végéig: egy két dimenziós labirintusban mászkálunk, oldalnézetben, két párfős csapattal. Az egyik csapat irtja a másik csapatot, és ugyan van némi kerettörténet, de senkit sem izgat, csak az, hányszor nyírod ki az ellent. Kiválaszthatod, milyen típusú katonák alkossák a csapatot, mindenki másban jó, és persze mindenkinek van gyenge oldala is. Pénzért is lehet fejlesztgetni, pajzsot és fegyvert is találni a pályákon, amik újratermelődnek, picit konfigurálható az irányítás, szóval remek kis játék. A zene kiváló, zúzós, pörgős, így az egész nagyon egyben van, kellemes időtöltés, mészárlás az egész család számára. Feszültség-levezetésre, "csak még ezt a pályát" típusú vizsgakerülésre tökéletesen alkalmas.

A Puzzle Story valójában teljesen egyszerű tologatós játék, ám van benne egy kis körítés. A történet enyhén horrorba hajló, a feladatok az elején pofonegyszerűek (de tényleg), a végén viszont van mit gondolkodni rajta. Az items felirat alatt lehet megnézni, amit gyűjtöttetek, ez a kódszámnál szerintem jól fog jönni. Egyelőre olyan kevesen játszották végig, hogy a kongán még én is simán bekerültem az első huszonötbe, de remélem, nem sokáig marad így. Fogalmam sincs, konkrétan mire ad pontokat, gondolom, valahogy a minél kevesebb mozgatás lenne a cél. Így hétfőn reggel kell egy kis agymunka a hétvégi pihenés után.

Végre egy jó kis rali játék. Bár nem vagyok ezeknek nagy híve, a Turbo Rally valahogy megfogott. Maga a játékmenet egyszerű mint a faék. Versenyzel, pénz kapsz, fejlesztesz, több pénz kapsz, jobb autót veszel, stb.
A grafika szerintem nagyon jó lett, a pályák változatosak. Ami igazán tetszett, az az autó viselkedése. Szépen tolja ki a fenekét, jól ki lehet húzatni a kanyarban, kis ívben venni a 180-as fordulókat, szóval öröm meghajtani a gépet. Nekem a zenei aláfestés is bejött, így összességében egy kisebb termelékenység-csökkenés várható.

Ma karib kalóznak állhatunk a Caribbean Admiral segítségével. Volt régen egy PC-s játék, a Port Royale, amire engem emlékeztetett, ezért is próbáltam ki. A Karib-tengeren vágunk a kalózkodásba, miután a bolygó hollandi elsüllyesztette flottánkat. Kis csónakunkkal kell újra felküzdenünk magunkat, hogy végül bosszút álljunk magunkért. Nem kell feltétlen kalóznak állni, lehet kereskedni is, de ez egyrészt nem hoz sok pénz a konyhára, másrészt nem tudjuk a flottánkat se fejleszteni.
Minden csata után kapunk pénzt, valamint tapasztalati pontokat, amiből újabb hajót fejleszthetünk, vagy a meglévőket javíthatjuk tovább. Sajnos mentés nincs, így egy rossz kimenetelű csata után arany nélkül nézhetjük a füstölgő roncsainkat. Ilyenkor kénytelenek vagyunk eladni a hajókat, hogy a többit meg tudjuk javítani.
A csata borzasztó egyszerű. Bár több célzási lehetőségünk van, illetve le is rohanhatjuk az ellenség hajóját, a leggyorsabb eredményre a hajótest szétlövésével jutunk. Én kezdetben a vitorlákat lőttem, hogy csökkenjen az ellenség cselekvőképessége, de gyorsabb szépen szétlőni mindent. Sajnos az AI nem elég jó ahhoz, hogy kihasználja a gyengeségeinket, pl. a legénység kartácsozása után elfoglalja a hajónkat. Hajót zsákmányolni mi sem tudunk, az elsüllyed hajókból ugyanúgy kimenthető a rakomány, szóval vannak érdekességek. Kis odafigyeléssel, vagy a fent említett játékból több ötletet átemelve viccesebb dolgok jöhettek volna ki.
Idővel szerintem elég könnyű lesz a játék, nem nagyon lesznek komoly ellenségek. Amikor csak pici flották úszkálnak felénk, süllyesszünk el pár ilyet, helyükbe nagyobbak teremnek. Akinek gondot okoz a végső csata, az olvassa el a kommenteket, és gyors megoldást talál.

Konga link már működik.

Az e heti cukiság a Mystery IQ Test, legalábbis annak tartja magát. Aranyos, de viszonylag könnyű feladatok, édi-bédi kivitelezésben. Lehet vele rajolni a haverok előtt, mert öt pályánként felajánlja, hogy osszuk meg az aktuális eredményeinket itt-ott-amott (nem írom le, mert a facebook-cápák rögtön lecsapnak. Hopp, mégis leírtam.) Attól függően, hogy mennyire vagyunk kudarckerülők, választhatjuk a nehézségi szintet - ami igazából a nehézségen semmit sem változtat, hanem a megoldott feladatokért ad több vagy kevesebb pontot, illetve a tévesztésért vont le kevesebb vagy több pontot. Szerintem ti nyugodtan választhatjátok a legnehezebbet, gond nélkül fogjátok venni a feladatokat. Amennyire én meg tudom ítélni, sok köze a hagyományos IQ-tesztek által mért IQ-hoz nincs, sokkal inkább azt méri, ki mennyi, ehhez hasonló logikai feladatot látott már életében :). Gyorsan lezavarható, kedves darab.

Billiárd. Ennél sokkal többet ez a játék nem tud. A célzást nagyban könnyíti, hogy kirajzolja nekünk a játék, merre fognak gurulni golyóink. Ugyan a továbbpattanást már nekünk kell kiszámítani, de ezzel együtt lehet élni.
Játszhatunk egy-egy ellenfél ellen, vagy ha van pénzünk, benevezhetünk egy bajnokságra, ahol a nevezési díjunk többszörösét nyerhetjük vissza. A meccsek után értékelő mailt kapunk az ellenfelektől, ami szerintem inkább bosszantó, mint igazi játékélmény. Rövid munkakerülésre alkalmas.

(A tegnapi estét külön bearanyozta számomra ez a poszt, ebből az apropóból - nyauuuuu)

Na jó, a Colorus-nak speciel nem a muzsika az erőssége, de a színek nagyon is fontosak benne. Adva vagyon a szokásos "futunk a végtelenbe, közben akadályok jönnek szembe" stílusú alap, ám itt nem ugrálnunk, guggolnunk vagy efféle fizikai mozdulatokat kell tennünk a tovahaladás érdekében, hanem színeket váltogatni. Kékből sárgába, sárgából fehérbe, fehérből feketébe, és így tovább. Ráadásul a dolgok egyre gyorsabban jönnek szembe és egyre több színből állnak, így az elsőre könnyűnek tűnő feladatról hamar kiderül, hogy nem is olyan egyszerű.

Ugye mindenki emlékszik még az első részre? 2012 novemberében írtunk róla, akkor a vizsgaidőszakot megkezdőkkel toltunk ki, most az érettségizők vannak soron. Jelenleg az örökranglista nyolcadik helyén trónol az első rész, szóval szerettétek, íme a második rész, az Incursion 2 - The Artifact! Bár inkább csak egy mission pack-ról beszélhetünk, alapvetően ugyanarról a játékról van szó. Sok mindennel próbálták felturbózni, kaptunk egy cserélhető hőst, plusz a legtöbb pályára egy alkalmi hőst is. A szokásos cukiság-aprítás mellett néha felüdülésként teljesen más egységeket lehet a tornyokba tenni, sőt van, ahol senkit, csak a két hőssel ugrabugrálva kell legyőzni a végeláthatatlan szörnyhadsereget. Látszik a küzdeni akarás, hogy mindenáron valami újat KELL tenni a játékba, véleményem szerint ez néha picit izzadságszagúra sikerült, bár ez csak a perfekcionista kukacoskodásom. Kiváló kis küldetések, a játékot elrontani nem sikerült, nekem már négy órám van benne, a főnökömnek még csak egy. Szóval klikkoljatok, irtsátok a szörnyeket, százmillió légy nem tévedhet!

Tegnap megünnepeltük a munkát, úgyhogy ma muszáj dolgozni, emiatt ma csak a 'rövid cukiság' rovatunk jelentkezik (holnap viszont messze az egész hétvégét igénybe vevő játékot kaptok). A Sheriff Chase a nagyon egyszerű, az Easy Joe-hoz hasonló, lányaim szavával "kattintgatós" játékok közé tartozik, viszont ezúttal egyszerre két szereplőt is van szerencsénk irányítani. Tündéri történet, klassz grafika, vérpezsdítő zene, könnyű feladványok - kávészünet helyett éppen megfelelő.

Az Urbex horror is, point-n-click is. Szép a grafika, teljesen jó a játék atmoszférája (én konkrétan félidőben alig mertem kimenni cigizni, mert persze megint éjjel játszottam vele), szóval tulajdonképpen jó játék - lenne. Viszont a feladatok vagy nagyon gagyik, vagy pedig olyannyira pixelvadászok, hogy néhányat magamtól meg sem találtam, mert egyszerűen hiába vizsgáltam át aprólékosan a pályát, nem leltem meg azt a tíz pixelnyi helyet, ahol keresni kellett volna. A vége meg aztán annyira vacak, hogy utólag teljesen lerontotta a véleményemet a játékról, pedig amíg nyomattam egyik helyszínt a másik után, addig nagyon élveztem, és magamban szuperlatívuszokban fogalmaztam a leírást. Viszont tényleg jó az egész hangulata, tehát munkaközi szünetre (olyan fél-egy órás szünetre, ki mennyire akar walkthrough-t használni) teljesen alkalmas.

Ma egy régivágású új játékot kaptok, az I'd like to be the captain egy mászkálós ügyességi, amolyan Mariós, elektor kalandoros. Mész, gyújtögeted az aranyat, ölöd a nindzsákat, fejleszted a karakteredet és anyázol, amikor hetvennyolcadszorra is ugyanannál a szakadéknál halsz meg. És nyilván boldog is leszel, ha a végére te leszel a kalózkapitány, az sem semmi, ha már királynőt nem lehet megmenteni. Van benne kihívás, és jó sok pálya, nekem egyelőre egy órámat vette el az életemből, amit már sosem kapok vissza, ám minden percét élveztem! Szóval kalóz zászlót fel, Oi!

Remek játékajánlatot kaptunk Unfanatic nevű munkakerülőnktől. Volt már olyan játékunk, ahol menet közben formálódott a játék, az Evoland viszont visz egy csavart ebbe, és a kalandjátékok evolúcióján vezet minket végig, méghozzá természetesen játszva. Mindezt a Ludum Dare 24.-ik felvonásának keretében mindösszesen 48 óra alatt programozták le, és meg is nyerte a versenyt. (Sőt, annyira jól sikerült, hogy egy fizetős verzió is készült belőle.) Ilyen az, amikor egy jó ötlet jól is van kivitelezve.

Mostanság nagyobb lélegzetvételű játékokkal múlatom az időmet, ezek egyike a Game of Thrones Ascent. Sajnos se a könyvet, se a sorozatot nem ismerem, így a hasonlóságokat én nem tudom megítélni. A játék fent van Facebookon is, csak nekem nincs FB-m, így nem tudom ott mennyiben más.
Egy feltörekvő nemessel játszunk, aki építgeti birtokát, harcol a szomszédokkal, így tör hatalomra. A játékban elég erősek a szerepjátékos elemek, így aki nem tud jól angolul, bele se vágjon.
A játék során küldetéseket kapunk, amiket a hűbéreseink hajtanak végre helyettünk, harcolva, kereskedve vagy kémkedve. Eközben fejlődnek, csakúgy, mint mi magunk. A fejlesztgetett városunk egyre nagyobb hatalmat ad nekünk, egyre jobb felszereléseket és egységeket tudunk gyártani. Van egy fő sztori vonal, amiről egy betűt nem tudok leírni, ha megköveztek se. :)
A játék hangulata szerintem jó, bár túlsúlyba kerül a szerepjátékos vonal. Én egy idő után csak kapkodtam a fejem, hogy ki kicsoda és ki kivel van. A komoly RPG alap ellenére a karakterünk jellemét mindössze 3 tulajdonságpár határozza meg. Ráadásul ezek hatását én a játékmenet során nem éreztem. Hiába vagyok egy számító gonosztevő, mindenki bizalommal fordul hozzám.
A másik hátulütő: ez nem egy gyors játék. Time-based megközelítésben minden akció valós időben pörög, 1-1 küldetés akár 2-3 óra is lehet. Ez hosszú távon nyilván a pénzért vásárolható időcsökkentők felé tereli a játékosokat, vagyis megérezni a pay-to-win mentalitást. A játéknak van PVP oldala is, amit békés természetemből adódóan nem próbáltam.
Összességében egy megdöbbentő mélységű játékról van szó, ami hosszú távon sok várakozást jelent. Remélem Trónok harca rajongóknak jó időtöltés lesz.

Első látásra egyszerűnek tűnik a CrateRun. Van egy doboz, van egy cél a pályán, a doboz és a cél között pedig akadályok, amiken át kell küzdenünk magunkat. Persze a gyakorlott munkakerülő már sejtheti, hogy egy szemétparaszt játékkal áll szemben, és gyanúja be is fog igazolódni. A nem éppen egyszerű pályák egy kissé érzékeny irányítással vannak kombinálva, így kell némi türelem mind a harminc pálya teljesítéséhez.

A no-one has to die igen furcsa játék, nem is igazán tudnám besorolni egyik kategóriába sem. Viszont az első játék döbbenete után akaratlanul is jön a kíváncsiság, utána pedig a nyomozás élménye, ami a végső megoldás fényében elég érdekesnek hat visszafelé. Nekem az újszerűsége volt a leginkább érdekes, annak ellenére, hogy sem látványában, sem a feladatok milyenségében nagy élvezetet nem leltem, mégis a történet sodrása magával ragadott, és elkezdett érdekelni, hogy mi is van az egész mögött. Főként sci-fi rajongóknak ajánlott, meg bárkinek, aki szeret embereket elevenen elégetni. Bár van zene a játék alatt, az én fejemben végig a címben említett Queen-sláger szólt, már csak a téma miatt is.

Azt hiszem a Troll Cannon 2-ről nem kell sokat beszélni: a mémek ismert arcai kereszteződtek az ágyús-lövöldözős játékmechanizmussal. Az eredmény pedig nevéhez méltó módon nem veszi túl komolyan magát, ezzel talán némi üde színfoltot hozva a hétfőnkbe.

Ha hétvége, akkor foci, legalábbis sokaknak jelentik a közvetítések a pihenés elmaradhatatlan részét. Nekik (és persze a többieknek is) lehet jó szórakozás a Soccer Balls 2 Level Pack. Ennek az első része már szerepelt nálunk, a céljaink pedig nem változtak sokat: el kell juttatni a labdát a hálóba, miközben minél több érmét szedünk fel, és a bírókat is jól fejbe kólintjuk. A meccsek félidejeihez jó szórakozás lehet.

Elnézést kérek a hardcore rajongóktól, ez most nem a ti játékotok (játsszatok a King'League-gel), mivel gondot kell fordítani a következő generáció megfelelő nevelésére is. Az Emily's Thrilling Adventure úgy hat éves kortól ajánlott, cuki kis játék az emberfoglaló űrlényekről, akik a csokitól-cukortól kifekszenek. Emily-nek nagyon egyszerű fejtörőket kell megoldania, a dolog olyannyira nem pixelvadász, hogy a kurzor majd a fél képernyőt betölti. Viszont az összegyűjtött tárgyakat egymással is kell kombinálni, van, hogy akár hármat is, szóval a legnemesebb point-n-click hagyományok szellemében íródott cukiságról van szó. Nálunk az öt-hét évesek körében osztatlan sikert aratott.