Közveszélyes Munkakerülő

Aki a név alapján rájön, milyen játék a Buster McThunder Sticks, az kap tőlem egy sört. Elsőre én sem értettem, mi ez, utána rájöttem, hogy igencsak meg kell tekergetnem az agyamat, hogy ezt végigtoljam.
A játékban kis nindzsák bújtak el, amiket minél gyorsabban össze kell szednünk. Egy részük kikukucskál valahonnan, és gyorsan el kell kapni, egy részük elbújik ide-oda. Eddig egyszerű. De egy rakás nindzsa csak akkor lesz meg, ha logikai feladványokat oldunk meg. Ehhez mindig meg lehet találni a megoldást, csak kicsit bóklászni kell, kinyitni a szemünket, és használni az agytekervényeinket.
Szerintem zseniális a kivitelezés, és minden feladványt meg lehet oldani egy kis logikával. Egyszer használatos darab, de egy negyedóra fejtörésre elég.

A hét közepe a legrosszabb. A vasárnap már csak a múlt ködében él, a péntek meg még elérhetetlenül messzinek látszik. Egy kis relaxálás talán segíthet. A Stone Garden éppen erre való: csodálatos shamisen-zene, és olyan logikai feladatok, amit ha akarsz, semmi perc alatt megoldasz, ha pedig maximalista vagy, törheted rajta hosszasan a fejed. A kertben köveket kell tologatni, mindegyiket a maga helyére. A csavar az a dologban, hogy ahol egy kő végigcsúszott, arra a csomópontra másik már nem léphet, és a kövek csak egyik csomóponttól a másikig haladhatnak - vagyis mindegyiknek külön út szükséges. Nehezíti a feladatot, hogy négy ezüst- és négy aranyérem felvétele külön pirospontot ér, és még mindenféle színű buddhák is vannak, lehetőleg jól kieső helyen, hogy sokat kelljen rajta töprengeni, hogy na, onnan melyik követ hogyan lehet a helyére juttatni. Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű, és még kellemesen meg is nyugtat. 

Ui.: Ez tényleg nagyon zen. Olyannyira, hogy nem is jegyzi meg, hol tartottál, ha nem tudod egy fenékkel végignyomni a húsz pályát, akkor legközelebb kezdheted elölről. Ötöst akartam neki adni, de így biza csak négyes, mert azért ennyire még nem vagyok megvilágosodott :).

Folytassuk a hetet egy logikai játékkal, a Black Side-dal. Pofon egyszerű, vagyis hát annak látszik: adottak fehér, illetve fekete színű kockák, nekünk meg a kezdőponttól elindulva az összeset feketébe kell átforgatnunk. Összesen 36 szint vár arra, hogy megtornáztassuk rajta az agyunkat, amíg nem jön vissza a hőség és van rá kapacitásunk.

Íme, egy újabb példánya a majdnem tökéletes stratégiai játéknak: Mars Colonies. A játékban valós időben kell a kis Mars kolóniánkat építgetni. Az űrhajósokkal sok a gond, enni akarnak, oxigénért könyörögnek, mindig alszanak és közben alig hajlandók bányászni. Ha megzakkant tudósok támadnak rájuk, akkor meg csak vonakodva kapják elő a fegyverüket. Egy ilyen társaságot kell életben tartani, megfelelő épületeket felhúzni nekik, közben időre teljesíteni a megadott küldetéseket.

A játék megdöbbentő mélységű. Minden űrhajósunk négy feladatot láthat el: építkezik, bányászkodik, cipekedik, vagy lövöldöz. Ezek persze nem mennek egyszerre. Minden űrhajósunknak van négy jó vagy rossz tulajdonsága. A gyengébbeknek egy jó, három rossz, a legjobbaknak pont fordítva. Lehet, hogy gyorsabban épít, van, aki többet eszik, többet alszik, van jó céllövő, de dagi és lassú, szóval komoly előnyei/hátrányai lehetnek egy-egy feladat ellátásánál.

A bázisunk építése komoly tervezést igényel, egy rosszul lefektetett vezeték az egész küldetés végét jelentheti. Ugyanis az erőforrások kezdetben igencsak szűkösek, és pótlásuk túl sok időt vehet igénybe, az embereink már meg is fulladnak oxigénhiány miatt.

A játék tutorialja elég kimerítő, cserébe mire belejönne az ember, véget is érnek a pályák. Nagyon remélem, hogy hamarosan lesz hozzá vagy egy level pack vagy valami sandbox megoldás, különben kárba vész a sok belefektetett energia.

Armoros link (kicsit régebbi verzió).

Minden tiszteletem a tiétek, hogy ebben az agyforraló hőségben képesek vagytok olyan komoly játékokkal tölteni az időt, mint a TD-k és kártyás stratégiák. Nekem még az amőba is sok ilyenkor. Viszont megkezdődött az iskolaszünet, csomó gyerek maradt mindennapi agytorna nélkül, úgyhogy mai játékunk nem csak az én elpárolgott IQ-mnak, hanem a srácoknak is kedvez. A sorozat első része volt már a blogon, a kommentelők nem voltak olyan rossz véleménnyel róla. A PaintWorld 2-ben annyi változás történt, hogy szerintem még könnyebbek lettek a pályák, tekintve, hogy cuki dobálózós szörnyimörnyik segítik a pacák újraegyesítését. Ha a paca nekiugrik a szörnyecskének, az kicsit gyurmázik vele, majd alaposan elhajítja - és ezzel általában célba is juttatja. Az elemek a szokásosak, pálya 48 darab van (nekem nem volt kitartásom végigjátszani, de a gyerekem még és még folytatná), a cukiság-faktor viszont az egeket verdesi. Menjetek, igyatok valami hideget, ha meguntátok.

Mint korábban írtam, mostanában a szerkesztői létem rávesz olyan nagyobb lélegzetvételű dolgokra, melyekre korábban rá nem fanyalodtam volna. Ilyen a Kings and Legends. A játék egyszerű CCG-nek tűnt, de a megvalósítás annyi ügyes apróságot tartalmaz, hogy megfogott.

A játék során kártyákat pakolgatva kell legyőzni a számítógépet vagy más játékosokat. Ahogy fejlődünk, egyre több kártyánk lesz. Ezeknek mindig a megfelelő kombinációjára van szükség, hogy könnyen győzzünk. Még így is komoly szerepe van a szerencsének, de nagyban tudjuk segíteni. Nekem pont ez tetszett meg benne. Nincs legjobb kártya, mindent vivő kombináció. Mindennek megvan az ellenszere. Pegazust hosszúíjjal lövünk, hosszúíjászt lovasrohammal, lovasrohamot páncéllal állítunk meg, páncélost mágiával, mágiát pegazussal, stb. Szóval mindennek megvan az ellenszere. A küldetések pont erre vannak felépítve, hogy az ember megtanulja, melyik ellenség ellen mi a hatásos.

Ha a magányos küldetéseket meguntuk, mehetünk másokkal együtt küldetésekre, vagy csoportos PVP-re. A PVP-nek azonban van pár nagy hátulütője. Mindenkinek annyi kártya lehet a paklijában, ahányadik szintű. Így pl. 35. szintű emberek könnyen legyőzhetnek 25. szintűeket, mivel tízzel több kártyájuk van. Persze ez nem garancia, csak nem túl kiegyenlített.

És akkor a sokszínűségről: Végigvihetjük az alap küldetéseket. Közben új kártyákat kapunk, xp-t gyűjtünk, felszerelést a hősünknek, valamint hírnevet az egyes fajok körében. Küldetéseket sokszor újrajátszva a hírnevünk tovább nőhet, így az a faj jobban harcol értünk, erősebb egységeket vehetünk meg. A gyengébb kártyákat a laborban összeolvaszthatjuk, és erősebb kombinációk jöhetnek ki. Darabokra is szedhetjük őket, és így receptek alapján gyárthatunk új kártyákat. A felszerelésünk is fejleszthető. Új kártyákat a küldetésekért kapott ezüstért vásárolhatunk, plusz adóban is szedhetünk be további ezüstöt. A városunkat fejlesztgethetjük, hogy több adót fizessen, jobb kovács vagy labor legyen, stb. És ami engem teljesen meggyőzött: építhetünk kikötőt, amiből világgá tudjuk küldeni csapatainkat, amíg offline-ok vagyunk (!), további pénzt és tapasztalatot gyűjtve.

A játék szerintem nagyon jól sikerült, sokféle egység van, lehet gyűjtögetni, kombinálni. Ha sokan rákattannak, alapítok egy guildet, és lehet együtt munkát kerülni!

A Bloons emlékeim szerint a leginkább sorozatszerű TD, ez itt már az ötödik rész! Az ÖTÖDIK! És még mindig hasonlóan néz ki, mint a negyedik, vagy a harmadik, szóval csak apró lépésekben fejlődik. Aki lemaradt volna: Kis útvesztőben jönnek az egyre erősebb lufik, amiket kedvenc majmaink próbálnak dartsokkal, tüskékkel és robbanóanyagokkal miszlikbe aprítani. Kedves rajzfilmes környezet, a körök közt van gondolkodási idő, viszont NINCS pause, ha megy a játék. Szóval ha jön a főnök, akkor elkattintasz és imádkozol, hogy túléld.

Van egy rakat torony, kb 12-15, ebből szerintem 5-6 elég, mindegyiket soklépcsősen lehet fejleszteni.
A cuki környezet ellenére van benne kihívás, medium fokozaton már többször is neki kell futni, hardon meg szinte lehetetlen. Mindent összevetve egy kellemes TD, illeszkedik a sorozatba, és ha nem is forradalmi, de rendes iparosmunka.

Lábjegyzet: Az első és második rész még ügyességi játékként szerepelt, szóval azért nem teljesen ötrészes a sorozat

A Kitts Kingdom - remélem - nem a címben szereplő kérdésről fog szólni. Van ugyan valami alapsztori, amit én skippeltem, így számomra egy egyszerű várvédős játék.
Hős cicánkkal kell megvédeni a várunkat rút kutyák és madarak ellen. Van itt minden, kis zsebkutyus, nagy bunkós páncélos dög. Cicusunk meg fegyverekkel szaladgálva védi otthonát. A zene már középtávon idegesítő, javallott kikapcsolni.
A fegyverek a szokásosak, érdemes minél többet kifejleszteni, mert a felszedett lőszer minden típusra ad muníciót, így nagyobbat kaszálhatunk. Akinek ehhez nincs kedve, az húzza fel az alap pisztolyt maxra. Ez a játék egyik legnagyobb hibája, hogy némi torony támogatás mellett úgy le tudjuk szedni az ellent, hogy nem is látjuk. A lövések ugyanis a végtelenségig mennek, szerintem még a pálya szélén túl is egy ideig. A torony tetején állva elég arra lőni, mint a többiek, és hallani lehet a skuló koppanását a célon.

Rövid munkakerülésre alkalmas, hosszabbra nekem nem vált be.

Emlékeztek még a három bárányra? Na, most nem ők következnek, de valami egészen hasonló. A Ticketben nem csak a segítsük-a-karakterekkel-egymást játékmenet, de még a grafika is egészen a gyapjas jószágokat idézi, a különbség csak annyi, hogy bárányok helyett egy kutyát és gazdáját irányítjuk a mesés főnyeremény felé. 15 pálya vár ránk, és egyik sem jelent komolyabb kihívást - könnyű darab a hét zárására.

Nem szeretném, ha nem én lennék a blogon a legtöbb ninjás játékot posztoló poszt toló, úgyhogy gyorsan be is mutatnám a Ninja Miner-t. Először kicsit gyanakodva néztem, mert a grafikai elemek megtévesztően ügyességi ugrálást sejtetnek, de ez bizony egy valódi logikai játék, a nagy sikerű Excit! (jesszus, akkoriban még húsz komment is előfordult egy-egy játék alatt!) erősen felturbózott klónja. Itt kérek elnézést a képért, de 10 hüvelykes monitoron bizony ennyi látszik belőle, és még így is remekül játszható. A világon mindennel lehet irányítani (na jó, egérrel, nyilakkal vagy WASD-vel), és egyetlen lényeg van: minden ékkövet megszerezni az adott pályán, anélkül, hogy valamelyik csapda felnyársalna bennünket. Mivel a kis fickó eltökélten faltól falig mozog, nincs közben fék, ezért egy idő után már gondos előretervezést igényel a felkenődések elkerülése és a megfelelő sorrend a dolgok megszerzésére. És dologból lesz sok: csákány, kalapács, teleport, mi szem-szájnak ingere. Lehet még gyűjteni pályánként három csillagot, és mindenféle acsit is. Csak azért nem ötös, mert a zenéje rövid időn belül az agyamra ment.

A Colour Blind egy tagadhatatlanul Nitrome-os játék, és szerencsére ez nem csak a megjelenésben nyilvánul meg. A főszereplő egy szemgolyó, akinek élete párját elrabolják, vele együtt pedig a színeket is az életéből. Így aztán kénytelen különféle színű festékes ecsetek és paletták segítségével túljutni a pályákon, hogy visszakaphassa párját. 23 20 darab pálya van, és bizony már az ötödik-hatodik szint sem egyszerű, szóval bizonyára jó eszköz lesz a GDP lerombolásához.

Kellemes péntek délelőtt az irodában, a gátak mögött gyűlik a szenny, mielőtt átszakadna, valami bemelegítésre vágytam. Ekkor leltem rá a Freedom Tower nevű, egyszerű, ám nagyszerű játékra.  Szinte fapados várvédős játék, a gonosz emberek el akarják venni a gépek energiáját... Anyááám borogass. Sosem értettem az ilyen faék egyszerű játékokba minek a történet, legalább annyi értelme van, mint egy pornófilmben.

Ami megfogott, az a szép grafika, nagy robbanások, pörgős zene. A torony tűzerejét látványosan lehet fejleszteni, és a gonosz is exponenciálisan növekvő létszámban érkezik, helikopterrel, tankkal, Darth Vaderrel. Kellemes negyed óra mindenkinek, agy kikapcsol, csatakiáltás, tűz!

Vérfarkassal zártuk az előző hetet, indítsuk hát az újat is vele! A Dont Escape száznyolcvan fokot fordít az escape-the-room játékok szokásos menetén. A cél ugyanis pont az ellenkezője, be kell zárnunk magunkat a kis erdő széli kunyhónkba, hogy az eljövő telihold idején ne tudjunk kiszabadulni és felfalni a közeli falu lakóit. Némiképp pixelvadásznak tűnt nekem időnként, és a pixeles grafika sem nyerte el a tetszésemet, ennek ellenére eléggé le tudott kötni, pedig nem az én műfajom. 

Ezen a játékon behalsz, de tényleg. Adva vagyon egy egyszeri emberke, aki elindul az éjszaka közepén cigiért (és itt most mérsékeljük a politikai felhangokat, van nem túl távol trafik, és passz). A gond csak az, hogy egy őrült ül a billentyű előtt, és kénye-kedve szerint rángatja el a felhőt a hold elöl. Márpedig a cím igaz. Van többféle vége, én remekül szórakoztam, míg megtaláltam őket (na jó, én csak hármat, de olvastam, hogy öt van neki). Vicces, kretén kicsit, és remekül lehet gyakorolni vele a július 15. után következőkre :). Jó szórakozást a Moon Waltz-hoz.

Bizonyára sokatoknak lesz ismerős a Screw the Nut 3, hiszen a második részét már ajánlottuk nektek korábban. Drámai változások azóta sem történtek a csavaranyák földjén: továbbra is egy anyát kell eljuttatni a csavarra, ezúttal a tengerfenéken, értelemszerűen emiatt a korábbiakhoz képest némileg módosult pályaelemekkel. A juttass el valamit valahova műfaj egyik kellemesen sikerült darabjával van dolgunk ezúttal is, a 30 pálya bizonyára tartalmas munkakerülést fog jelenteni mindenkinek.

Ha agyonütnek se jut eszembe, hogy az Infiltrating the Airship főhőse milyen nevű játékokban bukkant már fel itt vagy még a kmk-n, de az biztos, hogy sokan emlékeznek a börtönből szabadulására, vagy a gyémántrablásra. Szerencsére a készítők nem érezték szükségesnek, hogy drámai változásoknak vessék alá a sorozatot, így ezúttal is a szokásos játékmenet vár ránk: minden lépésnél van pár választási lehetőségünk, amely vagy változatos halálokat, vagy a továbbhaladást jelenti, és nem mindig az egyértelműnek tűnő eszköz a garancia a sikerre. Összesen négyféle befejezése van a játéknak, emellett számos achievement és megannyi furábbnál furább elhalálozás - megfelelő játék arra, hogy átlendítsen minket a munkahét felén.

Az e heti betevő Tower Defence a Giants and Dwarves TD, ami egy oldalnézetes megoldással próbálkozik színt vinni a TD világba. Négyféle torony van, katonás, nyilas, mágusos és ágyús. Ezek mellett van még egy hős is, akit lehet ide-oda rendelgetni a pályán. Bevallom, jómagam nem rajongok a karakterfejlődős hősökért, szerintem nem valók TD játékokba. Mindegy, most van, szerintem nem olyan erős, szóval hagyom, hadd tegye a dolgát, én a tornyokra koncentrálok.
Meglepetésként, már az első pályán jön egy bossnak tűnő óriás, de később kiderül, ő sima ellenség, csak nagyon nagy és nagyon erős:). Elsőre furának tűnt, de aztán megszerettem ezt a kis amatőr gyöngyszemet, egész sok időt el lehet vele ütni! Amit a nevében ígér, azt hozza, vannak törpék és óriások, meg tornyok is. Csatára fel!

Ilyen egy összetett várvédős játék! A Balloon in a Wasteland története szerint léggömb-balesetet szenvedtünk a préri közepén, amerre persze gyakran járnak szörnyimörnyik és tápos autók. A szörnyeket nyilván irtani kell, először kis fospisztollyal, aztán folyamatos upgradeknek hála komolyabb ágyúkkal. Lehet bázist építeni, amire automata lövegeket vehetsz, orvosi részleget kell venned, ahol gyógyulni tudsz, és végül... ha elfogy a stamina, ott helyben elalszik hősünk. Célszerű a bázison elaludni :) Mindeközben a léggömböt is javítgatni kell, és egyszerre csak egy dolgot lehet csinálni. A fenti taskok közt rohangálva nem egyszerű a feladat, de nem lehetetlen, pörgős kis játék. A régi játékokra hajaz, hogy nincsen save, ha meghaltál, akkor bizony elölről lehet kezdeni:)
Jó játékot!

Ha nem is szereted a point-n-click játékokat, ezt akkor is indítsd el, ugord át az introt, és hallgasd meg a zenéjét.  Szerintem zseniális, kicsit Neverhood-os. A Grand Banda egyébként - annak ellenére, hogy Pastel Games, és hogy vicces is - nem a legsikerültebb darab, kissé nehezen követhető, hogy mi is a feladat, mit kell csinálni, és bár minden az orrunk előtt van, összeszedhető, észrevehetően kattintható, mégis nehezen állnak össze a darabok egésszé. Szó szerint. Majd a macskánál meglátjátok, hogy mire gondolok. Mivel ez amúgy is rövid, és frusztráló, hajtás után egy régebbi, de nálunk kimaradt nyomozós p&c-t találtok.

Tojásokat feltörni sokféleképpen lehet. Van a konyhabútor sarkán kocogtatós verzió, van az ezzel erős rokonságban álló tál szélén ütögetős, vannak a profi szakácsok, akik csak egy kézzel lazán törik szét a tál felett. Valamint van a Disaster Will Strike 2, ahol természeti csapások arzenáljával eliminálhatjuk a tojglikat a földrengéstől kezdve a fertőzésig, 40 darab pályán keresztül. Egész jól sikerült játék, számomra viszont fájó pont, hogy nincs beépített pályaszerkesztő.

Az A Duck Has An Adventure nem játék, hanem interaktív mozi, de olyan cukiságos, hogy muszáj helyet kapjon a heti cukiság rovatban. Egy kacsa élettörténetet követhetjük nyomon, amolyan mi lenne, ha... alapon, csomó poénnal, egy sor elgondolkodtató részlettel, aranyos grafikával. Nekem hiányzik alóla valami hápogós kísérőzene, de hát ne legyünk telhetetlenek. Tényleg rövid, úgyhogy ha a kollégák aktivizálják magukat, lesz ma még játék.

A Battle Conquest nem friss, ropogós, már egy ideje a konga címlapon pihen. Elsőre semmi kedvem nem volt rákattintani, hiszen egy egyszerű WoW klón, ráadásul multiplayer, kinek kell ez? Utána kipróbáltam, és most kezd tetszeni.
A játék egy egyszerű RTS. Fejlesztgetjük a városunkat, a csapatainkat, és harcolunk a sötét vagy a világos ügyéért. Végrehajthatunk küldetéseket, amikért jutalmat kapunk. A csata közben fegyver-töredékeket találunk, melyekből felszereljük a sereget. Vannak hőseink, akik az egységek élére állnak, és bátorítják őket. Szóval nincs túl sok újdonság.
Ami nekem megtetszett, hogy nem csak PVE és PVP van, hanem van co-op is, ahol egy vagy két társunkkal együtt kell a számítógépet lenyomni. Itt van lehetőség egy kis taktikázásra, bár ezt nagyban behatárolja az, hogy kivel sorsol össze a gép.
A játék nem öt perces, nekem napokba tellett, mire kifejlesztettem az íjászokat, addig csak gyalogparasztokkal tudtam aprítani az ellent. Persze, aki betolja a pénzt a játékba, az gyorsabban haladhat.
Ami nekem nagyon szimpatikus: folyamatosan fejlesztik és bővítik a tartalmat. Az elmúlt egy hétben már két fajnak is tettek be új, alacsony szintű egységeket, ez, gondolom, idővel minden fajnál meglesz. Így kicsit gyorsabbnak érezheti az ember a fejlődést. Ha ki akarod próbálni, akkor vagy elfekkel indulj (legjobb íjászok és aránylag gyors egységek), vagy orkokkal (erő bónusz).

A Divoshi egy baromi nehéz táblás játék, amit keservesen próbálok nem a sakkhoz hasonlítani, de mindig oda lyukadok ki. Leszámítva, hogy itt mindig más a tábla mérete, a bábuk száma, így nem lehet egy stratégiára építeni. Ez teszi igazán nehézzé, idiotic módban is keményen kell küzdeni az AI ellen. Persze, lehet, hogy velem van a baj:) A játékot kellemes zene kíséri, és lehet választani, hogy a bábuk egymás leütésekor súlyos vércsíkot húzzanak. Ami furcsa, az a real time-mód, nem is tudom hova tenni. Egy gondolkodós játékot akcióvá varázsoltak! Agyasok, go és sakkmesterek előre, a turn-based mód nektek szól!

Igazából ez egy végtelenül szomorú poszt. Emlékeztek még az első részre? Ígéretes kezdet néven posztoltam, mert tetszett a hangulat, a világ, a történet, még ha maga a játék nem is volt nagy durranás. Gondoltam, majd a folytatás. És nem. A Kingdom Of Liars 2 ott folytatódik, ahol az első rész véget ér, és gyakorlatilag ugyanolyan színvonalon is. Csak a remény nélkül, hogy lehet ez még jobb is. Olyan, mint az Alice is Dead sorozat: az ember végig vár valami nagy dolgot, aztán nagyot koppan a végén (és úgy tűnik, nem véletlenül hasonlítanak: ugyanaz az alkotó követte el mindkettőt). Még mindig remek a világ, csak éppen úgy ér véget az egész történet, hogy semmit sem tudunk meg igazán az egészből. Könnyű egyébként, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy segítség kellene, minden a szánkba van rágva, csak meg kell keresni azt a helyszínt, ahonnan a szükséges cucc beszerezhető. Ettől még vacak az egész. Mondjátok meg őszintén: ha már valaki ennyi fáradságot öl bele egy játékba, akkor már miért nem csinálja olyanra, hogy lenyűgöző legyen?!

Péntekre levezetésképpen jöjjön egy könnyed platformjáték a Pretentious Game 2 képében. Meglehetősen minimalista a kinézete, de hálisten a "belső" már tartalmasabb. Egy kék négyzettel kell elugrálnunk a célig, kifejezetten kreatív módokon. Egyetlen apró negatívuma, hogy némi angoltudás elkél az akadálytalan továbbjutáshoz.