Közveszélyes Munkakerülő

Az úgynevezett „hidden object” játékok egy szép darabja a The Lost Child, aminek elég komor a témája: gyerekünket elrabolják, és ki kell derítenünk, hogy ki követte el a bűntényt. Minden gyanúsítotthoz szobákat kell átkutatni tárgyak után, illetve találunk puzzledarabokat is, amikből végül össze tudjuk majd rakni a teljes képet. A grafika a műfajhoz illően szép, a játékmenet nem tartogat nagy meglepetéseket, de itt azt is értékelni kell, hogy ingyenes játékról van szó (a szebb és hosszabb hidden object játékok szinte mind fizetősek).

[UPDATE: Sajnos nem vettem észre, hogy a játék már volt a blogon, elnézést.]

Tavaly szeptemberben került ki a blogra a Sieger, most pedig eljött a "kötelező" folytatás, a Sieger: Level Pack. Ezúttal 40 pályán kell porrá rombolni a várakat, természetesen a túszokra most is vigyázva. Túlzottan nagy kihívást nem tartogat a játék, még az aranyra hajtva is könnyedén teljesíthető. A főmenü zenéjéért viszont jár a piros pont.

Régen volt már a Canabalthoz és a Robot Unicorn Attackhoz hasonló ugrálós játék, jöjjön hát a rövid névvel megáldott Soviet Rocket Giraffe Go Go Go! A kellemesen lökött háttérsztori feldobja a játékmenetet, ami tartalmazza a kötelező zavaró elemeket, illetve a különféle achievementeket. Kreténségben ugyan nem ér fel az örök klasszikus Robot Unicorn Attackhoz, de ennek ellenére remek szórakozás.

Nem sűrűn találkozhatunk fantasy témájú kártyás flashjátékokkal. Most akadt egy ilyen gyöngyszem a Tyrant, amelynek sikerül megújítani egyes játékelemeket, például újszerűen párosítja a küldetéseket a történettel és van autofunkciója. A fejlesztők arra törekedtek, hogy minél változatosabb legyen az ellenfelek taktikája és ne legyen olyan lehetősége a játékosoknak, hogy egyetlen paklival szinte minden ellenfelet képes legyőzni. Továbbá nagy előnye, hogy nem hosszadalmas egy-egy játék, viszont ez alatt az idő alatt képes megizzasztani a játékost. CCG (Collectible Card Game) őrületeknek kötelező, de a többieknek is érdemes kipróbálniuk!

Szerepelt már a blogon a Doodle God nevű játék, most pedig megjelent a folytatás, ahol kezdhetjük az egészet a legelejéről, vagy folytathatjuk az első részben elkészült elemekkel a mókát. A feladat továbbra is egyszerű: az elemek kombinálásával új elemeket kell kreálnunk. Számomra kicsit hátrány, hogy kicsit lassan kérhetünk segítséget. (2 percenként). Továbbra sem világmegváltó (haha) játék, de el lehet vele tölteni az időt.

Idén 30 éve, hogy egy bajszos vízvezeték-szerelő elkezdte földi játéktermi pályafutását, igaz akkor még Jumpman néven. Nosztalgiázzunk hát picit a Donkey Kong flashverziójával. Valószínűleg kevesen lesznek azok, akiknek újdonság lesz a hordók kerülgetése és a létramászás, de klasszikusként mindenképp helye van a blogon.

A Cursed Treasure a tower defense (TD, lövegtornyos) műfaj egyik legjobb játéka, többek között azért, mert kellemesen letisztult: három toronytípussal és három varázslattal kell benne megoldani mindent (illetve fejleszteni is lehet a pályák között). A játékhoz most kijött egy pályacsomag, a Cursed Treasure: Level Pack. Tizenöt új térképen lehet küzdeni, egyébként a játékmenet teljesen változatlan maradt: továbbra is a több hullámban érkező ellenségeket kell legyilkolni, mielőtt kilopkodják a köveket a bázisunkról. Jó pár napig el lehet lenni vele, ha acsikra gyúrunk, egyébként semmi extra - viszont talán a pályacsomag már az igazi második részt készíti elő. Reméljük.
[alternatív link]

Üdv mindenkinek, úgy döntöttem, hogy játék nélkül mutatkoznék be a nagyérdeműnek. :) Én vagyok tehát nervus, a Mindennapiflash blog alapítója, akit Stöki volt szíves felkeresni meghívni a Munkakerülő csapatába. Civilben webfejlesztő, programozó és grafikus vagyok és a saját vállalkozásnak hála a főnök sem szól be a lógásért. :D

Remélhetőleg holnaptól már helyreáll a napirendem és onthatom a posztokat magamból, addig is köszönöm a szerkesztőknek és az olvasóknak is a bizalmat. :)

Ez a játék igazából a cukiság-faktorral vett le a lábamról. A történet szerint az elefánt veszettül horkol, amit a többi állat nehezen tolerál, ezért igyekeznek felébreszteni őkelmét. Még ha ez az életükbe is kerül. A bagoly simán csak leesik (de meg tud lökni másokat), a röfi meglökve továbbgurul, a zebra ugrik, a zsiráf eldől, a pingvin pörög, mint egy eszehagyott, a boci meg tetszés szerint elindítható-megállítható. Egyébként jó kis klón-egyveleg a felébresztős-ide-oda-eljuttatós játékokból, mint a Wake Up the Box és folytatása, vagy a Civiballs, de igazán tetszetőssé a bárgyú kis állatkák teszik. Mivel ez amolyan csajos játék, tartok tőle, hogy könyörtelenül le fogjátok pontozni, de aki idáig elolvasta, annak szerintem lesz annyi kitartása, hogy a 35 pályát kis kikapcsolódásként végigpörgesse.

Kicsit le vagyok maradva, már ami a különbségkereső játékok posztolását illeti. Ez a hosszú című remek is igazából karácsonyról maradt, de gondoltam, hagyok kis időt az állandóan fanyalgóknak, ne mondhassák, hogy folyton csak ilyen vacak játékok vannak. És igen, akik szeretik ezt a műfajt, most sem fognak csalódni: a The Saddest Little Zombie ugyanolyan remekül megszerkesztett, mint a Dreams és társai, újrajátszható, a képek igényesek (de nem gyerekbarátok!), a hangulat is eléggé megkapó. Ja, és a cukorkaboltban árulnak jelly bean-t is :-). Akit pedig érdekel a történet, ingyenesen letöltheti mindenféle elektronikusan olvasható formátumban.

Az ötpontos értékelés ezúttal nem játéknak, hanem poénnak szól. A poént pedig az egyik legjobb webcomic, az XKCD követte el, itt lehet megnézni, hogyan képzelik ők a mennyországot. A képregényből játék is lett, a címe Heaven, és a legkönnyebb tetrisklón, ami valaha készült. Próbáljátok csak ki.

Igen, jó helyen jártok, ez továbbra is a (Közveszélyes) Munkakerülő, csak végre lecseréltem a fejlécet, ami már igen-igen régóta érett. Az új fejléc Márk nevű olvasónk munkája, ezt szavaztátok meg a fejlécpályázatra érkezett művek közül (amikért még egyszer nagyon köszönöm minden alkotónak a részvételt). A fejléchez kicsit hozzá kellett igazítani a színeket is, illetve csökkentettem a betűméretet, mert sok olvasónak nem tetszettek a nagy betűk. Akkor viszont már az értékelő bombermaneket is zsugorítani kellett (a régi nagy figurák igen hülyén néztek ki a kisebb betűmérettel). A végeredmény egy kicsit kompaktabb blognézet, ami talán jobban emlékeztet a régi KMK-ra.

De nem csak a dizájnnal próbálunk meg visszatalálni gyökereinkhez, hanem a posztok számával, illetve az alkotógárda frissítésével. Talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben Kristóf (aka. Lazy Jones) nem tudott már olyan sűrűn posztolni, ahogy azt a t. közönség elvárta. Annyira nem, hogy egy játékra éhes jómunkásember, Nervus indított is egy Midnennapiflash nevű blogot. Erre rátaláltam, tetszett a blog, és ahogy láttam, néhány ős-kmk-s kommentelő is szívesen fogadta. Ráadásul a bloggazda néhány elejtett megjegyzéséből úgy tűnt, hogy szívesen csatlakozna a Munkakerülőhöz. Szóval megkerestem Nervust, email emailt követett, és az lett a vége, hogy a (K)MK stábjának oszlopos tagja lett (és fogják még követni többen a Mindennapiflashtől). Fogadjátok tehát szeretettel az új szerzőket, sokat fognak segíteni a továbbiakban Kristófnak (de persze meow és toto92 is maradnak, és írnak, ha lesz idejük). Sőt, alkalomszerűen én is vissza-visszatérek a blogba, túlságosan elhanyagoltam az elmúlt évben.

Szóval stay tuned, game on, és persze a kommentekben jöhetnek még ötletek, hol reszelgessünk a dizájnon.

Flashben viszonylag kevés a vektorgrafikás játék, olyan meg pláne kevés, ami a régi klasszikus Battlezone-t idézi meg. A Vector Conflict: The Siege ilyen játék, csak nem tudunk benne mozogni, mint a Battlezone-ban, hanem egy – valamiért egy síkság közepébe telepített – bázis megvédése a cél. A támadások négy oldalról jönnek, a radarunkon látjuk, hogy honnan fenyegetnek éppen. Többféle ellenfél és fegyver van, és persze a támadási hullámok között lehet fejleszteni magunkat, új fegyvereket venni, ilyesmi. Tartalmilag nem sok extrát nem nyújt a bázisvédelem, de a vektoros környezet eléggé feldobja.
[alternatív link]

Sok játékban ölhettünk már zombikat, de viszonylag kevés programban irányíthatunk élőhalottat, aki nekiáll embereket (vagy akár elfeket, orkokat) mészárolni. A Zombie Knight ilyen program, műfaját tekintve a pályákon verekedős akciójáték, a pályák között pedig tárgyvásárlás és tápolás csempész némi szerepjátékos ízt két csihipuhi közé. A cél az egyre erősebb, több hullámban érkező ellenfelek lekaszálása, amihez az egyre jobb kardok-páncélok mellett őzombisága különleges képességeit (ha úgy tetszik, varázslatait) is használhatjuk. A megvalósítás baba, az pedig az én egyéni problémám, hogy nincs érzékem ezekhez a játékokhoz, ezért egyelőre az elfeknél elakadtam.
[alternatív link]

A logikai-fizikai játékok egy aranyos képviselője a Vampire Physics, amiben vámpírokat kell eljuttatnunk emberekhez, és ezzel vámpírrá változtatni őket is. A dolgot halálos csapdák (fokhagymák, papok) nehezítik meg, de vigyáznunk kell konkurens vámpírokra és a teliholdkor felbukkanó, mindent elfogyasztó vérfarkasokra is. Ötletes, nem túl nehéz pályák (összesen 36) gondoskodnak arról, hogy legalább fél-egy órát elüthessünk a játékkal, a grafika cuki, a hangulat is kellemes – nem nagyon tudok belekötni.
[alternatív link]

Krumpli úrral szörnyű dolog történt: elaludt a volánnál vezetés közben, és amikor felébredt, Erdélyben találta magát, démonok és szörnyek között. Csak úgy tud hazatalálni Krumpli asszonysághoz, ha használja az eszét és ügyesen klikkelget a környezetében levő tárgyakra. Ezzel el is árultam a Transylvania műfaját: point-n-click kaland, ami aranyos hangulatával kiemelkedik a műfajból (bár az annyira nem aranyos, hogy meg is lehet halni benne). A grafika bájos, a feladatok nem túl nehezek, egyedül az ismétlődő zene nem jött be annyira.
[alternatív link]

Az ősrégi Sokoban érdekes újraértelmezése az UpBot Goes Up: ebben a játékban nem egy rakodómunkás tologat ládákat, hanem maguk a ládák tologatják egymást. Illetve nem is ládák, hanem kis robotok, amik csak egy-egy meghatározott irányba tudnak haladni. A cél, hogy úgy tologassuk egymást a robotokkal, hogy mindegyik eljusson a kijelölt mezőjére. A dolgot teleportok bonyolítják, 32 pálya van, de már a 15. környékén erősen törni kell a fejünket.
[alternatív link]

Nem váltja meg a világot a DN8, egyszerű kis shooter, csak annyi csavart hoz a műfajba, hogy az űrhajó fejlesztéseit ezúttal ne a játékos dönti el, hanem a játék. Vagyis űrhajónk pályáról pályára mutálódik, de az evolúció az ellenfeleknél is bejátszik: egyre fejlettebb, trükkösebb rondaságok támadnak ránk. Az egyszerű, ugyanakkor effektekkel telepakolt grafika nekem nagyon bejött, de a zenét fél perc után lenémítottam. Kellemes kis disztroj a hétkezdéshez.
[alternatív link]

A Crush the Castle – tudjátok, amiről az Angry Birdsöt nyúlták – nagy kedvencetek volt, akárcsak a második rész. Annak idején az első játékhoz kijött egy csomag a játékosok által készített pályákkal, most a folytatáshoz is megérkezett a Players Pack. A feladat továbbra is a pályákon felépített várakban lakó emberek kinyírása, amihez a különböző típusú lövedékeket kell ügyesen használni. Az a műfaj, amit valahogy az ember nem tud megunni, szóval jól jöttek az új pályák, főleg hogy van köztük néhány egészen trükkös is. Pénteki disztrojra fel!

Mérges vagyok a The Red MonsteRRR című játékra, mert amilyen szép a grafikája és jó a hangulata, annyira semmilyen a játékmenete. Főhősünk egy katica, akinek hamburgereket kell megvédenie a kártevőktől mindenféle fegyverekkel. Az irányítás a szokásos "billentyűzettel mozgás, egérrel lövés", a pályák között pedig lehet fejleszteni, de három nagy baj is van az egész játékkal. Egyrészt elég nehéz, nekem easyn is meggyűlt a bajom már a 15. pályán (pedig legalább még egyszer annyi hátravan). Másrészt a pályák nagyon egyhangúak, semmi tereptárgy, csapda, satöbbi, csak a háttér változik (meg persze az ellenfelek, amiket elég jól eltaláltak). Harmadrészt, a fejlesztési lehetőségek elég behatároltak, pályánként egy nyiszlett pontot rakhatunk valahova, ennél azért előrébb tart már a flashjátékipar (elég mellé tenni a héten posztolt Elephant Quest fejlődési rendszerét). A tálalás, grafika viszont nagyon jó, és ezért vagyok mérges: kis odafigyeléssel, rendes játéktervezéssel igazi disztrojklasszikus lehetett volna.
[alternatív link]

Igen kellemes műfaji katyvasz az Elephant Quest, ami alapvetően egy ugrándozós platformjáték, de néhány kaland- és szerepjátékelem nagyon feldobja. Hősünk egy elefánt, akinek egy szenyó mamut ellopja a kalapját, ami elefántéknál vérben oldódó sértés. Elefántunk útra kel hát, hogy bejárja a világot, és a biztonság kedvéért visz magával egy lézerágyút is. Az ellenséges lények lezúzásáért szinteket léphetünk, ekkor tulajdonságpontok kiosztásával és elköltésével fejleszthetjük elefántunkat, a kalandszálat pedig mindenféle mellékküldetés bontja ki, illetve tarkítja. Engem kicsit a Robot wants... sorozatra emlékeztetett, és legalább olyan jól szórakoztam rajta.
[alternatív link]

Az I Have 1 Day egyszerű point-n-click kaland lenne, ha nem számolná azt, hogy a játék egyes helyszínei között a főhős hány órát közlekedik. Ez a főhős egy herceg, akit egy gonosz varázsló megátkozott, és 24 órája van arra, hogy visszaszerezze a saját életét. A jó megoldás nem elég, tökéletes megoldás kell, hogy a 24 órába minden beleférjen: szökés a börtönből, pénzkeresés, ellenmágia vásárlása (de előtte még a hozzávalók beszerzése), végül a jól megérdemelt bosszú. A grafika kellemesen retrós, a zene hangulatos, a játékos dolgát pedig jó kis mentésrendszerrel könnyítették meg az alkotók. Egy baja van, ami a flashkalandokkal általában: elég rövid, legfeljebb fél óra alatt végig lehet rohanni rajta.
[alternatív link]

Az Upgrade Complete a KMK egyik legnépszerűbb játéka volt zseniális alapötletének köszönhetően – az egyébként egyszerű lövöldözős játékban nemcsak az űrhajónkat kellett fejleszteni, hanem magát a játékot is a grafikától a zenén át a főmenüig. Most itt a folytatás, az Upgrade Complete 2, amiben teljesen elborult az alkotók agya. A kezelőfelület hátterétől a menük legördülésének sebességéig minden szirszart fejlesztgethetünk, persze csak a pályákon levő ellenségek szétlövésével szerzett pénzért. Ehhez viszont az űrhajónkat is fel kell díszíteni fegyverekkel, és azokat is fejleszteni. Van még néhány ritka nagy marhaság is, például a 3D és az indie üzemmód, illetve a "szívritmus upgrade", amit ijedősök inkább ne vegyenek meg. A lövöldözős részen lehetett volna még kicsit variálni, de ezzel együtt is megkapja az ötöst.
[alternatív link]

Az All We Need Is Brain aranyos logikai-ügyességi játék volt, már ami a grafikáját és a hangulatot illeti – a játékmenet ugyanis semmi extrát nem mutatott. A folytatás sem váltja meg a világot, de továbbra is vicces jól elhelyezett agyakkal halálos csapdákba csalogatni a zombikat. Az új pályák között vannak trükkösebbek is, mint az első részben, néhány bónuszpályán pedig sötétben kell zombit irtani, ez is jó pont. Olyan igazi, péntekre való cucc.
[alternatív link]

A Picma volt az előző blogon, a nonogramos játékok egy szép képviselője volt – most itt a folytatás, ami már inkább az aknakeresővel kacsintgat. Adott egy négyzetháló, azon számok, amik azt jelzik, hogy rajtuk és a körülöttük levő négyezeteken összesen hány négyzet van besatírozva és milyen színűre. A számok alapján kell kiszínezni a képet, ez eleinte elég egyszerű feladat, de a 20*20-as pályákon már néhol vért izzadtam.
[alternatív link]