Közveszélyes Munkakerülő

...illetve egyéb, amúgy röpképtelen állatok a levegőben. Ez a Dillo Hills, a hajigálós játékok egyik vadhajtása. A sztori szerint szegény tatu nekiszomorodik, mert ő is a madarakkal szeretne szállni, szárnyak nélkül ez azonban erősen nehézségekbe ütközik. Így aztán kitalálja, hogy egy lejtőn jól nekifutva majd felemelkedik. Itt jövünk közbe mi, az egér vagy a billentyűzet segítségével kell irányítanunk vagy őt, vagy három társát (teknős, mókus, pingvin), hogy lehetőleg egy lejtőnél érjenek földet, ahol lendületet vehetnek egy újabb ugráshoz, illetve gyémántokat szedhetnek fel, amiért fejleszthetjük őket. Egy adott sebesség alatt főhőseink elkedvtelenednek, és ha a boldogságmérő nullára csökken, akkor vége a dalnak - kivéve a zen módot, ahol kedvünkre szállhatunk, amíg meg nem unjuk, és az összegyűjtött gyémántok a normál módban is levásárolhatóak.

Bob, a csiga már szerepelt itt a Munkakerülőn, most pedig visszatér a folytatással. Ezúttal nem a hajléktalanság réme fenyegeti, nagyapjának kell elvinni az ajándékot 25 pályán keresztül. A játék hozza azt, amit az előző részben is szerettünk: pihentető feladványok, jópofa zene, szép grafika. Ennél tovább viszont ezúttal sem mentek, pedig a pályaelemekre ráfért volna egy alaposabb frissítés.

Jó memóriával rendelkező embereknek feküdhet a következő játék, a Where Am I. Egy fehér pixelt kell kinavigálni egy labirintusból - aminek falait csak akkor látjuk, ha nekimegyünk, és abban az esetben is csak az adott színűeket, amúgy a nagy feketeségben kóborlunk. Néhol már-már szemétparaszt, de azért jó móka.

A Solarmax játékmenetét láttuk már a Nano Warsban és a Tentacle Warsban, ugyanazokra az alapokra épül: bázisainkról seregeket tudunk küldeni semleges vagy ellenséges bázisokra, minél nagyobb a sereg, annál gyorsabban foglalja el a bázist, és minél nagyobb egy bázis, annál gyorsabban termeli az utánpótlást. A Solarmax a gyönyörű kivitelezésén és sci-fi környezetén (a bázisok itt bolygók, amiket kolonizálni kell) túl azzal emelkedik ki a műfaj képviselői közül, hogy bevezet néhány új pályaelemet, például a teleportkaput, amiből azonnal tudunk erősítést küldeni oda, ahol szükség van. A későbbi pályák már elég izzasztóak, de mindegyiknél rá lehet jönni a nyerő taktikára.
[alternatív link]

Kedveseim, szívás van, jönnek az alibiposztok szép sorjában. Tekintve, hogy a kommuna tagjai vagy nyaralnak, vagy külföldön dolgoznak (na hiszen, el tudom képzelni), vagy, mint én is, a nyaralók helyett duplán dolgoznak, ergo még munkát kerülni sem érnek rá. Szóval rövid játékok, semmi világmegváltás a következő napokban, előre is elnézést érte. Nyaraljatok inkább :-)!
De azért ma két játék is van, igaz, mindkettő különbségkereső. A fenti kép a 7 Deadly Trees nevű, összesen csak hét képből, meg rengeteg szövegből álló játékból való, igazán nekem csak a zenéje jött be, mert a különbségek amúgy nagyon egyszerűek, szóra sem érdemesek.
Az alsó kép a Tribes egyik legszebb képe, itt pedig a zene felejtős, a játékélmény sem egy világmegváltás (bár volt olyan kép, ahol kicsit nézelődni kellett, mire meglett a kellő számú eltérés), de a képek szerintem gyönyörűek. Ha nem lennék ennyire elhavazva, talán még a történet is érdekelne.

 

Nemrég valaki kereste a kommentekben az Ultimate Assasin 2-t. Nos, van egy jó hírem, itt a folytatás, az Ultimate Assasin 3. Grafikailag változatlan az előző részhez képest, akárcsak a képességeink, viszont kaptunk 90 pályát, pályánként 5 elérhető achievementtel - bizony, ez összesen 450 darabot jelent, tehát van mit gyűjtögetni. Újdonság még, hogy megszabott időkeret áll rendelkezésünkre, tehát nem árt sietni a melóval. Plecsnigyűjtögetésre fel, ilyen kiadós munkakerülésre ritkán van mód.

Korábban már találkozhattunk az őrült pingvinnel, aki el akarta hagyni a Déli-sarkot. Most itt a második rész, amelyben egy rövid felvezetés után azonnal nekivághatunk újra a fagyos próbának. A játékmenet a korábbihoz nagyon hasonló, természetesen újabb és szélesebb a választék a fejlesztésekben. Ezen kívül bizonyos feladatokat teljesítve bónuszpontokat kapunk, amikért cserébe szintén bevásárolhatunk. Ha sikerült végigjutnunk a sztori módon, akkor kipróbálhatjuk a Classic és az Arcade játékmódot is. Noha rövid munkakerülést biztosít, mindenképp jól szórakozhatunk vele.

Boss fightnak nevezik amikor egy játékban a főszörnnyel csatázunk. A Boss Battle nevének megfelelően csupán ilyeneket tartalmaz (akárcsak a régebben posztolt Ultimate Crab Battle), különféle csavarokkal megspékelve a geometriai formák ellen vívott harcot. Ugyan van végtelen mód, de kötve hiszem, hogy bárkit lekötne egész nyáron. Azonban egy könnyed negyedórás disztrojra nincs ennél jobb választás.

Bowja, a nindzsa és Retardo lovag után újabb szupercuki kalandjátékhőst ismerhetünk meg a Pencilkidstől: a pöttöm szamurájt. Ahogy lenni szokott, a point-n-click játékmenet végtelenül egyszerű, látszik, hogy a játék fejlesztésekor szempont volt, hogy kisgyerekek is könnyen játszhassanak vele. Ennek ellenére érdemes végigkattintgatni, annyira aranyos a játék grafikája és hangjai.

A Skinny látványvilága engem leginkább a Little Wheelére emlékeztetett: ugyanazok a sötét tónusok, hasonlóan komor hangulat, ipari környezet és persze a főhős, aki/ami egy robot. A főként a platformjátékok felé húzó, de azért kalandelemeket is tartalmazó játékban bádogemberünknek fényes aksikat kell gyűjtögetnie, és egyre bonyolultabb térképeken elvinnie a rendeltetési helyeikre. Kár, hogy a játékmenet egy idő után egyhangúvá válik, mert a kivitelezés csillagos ötös.

Bébi, bébi, bébi, úúú...*SLAFF!!!!* Nagyjából ennyi a mondanivalója a Kick Out Biebernek, ami az állathajigálós játékok egy különösen vicces darabja, csak éppen nem állatot kell benne, és nem hajigálni, hanem Justin Biebert, és irdatlanul szétpofozni. Ahogy lenni szokott, vannak pályaelemek (rajongók, baseballjátékos), amiken továbbpattan a kappanhangú énekes, vannak akadályok, amik lassítják (Justin testőrei), továbbá egyéb marhaságok, amikkel sebezni lehet Justint. Az énekes pofozgatásáért pénzt is kapunk, ezért fejleszthetjük fegyvereinket és a pályaelemeket – a végcél természetesen Bieber teljes amortizálása, de ehhez kell pár tucat próbálkozás és fejlesztés. Jó bieberődést!
[alternatív link]

A MaXploder kivitelezését tekintve szép példa a korai 80-as évek játékait megidéző hangulatra: nagy pixelek, prüntyögő zene, interlaced kép, kevés szín. A tartalommal már vannak bajok, egyrészt kicsit unalmas, ahogy főhősünkkel 33 embert szabadítunk ki egy labirintusból (van kb. háromféle szörny, emberünk pedig csak ugrani és bombát rakni tud), másrészt a játék elég rövid. Viszont a záró képsorok folytatást sejtetnek – remélhetően az jobb lesz, a Robot Wants... sorozat megmutatta, hogyan kell ezt csinálni.
[alternatív link]

Ez is ritka szokatlan ötlet: a játék, aminek egy névmás a főszereplője. Pontosabban két névmás, "az" és "én", vagyis angolul "It" és "I". It jól elvan, amíg egy szép napon a t betű magára nem hagyja. Erre I útnak ered, hogy megkeresse az eltűnt betűt. Ügyességi-logikai játékkal van dolgunk, ami az I betű növekedési-zsugorodási képességére és persze a pályákon elszórt akadályokra épül. A furcsa ötleteken túl nekem még azért jött be, mert egy narrátor az elejétől kezdve kommentálja a történteket, mintha egy gyerekmesét olvasna - nagyon hangulatos. Az viszont nem jó pont, hogy a játék nem jegyzi meg, hol tartott a játékos, illetve az sem tetszett, hogy nem lehet elnémítani a programot.
[alternatív link]

Valószínűleg a Dibbles: For The Greater Good az egyik legcukibb Lemmings-klón szerte a világhálón. Persze túl nagy meglepetést ne várjon senki, a hangsúly továbbra is minél több piros lény megmentésén van, különösebb kihívások nélkül, de legalább sok pályán. Amivel engem igazán levett a lábamról, az a cukiságfaktora, valamint az ehhez párosuló kellemes háttérzene - ritkán sikerül ennyire hangulatos játékot összehozni.

Gyorsan lejátszható, édes-aranyos semmiség a The Blue Beanie, de engem megfogott a hangulatával, a szép képekkel, meg a cukiságával. Könnyűek a fejtörők (na jó, a hódvárasnál nem két pillanatig tartott, míg rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint gondolom), tényleg nem tart sokáig végigszaladni rajta, de talán pont ezért nyújt jó kikapcsolódást. Azon kívül ezt még a gyerek is nézheti, és így, a szünidő beköszöntével talán ez sem utolsó szempont. Egyedül a csengő-bongó zene lesz határtalanul idegesítő az első perc után, a némítás gombot pedig valahogy kifelejtették.

A Pipe Riders-t senki ne próbálja ki egy kiadós ebéd után, ugyanis az ide-oda forgás a folyamatos színváltozással kombinálva kellemetlen mellékhatásokat okozhat. Volt már ehhez hasonló játék a KMK-n, ott egy rakétát kellett az egérrel irányítanunk, itt a billentyűzetünk segítségével kell egy motorost végigterelni a pályán. Ha már mind a 32 pályán megszereztük a platina medált, akkor pedig vár ránk a survival mód, egyszóval tartalmas munkakerülést ígér.

...és szörnyekké lettek, avagy hogyan dobjunk fel egy pályacsomagot némi extra grafikával. A régi motorosoknak ismerős lehet a cím, a sorozat előző 3 része szerepelt anno a KMK-n, számukra nem sok újdonságot tartogat a legújabb epizód. Az egyetlen említésre méltó újdonság, hogy már nem kell vigyáznunk senkire és semmire, az egyetlen cél pusztán az eliminálás.

Azoknak fog a Dreamsong Catcher tetszeni, akiknek bejött korábban a Music Catch. Alapvetően megnyugtató zene (mármint a menü alatt, a játék alatt már kissé kevésbé relaxos), mindenféle cuccok elkapása, kombók, szóval a cél nem igazán változott, azt kivéve, hogy ezúttal szép kis állatkákat lehet fejlesztgetni a megfelelő pontszám elérésével. A hét első szint kis mértékben, de azért különbözik egymástól, ezáltal is érdekesebbé téve a kapdosást. A poént meg nem lőném le. Kifejezetten nyugtató, pihentető játék, és ami számomra még külön öröm, hogy aprócska netbook-on, tapipaddal és billentyűzettel is remekül működik.
[alternatív link az most nincs, a játék konga-exkluzív, bocs]
 

Na jó, nem ez az év játéka, de olyan ritkán vannak kitalálós játékok a blogon, hogy még címkéjük sincs szegényeknek. Szóval a játék annyi, hogy régi játékok zenéjét kell kitalálni. Lehet versenyezni, kinek sikerül többet, és szerintem még a valódi hardcore gamerek is meg fognak szenvedni a teljes kitöltéssel (puskázni nem ér). Azon kívül, mivel számos játék kapcsolódik régmúlt gyermekkorunkhoz, lehet rajta nosztalgiázni is.
[alternatív link]
 

Régen volt olyan istenigazán jó disztroj, és a Space Arcade (the game!) sem tökéletes, de talán egy ideig lefoglalja a műfaj rajongóit. A játék a megszokott lövöldözés, ahogy haladunk előre a pályákon, egyre erősebb és egyre több ellenfelet kell lezúzni, közben fejleszthetjük az úrhajónkat, semmi extra. Én a 15. pálya környékén meg is untam, de talán másoknak jobban bejön – ha más nem, a retrós külcsín, azért mindenképpen jár a pirospont.
[alternatív link]

Kellemes kis ügyességi-logikai cucc a Jack In The Box, nem váltja meg a világot, de napi munkakerülési adagnak teljesen jó. Adott néhány rugós lény, őket kell a dobozaikba benavigálni – a kihívás az akadályokon túl az, hogy ezek a kis haszontalanok együtt mozognak (illetve van olyan ebadta, amelyik pont a többivel ellentétesen). Így sokszor sarokba kell szorítani az egyiket, hogy a másikkal mozoghassunk, és hasonló trükkökkel élve élhetjük túl a pályákon levő halálos veszélyeket. 30 pálya, ízléses megvalósítás, megfelelő mértékben nehezedő kihívások – nem rossz ez, na.
[alternatív link]

Gondolom, nem csak az én kedvenceim közé tartozik a Limbo című, sajátos látványvilágú játék. Akinek kimaradt volna, most a The Root of Evil című flashes mutációban nagyjából átélheti az élményt, amit nyújt, mindenekelőtt a borongós, fekete-fehérre komponált pályákat. Játéktechnikailag amúgy nem nagy vaszisztdasz, egyszerű ugrálós-dobálós platformjáték, viszont az egyik legszebb a műfajban.

Van ez a játékműfaj, amit jobb híján most elnevezek logisztikai játéknak (üdvözöljétek az új taget a blogon). Tudjátok, ez az, amiben valamilyen vállalkozást kell irányítani úgy, hogy a játékos a megfelelő sorrendű klikkelésekkel kiszolgálja a kedves ügyfeleket. Volt már ilyenből repülőteres (mai napig kedvencem a műfajban), szusiséfes, hotdogárus-amerikaielnökös, most pedig itt egy tacoéttermes mutáció. Sok újdonságot nem hoz a zsánerbe, itt is napokra van osztva a játékmenet, napról napra bővül vevőkörünk és az árult finomságok készlete, idővel pedig egyszerű kuktából főnök úrrá fejlődhetünk. Természetesen a program figyeli a vevők elégedettségét, az egyes napok között pedig az éttermet lehet csinosítgatni a kapott borravalókból. Amiért a Papa’s Taco Mia! mégis kiemelkedik a mezőnyből, az a kivitelezés: a grafika aranyos, és a három fő játékfelületen szépen végig lehet követni a rendeléseket. Egy idő után persze kicsit unalmas a tacotöltögetés (én legalábbis biztosan nem hajtok rá az acsikra), de fél-egy órát simán el lehet ütni vele. Én egészen megéheztem a végére.
[alternatív link]

Elnézést a kisebb kimaradásért. Bizony, még öt szerzőnél is van olyan, hogy senki nem ér rá posztolni – itt a jó idő, kezdődnek a nyári szabik, Stöki szemét meg éppen műtötték (azt üzeni, hogy már semmi baja, hamarosan ő is visszatér). A rövid szünetet az utóbbi idők egyik legzseniálisabb játékával – sőt, játékparódiájával – próbáljuk elfeledtetni. A címe Reimagine: The Game, és annyi ötletet és poént rejt, amennyit flashjátékban még nemigen láttunk. A 25 pálya mindegyike valamilyen filmet, popsztárt, popkulturális ikont, techbirodalmat vagy mémet cikiz. Van benne Apple-fikázás, trollgyalázás, Facebook-anyázás, és az Inception is megkapja a magáét. A pályák többsége egyszerű ügyességi cucc, de egyik-másik eléggé szemétparaszt (például a Meat Boy-parafrázis Lady Gagával). Ennek ellenére érdemes végigküzdeni, mert rengeteget lehet rajta röhögni. Bele lehet kötni, de az biztos, hogy még egy ilyen őrült flashjáték még nem készült.

Az ötletes Nitrome-játékok egy szép példája a Faultline, ami a Kongára is felkerült. Hőse egy robot(?), aki karjait a pálya megadott pontjaira kilőve össze tudja rántani az adott pályaszakaszt. Ezt a képességet kihasználva kell továbbjutni a játék 30 pályáján, néha egészen elképesztő, hogy miket hoztak ki a fejlesztők az alapötletből. Többen vannak, akik nem kedvelik annyira a Nitrome cuccait, de remélem, ez nekik is tetszeni fog.
[alternatív link]