Közveszélyes Munkakerülő

Érdemtelenül ritkán vannak a blogon kártyajátékok, pedig aki leült már egy pasziánsz elé, az tudja, milyen iszonyatosan addiktív tud lenni a "csak még egyszer megpróbálom, nem igaz, hogy nem sikerül!" életérzés. Tegnap éjjel így jártam a Fairway Solitaire-rel, éjjel egyig nem nyughattam, míg mind a kilenc helyszínt meg nem csináltam. Dunsztom sincs egyébként a golfról, mint játékról, ezért számomra a pontozási mód is újdonságot jelentett. A szabály végtelenül egyszerű: eggyel nagyobbat vagy kisebbet kell rakni. K-A-2 megengedett. Az ördög - és a fokozatosan nehezedő játékmenet - a részletekben rejlik: mikor hány kártya és hogyan lesz felhasználható. Emellett időnként egy-egy vasat kapunk, ami egy bármikor felhasználható, adott számú kártyalap tulajdonképpen. Ja, és az ürge is a maga kis pörgetős játékával vagy nagyot segít, vagy rettenetesen kitol velünk. Aki munka helyett ma órákra a játék előtt ragad, az legyen szíves, ne engem okoljon, én szóltam, hogy addiktív.

Még 2010-ben volt a blogon a Super Mario Bros. Crossover, anno nagy sikert aratott, (épp most csúszott ki a tízes toplistáról). Most itt az új része, a Super Mario Bros. Crossover 2.0. A karakterválaszték még mindig ugyanaz, de a grafika típusai változtathatók, például játszhatunk a nintendós verzióval, de ha valakinek ez nem tetszik, akár gameboy grafikával is kipróbálhatja. Érdekes még, hogy az egyes karakterekhez más zene is társul. Ha meghalunk, a pályát újrakezdhetjük egy új karakterrel, más kinézettel.

Régen volt már stratégiai-fejlesztős játék, így jöjjön Orsi találata, a Rebuild. "Simsbe oltott statégiás-menedzselős játék a zombiapokalipszis után. Kb onnan indul ki, ahonnan a Walkind Dead (és végig meg is marad ez a hangulat): nincs felmentősereg, ki kell találni, hogyan lehet megélni az új körülmények között. Ehhez minél több épületet kell visszaszereznünk a zombiktól és fallal körülvenni, miközben gondoskodni kell a túlélők mindennapi ételéről, kellő fekvőhelyéről és jókedvéről is. Kicsit bonyolultnak hangzik, de jó a help, a véletlen generált pályák és a több nehézségi szint miatt többször is elő lehet venni." - írja lelkes munkakerülőnk, és nekem nincs is több hozzáfűzni valóm.

A Dragon Quest története hétköznapi, a lovag barátját elrabolja egy sárkány, és nekünk kell kiszabadítanunk. A játék leginkább logikai, de van, amikor ügyességre is szükség lehet. A pályaelemek hiánytalanul vannak: tűz, kötelek, dobozok és karok. Az ellenfelek nem erősek, de nem is ez a feladatuk, hanem hogy segítsenek megszerezni a kulcsot. Néha jön egy-egy boss, amit le kell győzni. A zene illett a játékhoz, de túl bonyolult volt egy flash game-hez. Azt hiszem, ez volt életem első játéka, ahol megérte összegyűjteni minden csillagot.

A Troll Face Sniper pont olyan rövid, mint a Abducted, pont azok csinálták mint a Clickdeath  Gym-et, és pont az benne a főszereplő mint a Trollface Quest-ben. A játék nagyon egyszerűnek tűnik, ugyanis csak le kell lőni a trollokat, de szemétparaszt is, ugyanis a trollok gyakran "elrejtőznek" az okay-ok közé, azonkívül az irányítás is borzalmas. Gyorsan végigjátszható, és csak a játék végén jön rá az ember, hogy milyen sok időt pazarolt az életéből.

Ismét egy ajánlott játék következik, apám hívta fel a figyelmem a Pick and Dig 3-ra (próbáltam rávenni, hogy írja meg e-mailben, de nem volt hajlandó :). Ránézésre egy szokásos mászkálgatós szedd-össze-a-cuccokat platformjáték, ám ennél valamivel több: szegény rózsaszín valamink ugyanis meglehetősen butácska, eleinte jobbra-balra menni tud, meg fel a létrán, le a létrán, és vége. Képességeket az összegyűjtött pénzekért taníthatunk meg neki. Ám ezek elsőre nem érhetőek el minden pályán, így többször is végig kell járnunk őket, hogy minden elérhető aranyat és gyémántot összeszedjünk. Igencsak addiktív darab, egész hétvégére kitart.

Az Abducted egy olyan ügyességi játék, amiben viszonylag kicsi a pálya, és a játékmenet is rövid. A feladatunk, hogy felszedjünk különleges képességeket, majd azokat hasznosítsuk különböző módon. Az ide-oda ugrálás egyhangú ugyan, és túlzottan sok új sincs benne, de azért megteszi egy gyors munkakerülésre.

Tudom, tudom, de én akkor is kedvelem a különbségkeresőket, főleg a sztorimesélős változatot. Ebből a szempontból mondjuk a Music Box of Life nem igazán jó választás, mert sztori ugyan van, de nekem nem teljesen érthető, hogy ezt most akkor így hogy is. Először azt hittem, csekély értelmű medvebocs vagyok, talán megvilágosodom, ha a második és a harmadik részt is végigkattintgatom, de nem. Úgyhogy kénytelen vagyok posztolni, és megkérni titeket szépen: lécci, mesélje már el valaki, hogy ez most akkor miről is szól? Amúgy játéknak hozza azt, amit a műfajtól elvárunk: szemünk előtt lévő, tök triviális különbségek, fokozatosan emelkedő számban, ahogy a történet előre halad, jó tipp-rendszer a megakadóknak, gyorsan végigpörgethető történet. Időnként viszont nehezen lehet eltalálni, hogy hol hajlandó érzékelni a kattintást, néha meg véletlen mellét is elfogad centiméterekre levő különbségnek, szóval technikailag lehetett volna rajta csiszolni. A zenéjét viszont szerettem.

Volt már szó erről a remek sorozatról a blogon. Ugrunk egyet, és a harmadik rész helyett most a negyedik részt ajánlom mindenki figyelmébe. Az alapkoncepció nem változott: ifjú, ismeretlen futballistaként kell a premier liga tetejére, illetve a nemzeti válogatott színeiben a világbajnokság csúcsára jutnunk. Ehhez most is szorgalmasan kell edzenünk, a meccseken jól kell szerepelnünk, és persze nem árt jobbnál jobb ügynökökkel dolgoznunk. Kikapcsolódásként csajozhatunk, bulizhatunk, és a nehezen megszerzett pénzünkön akár egy szigetet is vehetünk. Az irányítás sokat javult az előző részek óta, és a gólszerzési lehetőségek is színesebbek, így annak is érdemes kipróbálnia, aki már játszott az előző részekkel. A játék egy idő után monotonná válhat, de a folyamatos fejlődési lehetőség és az achievmentek miatt újra és újra érdemes elővenni.

A medvék lassan befejezik téli álmukat, azaz ráérnek megmenteni az emberiséget, ha szörnyek szabadulnának ki. Legalábbis a Ninja Bear világában, ahol szamurájkardos hősünk lila társa segítségével küzd a gonosz lények ellen. Különféle fegyverek kombinációjával kell átsegítenünk őket a 44 pálya során. Akinek pedig ez nem elég, elszórakozhat a beépített pályaszerkesztővel.

Ebédidőre következzen valami más. A Scale of the Universe 2012-őt játéknak erős túlzás lenne nevezni, viszont szerintem érdekes, meg ha már a OneMoreLevel is kirakta, elfér itt is. Egy bazi nagy skálán tekinthetjük át, mi mekkora a világunkban, a világegyetemtől kezdve a fényéven, a Földön, a Szabadság-szobron és az emberi hajszálon át a proton méretéig - és tovább. Egyszer érdemes végignézni, bármikor jól jöhet, ha tudjuk, mekkora is a Minecraft világa.

Szerintem volt már a Monkey Go Happy sorozat valamelyik tagja itt, de a kereső sehogy se hoz találatot, úgyhogy marad a megérzés linkek nélkül. Ha tévednék, akkor pedig hat játékot kaptok egyszerre. :) Rém egyszerű darab egyébként, pár kattintással fel kell vidítanunk a majmot. Semmi vér, semmi erőszak, igazi nyugis, relaxálós, gyerekbarát játék.

A Larva Dream is egy Fastgame játék, pont mint a Easy Joe. Ismét rövid, de most tárgyakat kell megkeresni, majd összeilleszteni, ugyanis a lárva egy helikoptert akar építeni. Megint sikerült új ötleteket kitalálni, annyi volt a gondom, hogy szerintem rengeteg pixelvadászat volt benne.

Előre is el szeretnék határolódni a saját posztomtól, természetesen ez egy teljesen undorító játék, és nem is értem, mi a keresnivalója ezen a blogon. Talán csak annyi, hogy rém szórakoztató kalamolni a kamera előtt, és ezzel folyton a levegőben tartani szegény kutyuskát. Merthogy a cél pontosan ez: a fűre esve regenerálódik, illetve a csontokat elkapva is jobban lesz szegényke, így célunk e két dolog elkerülése. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint integetni, persze megfelelő ütemben. Szegény kutya pedig meghal. Jaj. Munkakerülésre nem, stressz-levezetésre viszont alkalmas - pár percig.

Ebben a remek időben nem nagyon van más, mint hogy az ember elővesz valami jó kis játékot, és hosszú-hosszú időre elfoglalja magát, legalább addig, míg el nem jön az olvadás. Ehhez nyújt jó alapot a kimondhatatlan nevű SCGMD negyedik része. Jó sokat kellett rá várni, a hihetetlenül addiktív második és az irgalmatlanul nehéz harmadik rész után a negyedik mintha valamiféle összegzése akarna lenni az első kettőnek. Van benne egy csomó aranyos ötlet, millió acsi, szörfölős animáció (amit viszont játék közben nem igazán van idő figyelgetni), amatőr szinten viszonylag könnyen lejátszható zenék (a pro azért már sokkal fogósabb), szóval minden, mi szem-szájnak ingere. A kérdés csak az, hogy amikor a hasonló konzolos játékoknak is leáldozott, egy flash verzió mennyire lehet életképes. Persze, aki szereti a műfajt, az ezzel is sok hosszú órát el tud tölteni. A zenék nekem annyira nem jönnek be, de ez már az ízlések és pofonok világa...
[alternatív link]
 

Elég bonyolult játék a Mega City, de Tamás szépen összegezte nekünk a játék lényegét:
"A kék mezők pluszt adnak egy adott építési telek értékéhez, a pirosak mínuszt. Pontokat csak az apartmanok érnek. A cél, hogy a bal szélső oszlopba összegyűjts annyi pontot, amit felül jelez. Ha megvan, akkor azt az oszlopot lehúzza a gép, eggyel arrébb tolva a térképet. Így minden oszlopba kell apartmant építened, ha ezt nem teszed meg, nem lesz pontod, mire odaér a térkép. Szerintem jó kis gondolkodós, tervezgetős móka."
A képen látható taktikát ne próbáljátok ki, nem megy vele túl sokáig a játék :-).
[alternatív link]

Ez a nap is felvirradt végre. Ezer éve várok a folytatásra, hiszen az előző részek erősen a kedvenceim voltak. És most elérkezett: Reemus és Liam új kalandra indultak, ezúttal a bürokrácia útvesztőin kell átverekedniük magukat. Nagyszerűek a poénok, viszonylag kitalálhatóak a fejtörők (azért a képrejtvények... hmmm... csak engem emlékeztetnek a szóvicc-blogra?), szóval kifejezetten üdítő alkalmat kínálnak a munkakerülésre. Három befejezés közül válogathatunk, egyik jobb, mint a másik. Bár nekem kicsit keserű lett a szájízem attól, hogy a játék önálló folytatás helyett inkább a fizetős prémium-kaland reklámjának tűnik.

Annyi mutációja volt már a találj-el-valamit-valamivel játékoknak, hogy már szinte képtelenség fejben tartani. A Kaboomz 3 az ágyúgolyó - lufi kombinációt vonultatja fel, de sajnálatos módon mindenféle extra nélkül, így csak arra jó, hogy kipipáljunk egy újabb strigulát a napi munkakerülés rovatban. Nena azért minden bizonnyal kedvelné.

A következő játékok mind poénjátékok lesznek, megpróbáltam kiválogatni azokat, amelyeknek értelmük is van, és azt garantálhatom, hogy annyi értelmük lesz, mint a SOPA-nak :-)



A SOPA/PIPA nem is játék, inkább egy mese, ami arról szól, hogy mi történnék, ha a SOPA életbe lépne. Az egészben nem kell semmit csinálni néhány kattintáson kívül, egyedül a végén találkozhatunk egy poénnal. Angoltudás szükséges.



A Sopaman egy fokkal jobb, mint az előbbi játék, itt a feladatunk, hogy szétlőjük azokat a szavakat, melyek a SOPA-hoz kötődnek, mint például a blogolás. Néha jön boss is, nem túl erősek. Sajnos az ötlet sablonos, semmi újat nem mutatott.



És akkor nosztalgiázzunk egyet, a Super Mario első pályáját játszhatjuk végig a Super SOPA Bros-ban, annyi különbséggel, hogy minden tárgy ki van cenzúrázva.

Emlékeztek a Franticra és a folytatására? Korankelo ajánlotta a Frantic Frigates-t, ami olyan fejlesztgetős játék, amiben a fejlődés előtt hajókat, ládákat, és cápákat kell szétlőni. A harc nem túl nagy szám, inkább csak menekülnünk kell, mint lövöldöznünk, de amikor összesűrűsödnek körülöttünk az ellenfelek, akkor már ez is nehéz lesz. Ha elég sok pénzt szedtünk fel, jöhet egy boss, akit nehezebb legyőzni, mint a hétköznapi hajókat. Sok minden tulajdonságunkra építhetünk, de a harcbeli lustaság nálam nagyon lehúzza a játékot.
[alternatív link]

Van az a játék, ami minden különcsége ellenére keményen megdobogtatja a szívem. A Musaic Box-ban szinte minden (mert nincs benne macska :-D), szívemnek kedves bögyörő belefért, és még nem is lett túl idegesítő a kevercs. Szóval: nagypapa elrejtett egy csomó dolgot a házban - eddig sima hidden object. Igen ám, de a kedves papa muzsikus és hangszerkészítő, így az általa elrejtett darabolt körvonalak zenéket tartalmaznak, amiket viszont a speciális dobozkában nekünk maguknak kell mozaik-darabkákból összerakni. Ez utóbbit érdemes fül után csinálni, mert bár pusztán a darabkák formáiból, találgatással is megoldható, de sokkal lassabban, mint a szólamok helyes felismerése által. Ráadásul az egésznek van egy kellemes zenélő doboz fílingje (igen, kislány koromban én is olyat szerettem volna, a forgolódó táncoslánnyal), és a klasszikusok feldolgozásai is egész felismerhetőek. Egyetlen nagy bánatom a játékkal, hogy túlságosan segítőkész: ha kicsit elbámészkodom, nézelődök, már mutatja is, hol fogom megtalálni a következő darabkát (esetleg kicsit át kell persze rámolni a lomokat, de sebaj), úgyhogy a megérdemelt keresgélés helyett csak kattintás-zenélés lesz a dologból. Így is élveztem, de azért sajnálom, hogy nem hagy elég időt a részletek felismerésére és kiböngészésére. Külön hatalmas piros pont a mentési rendszerért: a játékot bezárva legközelebb ugyanonnan folytatható, minden egyéb gombnyomogatás nélkül - igaz, csak azonos gépről.

Nem is találhatnánk a bloghoz jobban passzoló játékot a My Dear Bossnál. A klasszikus rugdosós/hajigálós alapra ezúttal a beosztott kontra főnök témát húzták rá, és remek munkát végeztek. A mára alapelvárássá vált sokrétű fejlesztési lehetőség és achievement szerencsére megvan, és összességében igencsak addiktívra sikeredett.

Azt vallom, hogy a jó játék kikapcsol, fröcsög benne a vér, és csak néha kell egy kicsit gondolkozni. Ennek ellenére a Nitrome játékai mellett még én sem tudok szó nélkül elmenni. A minőségi, egységes arculat baromi jól áll a cégnek, a Rubble Trouble például annak idején szinte mindenkinek tetszett. A legújabb folytatás, a Rubble Trouble Moscow azonban már nem biztos, hogy ennyire jó véleményeket kap majd. A zene szuper, a játék tök jó, a poénok ülnek. De kényszeredetten előjön az emberből az érzés, hogy nem mutat elég újat elődjeihez képest. Ami miatt azonban egyértelműen itt a helye a blogon, az a molotov koktél, illetve az orosz pályák havas hangulata. Aki pedig úgy érzi, bátran tolja végig a Tokióban és a New Yorkban (ez volt az első, utólag nevezték át New Yorknak) játszódó részeket is.

Már a zöld nyuszi óta elkötelezett híve vagyok a FastGames játékainak, öt perces kis semmiségek, de hihetetlenül ötletesek és aranyosak. Nos, a Rew ötletes is, aranyos is, öt perces is, de egyszerűen zseniális a maga nemében. Szerintem könnyen megtalálható fejtörőcskék, hátborzongató zene (ja igen, a többi hasonló játékukkal ellentétben ezt nem ajánlanám gyerekek kezébe), és az alapötlet... szóval péntek délelőttre nincs is jobb kikapcsolódás ennél. Nekem - a maga nemében, hangsúlyoznám - simán öt pont lenne, de ismerem a kényes ízléseteket, úgyhogy csak négy és felet kap, hogy jól lepontozhassátok.
[alternatív link]
 

A játékot Fruzsi küldte, nekem nagyon tetszett, köszönjük!
Általában azt szoktuk meg az ügyességi játékoknál, hogy a pálya balról jobbra halad. A Vertical Drop Heroes-ban azonban zuhanunk, és eközben kell játszanunk. Több karaktert irányíthatunk, lehetünk tolvajjal, mágussal, és még sok mással is, mindegyiknek meg van a saját képessége. A ládák pontokat vagy tárgyakat rejtenek. A grafika tetszett, a hátterek is szépek voltak. A pályák végén kaphatunk új maszkokat is, ezek is hasznosak lehetnek.
[alternatív link]