Érdemtelenül ritkán vannak a blogon kártyajátékok, pedig aki leült már egy pasziánsz elé, az tudja, milyen iszonyatosan addiktív tud lenni a "csak még egyszer megpróbálom, nem igaz, hogy nem sikerül!" életérzés. Tegnap éjjel így jártam a Fairway Solitaire-rel, éjjel egyig nem nyughattam, míg mind a kilenc helyszínt meg nem csináltam. Dunsztom sincs egyébként a golfról, mint játékról, ezért számomra a pontozási mód is újdonságot jelentett. A szabály végtelenül egyszerű: eggyel nagyobbat vagy kisebbet kell rakni. K-A-2 megengedett. Az ördög - és a fokozatosan nehezedő játékmenet - a részletekben rejlik: mikor hány kártya és hogyan lesz felhasználható. Emellett időnként egy-egy vasat kapunk, ami egy bármikor felhasználható, adott számú kártyalap tulajdonképpen. Ja, és az ürge is a maga kis pörgetős játékával vagy nagyot segít, vagy rettenetesen kitol velünk. Aki munka helyett ma órákra a játék előtt ragad, az legyen szíves, ne engem okoljon, én szóltam, hogy addiktív.