Igazából valami nyugtató kis semmisségre vágytam, hogy a nap levezetéseként kicsit ábrándozhassak, mint anno a Music Catch-csel. Ezért örültem meg a Dream Symphony-nak, a neve és az instrukció alapján azt gondoltam, majd valami kellemes relax-zenére kapkodni kell valamiket, és kész. Ehhez képest harminc perce nyomkodom a nyilakat, hogy egyre feljebb juthassak, mert tudni akarom, mi történik a végén. Igen, megint egy fejlesztős-ugrálós izé, de olyan cuki, hogy muszáj ajánlanom. Egyszerű, mint a faék, jobbra-balra, és ugrás (nyilakkal vagy egérkével), meg persze egy csomó fejlesztés, amit az ugribugri közben összeszedett hangjegyekért vehetünk (Nyan Cat is van!). Minden, ami piros, bánt, akárcsak a tegnapi második játékban. Cseppet sem nyugtató, sőt, inkább bosszantó, hogy a hülye bárány már megint képes volt kifordulni alólam, ettől függetlenül munkakerülésre remekül alkalmas darab.