Mindjárt karácsony - feltéve, ha megtaláljuk a Finding Christmas-ban. Túl sok tennivalónk nem lesz ennek érdekében, mindösszesen a space gomb nyomogatásával kell a magától haladó apró teremtményt ugrásra buzdítani, hogy célba érhessen. Ez persze már valamivel bonyolultabb, mint a szimpla gombnyomogatás, jó időzítéssel és jól felszedett elemekkel azonban sikerülhet.
Igazi mérnököknek való játék a Gears & Chains Spin It 2. Már a nevéből is sejthető, hogy mi vár a munkát kerülni kívánó júzerre: láncokkal kell összekötözgetni a fogaskerekeket úgy, hogy mindegyik mozgásba lendüljön. Ezt különféle akadályok nehezítik, illetve időnként nekünk kell a megfelelő helyre a megfelelő fogaskereket elhelyezni. Összesen negyven darab pálya áll rendelkezésünkre, szóval semmiképp nem egy ötperces darab.
Jövő héten karácsony, így hangolódjunk mi is egy kicsit a közelgő ünnepre A Bonte Christmas-szel. Kellemes kis játékról van szó: egy (számomra meghatározhatatlan) figurával kell összegyűjtenünk különféle színű labdákat a megfelelő sorrendben a párunknak, közben különféle extrákkal ellátva azokat (például legyen pöttyös). Nekem személy szerint a Factory Balls sorozatot juttatta az eszembe, bár itt a saját útvonalunk gondos megtervezésével kell eltalálnunk a jó sorrendet.
Gyors pénzkeresési lehetőséget kínálunk mára nektek az Empire Business képében: csupán kattintásokkal, illetve az egér ráncigálásával kereshetünk zöldhasút. Eleinte persze nem telik gyorsan a virtuális kassza, de vásárolhatunk különféle fejlesztéseket, és hát pénzből pénzt csinálni már nem olyan bonyolult...
Vannak gyertyák, melyek nem elégednek meg azzal, hogy ideig-óráig pislákolnak céltalanul. Pontosabban egy, aki elhatározza, hogy kijut a sötét labirintusból. Útját lángoló tűzgolyók, mozgó platformok és gonosz szellemek kísérik, ő pedig csak tíz másodpercig képes világosságot teremteni maga körül - egyrészt hogy lásson, másrészt hogy elriassza a szellemeket. Kellemes és nem kifejezetten egyszerű ügyességi játék - ez a Candle Man.
Rombolni szeretünk. Zombikat ölni szeretünk. Rombolva zombikat ölni pedig duplán szeretünk. A Zombie Demolisher ötvözi a zombiölős és rombolós játékok legjobb tulajdonságait, a zenével párosítva pedig kifejezetten ütős játékot kapunk így a hét végére. Talán a romboló golyók megindításában kaphattunk volna több szabadságot, de még így is addiktív darabról van szó.
Oké, lassan kezdjük már unni, de hát Hollywood is egészen szépen megél a folytatásokból, azzal nagyon mellélőni úgy sem lehet. A Clickplay sorozat ki-tudja-hányadik tagja a Clickplay Time 3, ahol továbbra is azt a szegény szerencsétlen play ikont kell megtalálni, ezúttal húsz szinten keresztül - már ha nem unjuk még annyira, hogy inkább a GPD-t termeljük munkakerülés helyett.
Régen volt már Nitrome játék, nem? A Cheese Dreams New Moon most talán nem annyira nitrome-os, mint megszoktuk, noha az irányítás némi megszokást igényel, de összességében nem érzeni rajta azt a fajta szemétparasztságot amit várnánk. Persze a színvonalban és tartalmasságban ezúttal sem kell csalódnunk, eltart egy darabig, mire az egerek által elrabolt holdunkkal minden csillagot felszedünk a pályán.
Az igazat megvallva ez sem olyan játék (nevezzük annak), amire összetettsége és nehézsége miatt fogunk emlékezni, ráadásul lenémítva kifejezetten nehéz vele játszani, de annyira kretén, hogy helye van a blogon. Ő a Find the Invisible Cow, aminek lényege csak annyi, hogy meg kell találnunk a láthatatlan tehenet (illetve kecskét, ez választható), pusztán hang alapján (a tehén fölé érve megváltozó kurzor kikapcsolható). 10 percnél tovább nemigen köti le az embert, de egy próbát azért mindenképp megér.
Zombiölés után keressünk cukorkát! Meg kell nyugtatnom/el kell keserítenem mindenkit, a Find the Candy nem az a játék, ami teljes szellemi kimerülést okoz, cserébe bátran játszható 0 éves kortól is akár. Egyszerű, cuki, kellemes zenével, és mint említettem, nem túl őrdöngős fejtörőkkel. Cserébe lesz ma még poszt, bár túlzottan komoly játékot annál se várjatok.
Lepadlózni a gázpedált és halomra irtani a zombikat bazi nagy monstrumokkal. Egy mondatban így foglalható össze az Earn to Die 2012 2, az Earn to Die sorozat harmadik része. Túlbonyolítva továbbra sincs a játék, megyünk, ölünk, fejlesztünk, megyünk, ölünk, fejlesztünk - de kinek van kedve hétfőn reggel gondolkozni?
A szombati munkanapnál kevés utálatosabb dolgot találtak fel ezen a bolygón, még szerencse, hogy vannak flashjátékok, amikkel el lehet ütni a munkaidőt. És szerencse, hogy vannak olyan lelkes munkakerülőink, mint Péter, aki elküldte nekünk a Kingdom Rush Frontiers linkjét (korábban már szerepelt a blogon az első rész), és Koko82, aki egy rövid ajánlót is mellékelt hozzá, következzenek hát az ő szavai: "Ajánlanám a Kingdom Rush sorozat legújabb részét, teljesen új pályákkal, fejlesztésekkel, igazi, tartalmas munkakerülés. A játékban a korábban már megszokott alap tornyok vannak, de mindegyik új speciális képességekkel rendelkezik. A pályák is teljesen újak, mindegyiknek megvan a maga sajátossága (pl.: sand worm, vagy mini alienek, esetleg kalózhajók stb.) A játék előrehaladtával több hős közül is választhatunk, akik a harcok során fejlődnek és egyre erősebbé válnak. A lövegtornyos játékok szerelmeseinek kötelező darab, méltó a korábbi részekhez."
A diliháznak van egy olyan sajnálatos hátránya, hogy nem feltétlen hisznek az embernek. Például nehezen emésztik meg, ha a delikvens azt állítja, hogy ő biza' földönkívüliek ellen harcolt (ja, és nem volt kopasz). Márpedig a Madville tanúsítja mindezt, olyannyira, hogy nekünk kell az alieneket aprítani. Az arénaszerű kialakításba özönlő lények miatt egészen pörgősre sikerült, ráadásul a szokásos éremért fejlesztgetés mellett vannak mindenféle egyéb felszedhető bónuszok is - köztük egy olyannal, ami random kisorsol pozitív nagy negatív extrát. Igazán jó hentelés így a hét felén túl.
Nem tudom, hogy a Blade Rush irányítása csak nekem nem feküdt, vagy tényleg szemétparaszt, de ettől eltekintve nem egy rossz játék. Ninjához hasonló módon kell végigmennünk a pályákon, majd ha az ellenséges katonák a hatókörünkbe kerülnek, egy elegáns mozdulattal eliminálni őket, még mielőtt velünk teszik ugyanezt. 22 pálya és egy tucat megszerezhető achievement várja, hogy teljesítsük őket.
Van abban valami furcsa (és szomorú), hogy az emberek a szeretet ünnepe kapcsán képesek annyit idegeskedni decemberben, mint addig az évben összesen. Eme időszak felvezetéséhez pedig tökéletesen passzol a Human Chop 2. Aki esetleg nem játszott volna az első résszel: a pályán fejvesztve rohangáló (vagy nyugodtan álldogáló) emberkéket kell agyonnyomni a különféle pályaelemekkel. Amiben kicsit több mint az átlag, az az elemeken lévő feliratok, mint például birtoklási vágy, kötelezettségek, kétszínűség és így tovább, amitől nem csak szimpla vérfürdőről van szó, hanem egy kicsit el is gondolkodtat.
A játékok 99%-ában a pause gomb arra szolgál, hogy ha valamiért ott kell hagynunk, csak egyszerűen megnyomjuk, az idő megáll és semmi sem történik amíg mi úgy nem akarjuk. Nos, a Pause Ahead a maradék 1%. Itt ugyanis ilyenkor nem áll meg főhősünk, hanem egyenes vonalú egyenletes mozgással halad tovább, ahogyan azt a gomb lenyomása előtt tette, át minden gyilkos akadályon. Ez persze nem programozási hiba, hanem pont ezt kell kihasználnunk, hogy eljussunk a célig és kiszabaduljunk ebből az ördögi világból, mindezt a pályánként megszabott - egyébként nem túl bőséges - időkeret alatt.
Immáron sokadjára. A Home Sheep Home 2: Lost in Space három főhőse már régi ismerősként béget a gyakorlott munkakerülőre, és bár a változatosság gyönyörködtet, itt a feladat állandó: eljutni a pálya végére, közben pedig felszedni a gyapjúzoknikat. Ennek ellenére valahogy mégse tudom megunni, talán a cuki grafika teszi, meg a részenként felbukkanó pont annyi apró újdonság, amitől nem tűnik egy újabb bőr lehúzásának az aktuális epizód. Vagy csak azért, mert a bárányokat nyírni szokás.
A Nano War és annak folytatása, illetve klónja(i) számomra mindig is az egyszerű, de nagyszerű játékmenet miatt tetszettek: van pár bolygó, nő rajtuk az egységek darabszáma, aztán uccu neki lehet menni elfoglalni másik bolygót, közben még taktikázni is kell kicsit, de nincs túlbonyolítva. Szerencsére a Hyperpath is megtartotta ezeket a jó tulajdonságokat, így igazán kellemes kikapcsolódást tud nyújtani azoknak, akik odavannak a műfajért - és persze a többieknek is.
Hú, de rég volt már, amikor a Snail Bob első és második részét posztoltuk! Egy huszárvágással ugorjunk is az ötödikre, ugyanis ez jelent meg a közelmúltban. Kedvenc csigánk ezúttal szerelembe esik, mi meg 25 pályán keresztül segítünk neki célba jutni. Közben pedig csillagokat szedegethetünk össze, amiért 4 darab minijátékot is kapunk még.
És még mindig Nerdook (a hétfőit is ő készítette), és még mindig agyament, de ezúttal a TD műfajban: a Kill the Heroes főhőse a kép alján látható zombiszerű alak, aki már azt sem tudja, miért is fejlesztett ki különfélénél különfélébb fegyvereket, viszont úgy látszik, valakik tudják, és emiatt lőnek is rá, így hát visszalő kíméletlenül. (Akár személyesen is, bár többnyire jobban jár, ha inkább odébb teleportál.) Történetnek egy TD-be ennyi épp elég, és nem is nagyon kapunk többet. Ötféle torony van, mindegyik plusz kétféle funkcióval, amit az egyes pályákon begyűjtött csillagainkat felhasználva fejleszthetünk ki, így ki-ki a saját stílusában irthatja az érkező hősöket. Átlátható, érthető, precízen megtervezett kis játék ez, személyes kedvencem a "tovább" gomb százféle, részben véletlenszerű felirata - mondjuk másik 20 pálya még elfért volna benne, csak ezért adok rá 4 és felest.
Szerintem a Desktop TD óta nem értelmezték át ennyire viccesen az átlag telepakolt íróasztalt, mint ahogyan teszi azt a Bunny Charm. Igen, jól látjátok, egy miniatűr, fegyveres nyúl van az asztalon, akit mindenféle ujjak, sőt időnként kezek próbálnak jobb belátásra bírni (avagy jobblétre szenderíteni). Mi természetesen a nyúllal vagyunk, taktikánk lényege pedig, hogy a megjelölt helyeken hosszan ácsorogva kitűzzük legyőzhetetlenségünk szimbólumát, a nyulas zászlót, majd hirtelen támadt büszkeségünkben soron kívül fejlesztjük az egyik tulajdonságunkat (gyorsaság, tüzelés sebessége, tűzerő) - ámbár a "challenge" elnevezésű pályán ez már nem is lesz olyan egyszerű, hiába tartjuk folyamatosan nyomva az egér gombját és hallgatjuk az egyre brutálisabb fegyverdörgést.
Van-e, aki annak idején lemaradt a Battalion: Nemesis című kiváló körökre osztott taktikai csatáról? Ha van, arra nagyon irigy vagyok, ugyanis mindjárt négy (oké, három és fél) jó kis játékot játszhat végig: időközben ugyanis megjelent a második fejezet Battalion: Ghosts, majd a harmadik is Battalion: Vengeance címmel. Mindhárom játék egy küldetéssorozat, amelyben a saját haderőnk erősségeit és az ellenség gyengéit kihasználva törhetünk győzelemre - mindegyik játékban más-más hadviselő fél nevében. A három és feledik játék pedig az egyetlen pályából álló Battalion: Skirmish, az utóbbi két fejezet előzetese. Mint anno Stöki fogalmazott, különféle földi, vízi és légi egységeink "kő-papír-olló rendszerben egymás gyengéi illetve nemezisei", és bár az AI nem egy sakkbajnok, azért hard fokozaton sehol sem magától értetődő a győzelem. A teljes sorozat végigjátszása akár több napos intenzív munkakerülést is kívánhat.
A Words and Physics alapötlete, hogy ha bizonyos vonalakra a megfelelő szót írjuk, akkor az megelevenedik és úgy kezd működni, ahogyan a szó diktálja. Például a léggömb valószínűleg héliummal van töltve, mert a balloon szó beírására emelkedni kezd. Feladatunk a Remove Me feliratú tégla eltüntetése, de nem ám úgy, hogy szétlövi egy lézer, hanem hogy épen, egészben lehullik valahol a képernyő alján. Ezt eleinte az angol alapszókincs önfeledt próbálgatásával is elérhetjük, később azonban kénytelenek leszünk a megfelelő időzítés érdekében frenetikusan kapkodni a billentyűzet és az egér között. Nincs nagyon sok pálya, de amit ki lehet hozni ebből a jópofa alapötletből, azt szerintem így is kihozták az alkotók.
Egyrészt jönnek a zombik, másrészt valakik valahonnan lassított felvételként aláhulló atomrakétákkal lövik őket, és így minket is - fogalmazzunk úgy, hogy nem mosolygott ránk a szerencse. A Nuclear Outrun arról szól, hogy hogyan tudunk ennek ellenére is eljutni a bunkerig, ha nem is az összes, de legalább a 20 közül néhány sebtében páncélozott harci járművel. Tovább nem is részletezném, nyilván mindenki számára világos, hogy az "önfeledten agyament indokolatlan mészárlás" c. kategória újabb képviselőjével van dolgunk. A grafika inkább komolytalan, a hangeffektek viszont nagyon ott vannak, ez nálam nyerő kombó.
Nemsokára kezdődnek a brazíliai labdarúgó-vb pótselejtezői, és ha csak Bogdánon múlt volna, most az amúgy szintén nem túl acélos görögök nem a románokkal, hanem velünk törölnék fel a padlót. Nagyjából ezt az alapvetést szemlélteti a Super Shot Stopper - European Edition, túlzottan realisztikusnak nem nevezhető, ámde annál egyszerűbb módon: három védés egy gól, fogott labda kettőt ér, döntetlen esetén hosszabbítás az első gólig. Így a legjobb elérhető eredmény a 6-0, amihez mind a kilenc labdát fognunk kell - hát ez nekem nemcsak azért nem sikerült, mert néha egy-egy lövés nem megy kapura... (Touchpadeseknek előre is részvétem.) Cserébe viszont egy másfajta mesterlövést kaptatok a posztképen: a valóságban aligha fog az én életemben előfordulni, hogy egy európai kupa döntőjében a debreceni és a kolozsvári vasutasklub mérkőzzön meg egymással.
Utolsó kommentek