Közveszélyes Munkakerülő

Tényleg, mi a túrónak kell egy játékban öt-hat-tíz-húsz gomb? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, miközben a Steel Jack nevű gyöngyszemmel játszadoztam. Hiszen egy is elég. Főhősünk az egyetlen gomb hatására hol ugrik, hogy csúszik, időnként csap a kardjával, vagy épp kaszabol, ládát nyit, ésatöbbi, mikor mire van szükség. A lényeg csak a jó időzítés - meg hogy ne nyomd túl hosszan, mert alapesetben, ha nincs előtte más csinálnivaló, akkor ugrani fog a jó Jack - az meg néha nem jön ki jól. Egy csomó ideig el lehet vele szórakozni, ötven pálya áll előttünk, és folyton jönnek új akadályok, tehát még változatos is. Csak a zenéje, csak az menne ki a fejemből végre - pedig igyekeztem gyorsan lenémítani, csak még ezt az egy pályát megcsináltam előtte :).

A Shadowscape tökéletes példa arra, hogy a sima platformjátékok között is lehet olyat alkotni, ami egy szimpla vállvonásnál több reakciót vált ki az emberből. Ehhez csak egy dolog kell: egyben kell lennie a játéknak. Esetünkben nem is feltétlen a grafika miatt csettinthet az egyszeri munkakerülő, sokkal inkább a zene ragadja meg az ember fülét. Ennyire kellemes szólamokat régen hallottam már flashjáték alatt, igazán nyugtató. Maga a játék sem teljesen szokványos: a pályákon végighaladva ahogy mozgunk, folyamatosan töltődünk fel élettel, egészen addig, amíg el nem fogy a kiszabott időkeretünk. Ezután a mozgással már folyamatosan csökken az életerőnk, és ez érvényes marad akkor is, ha leesünk és elölről kell kezdenünk a pályát.

A zombis játékokról igazából már minden bőrt lehúztak. Megvolt az apokalipszis, látszólag egyedül maradtunk az agyevő bandával szemben, van egy elhagyatott város, mi meg megyünk, lövünk, embereket keresünk, megyünk, lövünk, a többiek is lőnek, keresnek, a zombik meg jönnek és halnak (jobb esetben). Nos, a Dead Zed 2 (ismerős a név?) is ilyen, megspékelve némi fejleszthetőséggel. És jó. Legalábbis én remekül elszórakoztam vele egy fárasztó nap után, szóval zombit ölni még mindig remek szórakozás.

Szeretjük a szobából szabadulósokat is, ugye? A Brunhilda's Hat rövid kis cukiság, egy alvajárót kell kimenteni a bezárt boszorkány-kunyhóból. A feladatok időnként számomra kissé logikátlannak tűntek, de a kis kérdőjel a jobb felsőben igen jól használható, remek ötletei szoknak lenni. A zene vicces, és ameddig végigmegyünk a játékon, még épp elviselhető. A grafika bájos. A játékmenet jó. Egy aprócska probléma lehet vele, unity-t használ, akinek ez nincs a gépén, az vigasztalódjon valamelyik korábbi, eddig még ki nem próbált ajánlatunkkal.

Remélem, jó sokat gyakoroltátok az angolt, mert a Tainted Olive-ben aztán jócskán szükségetek lesz rá. A játék alapvetően point-n-click kaland, de olyan sok tárgy nincs benne. Ami van, az rengeteg mese, szöveg, választható mondatok, szerintem Guybrush Threepwood óta én még ilyen hosszas párbeszédeket nem olvasgattam. A rajzok... hát, elég érdekesek, de kétségtelenül egyediek. A zene rémes, kettő perc után a falra másztam tőle. És mégis. Valahogy olyan az egész játék, amitől muszáj megnézned, hogy mi következik, és végigkérdezed az összes kérdést, kipróbálsz minden lehetőséget. Mert csak. Az első öt percet bírjátok ki vele, aztán már élvezetesebb lesz.

A malac egy indokolatlanul áramvonalas állat, gondolhatnánk. Nos, ez nem így van, ugyanis a Flying Chops főhősei tudnak repülni, amihez elengedhetetlen eme tulajdonság. Ha meg már főhősünk az egérkattintásaink segítségével szelek szárnyán szálldogál, akkor szembe is szegül a gonosz hentessel, aki a kisebb malacokat rabul ejti és ketrecbe zárja. Eközben lehet tucatszámra gyűjteni a makkokat, vagy különféle küldetéseket teljesíteni, a makkokért cserébe pedig fejleszthetjük malacunkat. Van benne még főellenség, meg különféle egyéb extrák, szóval minden, ami a tartalmas munkakerüléshez kell.

Alapvetően egy rettentően sok angol szöveggel súlyosbított point-n-clicket terveztem mára, de beteg lett a gyerek, és még nem tudtam végigjátszani (azért dolgozom rajta :D). Szóval kaptok egy rövid cukiságot, amíg nem voltam, úgyis alig-alig volt ilyesmi :). És akkor a lila pónis öltöztetősökről még nem is beszéltünk :). Szóval a Monkey-sorozat végre előjött valami olyasmivel, ami jobban emlékeztet a point-n-click játékokhoz. A végtelenül hosszú nevű Monkey GO Happy Adventure-ban tárgyakat kell gyűjteni, azokat fel is kell használni, több képernyő, minijáték, kódok... szóval egész pofás lett, és pár percig le is köti az embert. Főleg, amíg rá nem jövünk, hol a hiányzó három tallér. Aztán már egyszerű, de kedves kis ujjgyakorlat, és az éppen lázcsillapítás alatt álló hatéves jót röhögött a screenshot-on is ábrázolt jeleneten. Nekem már csak ezért is megérte.

Annak örömére, hogy visszatértem, rögtön itt egy szombati poszt, és egy nemjáték. Míg nem kerültem a munkát, azért igyekeztem mindenféléket kipróbálni, és nekem a Duolingo volt mind közül a legaddiktívabb. Azért is kapjátok szombatra, nehogy leálljon a termelés. Szóval, ez egy nyelvtanító cucc (egy email-címmel vagy FB-accounttal regelni kell rá, de tényleg nem küldenek szemetet), teljesen ingyenes, ráadásul amerikai angolt tanít, ami a brit angolhoz szokott beidegződéseinknek időnként furcsa lehet. De ettől még nem lenne helye a blogon, játék attól lesz, ahogy fel van építve. Három életed van, húsz mondat (eleinte kevesebb), és minden hibáért levon egy pontot. Ha meghaltál, kezdheted elölről, de ha megcsináltad, drágaköveket kapsz, amit a boltban tudsz felhasználni. Én hiányolnék kicsit nagyobb választékot, de azért így is cuki. Kezdd el az elején, ha tudsz angolul, azért, ha nem, akkor meg azért. Kommentben kérem, hogy ki hány óra után hagyta ott :). Én általában azon veszem észre magam, hogy már megint három órája mellette ülök - viszont rohamosan kezdek visszaemlékezni az ezer éve nem használt, berozsdásodott nyelvi ismereteimre. Ja, és ha nem értesz egyet a helyesként megadott fordítással, nyugodtan reklamálj, nekem már több ferdítésemet elfogadták helyesként, és erről még levélben is értesítenek.
Hétfőn lesz játék is, addig gyakoroljatok szorgalmasan!

A szabadság bizony értékes dolog, ha pedig valami kivívta, nem szívesen adja fel. A Freedom Towerben már egyszer visszavertük a gaz emberek támadását, a második rész pedig ugyan ezt a sztorit süti el. Persze még mindig nem többszörösen összetett történet, de egy jóleső disztrojhoz nem is kell olyan.

Egyrészt mert a Pretentious Game sorozatnak a páros sorszámú tagjai jutnak el a blogra - most épp a negyedik; másrészt mert ebben már egyszerre két (egyébként testvérpár) kockával kell leküzdenünk a pályákat. Nekem kicsit nehézkesnek bizonyult az irányítása, de lehet csak nem éjjel egykor kellett volna próbálkoznom vele, ettől függetlenül kellemes darab.

Igencsak kellemes szórakozás zombikat ölni GDP-termelés helyett, így teljen a kedd ennek jegyében. Erre a választott eszköz pedig az UndeadRun, ahol kockafejű zombikat irthatunk kedvünkre, amíg meg nem halunk. Aztán újra. Aztán újra. Aztán újra. Közben persze fejleszthetjük bizonyos tulajdonságainkat, így azért idővel egyre messzebbre is eljuthatunk a zombik sűrűjében.

Már megint egy újabb hétfő, nem szabad ilyenkor megterhelni az agyat. Azaz disztroj következik. A Road of Fury egyszerű mint egy pofon: megyünk előre posztapokaliptikus járgányunkkal, lőjük az ellenfelet, majd fejlesztgetünk, újabb autókat szerzünk konvojunkba, még jobban írtjuk az ellenséget, és így tovább. Egészen a végégig, ami egy jópofa csavarral zárul, így mindenképp érdemes eljutni odáig.

A félős narancsok ismét visszatértek menedéket keresve a gonosz felhők elől, a Cover Orange: Journey. Knights-ban pedig lovagi köntösbe öltözve teszik mindezt. A jól ismert játékot láthatjuk viszont, eléggé minimális változtatásokkal. Hogy ez előny avagy hátrány-e, mindenki döntse el maga, szerintem még mindig eléggé szórakoztató.

Már-már klasszikus műfaja a flashjátékoknak, amikor valamilyen elemeket be kell színeznünk, természetesen úgy, hogy mások megússzák ezt. Ennek egy újabb darabja a Classic Color Infection, itt éppen a sárga golyókat kell bebarnítani, miközben a zöldeket meg kell óvnunk ettől az élménytől. Tisztességes iparosmunka, mind a 49 pálya teljesítése pedig eltarthat egy darabig.

A Föld tele van csodálatos helyekkel, a gond csak az, hogy a munka felett görnyedve egyrészt nem jut el oda az ember, másrészt pedig ritkán szokott eszébe jutni. Nos a második problémára megoldást jelenthet az Offs3t, ami egy sima képkirakó játék, viszont végeredményben gyönyörű fotókat kapunk a Föld legkülönbözőbb pontjairól. Egy hosszabb kávészünet elég lehet a teljesítésére, viszont remekül ki tudja kapcsolni az embert a napi hajtás közepette.

Ezzel a címmel kaptunk levelet Péter nevű munkakerülőnktől, így ezzel kezdjük a hetet. "A Sentry Knight a szokásos - hullámokban jönnek a szörnyek, akiket az automata vagy akár kézi meghajtású íjászunk szép sorban levadász, miközben különböző varázslatokkal segíthetjük várunk védelmét - várvédős játékmenetet követi. A buli attól kezd izgalmassá válni, hogy már normál fokozaton is azon kapjuk magunkat, hogy újra és újra neki kell futnunk akár már a második, harmadik pályának is, tapasztalattól és varázslatokkal kapcsolatos döntések tükrében. Ugyanis a különböző (tűz, jég, halál) mágia összesen 12 varázslatot rejt. A számos egyéb extra kiegészítővel együtt szép kombinációs lehetőséghalmaz áll előttünk, összesen maximum 50 pontot oszthatunk szét, de a kovácsnál újraoszthatjuk a pontjainkat. Nekem legalább 5 órám elment rá, de abszolút megéri! :)"

...akkor valahogy így nézne ki. A L.I.F.E. végigvezet minket az élet különböző szakaszain a születéstől a halálig, öt különböző szakaszra osztva azt. A linearitást oldandó pedig többféle befejezés is létezik, szóval párszor újrajátszható darab.

Flappy Bird megvan? Az elmúlt időszak legidegesítőbb játéka (és jó példa arra, hogy a hírnév nem feltétlen jó), legalábbis csak volt amíg el nem tűnt az App Store-ból és a Google Playből. Nos, aki esetleg lemaradt volna, vagy csak nem is próbálta, nekik itt van egy flashbe átültetett rajongói változat, a Maverick Bird. Ami nem csak hogy szemét mint ihletője, de még rosszabb is annál. A háttér izeg-mozog össze vissza, az egész játék egy nagy folyamatos színátmenet, ráadásul egy olyan zene szól alatta, amit ritkán ajánlanak nagy koncentrációt igénylő munkákhoz.

Valamivel több mint egy éve küldtétek be nekünk a Fractured linkjét, amiben egy kissrácot kellett elvezetni anyja szelleméhez a darabokra tört pályákon. Nos, most itt a második rész, amiben az egyetlen csavar, hogy ezúttal egy kislány keresi az apja szellemét, amúgy minden maradt a régiben. Így aztán továbbra is kár, hogy a főhősünk gondolatai csak félmondatokban jelennek meg, mert így annyira elaprózódik, hogy nem igazán áll össze egy értelmes egésszé.

Aneninentől kaptunk egy levelet "Ha még nem volt, ez muszáj" címmel, úgyhogy következzen is az őáltala küldött ismertető: "Azt látom, hogy az utóbbi mintegy 379 hónap során méltatlanul kevés szó esett a blogotokon a galambokról. Ezt a bántó hiátust fogja a Pigeon's Revenge 2 betölteni. Kábé 3 másodperc alatt ki lehet találni a lényeget: a kép alján elhelyezkedő, a székrekedést hírből sem ismerő galambbal vagy, a cél pedig minél több járókelő eltalálása. Egyébként taktikázni is lehet ám, mert ez a beszt játék evör! (Relációanalízis B) A csúzlis hülyegyereket kétszer kell eltalálni, viszont az első után nagyon gyorsan és kiszámíthatatlanul kezd el rohangálni. Szóval, pláne ha messze van, ne pazarold rá a muníciót, várd meg, amíg jön valaki abban a sorban és próba cseresznye. (Ugyanakkor, hihetetlen örömöt tud szerezni, ha sikerül célzás közben a csúzlis kölyök szájába rittyenteni, nem igaz?) A leírással ellentétben a rendőrt viszont mindig kakild le, mert a lövése elől nem nehéz kitérni, sok pontot ad, és mellé még lassú is.  A babakocsival csak akkor vesződj, ha nem túl gyors. Ha viszont valaki közel mászkál hozzád és lassan, többször is tiszteld meg, elvégre az ő baja, miért nem ment haza már az első áldás után átöltözni."

Origamizni remek szórakozás, ráadásul számítógép se kell hozzá. Tehát flashjátékban kell játszani. Bár annyi csalás van a Shape Fold 2-ben, hogy nem egy papírlapot hajtogatunk, hanem elemeket csavargatunk úgy, hogy a megadott formát kiadják, ettől függetlenül kellemes hétindító szórakozás.

A világ legnehezebb játéka - hirdette magáról a Worlds Hardest Game anno. Most pedig itt a harmadik része, amely pontosan ugyan ezt állítja magáról. Hogy legnehezebb-e, azt nem tudom eldönteni, de az tény, hogy szemétparasztságban az élen jár. Akármi is legyen, aki szereti a precíz időzítést igénylő játékokat, az elszórakozhat vele egy darabig.

Holnap lesz a 2014-es téli olimpia megnyitója, de már ma is rendeznek versenyeket bizonyos sportágakban, így teljesen alkalomhoz illő téli olimpiás játékot posztolni. Például a Trollface Quest 4-et (az első és második résszel már találkozhattatok korábban), ami a szokásos think-out-the-box jellegű játékmenetet az ünnephez méltó köntösbe bújtatta, természetesen tágan értelmezve a téli sportok fogalmát. Összesen 20 pálya vár az egyszeri munkakerülőre, aki pedig végzett, az kövesse a téli olimpiát az elkövetkezendő két és fél hétben.

A robotok nagyon hálás téma, hiszen bármikor fel lehet építeni valamit a túlzottan okos és emiatt az emberek ellen forduló szerkezetekre. Ez a valami most a Return to the Killer Robot Factory, ahol egy üzemben kell összeszednünk tíz darab kódkártyát, hogy a főrobotot kiiktassuk valamilyen úton-módon, és visszaszerezzük tőle a gyárat. Persze ő ezt egy rakás ránk támadó robottal hálálja meg, amit mi irthatunk ki a különböző fegyvereinkkel. Kellemes kis disztroj, bár amikor hirtelen vagy másfél tucatnyi robot hullik le mellénk, az annyira nem vicces.

A mai játék László jóvoltából szerepel a blogon, aki elküldte nekünk a Magic Figures linkjét. A játék egyszerre pofonegyszerű és bonyolult: a feladatunk csak annyi, hogy azokat az elemeket cserélgessük egy-egy kattintással, amik tudják változtatni alakjukat, és így legalább négy egyforma elem kerüljön egymás mellé, melyek így eltűnnek. A végcél pedig a mosolygós elemek eliminálása, opcionálisan egy megadott időn belül. Ez egyszerűnek tűnik, és az is az elején, de később már bőven el lehet vacakolni, mire sikerül egy-egy szintet teljesíteni.