Ötperces darab következik: a Man In Gap pofonegyszerű és rövidke játék. Egyetlen cél a túlélés az újra és újra összezáródó pályán, ahol két kis rés marad számunkra - ezeket kell megtalálni a rendelkezésre álló 3 másodperc alatt, máskülönben fősőhünk elveszíti egy dimenzióját.
Gyerekként mindenki rendőr vagy kukás akart lenni az óvodában, én buszvezető. Nem lettem az, és jobb ez így mindenkinek. Most viszont itt a School Bus Lisence, amivel kipróbálhatjuk magunkat ebben a munkakörben is. A játék egyébként az átlag parkolós játékok szintjénél jóval magasabbra tette a lécet, változatos feladatok mellett a Kresz is nehezíti dolgunkat. Az első néhány pálya könnyedén teljesíthető, a későbbiekben viszont értelmét nyeri a szemétparaszt címke is. Az aktív műszerfallal már járna az öt pont, de a pályaválasztó menü miatt szerintünk marad a négyes.
Nem játéktörténeti mérföldkő a Vector Rush, sőt még a műfajba sem hoz semmi újat, ennek ellenére engem rögtön függővé tett (bár már a műfaj korábban posztolt játékai is nagyon tetszettek). A feladat pofonegyszerű: a mozgó akadályokat el kell kerülni, és lehetőség szerint minél több színes karikát érinteni (a zöld és lila extra pontot, a kék extra páncélt ad).
A mahjongg és a memóriajáték fura keveréke a Bryx, ami annyit jelent, hogy rétegenként kell lebontanunk piramisokat úgy, hogy egyszerre csak két téglát fordíthatunk fel belőle, és a téglák alsó felén levő képeket kell összepárosítani. Ha nem a legfelső rétegből találunk párt, hanem lejjebb, akkor két bónusz tégla is lerepül, és vannak speckó téglák, amik megmutatják, mit rejt néhány tégla. Időre megy az egész, de sajnos game over után nincs lehetőség arra, hogy újrapróbáljuk azt a pályát, amíg eljutottunk, így két-három próbálkozás után nem igazán motivált a játékos a további folytatásra.
Az utóbbi időben volt pár karaj akciójáték a blogon, emiatt a logikai játékok kicsit hanyagolva voltak. De nem sokáig, ma kettőt is posztolok, mindkettő párperces lazításokra jó. A Catalan egy minimalista próbálkozás a gráfok világából: adottak csomópontok, amiket élek kötnek össze, a feladat a csomópontok összevonása egyetlen végső ponttá. Azonban minden lépésben egyszerre csak három pontot egyesíthetünk egy negyedikben, és csak olyan pontokban, amihez pontosan három másik pont kapcsolódik. Ezt szem előtt tartva kell lebontani a gráfokat, ami nem rossz alap, de azért valami kis variálás és szebb tálalás elkelt volna a játékhoz.
A várvédős disztrojok egy kellemes képviselője a Mecharon 2, még ha nem is váltja meg a világot. Az irányítás a szokásos WASD-vel mozgás, egérrel lövés, a szörnyek több hullámban jönnek, és természetesen van szintlépés – és ezzel együtt fejlődés azáltal, hogy minden szintnél két képességpontot lehet elkölteni. A szép grafika kicsit kiemeli a több hasonló játék közül, illetve a képességek száma és rendszere is egész jó. Easy fokozaton hamar végigtoltam, a Normal csak másodszor sikerült, a Hard pedig egyelőre kifogott rajtam, de így jó ez.
[alternatív link]
Nagyon kellemes point-n-click kaland a Mandrake 1. Nekem tetszenek a rajzok, átlátható és könnyű az irányítás, kitalálhatók a fejtörők. Kis logikával nem tart túl sokáig végigjátszani sem, olyan igazi munka közben vagy hétvégi ébredés után lazítós darab. Remélem, tényleg lesz belőle folytatás is.
Találkozhattunk már pár olyan flashjátékkal, amiben fekete szereplőt kellett fehér háttér előtt irányítani és vica versa, a Tealy és Orangey két színe azonban – micsoda ötlet – a kékeszöld és a narancs. A két színhez tartozó két pöttyöt kell irányítanunk, és annyiban szopórolleren vagyunk, hogy egyszerre mozog mind a két bogyó. Mindegyik a saját színén tud meghalni (a szokásos tüskéktől és egyéb akadályoktól), a másik színen viszont sebezhetetlen. Ezt és a pályák adottságait kihasználva kell célba bűvészkedni a pöttyöket, a képen látható pályától kezdve ez már nem is olyan egyszerű feladat.
[alternatív link]
Skutnik (nagy kedvencem, mint tudjuk) ismét új Submachine-nal jelentkezett, ezúttal a 7. résszel, ami a The Core alcímet kapta. Mivel az előző résznél fanyalogtam, hogy nekem könnyűnek tűnt, most megkaptam a magamét: be kell valljam hősiesen, egy helyen még a walkthrough-t is elő kellett vennem, annyira nem boldogultam. Tény, hogy maradt a jól megszokott játékmenet, vagyis ami felvehető, az valamikor majd kell az egyik fejtörő megoldásához, de talán a sok-sok helyszín, a kacifántos közlekedés, vagy csak mert öregszem, nekem ez most nem tűnt annyira logikusan levezethetőnek. Időnként nem értettem, hogy miért pont az a megoldás, ami. Ettől függetlenül remek point-n-click, és a szokásos sejtelmesen sötét grafika mellett az idegborzoló zene sem maradt ki a folytatásból.
"Várj! Nem állhatunk meg! Ez denevérország!" – hangzik el a kulcsmondat a Félelem és reszketés Las Vegasban című klasszikusban, és ez az idézet nagyon passzol a Bat Countryhoz. A játékban ugyanis mindenféle szörnyekkel – de főleg denevérekkel – telepakolt pályákon kell végighaladni, és hogy mennyire nem állhatunk meg, azt majd a második pályán érezzük igazán. Egy helikoptert irányítunk, a szokásos lövés mellett bombát is tudunk dobni, illetve robbantani – minél nagyobb lendületből hajítjuk el a bombát, annál messzebb repül. A grafika hangulatos, a Final Fantasy és Mario játékokból lopott zene szintén, viszont kap egy szemétparaszt címkét, mert a negyedik pályán (ami talán már az utolsó, jó hosszú pályák vannak) nem tudok továbbjutni. Kellemes kis kikapcsoló shoot'em up, de azért többet ki lehetett volna hozni belőle.
[alternatív link]
Nicola Tesla zseniális tudós és feltaláló volt, gondoljunk csak a hatalmas szikrákat vető Tesla-tekercsre (a Csodák Palotájában megtekinthető egy). A Tesla Death Ray is előtte tiszteleg, amennyiben böhöm nagy szikrákkal kell lezúzni a bázisunk felé támadó embereket, tankokat és repülőket. A pályák között lehet fejleszteni is, a grafika nagyon hangulatos, mégsem áll össze igazán a játék, ugyanis nincs vége. Legalábbis, miután minden fejlesztést megszereztem, nem tűnt úgy, hogy bármikor vége lenne, csak jöttek egymás után a támadások újabb hullámokban. Kár érte, mert átgondoltabb pályaszerkesztéssel instant klasszikus lehetett volna.
[alternatív link]
Kezdjük a hetet egy jó kis lövöldözéssel. Igazán jól megcsinált first person shooter a Sierra 7, nem nagyon tudok belekötni. Nincs persze valódinak tűnő 3D grafika, de hát egy böngészőben futó játéktól ezt nem is nagyon várjuk el. Hét küldetés, sokféle unlockolható fegyver, alig több, mint minimálgrafika (azért vérfröccsenés van rendesen), kellemes hangú operátor. Ráadásul ha újra kell játszanunk a pályát, változik az ellenfelek elhelyezkedése, így nem igazán "kitanulható". Persze, a gyakorlás nem árt. Nekem egyedül egy DNKROZ jellegű cheat hiányzik, tekintve, hogy ezt a műfajt szigorúan csak isten módban szeretem játszani.
A Warfare 1917-nek nagy sikere volt az előző blogon, és most itt a második világháborús folytatása, ami, ha lehet, még szebbre és hangulatosabbra sikerült. A feladat viszont továbbra is ugyanaz: a játéktér három sávjában megfelelően taktikázva indítani osztagokat, és gondoskodni arról, hogy előrenyomulhassanak. Az osztagok típusa mellett azok képességei is fontosak (például az egyszerű gyalogosok gránáthajítása néha elég jól jön, a tiszt pedig légicsapást kérhet), illetve természetesen fejleszteni is lehet a pályák között. Ötpontos játék, akárcsak az elődje.
Állítólag a láma (mármint nem a Dalai, hanem az állat) csak fekete-fehérben lát. Kevesen tudják, hogy ez nem igaz: valójában minél gyorsabban szalad, annál jobban látja a színeket. Ez a Fade tanulsága, ami erre a szuper ötletre épül, viszont sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Főhősünk tehát egy láma, amivel minél gyorsabban kell futni, persze ezt mindenféle akadályok nehezítik majd – illetve egész pontosan kettő: bokor, ami lassít minket, és szakadék, amit át kell ugrani. Így hiába van több fejlesztési lehetőség (nagyobb ugrás, nagyobb sebesség, dupla ugrás, stb.), a játék igen hamar egyhangúvá válik. Változatosabb pályákkal és szebb grafikával a Robot Unicorn Attackhoz hasonló klasszikus lehetett volna belőle, kár érte.
[alternatív link]
Nagyon jó taktikai játék az I Am An Insane Rogue AI, aminek már a címe elárulja a sztoriját. A játékosnak egy Skynet-szerű, öntudatra ébredt és nem éppen jó szándékű mesterséges intelligenciát kell irányítania, és sorra átvenni az uralmat a világ legnagyobb szuperszámítógépei fölött. Ehhez azonban előbb kisebb terminálokat kell meghekkelni, ami viszont időbe telik, és a hekkelést a terminálok körül kolbászoló emberek mindig leállítják – hacsak nem hekkelünk meg pár harci robotot is, hogy nyírja ki őket vagy nem zárjuk le az ajtókat. A harci robotokat viszont később mindenféle egyéb droidok és különleges egységek hatástalanítják, így egyre jobban meg kell majd gondolnunk, hogy mire költjük akciópontjainkat (processzoridőnket). Ha már nem tudunk cselekedni, veszítünk, ha viszont egy helyszínen minden terminált meghekkelünk (ezzel újabb akciópontokat kapunk), már csak a szuperszámítógépet kell feltörni. A pályák között fejlesztési lehetőségek is vannak, és amennyire egyhangú a játékmenet, annyira rá lehet kattanni.
[alternatív link]
A "nyuszi a cilinderben" valószínűleg a legismertebb bűvésztrükkök egyike. A Houdinis Hat is ebből építkezik, és meg kell hagyni, meglehetősen jól. A feladat kezdetben csak a nyúl befedése a cilinderrel, aztán a 48 pályán előrehaladva hol pókokat kell agyonnyomni, hol cikázó fényeket elkapni, hol lefesteni a pályát. Egy délutánt el lehet szöszölni vele, és ha jól vettem észre, a pályák minden újratöltésnél változnak, úgyhogy akár többször is végigjátszható.
A magyar fejlesztésű Liquid Measure 2 nemrég volt a blogon, nem nagyon tudtam belekötni, csak pár nehezebb pályát hiányoltam. Hát most a Dark Fluid Level Packkal megkaptam ezeket. A feladat ugyanaz, mint korábban: a megadott elemekből kell olyan csőrendszert építeni, ami a felső tárolókból a lejjebb levő tartályokba és túlfolyókba vezetik a vizet. A tárolókra és tartályokra írt számok jelzik a kiadott, illetve felfogni kívánt vízmennyiséget. A sötét folyadékos új pályák érezhetően nehezebbek, mint az eredeti játék szintjei, de éppen ezért kicsit jobban is tetszett nekem. A 31 új playa megmozgatja az agyat, el lehet vele ütni pár félórát.
[alternatív link]
Aki követte az előző blogot, annak ismerős lehet a Visitor, az egyik legvéresebb flashjáték, ami valaha készült. Főhőse, a gazdatestekben új képességeket szerző alien most a The Visitor: Massacre at Camp Happy című spinoffban köszön vissza. Azért nevezem spinoffnak, mert a Visitor kalandjáték volt, ez viszont ügyességi-logikai. A lénnyel minden pályán az állatokat megfelelő sorrendben felzabálva és ügyesen manőverezve kell eljutni a pályavégi emberig. Az egértől kisebbek leszünk, a disznótól megnövünk, a vízi lények az úszás, a madarak a repülés, az erdei állatok pedig a bozótban mászkálás képességét adják meg. Kellemes, jól összetett darab, és vérességében felér az elődhöz.
[alternatív link]
A karácsonyi szezon legbetegebb játéka következik, hölgyeim és uraim. A Poltergifts várvédő játék, csak ebben az otthonunkat kell megvédeni a karácsonyfa alatt megelevenedő, horrorfilmbe illő ajándékoktól, úgymint késes baba, karmos-agyaras mackó és társai. Szerencsére olyan ajándékok is vannak a fa alatt, amik minket segítenek: csapdának elhelyezhető üveggolyók és csillagszórok vagy olyan fegyverek, mint a teniszütő és az egyszerre több szörnyet is sebző bumeráng. Műfajában egész jó a program, ha csak a játékmenetet nézzük, de a morbid hangulat nagyot dob rajta.
[alternatív link]
Folytassuk az ünnepi játéközönt a Santa Rockstar: Metal Xmas 3 című ritmusjátékkal, amiben Metál Mikulás húzza a talpalávalót, erősen rockosítva az ismert karácsonyi slágereket. A játékmenet a szokásos, jönnek színes bigyók a képernyőn, és jó ütemben kell lenyomni a színekhez tartozó megfelelő gombokat. Egy ritmusjátéknál a jó dallista félsiker, és a játék ezen a téren jelesre vizsgázik, jó és vicces feldolgozásokat játszhatunk le. Ugyanakkor a játék elég nehéz már normal fokozaton is, és gyengébb gépeken a játszhatatlanságig beszaggat (elkelt volna bele egy grafikaiminőség-állító gomb). Így kap csak négyest, az ünnepekre való tekintettel.
[alternatív link]
Ahogy az lenni szokott, karácsony előtt sorra érkeznek az ünnepi témájú játékok, vagy éppen ismert sorozatok karácsonyi mutációi. Ez utóbbi tábort erősíti a Starlight Xmas, két játékmóddal és kétszer harminc pályával. A hagyományos játékmódban – akárcsak az alapjátékban – addig kell forgatni a csillagokat, amíg össze nem áll egy csillagkép (a konstellációk persze karácsonyi témájúak). Újdonság a puzzle mód, ebben nekünk kell összekötögetni a csillagokat, hogy megkapjuk a képet. Én egészen ünnepi hangulatba kerültem tőle.
[alternatív link]
Hajigálni márpedig jó! Ezt alátámasztandó álljon itt a Flight, amiben egy papírrepülőt kell körbedobálnunk a földön néhány (tucat) jól irányzott hajítással. Útközben ha szerencsénk van, csillagokat is felszedünk, amiért pénzt kapunk, amiből upgradelni tudjuk kezdetben igencsak szerény légi járművünket. Kéttucatnyi achievement pedig csak arra vár, hogy megszerezzük őket, így biztos, hogy párszor újra végig kell játszani. A remekül eltalált zenének is köszönhetően nálam majdnem tökéletesre vizsgázott. Vigyázat, addiktív!
A Factory Balls három része szerepelt már az előző blogban, most karácsonyra megkaptuk az újabb folytatást, amiben nem labdákat, hanem karácsonyfadíszeket gyárthatunk a megfelelő eszközökkel és színekkel, és persze a megfelelő sorrendben. A feladat tehát nem változott, csak a kontextus más kicsit. Azért a 16 gömb elkészítése leköt egy félórára.
[alternatív link]
Nem egy világmegváltó darab a Super Pixelknight, de a nosztalgiázásra hajlamos játékosokban kellemes emlékeket fog ébreszteni. Nekem rögtön a Ghosts’n Goblins jutott róla az eszembe, ugyanis ebben is egy lovaggal kell irtani oldalnézetes pályákon mindenféle túlvilági lényeket. Ennyit tud, ezt viszont egész jól megoldja, van többféle fegyver, főellenfelek, checkpointok. Kicsit unalmas ugyan egy idő után, de valahol ez is a műfaj sajátja. Kis jóindulattal megkapja a négy bombát.
A Tentacle Wars olyan stratégia, mint a Nano Wars és tarsai: bázisainkról kisebb seregeket kell küldenünk más bázisokhoz, hogy elfoglaljuk azokat, és úgy kell taktikázni, hogy az ellenfeleknél gyorsabban erősödjünk. A bázisok azonban itt mikrobák, a seregek pedig csápok, és egy csáp ereje akkor osztódik meg, ha elvágjuk a csápot. Ez új ízt ad a már ismert műfajnak, például két gyengébb sejt le tud győzni egy erőset, ha egyik sejt a másikat táplálja, a táplált sejt pedig folyamatosan bombázza az erősebbet. Egy-két pálya után világos lesz, miről írok itt – aztán jönnek az egyre durvább szintek. Jól el lehet ütni vele egy fél délutánt.
[alternatív link]
Utolsó kommentek