Én kifejezetten szeretem a FastGames játékait. Gyorsak, egyszerűek, de mindig hangulatosak. Biztosan emlékeztek rá, volt már zöld nyúl, ősember, pingvin és kalapács is a főhős, most épp egy bánatos bálnát kell elvezetgetni a boldogsághoz. A változás a korábbiakhoz képest az, hogy ezúttal többször is meg lehet halni a játékban. Szerencsére a bálnák nyilván jó keresztények, mert a feltámadás is nagyon egyszerű. Néhány perces, pihentető játék nyár végi hétfő reggelre.
Emlékeztek még arra a játékra, amikor egy pálcikaemberrel kellett point'n'click-szerűen kijutni egy börtönből? Nos, most itt a folytatás, a Stealing the Diamond. A feladat adott, a cél eléréséhez háromfajta végigjátszás vezet, plusz az elmaradhatatlan achievementek. Természetesen az elődhöz hasonló módon számtalan fajta rossz megoldás van, a sajtevéstől kezdve a windows kékhalálig. Negyedórás kikapcsolódás, de garantáltan jókedvre derít.
Reklámot ritkán szoktunk posztolni, de a Heroica: The Adventures annyira aranyos, és annyira profin kivitelezett, hogy itt a helye. A játék a Lego új fantasy termékvonalát népszerűsíti, ennek megfelelően, varázslókkal és harcosokkal kell benne lezúzni rusnya zöld orkokat. Ehhez minden pályán megadott számú lövedék áll rendelkezésünkre, ezekkel kell a szöget, irányt és erőt állítva ügyesen kilőni a rondaságokat. Egyes karakterek lövedékei falakat, akadályokat semmisítenek meg, így néhány pályán kicsit agyalni is kell, hogy először kivel, merre lőjünk. Négy világ van, az utolsón már elég nehéz végigmenni, de a szemétparasztság határán nem lép túl.
A minigolf nem az a műfaj, amitől megugrik a pulzusom, de a Wonderputtra gondolkodás nélkül adtam az ötöst. Ezt az unalomig ismert zsánert ugyanis nagyon feldobták a fejlesztők, csodás grafikával és flashjátékhoz képest elképesztően szép animációkkal érték el, hogy mindig el akarjak jutni a következő pályára. Ráadásul a pályák is elég ötletesek, és néha egészen meghökkentőek (lásd a mellékelt képet).
[alternatív link]
Habkönnyű kis point-n-click a Tanooky Tracks, talán pont ezért nem is tetszett nekem annyira. A történet egyszerű: egy házat megszállnak a tanookyk (van erre magyar szó?), és a mi feladatunk a rettegő tulajok helyett megtalálni őket. Elég részletes tippeket kapunk arra nézve, hogy melyiket hol leljük, és hogyan tudjuk előcsalogatni, sőt, a kis könyv hátuljában még extra tippek is lapulnak, ha mégis elakadnánk. A pénzérmék összeszedegetése nekem nagyon pixelvadásznak tűnt, és fájdalommal tapasztaltam, hogy annyira már nem akarták megmozgatni a szürkeállományunkat, hogy a felszedett dolgokat kombinálni is kelljen. (Pedig egy jó point-n-click ott kezdődik. Emlékszik még valaki a The Longest Journey-ra, konkrétan arra a részre, ahol a villanyszekrényt nyitó kis biszbaszt kell kiszedni a metrósínek közül? Na, az embert próbáló feladat volt :-D.) Viszont cuki a grafika, a zene sem annyira idegesítő, és alapesetben negyedóra alatt végigpörgethető.
[alternatív link]
Szeretem, ha egy játék a hangulatával varázsol el, még ha ti nem is szoktatok lelkesedni érte. Nem tudom, ki emlékszik erre a rókás remekre, nekem a Grey valahogy azt idézi fel, csak itt még főszörny sincs. Alapvetően egyszerű a játék, még leírás is csak annyi jár hozzá, hogy nyilakkal kell irányítani. De gyönyörű, és ez nekem elég.
[alternatív link]
Kellemes kis nyugijáték a Flur, ami engem leginkább a Flow-ra emlékeztetett. Ugyanolyan cél nélküli, szabad játékmenetes cucc kékre hangolt grafikával és kellemes zenei aláfestéssel, csak ebben nem egy mikroba a főhős, hanem egy tündér. Vele kell zöldes fényű bogyókat megenni, és így egyre inkább fejlődni, amivel a játéktérben megjelennek először az egy, majd egyre több piros bogyót is tartalmazó fénylények. A piros fények elég rossz hatással vannak a tündérünkre, de ha a pirosak körül keringő zöldeket mind leeszegetjük, akkor a pirosak is zöldre váltanak. Így mindenféle bónuszt, fegyvert is fel lehet szabadítani, amiknek segítségével még könnyebben bánhatunk el a piros fényekkel. Tipikusan az a játék, amivel bármikor lehet kicsit lazítani, de gyűjtőgető hajlamúak kitekerhetnek belőle egy raklapnyi acsit.
[alternatív link]
Amióta van egy mini netbookom, azóta meglehetősen sajátosan válogatok a játékok között. A két legfőbb szempont: ráfér-e, legalább nagyjából a kicsi képernyőre, illetve hogy tapipaddal játszható-e. A Kerixep nemcsak ezt kettőt tudja, hanem még ráadásul változatos és érdekes agytornát is jelent, annak ellenére, hogy se nem csillivilli, se nem bonyolult. Egyszerűen csak be kell pirosítani a megjelenő síkidomot. Ehhez néha egy pontból kell indulni, de később érdekesebb lesz a helyzet: kettő, három, négy kiinduló zöld négyzetünk is lesz, ezzel párhuzamosan nő a lehetőségek és a tévedések esélye is. Egyszerű, nagyszerű, kellően addiktív, és ráadásul még a mentés is működik benne. Engem meggyőzött.
A Silly Sausage megint egy Nitrome-játék, ami levett a lábamról, és megint olyan alapötlettel, amit más játékban nem nagyon láttam még. Főhősünk egy kutya, ami meg tudja nyújtani a testét, és jobbra-balra kanyarogni vele, mint kolbász a hentespultban. Bizonyos felületeket meg tud ragadni, és így helyet tud változtatni a pályán - ezt a képességét kihasználva kell összegyűjteni minden helyszínen az összes gyémántot, majd eljutni a kijáratig. Ezt persze sok akadály, ellenség és kapcsoló akadályozza meg, de a játék azért nem annyira szemétparaszt, mint amennyire a Nitrome-cuccok szoktak lenni már a tizedik pálya környékén. A grafika a szokásos cuki retro, de a zenét én fél perc után lenémítottam.
Nem szép, de ötletes játék az Experimental Shooter, amelyben minden pályán fehér golyókat kell kilőni, de minden pályán máshogyan: van, ahol megadott sorrendben, van, ahol véges számú lövéssel, és van, ahol nem is a golyókat kell kilőni, hanem a falakat, mielőtt a golyók hozzájuk érnek. Változatos, nem túl rövid, nem túl hosszú program, éppen egy jó kis félórás munkakerülésre való.
Valamikor az ezredforduló környékén volt egy jó kis játék pc-re, a Pandora's Box. Logikai játékok gyűjteménye volt, a Tetris alkotója készítette, jól el lehetett vele lenni. A program egyik minijátéka egy képkirakó volt, amelyben a kép darabkáit különböző méretű téglalapok rejtették, és ahogy az egyes darabkákat cserélgette az ember, azok alakot váltottak, hogy igazodjanak a téglalapokhoz. Persze ilyenkor a képrészlet is torzult, így lehetett kikövetkeztetni, hogy az adott darabka nagyjából hova való. Ez leírva bonyolultnak tűnhet, de a Not To Scale-ben pár másodperc után világossá válik majd, ebben a játékban ugyanis pontosan ilyen képkirakó a feladat. Sajnos csak néhány pálya van, hamar végig lehet futni rajtuk, és a készítők nem vették a fáradságot, hogy kicsit variáljanak az ötleten (a Pandora's Boxban például animált puzzlék is voltak). Azért egy gyors munkakerülésre mindenképpen alkalmas.
[alternatív link]
A Murloc RPG az egyik legelső játék volt a blogban (mármint a régiben), azóta is várjuk a folytatását, tehát legalább négy éve. A címszereplő murloc ugyebár a Warcraft világának egyik leggyíkabb szörnye, őt tenni meg egy szerepjáték hősévé kellemes csavar volt, ráadásul a program elsőrangú grafikával gyönyörködtetett (eredeti Warcraft-modelleket használt). Most itt van végre... na még nem a folytatás, hanem egy kiegészítő, ami azért reménnyel tölt el a második részt illetően is. A Stranglethorn Fever nevű kiegészítő szép nagy lett, napokra elegendő munkakerülést és elég sok kihívást rejt (sok-sok meghalással), még ha a játékmenet kicsit egyhangú is néha. Kötelező a műfaj és a Warcraft minden rajongójának.
[alternatív link]
Ráhangolódásként pedig hallgassuk meg a Level 70 Elite Tauren Chieftain nevű poénzenekartól az I am murloc című csodás metálindulót.
A Challenge Accepted már címében jelzi, hogy olyan játékosoknak készült, akik nem riadnak vissza egy kis kihívástól. A játék főhőse egy cica, akinek Szemétparasztfölde helyszínein kell eljutnia először egy ajtónyitó gombhoz, majd az ajtóhoz. Dolgát nemcsak a szokásos akadályok (tüskék, végtelen pályán mozgó ellenfelek) nehezítik meg, hanem az is, hogy minden pályán van valamilyen plusz nehezítés. Például nem szabad jobbra menni. Vagy nem szabad balra menni ÉS ugrani. Vagy a padló csúszik, nem kicsit. Szóval kicsit idegtépő játék ez, de van, aki az ilyeneket szereti, szóval helye van a blogban.
Nem tudom, ki emlékszik még a Synapsisra, nekem körülbelül az első olyan point-n-click volt, amihez szükségem volt a walkthrough-ra, egyszerűen nem tudtam átvenni a logikáját. Ezért is vártam nagyon a második részt, a készítő mentegetőzik is rendesen, hogy "mindössze" két évébe került elkészíteni azt. Szóval, itt a Synapsis 2, és meg kell mondjam, félig nagy wow, félig viszont kicsit csalódtam. Wow a látvány, az ötletek, a megjelenítés, a játékmenet, csalódás viszont, hogy ezt most én nem éreztem olyan nehéznek. Nem tudom, én lettem-e ennyivel okosabb, vagy a játék lett tényleg egyszerűbb, erre vonatkozóan majd kérek szépen kommenteket, szerintem itt minden fejtörő szépen megoldható, ha nem is egyértelmű, mindenesetre kitartó figyelemmel simán megvan. Szóval szép is, jó is, remek szórakozás is, csak a nehézségével vagyok elégedetlen, ezért kap csak négy és felet.
[alternatív link]
A tegnapi játékot többen szemétparasztnak tartottátok, de a Dude and Zombies-szal biztosan nem lesz ilyen gondotok. Hagyományos fejlesztgetős-zombiirtós disztroj, kicsit talán túl egyszerű (amennyiben csak jobbra és balra lehet menni, illetve ugrani), de azért eléggé leköt egy félórára. A kivitelezés a MeatBoy- és a Boxhead-sorozat óta oly népszerű szögletes retro, kellemes a maga módján.
[alternatív link]
Szokatlanul hosszúkás játéktérben kell játszani a Cat God vs. Sun King című gyönyörűséggel, ami az azték mitológia külsőségeit keveri egy kis jóleső idiotizmussal. A sztori szerint egy nép királya megelégeli, hogy az istenadta pórok nem őt imádják, hanem a Macskaistent, ezért elkezd építtetni magának egy templomot. Ezt a Macskaisten nem nézheti tétlenül: isteni erejével lesújt a hitüket vesztettekre. Játéktechnikailag nem bonyolult a dolog, különböző varázslatokat kell használnunk, okosan beosztva lassan újratermelődő manánkat, és persze a pályák között fejleszteni a mágiánkat. A kivitelezés és a hangulat viszont magasan kiemeli a játékot a tömegből.
[alternatív link]
Már közel három órája kerestem valami játékot hétfőre, hogy szegény Stöki kipihenhesse a jet lag szindrómáját, és ne neki kelljen posztolni, amikor belefutottam ebbe a remekbe. Nem tudom, nekem olyan ismerős, valószínűleg korábban már játszottam vele, de akárhogy keresem, nem találom sem a munkakerülőn, sem a kmk-n, sőt, még az iddqd-t is megnéztem, hátha ott van nyoma, de sehol, úgyhogy megírom, hátha valaki még nem ismeri. A Birdish Petroleum természetesen a BP 2010-es olajkatasztrófájára reflektál, nem is túl finom humorral, de nagyon cuki, és azért gondolkodni is kell rajta, ha nem is sokat. Az én személyes kedvencem a rózsaszín madár, tessék kitalálni, vajon miért.
P.S.: Amúgy meg vérig vagyok sértve. A minimáldizájnos logikai játékot még csak szóra sem méltattátok. Pedig már nincs kánikula sem :-(.
Íme egy újabb "ágyúzd le a gonoszt" típusú játék, a Laser Cannon 2. A lézerfegyver vs. plüss-szörnyek kombó szerintem még nem fordult elő, és az se gyakori, hogy nem egy fix pontról kell tüzelnünk, de emellett a megszokottat nyújtja 30 pályán keresztül. Ettől függetlenül szerintem mind a műfaj rajongóinak, mind a napi munkakerülést keresőknek tetszeni fog.
A kánikula elmúlt, így az ember is könnyebben tornáztatja meg az agyát, ennek szellemében lett a mai játék a Linx. Az alapok pofonegyszerűek: azonos színű négyzetek összekötése úgy, hogy a vonalak nem keresztezhetik egymást. 40 pálya áll rendelkezésre, és ha valaki túl könnyűnek találná őket, itt újabb 40, de már nehezebb pálya található.
A Totally Odd nem az évszázad játéka, de tényleg. Egyszerű kis point-n-click, kitalálható fejtörők (oké, egy helyen használtam a walkthrough-t, de csak azért, mert annyi időm nincs), rettenetesen idegesítő... ööööö.... hát mondjuk rá nagy jóindulattal, hogy zene, és meglehetősen furcsa befejezés. Ami miatt viszont posztolom, az a nagyon erős nosztalgia-faktor: ahogy megláttam, azonnal felkiáltottam: hiszen ez olyan, mint a Neverhood! És persze, igazából csak a gyurma hasonlít, meg a mókás halálnemek, amiket a főszereplő halni tud (oké, a Neverhood-ban nem hal meg, de azért az megvan, ugye, ahogy rögtön a második szobában arcon találja a boxkesztyű?!). Szóval, maga a játék nem egy nagy szám, és elég gyorsan végére is lehet érni, de a gyurmaságért megérdemli, hogy itt legyen.
[alternatív link]
Törvényszerű, hogy ha egy játékban van beépített pályaszerkesztő, akkor előbb-utóbb kijön egy "így csináljátok ti" verzió,a játékosok által összeállított pályákból. Azonban hogy egy második is kijöjjön, az már ritkább. Pedig a Red Remover Player Pack 2 pontosan ez, így ugyan kicsit húzzunk-le-még-egy-bőrt-róla szagú, de legalább kiadós munkakerülés annak, aki szereti a műfajt.
Ötperces adag a Bazooki - A Silent Affair, ami a felépítését tekintve megegyezik a Fraggerhez hasonló játékokkal: valamilyen fegyverrel el kell találni valamit a pályán, esetünkben egy páncélököllel a TNT-s dobozokat. Ami megkapó benne, az a némafilmekre hajazó kinézet és zene, illetve a pályák közt olvasható "hasznos" információk. Azt hiszem, péntekre pont megfelelő, könnyű és nyugtató játék, felesleges agytorna nélkül.
A capture the flag és a sakkozás érdekes egyvelege a Check Flag, ahol egy sakkpályán manőverezve kell megszerezni az ellenfél zászlóját. A különféle bábukkal eltérően mozoghatunk, és a legkönnyebb szinten még sikeres lehet a csak előre taktika, közepes fokozaton már nem árt figyelni a lépésekre, különben gyorsan elveszíthetjük a játszmát. Az biztos, hogy nem a grafikája és a nem létező zenéje miatt lehet szeretni, de szerintem egy próbát mindenképp megér.
Én aztán tényleg kazuár vagyok, azaz nekem egy ócska játékot is el lehet adni, ha eléggé csilli-villi a kinézete. Épp ezért nem nagyon tudom megmondani, mivel fogott meg az Impasse. Totál fapados, ennél egyszerűbb kivitelű játékot azért nehéz lenne készíteni. A körbe írt plusz jelet kell eljuttatni a nyilakkal a zöld pipáig, és mindenféle egyéb körök képezik az akadályokat. Ugyanakkor az akadályok változatossága miatt minden pálya (na jó, az első öt nem) kihívás, nekem legalábbis többször kellett próbálkoznom majdnem mindenhol. Minden kinézeti hiányossága ellenére teljesen jól lekötött.
Valószínűleg ha egyszer földönkívülivel találkozunk, az első dolgunk lesz jó alaposan megvizsgálni, bele sem gondolva, hogy ő esetleg nem igazán vágyik rá. Nos, egy ilyen lény szerepét felöltve kell kijutni egy laboratóriumból a Labscape nevű játékban. Olykor sima ugrándozással is megtehetjük, de van, hogy általunk rajzolt és jól elhelyezett síkidomok segítségét kell igénybe vennünk. A pályák ötletesek és jól kivitelezettek ugyan, de nálam tíz perc alatt kiérdemelték a szemétparaszt címkét - remélem ti ügyesebbek lesztek.
Utolsó kommentek