Közveszélyes Munkakerülő

Nos, a Bubble Trouble, egy szuper játék, amiben egy ördöggel (?) játszunk. A játék lényege, hogy a fejünk felett pattogó labdákat lelőjük. A játékot könnyíti az, hogy lehet benne combózni, ami annyit jelent, hogy abba a labdába, amibe belelőttünk, abba ismét beleeresztjük a nyilat, így a fenti tüskéken szétrobbannak. Ami szerintem nagy előnye, hogy van benne multiplayer, és lehet benne pontokat is gyűjteni, ha valaki azt szeret. Sajnos zene nincs, de kárpótol a játékélmény! A 12. pálya körül már kezd benehezíteni a játék.

Érdekes egy kis RPG a The Savior. A cél az, hogy a főellenséget megöljük, közben fejleszthetjük a fegyverünket, fejlődhetünk, tűzszörnyeket ölhetünk. A pálya főellenségének megölésében nehezíti a dolgunkat az, hogy minél jobban gyengítjük őt, annál erősebb támadásokat fog alkalmazni ellenünk. Amikor az ember azt hiszi, hogy befejezte a játékot, még egy ellenség jön, szóval nem olyan rövid a játék, mint azt első látásra gondolnánk. Nekem egyedül a zene nem tetszett, és a játékot egy kicsit színesíthették volna több fajta mellék-ellenséggel.
UI: Remélem nem fogom rontani a weboldal színvonalát!

Kedves munkakerülők, szóljanak a fanfárok, és miegyéb. Anwolosz kartársunk önként és dalolva jelentkezett, hogy folytatja tovább a blogot. Úgyhogy ezentúl - reményeink szerint - főleg az ő posztjait fogjátok látni, ami persze nem jelenti azt, hogy mi, régiek egy-egy játék erejéig ne szólnánk bele a dolgok alakulásába. A felhívás pedig továbbra is él: aki kedvet-elhivatottságot érez magában, és rendelkezik elégséges szabadidővel, az jelentkezzen nálunk.

Sajnos a következő hónapokban nagyon nem érünk rá, ezért a munkakerülés részünkről határozatlan ideig szünetel. Kérjük megértéseteket.

(UPDATE: Én sem tudnám sokkal tovább részletezni az okokat, tényleg elég kevés ideje van a szerzőgárdának. Természetesen próbálkoztunk új emberekkel, pl. az itt rendszeresen likeket ajánló Hantaboyt is megkerestük, de vagy nem vállalták el (mint Hantaboy), vagy elvállalták, aztán nem csináltak semmit. De ha tudtok olyan embert, aki rendszeresen, napról napra tudna játékot tesztelni és írni róla, ne habozzatok hozzám, irányítani. De figyelmeztetek mindenkit, több időt és/vagy lelkesedést kíván a dolog, mint azt az ember gondolná. - Stöki)

A Zoo Break Out, mint a legtöbb hidden object játék, rendelkezik némi történettel, miszerint egy állatkertből megszöktek az állatok, és a mi dolgunk őket megtalálni, de ez persze nem is lényeges. Sokkal inkább az, hogy sokszor nagyon aljas módon vannak elrejtve a megtalálandó tárgyak, állatkák a képen, és bizony, a feladatonkénti három segítségnek nagy hasznát látjuk, ha nem akarunk kifutni az időből, ami automatikusan a játék végét jelenti. Engem egy dolog idegesít benne, ami a képen is látható: a lista és az idő egy dokkolható oldalsó csúszkán van, amit ha rögzítünk, a mögötte levő tárgyakat (pedig vannak ott szép számmal minden képen) nem látjuk, ha meg engedjük eltűnni, még memorizálni is kell a keresgélendőket, ráadásul az idő sem látható. Az ilyen játékoknál pedig alapvető, hogy lássuk, mennyire kell sietni, ez adja meg a megfelelő adrenalin-töltetet hozzá.

A Morningstar és a Hetherdale után itt van a Red Hering Labs újabb kalandjátéka, a Nick Toldy and the Legend of Dragon Peninsula. Vérbeli kalandjáték, eszméletlen mennyiségű felszedhetős, használós cuccal, és ami az én szívem csücske a műfajban: a tárgyakat bizony kőkeményen kombinálni kell egy-egy feladat megoldása érdekében, ahogy a képen is látszik. Aranyos rajzok, jó kis párbeszédek, és persze, egy csomó, csak nekünk, magyaroknak érthető poén (nem haragszom meg, ha kommentben egyet-kettőt elárultok). Ha nem vagytok lusta disznók, és walkthrough nélkül csináljátok meg, egészen biztosan kitart a munkanap végéig. Rögtön hozzá is tenném: én egy helyen feladtam, és lestem. A vége nekem nem tetszett, addig viszont remekül szórakoztam. Még egy megjegyzés: a játékban nincs automatikus mentés, aki nem akar rosszul járni, keresse meg a menüben a save gombot.

Toshi szeret táncolni, de elfelejtette, hogyan kell odasétálni a tánctérre – ezzel a briliáns sztorival indít a Save Toshi című logikai játék, amiben egy mangalányt kell tehát egy táncparkettre juttatni. Ezt a pályán levő különféle elemek lövöldözésével lehet elérni, a játék fizikája és grafikája elég jól prezentálja az amúgy már sokszor látott alapötletet. Toshi közben végig csipogva kommentálja a történéseket, ami egy idő után elég idegesítő, szóval teljesen természetes, ha egy-egy lövedék "félremegy".

Nagyon jó kis játék alapjait rejti a Space Punk Racer - sajnos csak az alapokat, ezért nem lesz maradandó darab, de azért egy próbát megér. Szép grafikájú pályákon kell végigszáguldanunk, az irányítás jó, ellenfeleket is lezúzhatunk, csak éppen a játék olyan... üres. Több fegyver, keményebb ellenfelek, változatosabb pályaelemek - ez mind-mind kellett volna még bele. Mert így az ember végigjátssza, de a végén csak azt a kérdést tudja feltenni, hogy: és akkor mi van?
[alternatív link]

Aranyos kis ügyességi játék lenne a Steampack, ha nem volna olyan végtelenül szemétparaszt, amilyen. Egy hátirakétával felszerelt urat kell benne elnavigálnunk a célig, de az irányítás olyan érzékeny, hogy ez sokszor lehetetlen feladatnak tűnik (én a képen látható pályán mondtam azt, hogy elmennek a fejlesztők a búsba). És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy elvileg a (nem túl ötletes) pályákon pénzeket is felszedhetünk, ami plusz szívásokkal jár, rakétánkban viszont véges az üzemanyag. Kár érte, mert jó kis játék lehetett volna, de ebben a formájában csak mazochistáknak ajánlom.

Eredetileg a Dreams második részét akartam posztolni, egészen addig, míg játék közben ki nem derült, hogy épp csak belepillantani enged a készítő, és amúgy meg fizetős lett a dolog. Így "fanyalodtam" a Moonlight című remekre, és nem bántam meg. Könnyű kis ujjgyakorlattal indul, a sztori megismerése végett normál módban le kell tekerni a játékot, teljesen könnyű, semmi extra. Nade. Ekkor válik elérhetővé a hard verzió, ami tényleg az. Hihetetlenül apró kis biszbaszokat kell fellelni, szemrontóan közelről szemügyre véve a már ismert(nek tűnő) képet. Így már nem újrajátszható, és sajna, a vége sem lesz más, cserébe igen sok időt el lehet vele tölteni, főleg, ha nem használjuk a segítségeket. Jó keresgélést!

Halál egyszerű kis játék a Picto, de mégis eléggé rákattantam. A játéktérben először egy kis piktogram látható, rá kell klikkolni jól. Aztán megjelenik mellette még egy, akkor arra kell klikkolni. És így tovább: mindig az újan megjelenő piktogramokra kell kattintani, különben jön a gémóver. Eddig 25 a rekordom, és az a tapasztalatom, hogy 15 fölött elég követhetetlenné válik a feladat.

Írtunk már spirálfüzet-hangulatú lövöldözésekről, de hangulatban és grafikát tekintve is a Line of Fire viszi a pálmát. Le van tojva, hogy a fejlesztési lehetőségekkel lehetett volna még variálni, a lényeg a feeling: bepattansz a filctollal meghúzott vadászgépbe, és már irtod is a tankokat, lézerágyúkat, fenyőfákat, MINDENT. Disztrojnak tökéletes, és remek helyettesítője egy délelőtti második kávénak.

Ismerjük az alapváltozatot: van előttünk lefordítva és összekeverve egy csomó képpár, ezeket kell összepárosítani úgy, hogy egyszerre mindig csak kettőt fordíthatunk fel. Fejben kell tartani tehát, amiket már láttunk, ezért is hívják memóriajátéknak. Ezt a régi játékot variálja meg a Pike Club Platinum, amiben időre megy minden, bizonyos képek életerőt vonnak le tőlünk, más képekkel viszont időt vagy életet nyerhetünk. Még fejlesztési lehetőségek is vannak és húsz pálya, amin elég könnyű végigrohanni Mensa-tagsági nélkül is. Voltaképpen ez az egyetlen bajom vele: kicsit könnyű. Illetve keveselltem a húsz pályát, simán játszottam volna vele a dupláját is, mert a hangulata is egész jó.
[alternatív link]

A cím nem elírás, a Feed Usban gyilkos piranhák állkapcsai játsszák a főszerepet, gyanútlan turistákat kell a vízbe lökdösni, majd leeszegetni róluk a husit. A morbid ötletet megvalósító játék hat pályán biztatja arra a játékost, hogy piranhájával vért gyűjtsön, abból pedig fejlessze a halálos halat. A pályákon csak a néha felbukkanó cápától és a vízi járművek motorjaitól kell óvakodni, egyébként zavartalan a falatozás. A végigjátszás így csak kitartás kérdése, én elbírtam volna valamivel több kihívást. A legnagyobb problémám viszont az egérkurzort követő irányítás, elég nehézkes, végül ez vitte négyes alá a pontszámot.
[alternatív link]

Nap mint nap hallani a gazdasági válság miatt bajba került cégekről. A Saving the Company a megoldás egy lehetséges útját vázolja fel, ami bár meglehetősen sajátos, de valljuk be, van benne valami. Ez pedig egy kincsesláda felkutatása, főhősünk ezzel a módszerrel szeretné megmenteni bajba jutott munkahelyét, természetesen a mi segítségünkkel. Gyors darab, de ötletes pályáival és kellemes zenéjével megnyert engem.

Logikai platformjáték az Infestor, amennyiben nemcsak el kell benne ugrálni a pályák végére, hanem kicsit gondolkodni is. Főhősünk egy lény, ami képes megszállni embereket, és foglalkozástól függően mindenfélére használni őket. Az építőmunkással például ládákat tologathat, a fegyveres őrrel lőhet, és így tovább. A feladat a pályán levő emberek okos felhasználásával eljutni a célig, mindez negyven pályán és kellemesen szögletes grafikával.
[alternatív link]

Nem tudom, ki hogy van vele, én a ClickPlay sorozatot nem tudom megunni. Pedig a játék felépítése, a grafikája, a zenéje szinte mindvégig ugyan az, egyedül a pályák változnak. Ennek ellenére a legújabb rész is ugyanúgy lekötött, mint az eredeti. Nem igényel hosszas bíbelődést, így ideális informatikaórákra délutáni tanulás előtti kikapcsolódásnak.

Méltatlanul ritkán szerepelnek a blogon escaping játékok, amiknek ugye, az a lényege, hogy adott, bezárt helyiségből/épületből kell a talált tárgyak segítségével valahogyan kijutni. Ennek talán az is az oka, hogy a műfaj sajátosságaiból adódóan nagyon könnyű belecsúszni a túlbonyolításba, a minél összetettebb fejtörők készítése során elvész a logika, és összefüggéstelenné, pixelvadásszá válhat a játék. Nos, a Charger Escape szerintem kivétel: a feladványok teljesen követhetőek, a tárgyak jól megtalálhatóak (oké, a kalapáccsal megszenvedtem, de úgy kell nekem, aki már ott tart, érteni fogja, hogy miért :-D), és tulajdonképpen gyorsan és egyszerűen lejátszható, szemben más társaival. Viszont szép. És még a zene is egész elfogadható - nagyjából egy percig, azután sürgős némítást igényel.

Megvallom, katasztrofálisan rossz vagyok mindenféle idegen nyelvekből. Így még azt sem igazán tudom eldönteni, hogy a Gyser Borgen milyen nyelven készült. Viszont biztos vagyok benne, hogy a második-harmadik komment környékén valaki úgyis elárulja nekem :-). Szerencsére a point-n-click önmagáért beszél, így mindenféle nyelvtudás nélkül végig lehet kattintgatni. A fejtörők egyszerűek, de nekem bejött a grafika és a játék egésze is. Tíz perces könnyű kikapcsolódásnak megfelelő. És cuki is.

Az emósokról az a hír járja, hogy szeretnek szenvedni, sírni. Az Emo Gunner okot is ad rá: gyakorlatilag mindenféle festett fekete hajú egyénre lövöldözünk, nehogy bejöjjenek a házba. A sztorit nem volt nehéz megfejteni, a játék maga sem különösebben nehéz. A fejlesztések lassan indulnak be, de akár huzamosabb ideig is el lehet lenni az egérgyilkos játékkal. 

Egy jó játékhoz nem kell egetrengető grafika, meg 150 pálya - elég csupán egy jó ötlet. A Coinbox Hero készítői is ezt az utat választották. A kezdetek kezdetén vagyunk mi, illetve egy doboz, amit megütve pénz jön ki belőle - ez a szituáció elég sok helyről ismerős lehet. Célunk nem más, mint kizsigerelni szerencsétlen dobozunkat, ezt mindenféle tulajdonságok fejlesztésével, fegyverek vásárlásával és plusz emberek felfogadásával érhetjük el. Nagyon durván addiktív, ahogy az ember megpróbálja megszerezni _a_ fegyvert - majd utána jön a csattanó, ami miatt én megadom az ötöst (és bár szerintem kérni se kell, de ne spoilerezzétek el a kommentekben :).

Netes sudokuprogramokkal proxyt lehetne rekeszteni, és ritkán akad olyan, ami eléri az ingerküszöbünket, de a Mix Sudoku Light Vol 2. ilyen. Azzal emelkedik ki a többi közül, hogy nagyon kis kompakt darab: az alapjátékon túl megtalálható benne az összes fontosabb sudokuvariáció: átlós, szabálytalan, bizonyos mezőin csak páros/páratlan számot tartalmazó, láncos, többszörös. Mindegyikből tíz feladvány van a programban, összesen tehát hatvan. A kezelőfelület és a körítés puritán, de könnyen használható. Én pár nap alatt végigkattintgattam.
[alternatív link]

Ágyúgolyó futam kétkerekűekkel – ez a Cyclomaniacs, aminek most megjelent a második része. Eleinte nem is tűnik olyan nagy számnak, az ember végigmegy egy oldalnézetes pályán, unlockol ezt-azt, választható versenyzőket, új pályákat, fejlesztgeti a motorját a versenyekért kapott pénzből, a szokásos. Aztán ahogy halad előre, egyre több olyan ötlettel találkozik, amitől igazán megszereti a játékot. Például bizonyos versenyzőkre szabott minijátékokat. Vagy egy olyan pályát, ahol végig tolatni kell. És persze mindezt szép grafika és sok-sok munkakerülést rejtő kihívás, elérhető achievement kíséri. Simán négyötöd.
[alternatív link]

Vajon van-e bárki ezen a földön, aki még nem játszott el azzal a gondolattal, hogy egy szép napon majd űrhajós lesz? Ki ne álmodozott volna fantasztikus űrkalandokról, miután megnézte a Csillagok Háborúja, vagy az Űrszekerek valamelyik epizódját? Ha űrhajóssá nem is, de rakétaépítő-mérnökké mindenképp avanzsálhatnak azok, akik letöltik és belefektetik azt a pár órát, napot, amit egy, a légkört stabilan elhagyni tudó rakéta megépítése igényel a Kerbal Space Program című igencsak szórakoztató, néha bosszantó, legtöbbször elgondolkodtató darabban.

A program egy sandbox projekt, azaz olyan játék, aminek igazából nincs célja. Pontosabban a játékot játszó dönti el, hogy mi legyen a célja...

A Kerbal nevű planétán vagyunk, ahol feladatunk a bolygó űrprogramjában való szerves részvétel. Nekünk kell megtervezni azt a rakétát (jófajta ősi szovjet technológiára hajazót), ami képes a három kerbanautát Kerbal körüli pályára állítani, vagy elhagyni a naprendszert, vagy a napba lőni, vagy.... Nos igen.... sandbox. Egyszóval mi vagyunk a tervezőmérnökökből álló csapat, a mission control, a pilóta és minden egyéb. A rakéta megtervezéséhez az alapkészletben meglehetősen szerény eszköztár áll a rendelkezésünkre, ám számtalan jópofa és hasznos mod szerezhető be, ami jelentősen bővíti azt. Szilárd- és folyékony-hajtóanyag rakéták, motorok, különböző, az elemek összekapcsolását segítő komponensek, stabilizátorok, stb. állnak a rendelkezésünkre. Ezekből kell megépítenünk a mi kis űrhajónkat. El kell mondjam, hogy az alapkészlettel a légkör elhagyása bizony komoly kihívás, ugyanakkor egyik-másik mod használatával már-már túl könnyű. Immáron egy elég használható fokozat-tervező is az eszköztár része, hiszen naivitás lenne azt képzelni, hogy egyetlen fokozattal elhagyható akár csak az alsóbb légkör is.

A fizikát elég jól eltalálták, habár nem teljesen tökéletes, de mint minden ilyen alkalmazás, ez is folyton fejlődik. Kilövés után, ha nem sikerült jól eltalálni a rakéta arányait, az irányítás rémálommá válik és bizony az eszköz másként viselkedik sűrű és másként ritka légkörben és ugyancsak máshogy a légkörön kívül, feltéve, hogy sikerül azt elhagyni.

A felszállás során a fokozatokat magunknak kell vezérelni, a hajtóművek tolóerejét szabályozni. A fokozatok leválasztása igen látványos, meglehetősen valósághű élményt nyújt.

Miután sikeresen elértük célunkat, teszem azt ráálltunk egy szerintünk megfelelő körpályára, nincs más dolgunk, mint hagyni a progit, hogy futtassa a szimulációt. Én egyszer sikeresen hagytam vagy három napig, és miután azt láttam, hogy vidáman elhagytam a Plútó pályáját (legalábbis azt a távolságot már megtette a kapszulám, hiszen a Kerbal nem a Naprendszerünk része), visszatértem a talajra és nekiláttam egy másik hajónak, ami gyorsabb, szebb, messzebb visz, stabilabb... stb.

Természetesen a korábbi repülés adatait kielemeztem, hogy tudjam, mit és hol rontottam el, min érdemes javítani és szénné röhögtem magam a több ezer G maximálisan mért terhelésen, amit a legénységem a fizikát meghazudtolva vigyorogva élt túl. Igen, nem tökéletes, de ez a szépsége. Átkozottul addiktív, abbahagyni szinte képtelenség.

Töredelmesen be kell vallanom, hogy ez a gyöngyszem nem saját gyűjtés. Rebegjünk hálát nagyszerű kollégámnak, aki már nevében is csupa vidámság! Nálam feltétlenül 5/5, de vannak itt nálam sokkal szakavatottabb ítészek, legyen hát övék a végső szó!

Az ember azt hinné, hogy sok újat nem lehet a tower defense (aka. lövegtornyos) műfajba hozni, de a Symphonic TD mégis megpróbálja. Az ötlet nem is rossz: egy zene hangjegyei a támadó szörnyek, a lövegtornyok meg mindenféle ütemeket adó bigyók. A kivitelezés sajnos mégsem egészen jó, például a pályák lehetne változatosabbak, minél több szólam "támad" egyszerre, annál nehezebbek, és egyáltalán, ebből az elképzelésből sokkal többet ki lehetett volna hozni. És akkor még a zenéről nem is beszéltünk, mert hát... izé, kicsit egysíkú. Azért érdekes darab, egy próbát mindenképpen megér.
[alternatív link]