Danitól kaptuk egy levelet, aki a Red Dwarf Games nevében a saját játékukat ajánlotta. A The Old Tree-ben egy kis űrlényt kell sgítenünk a születése pillanatától az ismeretlen, de vágyott cél elérésében. Műfaját tekitnve kijutós/puzzle keverék, a játékidőt tekintve kb. 15-20 perc, viszont a hazai vonatkozása miatt mindenképp megérdemel egy próbát.
Két szem, némi damil, egy olló. Nagyjából ezekből áll a Blob's Story 2, a cél a két szemgolyó egymás közvetlen közelébe juttatása. Kivételesen érdemes hangsúlyt fekteteni a felszedhető virágokra is, mivel azokból egy adott darabszám elérése kötelező az újabb kilenc pálya megnyitásához.
Mit csinál a lusta tolvaj? Hát nem rohan a gyémátokért, az biztos. Inkább kővel hajigálja őket mint a Lazy Thiefben. Meg kosárlabdával, meg dobócsillaggal, éppen mikor mi kerül a keze ügyébe. Teszi mindezt ötven pályán át, a mi legnagyobb örömünkre.
Szerencsére a Red Remover BLAST kicsit megújította a sorozatot: ezúttal jól irányzott robbantásokkal kell eltörölni a vörös kockákat a játéktér színéről a szokásos elemeltüntetgetés helyett. Hogy ez a játéknak előnyére vagy hátrányára vált-e, azt döntse el mindenki maga, mindenesetre az újító szándék értékelendő.
Kezdjük a hetet némi őrült száguldozással. A Freeway Fury 3 nincs túlcsavarva se a sztori, se a játékmenet szemszögéből: adva vagyon egy fazon, aki az űrlények móresre tanítását úgy képzeli el, hogy autókkal száguldozik az autópályán, ha pedig már tropára ment a kocsija, átugrik egy másikba. Persze időre kell eljutni a pálya végére, és különféle bónuszokat is kaphatunk bizonyos mutatványokért (forgalommal szemben haladás, másik autó súrolása). Nem egy örökké emlékezetes darab, de egynek elmegy.
Stratégia! Úgy is rég volt már ilyen. No a WarLight se új darab, de még nem szerepelt nálunk, szóval itt a helye. Hex Empire - Nano Wars jellegű stratégiai játékról van szó: a világtérképen az általunk elfolglalt helyeken seregeket képezhetünk ki, amivel további helyeket foglalhatunk el, ami még több kiképezhető sereget jelent, etc., etc. Persze mások is vannak a térképen, őket ütni kell, mint a répát. Szerezhetünk még bónuszként különféle kártyákat amikkel ilyen-olyan extrákat aktiválhatunk. Szóval addiktív darab, Kongás accounttal rendelkezők pedig hús-vér emberek ellen is multizhatnak akár.
Ha egyszer díjkiosztót rendeznek majd flashjátékoknak, akkor abban a legtöbbször lehúzott rókabőr díját a Monkey Go Happy sorozat kapja majd, nem is tudom hányadik felvonás már a Monkey Go Happy Dragon. Ha valaki esetleg eddig egy kő alatt élt volna, annak újdonság lehet a kis majmok felvidítása, de ha valaki valaha flashjáték közelébe jutott, tuti belefutott a sorozat valamelyik részébe, ami pontosan ugyan olyan élményt ad, mint a többi. Ennek ellenére azért szórakoztató, de csak annak, aki nem unja már.
Ez a cím olyan lett mint valami gyerekkönyvvé, de mit lehet tenni, a Robo Trobo tényleg ilyesmiről szól. Egy robottal kell végigmennünk a pályákon, közben megjavítva ezt-azt. Talán még kisebb gyerekeknek is ideális, bár bevallom őszintén azt nem tudom, hogy a legutolsó pályák mennyire tornáztatják meg az agyat.
A hét záróakkorja a Monsterland 4. One more Junior lesz. Ebben a szörnyek megfelelő sorrendben történő eltüntetésével kell elérni, hogy Junior felrázhassa a fatert a délutáni sziesztából, segítségére ebben a húga van, aki bármilyen kemény elemet át tud törni. Láttunk már sok ilyet, ez az igényes grafikájával tűnik ki valamelyest a többiek közül.
Jópár olyan játék volt már, ahol járművel kellett végigmenni a pályán, de olyan még nem akadt, ahol a Jelly Truckhoz hasonlóan minden akadály furán zselészerű anyagból lett volna. Amúgy jópofa az egész, meg nem is túl nehéz, szóval akár a munkakerülés fogalmával ismerkedő lurkóknak is nyugodt szívvel lehet ajánlani.
Vagy én nem éreztem rá a Tinyverse logikájára, vagy tényleg nincs túl sok benne, mindenesetere eléggé lendületesen tudtam haladni előre csak azzal, hogy random kötögettem össze a bolygókat, és előbb-utóbb csak kijött a megoldás. Merthogy ez a cél, a bolygókat egymáshoz kötve egy adott körbe összegyűjteni őket. Remélem, hogy a végére azért igényel némi agytornát is, mert ha nem, akkor kár érte, többet ki lehetett volna hozni belőle.
Nem tudom mi a Puzzle Fuzz: Episode 2 kerettörténete, de a helyzet az, hogy nyulakkal, szarvasbogarakkal és virágokkal (vagy legalábbis azokra hasonlító lényekkel) irtjuk az ellenfél hasonló felépítésű egységeit aképpen, hogy a játéktéren megjelenő megfelelő színű elemekből megpróbáljuk egyszerre a legtöbbet eltüntetni. Ezzel szépen feltöltjük az egységeinket, és ha sikerült elérni a megfelelő szintet, akkor lőnek. Az ellenfelet a pályán haladó csigák táplálják, ha kikapjuk előlük a bogyókat, akkor bekómálnak és nem csinálnak semmit az adott körben. Szerintem játszva egyértelműbb mint leírva, szóval próbálja ki mindenki.
Nincs annál kellemetlenebb érzés, mint amikor a vécén ülve szembesül az ember a ténnyel, hogy a papír bizony eltűnt mellőle. Pláne, ha pankrátorok vagyunk és pillanatokon belül jelenésünk lenne a küzdőtéren. Ezt a szituációt dolgozza fel az El Papel: főhősünk nyakát bármeddig nyújta küzd a labirintusokon át azért, hogy végül ő maga szezze meg a szükséges cellulózdarabot, miután asszisztensének éppen sürgős sziesztáznivalója akadt.
Zombi, vér, mészárlás. Ezt tudja a Zomburger, és igazából elég ennyi is. A zombik jönnek, nekünk meg meg kell akadályoznunk, hogy átérjenek a pályán, láttunk már ilyet nem is egyet. Így aztán távolról sem világmegváltó darab, de arra megfelel, hogy végre henteljünk egy jót.
Pofonegyszerű a Colorize: csak annyi a dolgunk, hogy a megfelelő színeket összepárosítva úgy töltsük ki a képernyőt, hogy a legutolsóként kapott szín megegyezzen a pálya szélén található színnel. A csak annyi persze idézőjelesen értendő, a 44 pálya bőven rejt kihívásokat.
Szóval az úgy volt, hogy a dinoszauruszok mégsem haltak ki teljesen, csupán leköltöztek a föld alatti csatornákba, most pedig eljött a visszatérés ideje. A The Last Dinosaurs-ban egy kisebb csapattal kell fegyvert ragandunk a ránk törő ellenséggel szemben, jópár pályán keresztül, röviden jellemezve kellemes disztrojról van szó, amit jó zene, kellemes grafika és egészen jó átvezető animációk színesítenek, ideális a hét- és iskolakezdéshez.
Egy sötét aláaknázott bányában mászkálni nem örömteli időtöltés, kivéve ha a Sweep Minerről van szó, mert akkor azt jelenti, hogy éppen munkét kerülünk. Szóval nem csak a kijáratot kell megtalálnuk (miközben az aknákról csak annyit tudunk, amennyit a pálya elején megjegyeztünk), de még a benne ragadt gyerekeket is ki kell mentenünk. Az elején még gyorsan lehet haladni, de a végefelé már meg kell terhelni némileg az agysejteket.
Régen volt már lövegtonyos játék, így ma egy jöjjön egy ilyen a Command & Control képében, ezúttal terroristaellenes köntösbe bújtatva. Szerintem meglehetősen hatásosra sikerült, a rádiózások sokat dobnak a hangulaton. Amúgy a kötelezőt kapjuk, különböző egységek, fejlesztési lehetőségek, az ellen meg jön hullámokban. Szerencsére szórakoztató darabra sikerült.
Egyszerű de nagyszerű a Quebrix: mindösszesen különféle ábrákat kell kirakni az összekevert elemekből. 30 darab pálya várja az egyszeri munkakerülőt, a nehézsége meg leginkább attól függ, hogy az ember rá tud-e érezni.
Remek játéknak indult a Demons Down Under. Egy rendkívül szimpatikus nyúllal kell nekierednünk a mélységnek, hogy megbízónk elrabolt nővéreit kiszabadítsuk. Kapunk egy adag fegyvert (minden halál után mást) meg némi bónuszt, aztán nekiiramodunk. Apropó fegyver, fontos figyelni rájuk, mert az alap kardot kivéve véges darabszámú ölés éll rendelkezésünkre, ezeket vagy a pályán felszedhető bónuszokból töltjük újra, vagy halálunkkor töltjük fel készleteinket. A fő problémám viszont az volt vele, hogy minden halál után a legelső pályától kell újrakezdeni (pontosabban félpályánál van egy checkpoint-szerűség, de oda is el kéne jutni először), ami nem feltétlen nehéz, viszont borzasztóan időrabló. Kár érte.
Az ünnep után jöjjön némi agytorna a Quantum of Light segítségével. A cél a fény átjuttatása a pályán különféle tükrök segítségével, jutalmul pedig minden pálya végén kapunk egy érdekes tényt a fényről. 24 szint vár arra, hogy megküzdjünk vele.
A Snail Bob a hetedik részben is abban erős, amiben eddig is: aranyos. Amúgy még mindig nem túl nehéz játék, sőt, a feladatok nagy része is ismerős lehet korábbról, bár most bizonyos pályákon Bob átváltozik egy szúnyogféleséggé, ezzel enyhítve a rókabőr-effektust.
Egyszerű játékhoz egyszerű ajánó: a Steam Rogue-ban egy egykerekű steampunk tolvaj, név szerint Otto Von Steamingberg bőrébe bújva kell eljutni a kincsig, mindezt úgy, hogy ne fogyjunk ki az életet adó gőzből, illetve semmilyen akadály ne végezzen velünk. A játék amúgy a Game Boy Jam 3 nevű versenyre készült, ez magyarázza a grafikát és a zenét.
Finoman szólva is érdekes látványvilágú a Nekra Psaria. A zord külső amúgy egy point'n'click játékot takar, most éppen áramot kell elővarázsolni, hogy tovább tudjuk nézni a tévét. Mivel még mindig nincs érzékem az ilyenekhez, így a nehézségéről és a hosszáról nem nyilatkoznék, személy szerint elvoltam vele egy darabig, de simán lehet, hogy csak az én bénaságom miatt.
A Kick The Critter hőse egy nehezen definiálható jellegű élőlény, aki menekülne az özönvíz elől, de Noé bárkájára nem veszik fel. Így aztán egy hatalmas katapulttal, nameg a mi segítségünkkel próbálja azt utolérni. A szokásos hajigálós játékról van szó, megspékelve néhány jópofa minijátékkal, ennek köszönhetően nem annyira van meg az érzés, hogy amúgy játszottunk már ezzel párszor.
Utolsó kommentek