Imádom, ha valami nem a sablont ismétli. A Soom száz százalékig ilyen. Az amúgy sima platformnak tűnő játékban ugyanis mi magunknak hajtogatjuk a pályát olyanra, hogy el tudjuk érni a csillagokat. Oké, a történet szerint azok a lelkünk darabjai, amiket muszáj összegyűjteni, mert különben megőrülünk, de ez mindegy is. Főleg, mert a végén erre még leheletnyi utalás sem esik. Addig viszont harminc pályán kell áthajtogatnunk magunkat. Az első tíz gyakorlatilag tutorial, a fontos használnivalókat mutatja be a hajtástól a pálya dupla klikkeléssel történő darabolásáig, tessenek jól figyelni, mert utána már magunkra utalva kell dönteni a lehetőségek között. Vannak mozgó ellenségek néhány pályán, meg lézerek, valami sav-szerű, amibe nem szabad beleesni, de amúgy nagyrészt a készítő gondolkodásmódjának kitalálásáról szól, főként az utolsó néhány pályán. A végét én egy cseppet sem értem, nem tudom az elejéhez illeszteni sem logikailag, sem sehogy, de ez legyen az én problémám :). Kicsit még lehetett volna rajta dolgozni, de az újszerű ötletek így is simán elviszik.
Hajtogattam egy pályát magamnak
Soom
Címkék: logikai
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://munkakerulo.blog.hu/api/trackback/id/tr315424899
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2013.07.25. 20:21:18
Azért néha elég combos volt a gondolkodni való (vagy én vagyok buta).
Kellemes játék, van benne fantázia, jól is kezelhető.
De ezt a pixelezős grafikai stílust nagyon utálom. És a történet valóban elég szögletes. Ez a két dolog húzza le egy kicsit, de amúgy munkakerülésre alkalmas.
Kellemes játék, van benne fantázia, jól is kezelhető.
De ezt a pixelezős grafikai stílust nagyon utálom. És a történet valóban elég szögletes. Ez a két dolog húzza le egy kicsit, de amúgy munkakerülésre alkalmas.
nyauuuuu 2013.07.25. 22:04:06
@Papírzsepi: Végre valaki! Én már meghalok ettől az állandó pixelezéstől. Értem én, hogy divat, meg egyszerűbb, mint szép grafikát csinálni (gondolom), de amikor nem a blogba keresek játékot, inkább a régebbi szépségekkel játszom, mert szinte minden új játék pixeles. Miért, tenném fel a kérdést? Tetszik ez valakinek?

Utolsó kommentek