Szeretem, ha egy játéknak szép a grafikája, elvégre nem árt, ha a szemnek is kellemes a látvány. Szeretem, ha egy játéknak jó a zenéje, elvégre egy kellemes zongoradallamnál kevés nyugtatóbb dolog van a fülnek és elmének. Szeretem, ha egy játéknak van valamiféle háttérsztorija, nem csak úgy lövöldözünk a semmibe. És akkor itt van a Broken Dreams, ami felvonultatja eme tulajdonságok mindegyikét - és személy szerint rendkívül giccsesnek találom. Pedig technikailag nem rossz (hol saját magunkat duplikálva, hol mindkét szereplőt irányítva kell összehozni a szerelmespárt), de nekem már túl sok lett a jóból. Aztán persze az is lehet, hogy az én ízlésemmel van a baj, de ennek az eldöntését rátok bízom.