Már az első feltett kép alapján volt egy tippem arra, hogy mi ihlette a Nutty Mania készítőit, de a játék betöltése alatt már nem kevés számú Kojak-nyalókát is feltettem volna erre. Nem kell azonban licencjátékra gondolni: itt a főszereplő mókusok inkább rókaképpel vigyorognak ránk (hogy ezekre aztán a rókus vagy a móka a találóbb név, azt már a közönségre bízom), ráadásul a madaras hipermarket hörcsögeinek testtartásával, amihez a Misi mókusból ismert kövér mókusok súlya és tehetetlensége társul. De abban semmiben sem különböznek hosszú orrú rokonuktól, hogy ennyi hátrányos tulajdonságuk ellenére is mindent megtennének a hőn áhított makkért, legyen az akármilyen elérhetetlen(nek tűnő) vagy veszélyes helyen. A fagyos környezetben pedig mi is lenne a cél eléréséhez a legideálisabb eszköz, mint – kicsit sem meglepő módon – egy gyapjas mamut, amely ormányával jó messzire el tudja prüszkölni az előzetesen felporszívózott éhenkórász rágcsálókat. Az így megszerzett sebességgel azok akadályokat áttörve, vagy éppen növesztő illetve kicsinyítő pirulákat felszedve juthatnak (pontosabban inkább gurulhatnak) el célukig – már ha jól és jó sorrendben céloztunk.
A játék receptje a megszokott „állítsd-be-az-egérrel-az-
Motkány reload(ed)
No-night posztja
Címkék: születésnap pályázat
20 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://munkakerulo.blog.hu/api/trackback/id/tr864586765
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TH 2012.06.15. 10:33:09
Na, átfutottam a rengeteg posztot. Írjunk róluk alapos műelemzést is? :)
nyauuuuu 2012.06.15. 11:41:12
@TH: Szerintem hasznos lenne. Maguknak a szerzőknek is, de nekünk, mostani szerkesztőknek is jól jönne, hogy ti mit láttok jónak/rossznak egy-egy posztban.
Sly0007 2012.06.15. 15:52:40
Óvást emelek a betümért ennél a postnál sokkal nagyobb jobban olvashatóvá teszi, így komoly előnnyel indul :)
nyauuuuu 2012.06.15. 22:37:11
@Sly0007: Mivan?! Az összes poszt azonos betűtípussal került ki, hiszen ez a blog alapértelmezett betűje. Ha a sajátodat kisebbnek látod, akkor ott komoly problémák vannak, esetleg egy optikus, vagy egy jó pszichológus segíthet :-).
Sly0007 2012.06.15. 23:06:49
Hát az igaz hogy készülök szemészhez, de egyedül ennek a postnak nekem nagyobbnak tűnek a betűi. persze nem kell nekem ugrani ha így is van nem zavar, ezért is a végén a smile, nem komoly óvásra gondoltam. De ez amugy tuti? tényleg csak én látom nagyobbnak ennek az utolsó pályaműnek a betűit? mert akkor télleg szemész kell...
Sly0007 2012.06.15. 23:08:58
Jah és megkérdeztem független embert is nézze meg, és ő is így látja.. lehet fertőző a szembetegségem :p
nyauuuuu 2012.06.15. 23:35:39
@Sly0007: Ez még az előbb az én gépemen nem ilyen volt. Direkt egymás mellett is néztem, de mindjárt visszacsinálom eredetire.
toto92 2012.06.15. 23:35:43
@toto92: valami a betűtípussal van, a többi posztnál meg a jóistenért se jelzi ki, mivel van írva. mindenesetre most kisebb lett a betűméret, hogy ne érje szó a ház elejét :)
nyauuuuu 2012.06.15. 23:49:22
@toto92: Bakker, ez engem bosszant. Egymás mellé tettem két különböző posztot, ezt, meg a mait, és én tök egyformának látom. Nézzétek meg már, lehet, hogy nekem kell szemész?
kepfeltoltes.hu/view/120615/k_perny_k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/120615/k_perny_k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
toto92 2012.06.15. 23:57:54
@nyauuuuu: én nem tudom mi folyik itt, mert nálad tényleg egyforma - nálam viszont nem.
nyauuuuu 2012.06.16. 00:05:30
@toto92: Ja, és böngésző-típust is kérek, mert ha szólok a supportnak, hogy gáz van, úgyis ez lesz az első kérdésük (de verziószámmal együtt, ha lehet).
nyauuuuu 2012.06.16. 00:07:00
@toto92: Oké, tárgytalan, látom, ff az is. Ez a tippem sem jött be :-).
nyauuuuu 2012.06.16. 00:38:14
@toto92: Írtam a supportnak, és hihetetlenül gyors reakcióval meg is hegesztette Lánczi András, örök hála neki. Ugye, most már ti is egyformának látjátok?
toto92 2012.06.16. 00:42:03
@nyauuuuu: Már egyforma :)
Azt lehet tudni, mi volt a gond? Vagy csak összegubancolódtak a bájtok a blogmotorban? :)
Azt lehet tudni, mi volt a gond? Vagy csak összegubancolódtak a bájtok a blogmotorban? :)
nyauuuuu 2012.06.16. 00:47:44
@toto92: Öööö... ő biztosan tudja, ám nem kötötte az orromra :-). Mivel nem ez volt az első probléma, amivel a supporthoz fordultam, és már többször tanúbizonyságát adtam, hogy számítástechnikai ismereteim nagyjából a nulla környékén mozognak, szerintem jobbnak látta nem belemenni a részletekbe :-). Gondolom, mivel a posztokat vágólapról másolgattam be a levelekből, amik ezerféle betűtípussal és nagysággal íródtak, valami szemét benne maradhatott, ami megkeverte a dolgokat. Az egész pikantériája csak az, hogy az én gépemen tényleg nem látszott a különbség, ha látom, akkor átfésülöm a forráskódot is felesleges elemek után vadászva, mint ahogy másik posztnál, ahol láttam, hogy valami grimbusz van, meg is tettem ezt.
Sly0007 2012.06.16. 20:28:58
Azért én elmegyek szemészhez, mert úgyis kell egy új szemüveg.. de azért megnyugodtam, hogy nem fertőző szembetegségben szenvedek :)
Utolsó kommentek