Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem mindig jobban megragadtak az olyan akciójátékok, ahol nem az volt a cél, hogy a lehető legtöbb fegyverrel a lehető legtöbb ellenséget öljem meg a lehető legválogatottabb módokon. Az én egyik nagy kedvencem épp ezért az IGI (I go in) című remek volt, ahol egy kémet alakítva kellett észrevétlenül beosonni mondjuk a Szovjetunió közepén található iszonyatosan őrzött táborba, feltörni a széfet az egyik irodában, megszerezni az abban találtakat, és olajra lépni, ha egy mód van rá, észrevétlen. Nos, a Stealth Hunter két része ezt a fílinget adja, persze a lehetőségekhez mérten szerényebb köntösben.

A két rész némileg eltér egymástól. Az első, az alap koncepciót érintetlenül hagyva, inkább tűnik egy kicsit megfejelt sokoban-nak (na jó, csak annyiban, hogy lehet ládákat tologatni). Itt rövid pályákat kell teljesítenünk, ahol alap, hogy ne vegyenek észre, és érjük el a kijáratot, de feladataink közé tartozik időnként például, hogy ne öljünk meg egyetlen őrt sem (pedig szépen reccsen a nyakuk :D). Fegyverünk itt nincs, csupán néhanapján hozzájutunk egy-egy adag C4-hez, amivel utat törhetünk magunknak.
[alternatív link]

A második rész már egy sztorira épül. Egy gonosz katonai vezér titkos bázisára kell beszivárognunk és meghiúsítani álnok tervét, majd elzavarni az örök vadászmezőkre. A játék itt már egyáltalán nem az, mint amit az első részben megszokhattunk. A C4-et leszámítva immáron egy hangtompítós pisztoly is a repertoárunkba tartozik, aknákat is tudunk telepíteni, sőt még gépfegyvert is zsákmányolhatunk. A fegyvereink természetesen nem Steven Seagal-féle "soha nem kell tölteni csak lőni" típusúak, de megteszik. Lőszert hozzájuk a szekrények mélyén lelhetünk, amiket ajánlott alaposan kifosztani. Ami még plusz, hogy számítógépeket is fel kell törnünk, ami igencsak fárasztó egy idő után. Nekem konkrétan majdnem begörcsölt az alkarom, mire egy bonyolultabbal végeztem.
[alternatív link]
Cím innen.