Itthon voltam a két gyerekemmel. Amúgy is kicsi faluban laktunk, ahol túl sok kikapcsolódási lehetőség nem volt. Ebből következően elég sok időt töltöttem el a számítógép előtt. Eleinte csak olvasgattam, így bukkantam rá az Index egyik oldalán egy szerény feliratra: kmk. Nem tudtam, mi lehet az, így rögtön megnéztem.
Így találtam rá a Ring Pass Not-ra, ami azonnal megbabonázott. A mai napig is előszedem időnként, hogy tudok-e több pontot gyártani. És persze, a játékkal együtt megbabonázott az oldal is: eleinte csak rendszeres kommentelő lettem, aztán már csomó játékot is küldtem be. Amikor Stöki felhívása 2009-ben megjelent, olyan minden mindegy alapon jelentkeztem szerkesztőnek, gondolván, mit veszíthetek. Bekerültem, és azóta kisebb-nagyobb intenzitással, de mindig az életem része a blog.
Néha nagyon nehéz. Éjjelente néha jobb lenne aludni, mint játékokat kipróbálni. Sokszor éjfél után születik meg egy-egy poszt, amikor már a korrekt fogalmazás nem az erősségem. És sokszor elkeseredem azon, hogy bár egy csomó energiát fektetünk abba, hogy minden napra legyen játék, az utóbbi időben egyre kevesebb kommentet kapunk. Pedig átlag 1200 egyedi látogatónk van naponta, ha sikeredik címlapra keveredni, akkor 2000 is. A mi munkánk gyakorlatilag egyetlen elismerése, ha ti is írtok nekünk valamit. Még ha kritizáltok is, az is jobb, mint ha semmit sem írtok.
Néha elgondolkozom, hogy kell-e még ez a blog, van-e még szükség rá. A technikai fejlődés lassan elmegy mellettünk, ahogy látom, egyre többen a telefonjukon játszanak, a pc-k kora talán lejár. De amíg ennyien kíváncsiak vagytok ránk, addig folytatjuk.
Egy gyűrű mind fölött
Nosztalgiahét - negyedik felvonás
Címkék: nosztalgia nemjáték
20 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://munkakerulo.blog.hu/api/trackback/id/tr24332620
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Van 2012.03.22. 12:46:40
Jó a blog, kell is, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy még mindig ekkora az érdeklődés...
De ha emelni akarjátok a színvonalat, akkor posztoljatok JÓ játékokat. Csomó olyan poszt van, ahol a játékot már ti is csak pl 3 pontra értékelitek (az olvasók meg ugye még kevesebbre), ezt miért kell kirakni? "Íme, ezzel ne játsszatok?!"
Stöki a net minden sarkából hozta az izgalmas vagy vicces vagy különleges játékokat, nem csak a beküldésekből és a nagy portálok címlapjáról...

TH 2012.03.22. 13:21:49
Nem könnyű mindig jó játékokat találni, és a szerkesztők energiája valszeg véges. Nyilvánvaló, hogy igény sincs már akkora a blogra, mint korábban volt (meggyőződésem, hogy a hosszú szünet, hercehurca és költözés ártott neki a legtöbbet), de ettől még olvassuk sokan. Kipróbálni sincs mindig időm a játékokat, kommentelni pláne, de a posztokat igyekszem olvasni. :)
Mindenesetre örülök annak, hogy végül nem szűnt meg a blog, mert ha épp flashjátékozhatnékom van, akkor mindig ez a blog a kiindulópontom, ahonnan játékot keresek.

Pablo Holiday 2012.03.22. 14:05:29
Én pl. sosem kommentelek, de akkor most igen :) Én örülök, hogy folytatódott és még működik a blog, hetente 2-3x idenézek, és bár nem próbálok ki minden játékot, de minden posztot elolvasok. És egy csomó kedvenc játékom lett innen. Köszi nektek, most nyauuu megszólítottál, hogy kommenteljek, mert igazad van, hogy visszajelzés nélkül nagyon nehéz fenntartani a lendületet. És a vegyes visszajelzés is jobb, mint a semmilyen. Na ezentúl akkor kommentelek majd párszor :)
gibson 2012.03.22. 14:20:43
Én szeretem ezt a blogot, jövök is minden nap, úgyhogy az 1200-ból egy én vagyok. Kommentelni viszont, ha megfeszülök, se tudok úgy, hogy egy játék nem érdekel. Kritizálni nem akarok, mert attól, hogy nekem nem tetszik, még más lehet, hogy jól szórakozik rajta.
Egy biztos, amióta Stöki elment, vele együtt elmentek a logikai és a stratégiai játékok is, amik az én kedvenceim lennének. És úgy látom, egyre kevesebb a "felnőttes" játék is, mint pl. a művészi címkés játékok (lásd Small Worlds), a szép, különleges játékok (pl. Samorost), és persze az akciójátékok (TD és társai).
Nekem úgy tűnik, hogy a három, aktívan posztoló szerző (ez egy te vagy ugye nyauuuuu, valamint toto92 és Anwolosz) ízlésvilága egy rétegízlést szolgál ki, az aranyos, színes, vicces ügyességi játékokét, és az egyéb tartalmak a háttérbe szorultak erősen. Néha jól elvagyok egy különbségkeresőssel, vagy egy lufikidurrantós hülyeséggel, de általában véve akkor már inkább dolgozom helyette, vagy olvasok. Biztos én is öregszem.
Én továbbra is abban látnám a megoldást, hogy küldenénk be mi is játékokat, és azt ti megjelentetnétek. Volt is erre egy kezdeményezés, de azóta, hogy ez tavaly decemberben felmerült, talán, ha két ilyen játék került be a blogba - pedig csak én beküldtem kettő baromi jót: a Long Way-t, ami a tavalyi év egyik legjobb lövegtornyosa volt (a Kingdom Rush mellett, ami amúgy a blog harmadik legsikeresebb játéka lett), és egy baromi hangulatos, sötét, gyönyörű grafikájú verekedős hack&slash-t.
Ha tudom, hogy van eredménye, szívesen írnék akár én magam is ajánlót ezekhez a játékokhoz, amit utána csak be kéne raknotok egy posztba, hogy "gibso küldte nekünk: .....", fölé egy képet a játékból, és már kész is lenne a poszt. Mi is aktív játékosok vagyunk, akik még olvassák a blogot, és tudunk és szoktunk is jó játékokat ajánlani, a baj csak az, hogy ezek nem jelennek meg.
A Kingdom Rush példáján jól látszik, hogy milyen az, ha van egy olyan játék, ami sok embert érdekel és leköt, meg kell csak nézni, milyel pontszámokat kapott, és hány kommentet.
Száz szónak is egy a vége, amíg meg nem szűnik a blog, én jövök minden nap, és olvasok, de kommentelni csak akkor tudoka jövöben is, ha van modnanivalóm az adott játékkal kapcsolatban.
Remélem, érzitek, hogy nem megbántani akartam ezzel senkit, nagyon örülök, hogy ti hármank rendszeresen posztoltok nekünk játékokat, és folytassátok is, amíg lehet, de néha adjatok teret nekünk, olvasóknak is, és akkor a ti munkátok is csökkenni fog, és az olvasottság/kommentszám is növekedni, én így érzem.
Píszláv, és amúgy jók ezek
a nosztalgiaposztok, már a negyedik régi játékot viszem végig újra :)

nyauuuuu 2012.03.22. 15:39:44
@gibson: A te beküldött játékaidnak, sajnos, az lett a sorsa, hogy egyik szerzőnk bevállalta, hogy ír belőle posztot, aztán mégsem tette meg. Ilyen, sajnos, sokkal többször előfordul, mint ahogy azt én szeretném, de azt sem tehetem meg, hogy állandóan rágjam a fiúk fülét, hogy de bevállaltad, az lenne a minimum, hogy megírod...
Én nagyon igyekszem, hogy a beküldött játékokból posztok legyenek, de pl. a TD-kkel én személy szerint nem tudok mit kezdeni. Pedig tudom, hogy messze a legnépszerűbb játék-kategória, elég a kmk toplistájára vetni egy pillantást :-).
Igyekezni fogok odafigyelni, hogy több logikai játék legyen, abban kompetensebbnek érzem magam :-).

gibson 2012.03.22. 15:44:50
@nyauuuuu: az megoldás lenne, hogy ha úgy küldenénk be játékokat, hogy írunk hozzá valami hosszabb szöveget is? Hogy csak ki kelljen raknotok. Én szkrínsátot is csinálok szívesen, ha megmondjátok, milyen méretben kell. Sok játékot nem fogok tudni küldeni, ezt nem tudom megígérni, de havi egy-kettőt ki tudnék erőlködni magamból simán.
nyauuuuu 2012.03.22. 15:44:54
@Van: Most akkor mi van? Gibson azt írja, nem jelennek meg a beküldött játékok. Te meg azt, hogy túl sok a beküldött játék. Nehéz úgy a kedvetekre tenni, ha ti, a látogatók sem vagytok egy véleményen...
nyauuuuu 2012.03.22. 15:46:30
@gibson: Isten vagy. A kép 600 pixel széles legyen. És köszönet érte. Akár vendégszerzőnk is lehetnél, még mindig vannak kiadó helyek :-). Kérsz meghívót?
Van 2012.03.22. 16:24:05
@nyauuuuu: Á, nem írtam én azt, hogy sok a beküldött játék. (Én is küldtem már be jó párat, hosszabb-rövidebb leírással, de egyikből sem lett poszt.) Arra gondoltam, hogy kicsit kevés a forrásotok. Lehet csak a régen-minden-jobb-volt mondatja belőlem, de talán -sg- több helyről szedte a játékokat, ahogy gibson is írja, változatosabb kategóriákból, és olyanokat is bemutatott, amivel flash portálokon nem találkozik az ember, pl. html-es, javascriptes, címsorban vagy faviconban játszhatók... Az ilyen különlegességek miatt volt nekem is különleges a KMK.
Na de nem akarok kötekedni, mert egyébként egyre jobban írtok; az meg jó, hogy van még fejlődési lehetőség, hogy minket is meghallgattok és még a lelkesedésetek is kitart! :D

TH 2012.03.22. 18:56:12
@gibson: csatlakozom nyauuuu-hoz. Egyrészt a hosszabb kommented is nagyon tetszett, és egyet is értek, másrészt érdekelnének a posztjaid, mivel a kategóriák egy részét én is hiányolom a blogról.
gibson 2012.03.22. 19:15:53
@nyauuuuu: hát ezzel az a baj, hogy még életemben egy blogbejegyzést sem írtam, így nem vagyok biztos benne, hogy vendégszerzőként mit tudnék alkotni. Bonyolult? :)
toto92 2012.03.22. 19:23:43
@gibson: Ha tudsz e-mailben ajánlót írni és képet méretezni, akkor tudsz posztot is írni :)
nyauuuuu 2012.03.23. 07:35:11
@gibson: Volt már 11 éves vendégszerzőnk is, szóval teljesen komolyan tudom mondani: gyerekjáték.
shithappens! 2012.03.23. 08:52:41
Én azért kommentelek ritkán, mert játszom :D
Dany007 2012.03.23. 13:42:03
Akkor kommentelek én is.
Bár, ahogy elnézem a régi kmk-t túl sok komment akkor se volt, csak az igazán jó játékoknál.
Ami engem illet több lett a munka :) Kevesebb idő jut munkakerülésre. De régen - még a régi oldalon - tényleg volt olyan nap, hogy egész nap onnan játszottam. Sőt, volt olyan, hogy még éjszaka otthon is!
Erre a mostani "visszaesésre" részben talán a játékok minőség, talán a PC hanyatlása lehet az oka. De leginkább szerintem is a költözés az igazi ok. Ahogy látom akkor vagy 3 hónapig nem ment a blog. Sokan gondolom leszoktak, átpártoltak. Az újnak a címét se tudom fejből :) Mindig kmk.blog.hu-ra megyek és onnan kattintok át nézelődni.
Mindentől függetlenül így tovább. Örülök, hogy még él a blog. Nekem sajnos kevesebb időm van már látogatni, de erről senki más nem tehet csak én.

nyauuuuu 2012.03.23. 15:48:52
@Dany007: Segítek: munkakerulo.blog.hu :-). Van rss-ünk is, úgy még könnyebb idetalálni. Egyébként nem csak te jössz ilyen kanyarral, elég sokan tényleg nem az új, hanem a régi blogon keresztül érnek el minket.
A költözés tőlünk, jelenlegi szerzőktől teljesen független történés volt. És akkor, amikor költöztünk, még jóval nagyobb volt a látogatottság. A második leállás, amikor Stöki bejelentette, hogy kész, vége, nem csinálja tovább, volt az igazi tőrdöfés, meg az azt követő újabb szünet. Mi viszont szeretnénk megújulni, jobban csinálni, hogy újra megkedvelhessetek minket. Remélem, sikerülni fog :-). Köszönjük a biztatást.

Roquentin 2012.03.23. 21:43:05
Kedves KMK,
nekem biztosan sok örömöt szereztetek azzal, hogy felhívtátok a figyelmemet pár érdekesebb játékra.
Ha ebből viszonozni tudok valamit ezzel a kommenttel - hát örömmel megteszem.
Boldog szülinapot, KMK!

vince05 2012.03.23. 22:19:23
Én is napi látogatója voltam/vagyok a régi és az új blognak régóta, néha egy-egy kommentet is megeresztek. Higgyétek el (szerkesztők), hogy szükség van rá, amit csináltok, akkor is, ha a kevés visszajelzés miatt nem jön ez le Nektek! És hiába a PC visszaszorulása, a műfaj a lényeg, nem az, hogy min fut! Egyrészt a mobil/tablet fejlesztőknek is érdekük, hogy minél több cucc fusson a platformjukon, ezért fognak ők még közelíteni a PC-s világ fele - túl nagy még a PC-s világ, hogy egyhamar leírják.
Van persze ez a "Flash nem fut / fog futni Apple / Linux / kávéfőző / betonkeverő platformon" téma, de a Flash csak egy eszköz, van már most is sok azt kiváltó más, a HTML5 meg jön felfele, mint a talajvíz. Ha a Flash kiszorul, 1000%, hogy hiánypótlás miatt kitalál valaki majd valami mást, sokkal jobbat - legyen az akár a HTML5, akár valami teljesen új. Nektek meg mindegy: eddig sem foglalkoztatok - gondolom - azzal, hogy flash legyen; az lényeg, hogy egy kattintásra, pár másodperc alatt induljon el valami szórakoztató izé, ami leköti az embert pár percre/órára/napra. Szép lassan át fog állni a világ és a blog az újra, észre sem veszitek, észre sem vesszük.
Amit még írnék, azt a többiek nagyrészt leírták: kellene több poszt; a beküldött jó posztok ne végezzék a kukában; általatok is vacaknak értékelt játékokat minek kirakni; stb.
Ami ezeken kívül felmerült bennem: az egy dolog, hogy hét végén nincs poszt - megértjük: ellenszolgáltatás nélkül csináljátok, és Nektek is jár a pihenés. De rengetegszer (!!!) fordult elő olyan, hogy pont (csütörtökre és) péntekre maradt ki poszt, csávában hagyva a hétvégére a blog függőket. :)
Értem én, hogy hétvégén elvileg nem lehet "munkakerülni" - pedig mégis van mit: fűnyírás, porszívózás, rántott husi sütés, stb. :)
Úgyhogy lenne "miért" posztolni - akár péntekre 2-3 posztot kitenni, akár hétvégére időzítetten posztokat kitetetni (nem tudom, tudja-e a blogmotor).
Na mindegy, további jó posztolást kívánok! Részemről is maradok a blog napi látogatója. :)

Utolsó kommentek