A fejlesztőnek marha rossz napja volt, már korán reggel összeveszett a feleségével, aztán a kocsijával dugóba került. Emiatt késett a munkahelyéről, és a főnöke is letolta. A tízórainál aztán magára öntötte a kávét, a céges fénymásoló meg bedarált egy fontos dokumentumot. „Oké, Jim, ez ótvar peches nap” – dühöngött magában, „de meglátod, jobb lesz, ha összedobsz valami ultraszemétparaszt játékot. Hadd szívjanak mások is.” Valahogy így képzelem a [Visible] III születését, régen láttam olyan játékot, ami ennyire gyűlölné a játékost. Egy nindzsát kell irányítanunk – pontosabban kettőt, mert minden mozdulatunkat követi egy tótágast tükrözött képmásunk egy fejre állított pályán. A két pálya viszont nem ugyanolyan, máshol vannak rajtuk a gyilkos tüskék, a lézerek, amiken láthatatlanul haladhatunk át (pár másodpercre ilyesmire és képesek vagyunk) és a falak, amikre felkapaszkodhatunk. Szóval a játék egy pályája nagyjából úgy néz ki, hogy a nindzsa színre, aztán aknára lép és meghal. Ha nem lennének benne mentési pontok, reménytelenül szemétparaszt lenne, viszont így minden aljassága ellenére egész jól elszórakoztatott, és a grafikája is egész pöpec.
[alternatív link]