Vajon van-e bárki ezen a földön, aki még nem játszott el azzal a gondolattal, hogy egy szép napon majd űrhajós lesz? Ki ne álmodozott volna fantasztikus űrkalandokról, miután megnézte a Csillagok Háborúja, vagy az Űrszekerek valamelyik epizódját? Ha űrhajóssá nem is, de rakétaépítő-mérnökké mindenképp avanzsálhatnak azok, akik letöltik és belefektetik azt a pár órát, napot, amit egy, a légkört stabilan elhagyni tudó rakéta megépítése igényel a Kerbal Space Program című igencsak szórakoztató, néha bosszantó, legtöbbször elgondolkodtató darabban.

A program egy sandbox projekt, azaz olyan játék, aminek igazából nincs célja. Pontosabban a játékot játszó dönti el, hogy mi legyen a célja...

A Kerbal nevű planétán vagyunk, ahol feladatunk a bolygó űrprogramjában való szerves részvétel. Nekünk kell megtervezni azt a rakétát (jófajta ősi szovjet technológiára hajazót), ami képes a három kerbanautát Kerbal körüli pályára állítani, vagy elhagyni a naprendszert, vagy a napba lőni, vagy.... Nos igen.... sandbox. Egyszóval mi vagyunk a tervezőmérnökökből álló csapat, a mission control, a pilóta és minden egyéb. A rakéta megtervezéséhez az alapkészletben meglehetősen szerény eszköztár áll a rendelkezésünkre, ám számtalan jópofa és hasznos mod szerezhető be, ami jelentősen bővíti azt. Szilárd- és folyékony-hajtóanyag rakéták, motorok, különböző, az elemek összekapcsolását segítő komponensek, stabilizátorok, stb. állnak a rendelkezésünkre. Ezekből kell megépítenünk a mi kis űrhajónkat. El kell mondjam, hogy az alapkészlettel a légkör elhagyása bizony komoly kihívás, ugyanakkor egyik-másik mod használatával már-már túl könnyű. Immáron egy elég használható fokozat-tervező is az eszköztár része, hiszen naivitás lenne azt képzelni, hogy egyetlen fokozattal elhagyható akár csak az alsóbb légkör is.

A fizikát elég jól eltalálták, habár nem teljesen tökéletes, de mint minden ilyen alkalmazás, ez is folyton fejlődik. Kilövés után, ha nem sikerült jól eltalálni a rakéta arányait, az irányítás rémálommá válik és bizony az eszköz másként viselkedik sűrű és másként ritka légkörben és ugyancsak máshogy a légkörön kívül, feltéve, hogy sikerül azt elhagyni.

A felszállás során a fokozatokat magunknak kell vezérelni, a hajtóművek tolóerejét szabályozni. A fokozatok leválasztása igen látványos, meglehetősen valósághű élményt nyújt.

Miután sikeresen elértük célunkat, teszem azt ráálltunk egy szerintünk megfelelő körpályára, nincs más dolgunk, mint hagyni a progit, hogy futtassa a szimulációt. Én egyszer sikeresen hagytam vagy három napig, és miután azt láttam, hogy vidáman elhagytam a Plútó pályáját (legalábbis azt a távolságot már megtette a kapszulám, hiszen a Kerbal nem a Naprendszerünk része), visszatértem a talajra és nekiláttam egy másik hajónak, ami gyorsabb, szebb, messzebb visz, stabilabb... stb.

Természetesen a korábbi repülés adatait kielemeztem, hogy tudjam, mit és hol rontottam el, min érdemes javítani és szénné röhögtem magam a több ezer G maximálisan mért terhelésen, amit a legénységem a fizikát meghazudtolva vigyorogva élt túl. Igen, nem tökéletes, de ez a szépsége. Átkozottul addiktív, abbahagyni szinte képtelenség.

Töredelmesen be kell vallanom, hogy ez a gyöngyszem nem saját gyűjtés. Rebegjünk hálát nagyszerű kollégámnak, aki már nevében is csupa vidámság! Nálam feltétlenül 5/5, de vannak itt nálam sokkal szakavatottabb ítészek, legyen hát övék a végső szó!